Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-11-25 / 277. szám
Kolozsvár Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csüttörtökön. Előfizethetni minden postahivatalnál bérmentes levélben vagy helyben a szerkesztői szálláson szentegyház utcai 473 sz. alatt, egy évre 18, félévre 11, negyedévre 8 pfttal (Harmadévfolyam.) Csütörtök nov. 25. A hirdetéseit négyszer hasábozott sorának ára 7 uj krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatás tért 80 uj kv. kincstári adó. Vidék; hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Elnöki szám 5609. 1858. Hirdetvény. A magas belügyministeriumnak és a magas cs. k. hadsereg főparancsnokságának 1857. ápril 27-ről kelt rendelete következtében, és a f. évi május 28-ról 2023 elnöki szám alatt kibocsátott itteni hirdetvényre hivatkozva, a segesvári, besztercei, nagy-enyedi és sepsi-szent-györgyi pályaállomásokon történt lótenyésztési jutalomdijak kiosztásáról eredmény a következőkben hozatik köztudomásra . A fenebbi rendelet 2. §-sában előszabott kellékek kimutatása mellett államdijakat nyertek: A segesvári pálya állomáson aug. 10-én 1858. Anya kancák közül szopós csikókkal az első dijt 25 arannyal zoltáni gazdatiszt Nagy Sándornak 7 éves barnapej kancája. A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Salzer György Kőhalomból, Neuner János Báránykútról, Peitsch János Segesvárról és Miesz Mihály Kacáról. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal szászujfalusi Miesz András fekete kancája. A többi 3 dijt 6 aranyával nyerték Bodem János Kőhalomból, Nagy Sándor Zoltánból, Kielisch János Lebnekről és Zöld Antal Balavásárról. A besztercei pályaállomáson aug. 25-én 1858. Anyakancák közül szopós csikókkal az első dijt 25 arannyal nyerte abafáji Zöld Jánosnak barnapej kancája. — A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Friedl János Besztercéről, Benkö Gergely Gáláéról, Horga Leo Máerből és Bernhardt József Pászmosról. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal galaci Benkö Gergely pej kancája. — A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Friedl János Besztercéről, Mihály Dénes Sófalváról, Theil Mihály Pintákról és Kerekes Sándor Nagy Emséről. A nagy-enyedi pályaállomáson sept. 14-én 1858. Anya kancák közül szopós csikókkal az első dijt 25 arannyal nyerte székelyföldvári Zudor Károly deres kancája. A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Sándor Miklós Alsó-Maros-Váradjáról, Szabó József, Bede József Bethlen Szent-Miklósról és Grün Izsák Marosujvárról. Továbbá dijérdemes 3 éves kancák hiányából még nagyenyedi Repli Henrik sárgaszeg kancája dijaztatott meg egy 6 aranyos díjjal. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal nyerte Szász Pálnak sárgaszeg kancája Sárdról. Két dijt 6 aranyával nyertek sz. földvári Zudor Károly és Borzos Károly Szt. Imréről. Egy 6 aranyos díj dijérdemes kancák hiányáért nem osztathatott ki. A sepsi-szent-györgyi pályaállomáson, September 28-kán 1858. Anyakancák közül szopós csikókkal az első dijt 25 arannyal nyerte uzoni Pünkösti Sándornak pej kancája . A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Pauli András Ugráról, Kovács Lajos Lemhényből, Rákosy István Al-Dobolyból és Fest Antal Várhegyről. Három éves kancák közül az első dijt 15 aranynyal nyerte tamásfalvi Thury Gergelynek sárgaszeg kancája. A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Szőrösei László Szörcséről, Bokros János Vidombákról, Mihály János Sepsiszent- Györgyről és Fábián István Hidvégről. Nagy-Szeben, november 13. 