Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-11-21 / 276. szám

Kolozsvár 276. Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csil­­itfrtstkiin. Elfé­zethetni minden postahivatalnál bér­mentes levélben vagy hely­bena szerkesztési szál­láson szentegyház utcai 473 sz. alatt, egy évre 13. félévre 11. negyedévre (Vasárnap nov. 21. 1858. 3 psttal magyar FUTÁR (K­aronaid­én­ folyam.) ! A k­iriled­jjerjéy egyszer hasábozott sorának ára S uj krajcár s ezenkívül min­denkori beiktatásért 31 új kr. kincstári adó. Vidék hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Commentár a porosz ügyekhez. TM Nekünk ugyan erdélyieknek alig van egyéb érintkezésünk Poroszországgal, mint, hogy protestáns ifjaink legnagyobb része Berlinbe szokott vándorolni a tudomány a­­ranygyapjáért, é­s ha azt elhozni nem is sikerül mindeniknek, a magáét legalább ott hagyja bizonyosan. De mi egy nagy biro­dalom kebelében vagyunk, a­melynek már csakugyan elég baja van az északi német hatalommal, a­mi mind érdekel minket is, legalább közvetőleg, sőt sokszor egész az erszény elevenéig. Csak ezelőtt nyolc évvel 100 milliónál több hadi költséget okoza az austriai birodalomnak Poroszország , azon kétes hadi állásával, melyet a hessen-kasseli szövetségi executio alkalmával Austria elle­nében vett vala s a mikor már golyó­vál­tásra is került volt a dolog az osztrák és porosz előőrsök között — ha csupa véletlen­ből is —, a mire onnan is emlékezhetik min­denki, hogy e hírre az arany egyszerre 68% s az ezüst 54% agrót kapott volt. Poroszor­szág akadályozta meg, hogy Austriának mind­járt a forradalom után a német szövetség­­gyűlésen tett azon indítványa, miszerint a szövetségbe birodalma minden tartományai­val együtt vétessék fel, — a­mi ellen egyéb­iránt a két nyugati hatalom is keményen protestált—pártolásra ne találjon, készebb lévén inkább maga is visszavonni lengyel tartományát, Posent, melyet a forradalom kezdetén ő is Németországba olvasztott volt; ugyancsak Poroszországon tört meg 1852 óta minden törekvése Austriának a végre, hogy vámtarifájának lassankénti és fokoza­tos módosítása által a német vám-egyesüle­téhez mind közelebb jusson s elvégre abba egész birodalmával belé olvadjon. Poroszor­szág ugyan mindig kész volt alkudozni Au­­striával, de egyesség ritkán lett a vége — mert a két hatalomnak nyilván divergálnak minden irányai —, csak az uj pénz­szerző­désben, melyet Austria a vámegyesülés gon­dolatában és nem valami belső szükségtől ösztönözve óhajtott, értett vele könnyen egyet, — mert neki csak váltópénzei szenvednek változást — mikor t. i. végrehajtja a szerző­dést — ellenben Austria egész pénzrendsze­rét újra alkotta már és magának tömérdek bajt okozott, Porosz­ és a többi Németor­szágnak pedig roppant áldozatot hozott. E­­zért, közbe legyen mondva, már most az a köszönet, hogy miután Austriának már ezüst forgalma van, a bankón tehát agiot nem vehetnek, magára az uj ezüst pénzre tettek disagiot, az uj austriai 1 ft 50 kros tallért, t. i. mely a szerződés szerint egyenlő a po­rosz tallérral, nem fogadják el e helyett, ha­nem 10 krt kívánnak még felül — a­mint ezt ide érkezett könyvárusi körlevelekből lát­tuk és más árfolyamokból is hallottuk. Legyen most ennyi elég e requisitoriumból, melyet még sokáig lehetne folytatnunk és kérdjük: nem érdemlik-e meg Poroszország mozgal­mai minden figyelmünket éppen úgy, mint akármely más európai államé, melyet régi szokásból és inkább kíváncsiságból — mert dolgai magasabb lábon szoktak menni — min­dig először keresünk fel az újságban, melynek azonban ügyei oly közvetlen és állandó be­folyást állapotainkra aligha gyakorolnak? És mi már most az újság Poroszország­ban? Legfontosabb maga a régens-herceg­, ki magas hivatalát nem csak királyi bátyjá­nak akaratja, hanem az alkotmány rendelése következésében is fogadta el; ki az egybe­­gyült Karok és Kendek előtt kitűnő kész­séggel esküdött meg az alkotmány fentartá­­sára s trónbeszédében, mellyel ezen ad hoc országgyűlést megnyitotta, ily, minden porosz hazafi kebleket dagasztó, szavakat mondott: „minél komorabb a jelen ... annál magasab­ban­­fogjuk hordozni Poroszország zászlóját!