Magyar Fórum, 2016. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

2016-02-25 / 8. szám

2 Magyar FérfiM 2016. február 25. Csurka István: Emlékezet és lelkiismeret Ma ellenzékben is a hatalom nagyobbik részének birtokosai: sajtó, gazdasági társaságok, bankok Három jelképes erejű, ok-okozati­­lag össze ugyan nem függő, mégis nyilvánvalóan egy tőről fakadt ese­mény történt az elmúlt napokban. A magát immár demokratikusan bal­oldalként „tételező” - az idézőjel csak egy ártatlan magyartalanság, és mint ilyen, Lukács Györgyre hivat­kozás - MSZP vezetői hevesen til­takoztak a február 25-én megtartott kommunizmus áldozatai emlékna­pon az Országgyűlésben elhangzott Wittner Mária- és részben a Balázs Piri László-beszéd ellen. Ettől való elhatárolódásra szólították fel a köz­­társasági elnököt. Még csattogtak az elhatárolódást követelő vörös zász­lók a tavasz eleji szélben, amikor a Mazsihisz kurátora, Benedek István Gábor kék-fehér izraeli zászlók alá hívta meg a Magyar Rádió elnöki székének várományosát, Marinovich Endrét, valamint a Rádió hangadó balliberális, volt kommunista vagy ma is SZDSZ-es és ma is vezető mun­katársait. A cél Marinovich meggyú­­rása, megfenyegetése, de legalábbis elbizonytalanítása, és ebből követ­kezően saját pozícióik megőrzése volt. A harmadik találkozó Párizsban esett, illetve éppen hogy nem esett meg. A zámolyi romák ugyanis, akik­nek a számláját most már nemcsak egy zámolyi gyilkosság, hanem va­lószínűleg egy áltemetés, Krasznai Ibolya kanadai halottnak nyilvání­tása is terheli, nem engedték be a Bour­­bon-palotában tartott sajtótájékoz­tatójukra a Borsodból odaérkezett ellenromákat, hanem megelégedtek annak a kommunista francia nem­zetgyűlési képviselőnek és zöld baj­társának a társaságával, akik a sajtókon­ferenciát megrendezték számukra. A három eseményben a magyar­­ellenesség a közös. Az elsőt illetően: belefojtani a szót az ötvenhatos ál­dozatokba, és megakadályozni a ma­gyar konzervatív oldalt, a kormányt és a pártokat a szabadon beszélés­i­­ben. A bolsevizmusnak kezdeteitől­­ fogva emlékezet nélküli társadalom­­­­­ra volt szüksége. Az MSZMP-ből e lett MSZP-nek, tekintettel az ötven­­n hat utáni vérengzésekre, különösen :­ nagy a feledésigénye. De nem csu­­­­­pán a vérengzéseket kellett elfeled­­k­­ezni, hanem a konszolidációk kor­­­­­ruptságait, a működésképtelenséget,­­ a társadalom állandósított kifosztá­­­­­sát, és végül az egész rükvercrend­­szert, amelyben ők állandóan Le-­­­­nin-marsokat tartottak, vagyis egy­et lépést léptek előre, kettőt hátra, hogy­­ mindig hatalmon maradjanak. El-­i­­zálogosították az országot, ezt is el kell felejteni. Az elzálogosítás kö­­­­­vetkeztében nekik és csak nekik ho­­­­zott hasznot a privatizáció, ezt is ki kell vetnie agyából a szegény ember­­i­­nek. Ma ellenzékben is a hatalom­­­ nagyobbik részének birtokosai: saj-­t-­tó, gazdasági társaságok, bankok. Hi­­­­ába megválasztott részei egy demok­­­­­ráciának, hitelesített demokraták csak akkor lehetnek, ha mindez a fe­ledés ködébe borul. Ez forog most veszélyben, ez a magas cukorfokú csinált bor demokrataság és az ek­­kénti újraválasztás. Ha a meghur­colt, halálra ítélt magyar asszony gyönyörű kifakadása nyomán a nép mégiscsak emlékezni kezd és ráve­títi a bitófák árnyékát a gyárkémény hűlt helyére, a kommunista bankár­­milliárdokat a saját nyomorával és kiszolgáltatottságával kérdezi vissza, akkor nem lesz demokratikus hite­lesítés a volt gyilkosoknak és fullaj­társaiknak, segédeiknek. Ezért van az acsarkodás és a köztársasági el­nök számonkérése: miért hagyta szó nélkül, hogy róluk, a „demokrati­kus baloldalról” így merjen beszél­ni egy halálraítélt, akinek ők meg­kegyelmeztek. Hát nem elég, hogy megkegyelmeztek? Most még meg kell