1858. Az erdélyi cs.k. helytartósági elnökségtől. A n. enyedi ev. ref. collegium és a boilermesztés Erdélyben. I. E felírásban mély sarcasmus rejlik és mi azt sajnáljuk, de az a tőlünk független körülmények szülöttje és nem a mi akaratunk hibája. Mert mi sokkal jobban szeretnék az enyedi collegium fejezete alatt a tudományok elhaladásáról az erdélyi magyar nemzet között értekezni, mint prolegomenákat írni a szöllöző nyereségesebb ápolásáról, ámbár ezt is nemes és hasznos foglalatosságnak tartjuk — a mezei gazdák részéről. Igen, a mezei gazdák részéről, de mikor azt kell jelentenünk, hogy az erdélyi magyarság legelső tudományos intézetének elöljárósága, azaz, tanárai és gondnokai, 10 -15 évig legfőbb feladásul tűzték ki a szöllőtő nemesítését és a bortermesztés előmozdítását: méltán bökkenünk meg e csudálatos tüneményen, melyet Széchenyi „a szerepek felcserélésének“ nevezett, és aggodalmasan kérdjük : hát aztán mi lesz a baglyokból Athénében ? Az erdélyi ev. ref. egyház főtanácsa ugyanis múlt vasárnapi gyűlésében, az enyedi collegium elöljárósága sürgetésére, elhatározta, hogy azon intézetnek mintegy 30 holdra terjedő, most is híres szöllőzői kivágattassanak, még pedig 1859-en kezdve évenként két hold (az elöljáróság 3 holdat javasolt volt), a föld—a hegyek meredek oldalai is? —két láb mélységre felásás,sék, azaz, rigoláztassék és hazai fajtáink helyett, rajnaiak, u.m. rizling, traminer sat. likettessenek; továbbá egy kezelői állomás állíttassák fel, melynek gondja ezen átalakítás, a szöllőmiveltetés és pincekezelés lenne; és végre, minthogy az intézet rendes jövedelmeiből a költség, mely holdanként közel 1000 pengő ftát láván — a költségterv szerint, mai ló végrehajtásban alkalmasint többet — ki nem telik. Fosztó Ferenc algondnok és az intézet vagyonának és gazdaságának kezelője felhatalmaztatik,a szükséges kiadásokat behajtandó tőkékből is fedezni. — E határozattól senki sem tagadhatja meg azt az érdemet, hogy az valóban és kétségtelenül gyökeres reformra, sőt revolutiora, megy ki a collegium gazdaságában. Nem is volna nekünk semmi szavunk ellene, ha magános ember saját gazdaságában rendelte volna e gyökeres átalakulást, sőt meg tudnék dicsérni a vállalkozói merészségért, mely egy kockára oly tetemes összeget tesz, mert ha ő tönkre jutna is, egy hasznos tapasztalással gazdagodnék a gazdaközönség, és ha tagadólag is, az is mozdítaná valamivel előbb a közjót. De bátorkodunk kérdeni: lehet-e egy jótékony, egy tudományos intézet ingó és ingatlan vagyonát bizonytalan experimentumoknak kitenni? —Mi e kérdésre, lelkiismeretünk szerint, csak egy kategorikus „Meje“-mel felelhetünk. És itt, mielőtt tovább mennénk, komoly óvást kell tennünk minden oly nemű félremagyarázás ellen, mintha e beleszólásunk forrása csupán a nyugtalan kritikus szellem volna. A férfiakat, kik egész életükön át a közdolgokon gondolkoztak és azokban némi belátásra és tapasztalásra jutottak, magasabb és távolabb érdekek is indíthatnak, mint újítási viszketeg napi és múló dicsőségre vágyás, vagy hiú egoismus, mely ábrándozott reformjait más költségén szereti végrehajtani. — Az enyedi collegium az erdélyi ev. ref. egyházi államnak legdrágább kincse, egy oly ,fidei commissuo melyhez könnyelmüleg nyúlni nem szabad. Nem hiszszük, hogy találkozzék