Magyar Fórum, 2011. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-15 / 37. szám
16 Kosaras Péter Ákos Elhallgatott történelem Jelen cikksorozattal az 1918 és 1945 közötti időszak magyar és egyetemes történelmének azokat az eseményeit szeretnénk bemutatni, amelyekről az elmúlt évtizedekben alig, vagy marxista torzítással írtak az azzal megbízottak. Szándékunk az, hogy egy nemzet, mely végóráit éli, kapaszkodót keressen és találjon saját és európai sorstársai múltjában. Hadtörténeti írásokat közlünk azzal a szándékkal, hogy az olvasó meglássa, nem véletlen, hogy ránk, a két utolsó nagy háború veszteseire sújtanak le mindmáig egykori legyőzőink azzal a dühödt elszántsággal, amelyet két szó jellemez leginkább: Vae Victis! „Könyv és Fegyver! Minden korok életének átokkal áldott szimbóluma és örök lényege. Nem vagyunk Nyugatiak. Lelkileg és földrajzilag is Kelet peremén állunk. Következőleg, egyik kezünk állandóan a fegyvert kell, hogy görcsölje - a tudás könyvében lapozhatni nekünk csak fél kézzel adatott. A többit, a többit úgy kell hozzáálmodnunk. ” Héjjas Iván Magyar szabadcsapatok és Noha mindkét fél elfogadta Németország és Olaszország döntőbíráskodását, a határozatok napvilágra kerülését követően mind a cseh, mind pediglen a szlovák sajtó egésze, pártállásra való tekintet nélkül, negatív hangvételű cikkekben értékelte a bécsi döntést. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt lapja, a Robotnícke noviny 1938. november 3-i számában az alábbiak voltak olvashatóak:yAz európai békéhez való igazságos áldozat meghozására, illetve saját lakosainak kielégítésére Szlovákia is fel volt készülve, hogy lemond azokról a vidékekről, melyek ugyan a szlovák élet fejlesztése miatt nagyon értékesek, de ahol túlnyomórészt magyarok laknak. A bécsi döntés azonban tovább ment, és Szlovákia néhány nap alatt majd a negyedével lesz kisebb. ” Kassára külön is kitértek: „Ez bizony nagy csapás, hisz elég tudatosítani, hogy Kelet-Szlovákia metropoliszát, Stefánia technikumának városát, Kassát veszítjük el. ” Elégedetlenségüknek adtak hangot a Szlovák Nemzeti Párt tagjai is, saját lapjuk, a Národnie noviny hasábjain. Írásukból jól érezhető volt, hogy egyértelműen magyarbarátnak tartják a Bécsben meghozott határozatokat. „Bár tegnap Bécsben formálisan nem az 1910 - es statisztikák alapján jártak el, de a tényállás az, hogy a magyarok megkaptak minden szlovák várost, (!) amelyet már Komáromban is kértek, kivéve Pozsonyt és Nyitrát... ” 1938. november 3-án, egy meglehetősen kései órán, este 11 órakor, Jozef Tiso is beszédet intézett a szlovák lakossághoz. Azt, hogy mennyien hallgatták, nem tudhatjuk... Beszédét a cseh és morvaországi rádióadók nem vették át, egyedül a csehországi nemzetiszocialisták lapja közölte le kivonatolva a következő napon „Igazságtalanság áldozatává váltunk.” címmel. Tiso - többek között - az alábbiakat mondotta:,A szlovák kormánynak csak azt volt lehetősége megmenteni, amit még meg lehetett menteni a szlovák nemzet számára. (...) Minden erőnket latba kellett vetni, hogy a szlovák nemzet számára biztosítsuk az állam területi alapját, amelyen minden tekintetben tovább fejlődhetünk. A nagyhatalmak döntöttek, semmi mást nem lehet tenni, mint fejet hajtani és dolgozni. ” A szlovák kormány feje mindezeken kívül még arról is beszélt, hogy tulajdonképpen a müncheni és a bécsi egyezmények, „megmentették” Szlovákiát a szétdarabolástól, amelynek a veszélye - „lássuk be” fogalmazott Tiso - fennállt. Hasonló szellemiségben fogalmaztak a Slovenská vlast’ hírlapírói is. „Az a szörnyű nap már mögöttünk van. Az ítélet kimondatott - vége a kínzó bizonytalanságnak, vége a fájdalmas feszültségnek. Már tudjuk, hogy állunk... Bár nem vártunk Bécstől semmilyen csodát (nem is várhattunk), tudtuk azt is, hogy a szlovák földet nagy csapás éri, bármi legyen is a döntés eredménye, de mégis arra számítottunk, hogy az ítélet legalább megközelítőleg