kegyelmezzenek az elnöknek is? Azt már nem szeretnék, az babrás. Az egész mai rendszer legnagyobb ellentmondása, hogy ezek a rükverc­­emberkék, ezek a foxi-maxi-eminen­­sek, ezek a Lenin-protézises szőr­­szálrágók, ezek a szellemi vérbajo­sak és az egykori kivégzések jól táp­lált közönsége, a kivégzési krakke­­rek, haszonélvezők, volt párttitká­rok és KB-munkatársak, moszkvai diákok, mellvédfigurák most mint a demokrácia részei, tartozékai szó­lalhatnak meg, és elég, ha a megvá­lasztásukra hivatkoznak, mint iga­zoló tényre és hitelesítésre. Közjo­­gilag valóban elég. De ha a válasz­tás körülményeit is számba vesszük, akkor erkölcsileg semmiképpen, és a történelem majd ezt a közjogi iga­zolást sem fogja elfogadni, hanem a kor magyarjának szemére fogja hány­ni, mint bűnös szellemi, erkölcsi tu­nyaságot. Kossuth „Kasszandra-jóslatai” szállonganak egünkön trianoni hi­telesítéssel, csakhogy ha ezek a volt bolsevikok megint visszakerülnek a hatalomba, nem Trianon követke­zik, hanem a teljes pusztulás. Most azonban még csak ott tar­tunk, hogy az emléknapon megcsap­ta őket a félelem: mi lesz, ha a magyar nemzet mégis elkezd emlékezni. A második tétel nem az emléke­zetről, hanem a lelkiismeretről szól. Emlékezete ne legyen a nemzetnek, de legyen rossz a lelkiismerete. Suny­­nyogjon, sunyítson, kushadjon a sa­ját kertje alatt abbéli bűntudatában, hogy a szegény, éhes romák nem lak­tak jól a tyúkjával. És ezért kimene­kültek Zámolyból Strasbourgba. A roma-spedinek izraeli és orosz, mo­­szados és volt KGB-s fuvarvállalói voltak, a francia belvárosban pedig kommunista és ultrabalos elemek vették pártfogásba az emberjogilag felindult zámolyevicseket. Most fel­vitték őket Párizsba is, hogy szólja­nak a magyar etnikai szűkkeblűség­­ről, ámde zavaró körülmény jelent­kezett: megérkezett a legsűrűbb ma­gyar romatájról három ellenroma, azt bizonyítandó, hogy a lopott tyúk­kal jól lehet lakni, ezeket azonban nem engedték be a szervező cigány mellé a szigorú teremőrök, így a nem­zetközi sajtóba csak a magyar roma­­ellenesség híre jutott bele. Nem is annyira messze ettől a roma csata­helytől, még Párizs környékén, em­lékszünk, úgy vettek el ordas hazug­ságokkal magyar területeket Nagy- Magyarországtól, hogy az Ipolyt és a még nála is kisebb patakokat, eze­ket hajózható folyamoknak, straté­giai fontosságúnak nyilvánítottak. Most a zámolyi romák itt-ott véres inge és éhes gyomra a stratégiai fon­tosságú­­ Párizsban, Strasbourgban, egy izraeli magyar nőből, francia kommunista párttagokból, zöld, de vörösbe játszó képviselőkből, és ki tudja még hány, időközben Párizs­ba szakadt volt magyar kommunis­tából, most esetleg itt-ott ügynökös­ködő, de itthon is sűrűn forgó, esz­­déeszeskedő háttérfigura körében. Párizsban az ötvenhatos kiáramlás óta van egy, a magyarországi cigány­­kérdést firtató szociológus csapat. Ugyebár. Közben ugyan a kiszállí­tott zámolyi romák egyikét-másikát kikéri a magyar kormány, mert bi­zonyítva látja, hogy résztvevői vol­tak egy gyilkosságnak. Az ügy tehát zavaros, piszkos, véres, mint min­den, amiben benne van a KGB. De a magyarországi romaüldözés felhaj­tására ugyanannyira szüksége van most a „demokratikus baloldalnak”, mint a felejtésre. Amikor felhábo­rodik Wittner Mária szavain, meg amikor kilöki a világ elé a valóban sanyarú magyar romasorsot, egy azo­nos cél vezérli. Elérni, hogy ne az Orbán-kormány idején dőljön el Ma­gyarország felvétele a megkergült Európába. Pontosabban: ha elma­rad ez a felvétel, ami a legvalószí­nűbb, az írassék mindenestül a nem­zeti oldal, az Orbán-kormány és a rasszista Csurka nyakába. Miért nem törték le a magyarság cigányellenes­ségét és Wittner Mária antikommu­­nizmusát. Ebben a zámolyi történet­ben is gátlástalan haza- és