Magyar Fórum, 2011. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

2011-09-15 / 37. szám

16 Kosaras Péter Ákos Elhallgatott történelem Jelen cikksorozattal az 1918 és 1945 közötti időszak magyar és egyetemes történelmének azokat az eseményeit szeretnénk bemutatni, amelyekről az elmúlt évtizedekben alig, vagy marxista torzítással írtak az azzal megbízottak. Szándékunk az, hogy egy nemzet, mely végóráit éli, kapasz­kodót keressen és találjon saját és európai sorstársai múltjában. Hadtörténeti írásokat közlünk azzal a szándékkal, hogy az olvasó meglássa, nem véletlen, hogy ránk, a két utolsó nagy háború veszteseire sújtanak le mindmáig egykori legyőzőink azzal a dühödt elszántsággal, amelyet két szó jellemez leginkább: Vae Victis! „Könyv és Fegyver! Minden korok életének átokkal áldott szimbóluma és örök lényege. Nem vagyunk Nyugatiak. Lelkileg és földrajzilag is Kelet peremén állunk. Következőleg, egyik kezünk állandóan a fegyvert kell, hogy görcsölje - a tudás könyvében lapozhatni nekünk csak fél kézzel adatott. A többit, a többit úgy kell hozzáálmodnunk. ” Héjjas Iván Magyar szabadcsapatok és Noha mindkét fél elfogadta Németország és Olaszország dön­tőbíráskodását, a határozatok napvilágra kerülését követően mind a cseh, mind pediglen a szlovák sajtó egésze, pártállásra való tekintet nélkül, negatív hangvételű cikkekben értékelte a bécsi döntést. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt lapja, a Robotnícke noviny 1938. november 3-i számában az alábbiak voltak olvashatóak:­­yAz európai békéhez való igazságos áldozat meghozására, illetve saját lakosainak kielégítésére Szlovákia is fel volt készülve, hogy lemond azokról a vidékekről, melyek ugyan a szlovák élet fejlesztése miatt nagyon értékesek, de ahol túlnyomó­­részt magyarok laknak. A bécsi döntés azonban tovább ment, és Szlovákia néhány nap alatt majd a negyedével lesz kisebb. ” Kas­sára külön is kitértek: „Ez bizony nagy csapás, hisz elég tudato­sítani, hogy Kelet-Szlovákia metropoliszát, Stefánia technikumá­nak városát, Kassát veszítjük el. ” Elégedetlenségüknek adtak hangot a Szlovák Nemzeti Párt tagjai is, saját lapjuk, a Národ­­nie noviny hasábjain. Írásukból jól érezhető volt, hogy egyér­telműen magyarbarátnak tartják a Bécsben meghozott hatá­rozatokat. „Bár tegnap Bécsben formálisan nem az 1910 - es sta­tisztikák alapján jártak el, de a tényállás az, hogy a magyarok meg­kaptak minden szlovák várost, (!) amelyet már Komáromban is kér­tek, kivéve Pozsonyt és Nyitrát... ” 1938. november 3-án, egy meglehetősen kései órán, este 11 órakor, Jozef Tiso is beszédet intézett a szlovák lakossághoz. Azt, hogy mennyien hallgatták, nem tudhatjuk... Beszédét a cseh és morvaországi rádióadók nem vették át, egyedül a cseh­országi nemzetiszocialisták lapja közölte le kivonatolva a kö­vetkező napon „Igazságtalanság áldozatává váltunk.”­­ cím­mel. Tiso - többek között - az alábbiakat mondotta:,A szlovák kormánynak csak azt volt lehetősége megmenteni, amit még meg le­hetett menteni a szlovák nemzet számára. (...) Minden erőnket lat­ba kellett vetni, hogy a szlovák nemzet számára biztosítsuk az állam területi alapját, amelyen minden tekintetben tovább fejlődhetünk. A nagyhatalmak döntöttek, semmi mást nem lehet tenni, mint fejet hajtani és dolgozni. ” A szlovák kormány feje mindezeken kívül még arról is beszélt, hogy tulajdonképpen a müncheni és a bé­csi egyezmények, „megmentették” Szlovákiát a szétdara­­bolástól, amelynek a veszélye - „lássuk be” fogalmazott Tiso - fennállt. Hasonló szellemiségben fogalmaztak a Slovenská vlast’ hírlapírói is. „Az a szörnyű nap már mögöttünk van. Az íté­let kimondatott - vége a kínzó bizonytalanságnak, vége a fájdalmas feszültségnek. Már tudjuk, hogy állunk... Bár nem vártunk Bécstől semmilyen csodát (nem is várhattunk), tudtuk azt is, hogy a szlovák földet nagy csapás éri, bármi legyen is a döntés eredménye, de mégis arra számítottunk, hogy az ítélet legalább megközelítőleg