tartani fogja magát etnográfiai elvekhez. Ez a reményünk sajnos nem teljesedett be, az etnográfiai elvet több helyen is súlyosan megsértették... (hát még Trianonban) A lelkünk mélyéig el vagyunk keseredve - de nem csüggedünk... Épp ellenkezőleg, fel kell emelnünk fejünket, az összes szlováknak össze kell fognia és bizakodva tekintenie a jövőbe. ” A szélsőjobboldali Hlinka Szlovák Néppártjának a napilapja, a Slovak volt az egyetlen olyan sajtóorgánum, amelyik lapjain mintegy elbúcsúzott a hazához visszatért magyaroktól a november 4-én megjelent cikkében. „Eljött a búcsúzás napja. Az attitűd, amellyel ti, magyarok várjátok visszacsatolásotokat Magyarországhoz, bizonyára örömteli, de a nyugalom, amely titeket jellemez, annak a jele, hogy nem gyűlölettel eltelve búcsúztak tőlünk, hanem a tisztelet érzésével. Fájdalmat érzünk, mivel bennetek, a közjó területén korrektül együtt dolgozókat veszítünk el. De örömöt is, mivel 20 éves együttélésünk alatt bebizonyítottuk egyenjogúságunkat, és hogy igyekeztünk veletek szemben igazságosak és korrektek lenni”. A csehek - legalábbis ami a sajtójuk legnagyobb részét illeti - nem igazán foglalkoztak közvetlenül és kizárólagosan a bécsi döntéssel és annak következményeivel. A Narodni obnova az egyik cikkében annak a véleményének adott hangot, miszerint az 1938 őszén bekövetkezett „állami és nemzeti katasztrófát” - ahogyan ők fogalmaztak -, a baloldal és a liberális demokraták nacionalizmusellenessége okozta, ugyanis „az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után az idegen hatások erőteljesebben fenyegették a cseh nemzet tisztaságát, mint addig bármikor. A két világháború között, a humánus demokrácia eszmei közegében a cseh nemzet jobban elvesztette nemzeti jellegét, mint a fehérhegyi csatavesztés után”. Érdekes lehetett mindezt maguknak a cseheknek a szájából hallani, akik ugyebár azért akarták létrehozni önálló államukat, mert a Monarchia - állítólag - gátját jelentette a nemzeti fejlődésüknek... Nagyon sok cseh politikus egészen odáig jutott, hogy egyenesen becsmérelték a „csehszlovák” egységnek még a gondolatát is, mivel ez idegen eszmeáramlatokból táplálkozott, és nemzeti szempontból használhatatlannak bizonyult. ,Az idegenség és a külföld eszmevilágában éltünk. A politika, a művészet és a tudomány mindent magasztalt, lefordított és utánzott, ami külföldről érkezett. Sajátos hazai dolgainkról megfeledkeztünk” - írta az egyik cseh hetilap, a Brázda. Minekutána Prágában is pontosan tudták, hogy összerabolt államuk nem éppen egy „ezeréves birodalom”, így sajátos nemzeti tudatuk keresésébe kezdtek az előállott új helyzetben és ennek bizony az is szerves része volt, hogy egykori németellenességüket is feladták. Nagyon lelkesen vetették magukat folklorisztikus, hazafias mozgalmak létrehozásába és vágyaikat például a nemzeti öntudat nyelvi jegyeinek hangsúlyozásában élték ki. Sokan egyenesen a nevek szigorú elcsehesítését szorgalmazták. Az Ifjú Nemzeti Egység elnevezésű szervezet például a cseh eredetű családnevek törvényes védelmét követelte, hogy „megtisztíthassák a nemzetet az idegen elemektől”. A Vecer című lap 1938 késő őszén, több cikkben követelte a nyilvános, idegen nyelvű feliratok, terméknevek, üzletek és helységnevek bármiféle kompromisszum nélküli eltávolítását. Síkra szálltak azért is, hogy a külföldiek tiszteletére elnevezett intézmények nevét meg kell változtatni, illetve, hogy törvényes rendelkezésekkel csehesíteni kelljen a keresztneveket. Elképzelésük szerint az állampolgároknak kötelességük lett volna időszakosan bizonyságot tenniük a cseh államnyelv ismeretéről, és ezen eljárásnak az összes, egy évnél hosszabb ideje a köztársaságban élő külföldinek alá kellett volna vetnie magát. A sikertelen vizsga kitoloncolást vont volna maga után. A program javasolta az idegen nyelven oktató iskolák bezárását is, eltekintve a két tannyelvű intézetektől. Fölvetették, hogy az állam