nemzet­­ellenesség terjeng. A legszebb mégis a harmadik té­tel. Ez tipikus pesti történet. Híre szalad, hogy a Rádió kuratóriuma csak egy pályázó anyagát terjeszti a nagykuratórium elé, és ennek rádió­elnökké megválasztására jó esély nyí­lik, mert Marinovich Endrét, az An­­tall-kormány egykori kabinetfőnö­két a balta, az eszdéesz és az emesz­­pé iránt elkötelezett társadalmi ku­rátorok zöme is támogatja. A Ma­gyar Rádió hírműsorait és más lé­nyeges osztályait is markában s ural­ma alatt tartó volt pártállami, sem­milyen átvilágítást ki nem álló, neo­liberális és kommunista, de már ré­gen pártatlannak nyilvánított veze­tők köre: riporterek, műsorvezetők, szerkesztők, Bolgár György és bol­­gárgyörgyök csapata erre természe­tesen összerezdül, mint Wittner Má­ria szavaira az MSZP vezetése. Gyor­san megszervez tehát egy találkozót Marinovich Endrével. A főszervező Benedek István Gábor, a Mazsihisz embere, legalábbis ezt adják hírül a lapok. Ez nem véletlen. Ha egy An­­tall-kormányból jött ember esélyt kap valamilyen vezetői állásra, azt mindig körül kell mazsihiszezni. „Keményen, vastagon.” A Mazsi­hisz a Zsidó Világkongresszus meg­hosszabbított karja. A volt kabinet­főnöknek pontosan kell tudnia, hogy akik körülveszik, minek a nevében beszélnek. Kérnek, ajánlkoznak és fenyegetnek. Közlik Marinovich­­csal, hogy Kondor Katalin, a Kos­suth adó főszerkesztője, aki posztjá­ból következően most második em­ber, nem maradhat a helyén, és plá­ne nem léphet elő alelnöknek. Az ő emberük, egy volt abszolút pártál­lami és a belügyi szolgálatoknak el­kötelezett figura legyen az alelnök. A Rádió maradjon meg a fennható­ságuk alatt. Továbbra is a Népsza­badság szerkesztőségének hasonsző­rű figuráival együtt irányítsák a ma­gyar sajtót és a rádiókat, tévéket, se­gítsenek a rombolásban a kereske­delmi televízióknak, amelyek a Bronf­man család befolyása alatt állnak. Maradjon meg az egész tájékoztatás, pontosabban az egész félrevezető rendszer az Antall-paktum állapo­tában. Ez szavatolja ugyanis az SZDSZ politikai továbbélését, és csak ez a biztosítéka az MSZP esetleges hata­lomra jutásának. A „bolgárok” te­hát nemcsak a maguk nevében szól­tak, hanem az ügy nevében, amelyik pontosan ugyanannyira magyarel­lenes, mint az említett másik kettő. Ez a szellemidézés azonban - ahogy Pesten szokták mondani, nem jött össze. Marinovich Endrét a kurató­rium nem választotta meg. Vagy azért, mert a volt kabinetfőnök a „bolgárok” várakozásaival szemben nem ijedt meg, nem adott kötelez­vényt és ezért maguk a meghívók utasították baloldali kurátoraikat az elutasításra, vagy azért, mert az aján­lók ijedtek meg és ők szavaztatták le tegnapi választottjukat.­ Mindegy. Most nincs elnöke a Rádiónak, s a Bolgár-típusú fúrógépeknek együtt kell dolgozniok azzal, akit megfúrtak. Egyébként a zámolyi romák ügye sem áll jól, mármint a „bolgárok” szempontjából nézve, és a magyar nép emlékezőkészsége is csak fej­lődik. Lehet, hogy szép tavaszunk lesz? Csurka István a Hercegprímás utcában !Tisztelt Támogatóink! · A Magyar Fórum csak Önökkel, Önökben létezik, az Önök figyelme, segítsége tarthatja életben. Ha tehetik, támogassák az újságot! Kérjük, hogy éves ► adójuk 1 %-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért A­lapítványnak, mert ezzel támogatják a Heti és Havi Magyar Fórum megjelenését. Teendők­­ a felajánlással kapcsolatban: éves adóbevallásuk elkészítésekor töltsék ki vagy kérjék cégüket, hogy készítse el az ún. 1 %-os adóval kapcsolatos rendelkező m m m ^ ► nyilatkozatot. Ezen nyilatkozaton két adatot kell feltüntetni: J A 1. A kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány ? ^ 2. A kedvezményezett adószáma: 18670275—1—13 Támogatásukat köszöni: Medveczky Attila, ^ 2001. február 25.

Next