tartani fogja magát etnográfiai elvekhez. Ez a reményünk sajnos nem tel­jesedett be, az etnográfiai elvet több helyen is súlyosan megsértették... (hát még Trianonban) A lelkünk mélyéig el vagyunk keseredve - de nem csüggedünk... Épp ellenkezőleg, fel kell emelnünk fejünket, az összes szlováknak össze kell fognia és bizakodva tekintenie a jö­vőbe. ” A szélsőjobboldali Hlinka Szlovák Néppártjának a na­pilapja, a Slovak volt az egyetlen olyan sajtóorgánum, amelyik lapjain mintegy elbúcsúzott a hazához visszatért magyarok­tól a november 4-én megjelent cikkében. „Eljött a búcsúzás napja. Az attitűd, amellyel ti, magyarok várjátok visszacsatoláso­tokat Magyarországhoz, bizonyára örömteli, de a nyugalom, amely titeket jellemez, annak a jele, hogy nem gyűlölettel eltelve búcsúztak tőlünk, hanem a tisztelet érzésével. Fájdalmat érzünk, mivel benne­tek, a közjó területén korrektül együtt dolgozókat veszítünk el. De örömöt is, mivel 20 éves együttélésünk alatt bebizonyítottuk egyenjo­gúságunkat, és hogy igyekeztünk veletek szemben igazságosak és korrektek lenni”. A csehek - legalábbis ami a sajtójuk legnagyobb részét ille­ti - nem igazán foglalkoztak közvetlenül és kizárólagosan a bécsi döntéssel és annak következményeivel. A Narodni ob­­nova az egyik cikkében annak a véleményének adott hangot, miszerint az 1938 őszén bekövetkezett „állami és nemzeti ka­tasztrófát” - ahogyan ők fogalmaztak -, a baloldal és a liberális demokraták nacionalizmusellenessége okozta, ugyanis „az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után az idegen hatások erőtel­jesebben fenyegették a cseh nemzet tisztaságát, mint addig bármikor. A két világháború között, a humánus demokrácia eszmei közegében a cseh nemzet jobban elvesztette nemzeti jellegét, mint a fehérhegyi csatavesztés után”. Érdekes lehetett mindezt maguknak a cse­heknek a szájából hallani, akik ugyebár azért akarták létre­hozni önálló államukat, mert a Monarchia - állítólag - gátját jelentette a nemzeti fejlődésüknek... Nagyon sok cseh politi­kus egészen odáig jutott, hogy egyenesen becsmérelték a „csehszlovák” egységnek még a gondolatát is, mivel ez idegen eszmeáramlatokból táplálkozott, és nemzeti szempontból használhatatlannak bizonyult. ,Az idegenség és a külföld eszme­világában éltünk. A politika, a művészet és a tudomány mindent magasztalt, lefordított és utánzott, ami külföldről érkezett. Sajátos hazai dolgainkról megfeledkeztünk” - írta az egyik cseh hetilap, a Brázda. Minekutána Prágában is pontosan tudták, hogy összerabolt államuk nem éppen egy „ezeréves birodalom”, így sajátos nemzeti tudatuk keresésébe kezdtek az előállott új helyzetben és ennek bizony az is szerves része volt, hogy egy­kori németellenességüket is feladták. Nagyon lelkesen vetet­ték magukat folklorisztikus, hazafias mozgalmak létrehozá­sába és vágyaikat például a nemzeti öntudat nyelvi jegyeinek hangsúlyozásában élték ki. Sokan egyenesen a nevek szigorú elcsehesítését szorgalmazták. Az Ifjú Nemzeti Egység elneve­zésű szervezet például a cseh eredetű családnevek törvényes védelmét követelte, hogy „megtisztíthassák a nemzetet az ide­gen elemektől”. A Vecer című lap 1938 késő őszén, több cikkben követelte a nyilvános, idegen nyelvű feliratok, terméknevek, üzletek és helységnevek bármiféle kompromisszum nélküli eltávolítását. Síkra szálltak azért is, hogy a külföldiek tisztele­tére elnevezett intézmények nevét meg kell változtatni, illet­ve, hogy törvényes rendelkezésekkel csehesíteni kelljen a ke­resztneveket. Elképzelésük szerint az állampolgároknak kö­telességük lett volna időszakosan bizonyságot tenniük a cseh államnyelv ismeretéről, és ezen eljárásnak az összes, egy évnél hosszabb ideje a köztársaságban élő külföldinek alá kellett volna vetnie magát. A sikertelen vizsga kitoloncolást vont volna maga után. A program javasolta az idegen nyelven okta­tó iskolák bezárását is, eltekintve a két tannyelvű intézetek­től. Fölvetették, hogy az állam