korlátozza az idegen nyelvről történő fordítói tevékenységet is, ami helyett a korábbiaknál lényegesen több támogatást kértek a cseh művek külföldön való terjesztéséhez. Javasolták, hogy az állami művészeti kamara kizárólag cseh származású művészeknek adjon jogot hivatásuk gyakorlásához. Úgy gondolták, hogy az állami sajtó csak anyanyelven - csehül - jelenhet meg, és mindössze néhány, kicsiny példányszámú kisebbségi lapot hagytak volna életben. Voltak olyanok is, akik az itt felsoroltaknál is továbbmentek. A Národní myslenka szerzői, visszatérve a pánszláv eszmeiség mindig is dédelgetett álmaihoz, még az idegen nyelvű sajtó terjesztését is korlátozták volna a szláv régiókból érkező lapok kivételével. Szerintük az állami iskolákban a nem szláv nyelvek oktatását mielőbb meg kellett volna szüntetni, és a kieső „hézagot” az orosz lett volna hivatva pótolni. Szintén az orosz lépett volna a francia helyébe a középiskolákban, a tanítóképzőkben, és az egyetemeken. Követelték, hogy a könyvtárak állományát szláv könyvekkel bővítsék, és ugyanakkor a humán tudományok művelőit is felszólították, hogy helyezzék át nemzetközi kapcsolataik súlypontját a szlávok által lakott térségbe. A közvetlenül a müncheni egyezményt, illetve a bécsi döntést érintő javaslatuk mindösszesen egy volt, mégpedig az, hogy szükségesnek vélték az „Elcsatolt Területeken Élő Csehek Társaságának” a létrehozását... A radikális cseh jobboldal volt az, amelyik még leginkább foglalkozott a Felvidéken történtekkel. Ők ugyan igyekeztek híven beszámolni az eseményekről, de elsősorban azért arra helyezték a hangsúlyt, hogy ami megmaradt Szlovákiából, azon a területen milyen gyors és hangsúlyos belpolitikai változások játszódnak le. A Venkov című agrárpárti napilap a szlovákiai eseményeket például egyenesen „forradalminak” minősítette. A Brázda című hetilap egyik cikke hálát mondott„a szlovák hazafiaknak a csehszlovák demokráciával szembeni fellépésükért”, akik„a csehek gerincét is kiegyenesítették”. Ugyanitt bírálták a korábbi kormányokat, amiért azok a csehek és a szlovákok közötti kapcsolatokat nem tudták megfelelően rendezni. A cikk szerzője bizonyos volt abban is, hogy„a fiatal cseh és szlovák nacionalisták között nincs alapvető ideológiai különbség, s a két nép közti súrlódás természetes úton, nemzedéki őrségváltással kiküszöbölhető lesz”. A szélsőjobboldalhoz kötődő Národní republika példaértékűnek nevezte a szlovákiai belpolitikai változásokat. „Szlovákok, tartsatok ki! A csehekért is dolgoztok!” - írták. Hasonló szellemben nyilatkozott a katolikus Národní obnova is 1938 végén. „Szlovákiát egyenesen irigyelhetjük, mivel az ott tapasztalható forradalmi haladás elébe vágott a Csehországban lassan döcögő jobboldali rendszerváltásnak”- írták. 1938 novemberében tulajdonképpen a cseh kormánypárt (Nemzeti Egységpárt néven született meg nem sokkal korábban ezen formáció) már eljutott oda is, hogy igen egyértelműen fajvédő álláspontra helyezkedve, a tagjai közül kizárta a zsidókat. A párt ifjúsági tagozatának programja így fogalmazott: „A nemzet a vér, a nyelv és a szülőföld által létrehozott természetes alakulat, amelyhez nem lehet egyéni elhatározásból csatlakozni. Ezért a zsidók, még ha beszélnek is szláv nyelveken, külön nemzetet alkotnak, s nem tartoznak nemzeti közösségünkhöz. Jogi helyzetüket külön törvények fogják szabályozni.(...) Szervezetünk tagjai zsidók nem lehetnek. ” Prágában tehát sok minden egyébbel foglalkoztak, de a bécsi döntéssel nem igazán. Talán érthető is ez, hiszen ők is jól tudták, korábban összerabolt javaikból az igazság most visszaadott egy részt jogos tulajdonosának... (Folytatjuk ) Fegyverrel az ősi földért honvédek a Felvidéken és Kárpátalján 1938-1939 24. rész Szlovák lovasság Elhagyott harckocsiakadályok a cseh-német határon ODRUMAVY X JATKÁM! Prágai propaganda-képeslap. A 20. évforduló egyben az utolsó volt... 2011. szeptember 15. Magyar Fórum