egy igazi magyar honfi, még a nem protestáns felek között is, ki velünk e tekintetben egy betűig egyet ne értsen. Az enyedi collegium egyetlenegy plánta-iskolája a magyarságnak Erdélyben, mert oda csődül azon székely ifjúság, mely egyedül gyarmatosítja Erdélyt, mivel visszatérni szülőföldére csak azon kevés szokott, ki vagy nem életrevaló, vagy családja otthon is kitünt jóllétnek örvend. Ez azon intézetünk, mely gondos ápolás által rövid idő alatt egy magasabb tudományos műhellyé emelkedhetik. És valljon nem ideje-e már, hogy valahára egy teljes philosophiai facultása legyen Erdélynek, mely a mathematikai és physikai tudományok teljes disciplináját foglalja magában ? Nem erre kellene-e inkább törekedni az intézet elöljáróságának, mint a bormivelés előmozdítására, — ami mindig csak szorgalmas egyesek feladása lehet ? Hová sülyedt a tudomány niveauja közöttünk csak 20—25, de kivált, 10 év óta? Hiszen már nagy bajt tid csak oly végzett ifjúra is akadni, kinek irásmódja legyen feddhetlen— tudományt követelni nem is lehet! Ámde, fogják ellenvetni, az enyedi collegium elöljárósága is éppen azt akarja, hogy a jövedelmek tetemes gyarapodtával biztos alap legyen nyerve az intézet további tudományos fejlődésére, hiszen éppen azzal indokolja szöllőhegyeinek oly gyökeres átalakítását, „mivel kiadásai folyvást növekednek, jövedelmei ellenben folyvást apadnak.“ — No már a mi a jószándékot illeti, abban legkisebb kétségünk, de abba merünk kételkedni, hogy az. elöljáróság s különösen a tanári kar ily gazdasági revolutio keresztülvitelére erkölcsi illetékességgel birna, — ha bírna, nagyon rész volna, mert a tudomány érdeke szenvedne általa, azonban, hogy nem bir, mutatja a könnyű elhatározás. Tegyük csak szembe a kérdés elemeit és mérjük meg mathematikai értékük szerint: egyfelől 30 hold szöllőhegy beállítva kövér, járdovány, király, leány — akár hévizszöllőtőkkel, melyek ha vének is már, a rendes cultura utján folyvást is jithatók, — 30 hold, melynek jövedelme van, vagy legalább lenni kell, — ha nincs, a gazda az oka és ha a jövedelmeztetés módját még el nem találták, el kell találni, mert el lehet —; másfelől a meglevő, vagy lenni kellő és lehető biztos jövedelemnek 10 —15 évig feláldozása, hozzá még — előlegesen csak 30.000 pjra számított — költség földbeásása és biztosított jövedelmező tőkék felmondása------egy szép reménységért. Lehet-e, kérdjük alázatosan, ez oly gyökeresen ellenkező értékű elemeket aequatioba tenni? De lehet-e ily cserének csak az emberi józan ész előtt is megállani? és lehet-e egy jótékony intézetre, egy holt kézre (main morte) ily kockáztató kezdemény kötelességét róni? Mi szívesen megengedjük a távolabb jövőben mosolygó szép reményeket, de reménységes vállalatok nem holt kezekbe valók. Még az egoismusnak minden akadályon diadalmaskodni szokott erélyétől hevített és mozgatott egyén is, a magánvállalkozó, nem egyszer törölné meg homlokát, mig ily költséges vállalatra szánná el magát, melynek még a mellett, jövedelmezősége alapjául, semmi biztos számítást tenni nem lehet. De ki keresné a holt kézben a személyes érdek energiáját? Mit tanít a jótékony alapítványok gazdaságának története ? — Az igazgatók, ha életrevaló, ügyes emberek, meggazdagodnak, — az intézet vagyona pedig, löbbjobb esetben in statu quo marad, gyakran éppen el is pusztul, ha nem ügyesek ? — akkor is csak vánszorog, a gazdaság, még az elpusztulás ellen is több