korlátozza az idegen nyelvről történő fordítói tevékenységet is, ami helyett a korábbiaknál lényegesen több támogatást kértek a cseh művek külföldön való terjesztéséhez. Javasolták, hogy az állami művészeti ka­mara kizárólag cseh származású művészeknek adjon jogot hi­vatásuk gyakorlásához. Úgy gondolták, hogy az állami sajtó csak anyanyelven - csehül - jelenhet meg, és mindössze né­hány, kicsiny példányszámú kisebbségi lapot hagytak volna életben. Voltak olyanok is, akik az itt felsoroltaknál is tovább­mentek. A Národní myslenka szerzői, visszatérve a pánszláv eszmeiség mindig is dédelgetett álmaihoz, még az idegen nyelvű sajtó terjesztését is korlátozták volna a szláv régiókból érkező lapok kivételével. Szerintük az állami iskolákban a nem szláv nyelvek oktatását mielőbb meg kellett volna szün­tetni, és a kieső „hézagot” az orosz lett volna hivatva pótolni. Szintén az orosz lépett volna a francia helyébe a középisko­lákban, a tanítóképzőkben, és az egyetemeken. Követelték, hogy a könyvtárak állományát szláv könyvekkel bővítsék, és ugyanakkor a humán tudományok művelőit is felszólították, hogy helyezzék át nemzetközi kapcsolataik súlypontját a szlá­vok által lakott térségbe. A közvetlenül a müncheni egyez­ményt, illetve a bécsi döntést érintő javaslatuk mindösszesen egy volt, mégpedig az, hogy szükségesnek vélték az „Elcsatolt Területeken Élő Csehek Társaságának” a létrehozását... A ra­dikális cseh jobboldal volt az, amelyik még leginkább foglal­kozott a Felvidéken történtekkel. Ők ugyan igyekeztek híven beszámolni az eseményekről, de elsősorban azért arra helyez­ték a hangsúlyt, hogy ami megmaradt Szlovákiából, azon a te­rületen milyen gyors és hangsúlyos belpolitikai változások játszódnak le. A Venkov című agrárpárti napilap a szlovákiai eseményeket például egyenesen „forradalminak” minősítet­te. A Brázda című hetilap egyik cikke hálát mondott„a szlovák hazafiaknak a csehszlovák demokráciával szembeni fellépésükért”, akik„a csehek gerincét is kiegyenesítették”. Ugyanitt bírálták a korábbi kormányokat, amiért azok a csehek és a szlovákok közötti kapcsolatokat nem tudták megfelelően rendezni. A cikk szerzője bizonyos volt abban is, hogy„a fiatal cseh és szlo­vák nacionalisták között nincs alapvető ideológiai különbség, s a két nép közti súrlódás természetes úton, nemzedéki őrségváltással kiküszöbölhető lesz”. A szélsőjobboldalhoz kötődő Národní re­publika példaértékűnek nevezte a szlovákiai belpolitikai vál­tozásokat. „Szlovákok, tartsatok ki! A csehekért is dolgoztok!” - írták. Hasonló szellemben nyilatkozott a katolikus Národní obnova is 1938 végén. „Szlovákiát egyenesen irigyelhetjük, mivel az ott tapasztalható forradalmi haladás elébe vágott a Csehország­ban lassan döcögő jobboldali rendszerváltásnak”- írták. 1938 novemberében tulajdonképpen a cseh kormánypárt (Nemzeti Egységpárt néven született meg nem sokkal ko­rábban ezen formáció) már eljutott oda is, hogy igen egyértel­műen fajvédő álláspontra helyezkedve, a tagjai közül kizárta a zsidókat. A párt ifjúsági tagozatának programja így fogalma­zott: „A nemzet a vér, a nyelv és a szülőföld által létrehozott termé­szetes alakulat, amelyhez nem lehet egyéni elhatározásból csatla­kozni. Ezért a zsidók, még ha beszélnek is szláv nyelveken, külön nemzetet alkotnak, s nem tartoznak nemzeti közösségünkhöz. Jogi helyzetüket külön törvények fogják szabályozni.(...) Szervezetünk tagjai zsidók nem lehetnek. ” Prágában tehát sok minden egyéb­bel foglalkoztak, de a bécsi döntéssel nem igazán. Talán érthe­tő is ez, hiszen ők is jól tudták, korábban összerabolt javaik­ból az igazság most visszaadott egy részt jogos tulajdonosá­nak... (Folytatjuk ) Fegyverrel az ősi földért honvédek a Felvidéken és Kárpátalján 1938-1939 24. rész Szlovák lovasság Elhagyott harckocsiakadályok a cseh-német határon OD­RUMAVY X JATKÁM! Prágai propaganda-képeslap. A 20. évforduló egyben az utolsó volt... 2011. szeptember 15. Magyar Fóru­m

Next