“ — Észre is vették a politikusok, hogy csak néhány nappal, miután e szavak ki voltak ejtve, a német hercegségek miatt addig foly­vást halogató Dánia a sérelmes közös mo­narchiai alkotmányt eltörölte és Rastatt déli németországi szövetségi várba — hova Austria porosz őrséget bebocsátani nem akart s­e végre a szövetségi gyűlés szavazatának több­ségével is birt — a porosz őrség bemenetele tovább akadályra nem talált. De ha ezen első fellépése is a porosz régens-hercegnek az egész országban kedvező hangulatot éb­resztett fel iránta, még nagyobb volt a lelke­sedés, mely a ministérium elbocsátása és egy újnak alakítása első pillanataiban tört ki. Ha az ember a porosz hírlapok egy ré­szét tekintette, azt hihette volna, hogy vala­mely gyökeres átalakulás vagy éppen egy „szerencsés revolutio“ küszöbén áll a vitéz porosz nemzet. „Végre valahára újra feléb­redett Poroszország,“ vagy „történetének egy új aerája“ egy „új epochája“ kezdetén áll, „egy szebb korszaknak hajnala mosolyog fe­léje“ s több ilyen paradicsomi phrasisok üd­vözölték a felkelő napot; a szélsőbbek „sza­bad szó, szabad lelkiismeret és szabad ipar­ról“, mint a jövendő hozományairól beszél­tek, mintha azok eddig ismeretlenek lettek volna Prussiában. A legkisebb és legszeré­nyebb szó, mellyel a változást kifejezték, „uj rendszer“ volt. — Ha kérdi az olvasó: hon­nan a népszerű sajtó ez ujjonsága s a mér­sékeltebbeknek is e várakozása a jövendő uj dolgok iránt ? nem felelhetünk meg neki másként, mintha egy rövid szemlében eb­be terjesztjük a porosz politika előbbi állapot­­ját. — A most ideiglenesen nyugalomba lépett porosz király IV. Fridrik Vilmos egy béke­szerető, vallásos érzésű ember, ki nem ellen­sége a szabadságnak, sőt szereti a szabad szót és azt olykor fényesen, ha nem is mély politikával, gyakorolta. Politikai gondolko­zásán némi rajongás ömlött el, mely azon törekvésében nyilatkozott, hogy birodalmá­ban a feudális formákat fentartsa s a melyek elmúltak, lassanként restaurálja. Ezen saját­ságos gondolkozásmód kifolyása volt az „e­­gy­esült országgyűlés (Vereinigter Landtag)“, melyet 1846-ban önkéntesen maga teremtett s a melynek alsó házát („követek háza“) a tartományi gyűlések választottjai alkották, felső házát pedig, melyet „urak házdt“-nak nevezett, részint örökös urakból, részint a lovagi rend választottjaiból, részint egyéb kategóriák részint életig tartó tagokból al­kotott. Lehet gondolni, hogy ily alkotmányos intézet, mely a királyi akaratot még sem korlátolta, nagyon tetszett a lovagi rendnek, mely kivált a tulajdonképp­ porosz tartomá­­nyokban nagyon számos és az egész falusi földbirtok ura,­­ mert a lovagi rend a tar­tományi gyűlések által az alsó házat is leg­nagyobb részben alkotta. De ebből a városi elem éles ellentéte fejlődött ki a lovagi rend ellen. Az 1848-diki mozgalom csak­hamar elseperte ezen alkotmányos intézményt és helyébe democratiai alkotmányt egyetemes szavazattal állított. Ezt megint csak hamar elsodorta a reactio s ez nem is szűnt meg azóta a királyi hajlandóság alapján tovább építgetni és takaritgatni el a 48-diki romo­kat. A pártot, mely e munkásságban a ki­rályt környezte és az egész politikai helye­­zeten uralkodott, majd „Kreuzzeitung pártjá“­­nak nevezték azon hírlapról, mely annak gondolatait kitűnő értelmi felsőbbséggel, de egyszersmind némi kihívó bátorsággal fejezte ki, mely sokszor lovagias jellemnek, de igen sokszor aristokratiai gőgnek is tűnhetett ki s a Poroszországban mindig éber és erős polgári szellemet sértette, — majd „Junker“­­vagy „urfi“- pártnak is nevezték azon perzselt agynak­ és túlzókról, kik minden pártnak nyomorúságát szokták tenni. Hogy ezen párt valami rendkívüli roszat okozott volna az által, hogy a megbukott francia constitutio­­nalismus diadalát, melynek vége a királyság bukása és a caesarismus zsarnoksága szokott lenni, megakadályozta: józan értelemmel ál­lítani nem lehet; azt sem mondhatják ellen­ségei, hogy más tekintetben a hazára nézve ártalmas terveket hajtott volna végre, inkább az irányától féltek, mely a feudális korba tekingetett vissza. Már az úri rendőri ható­ságot sikerült volt helyreállítania a nemesség birtokain és már a pálca alkalmazásának jogáról is volt szó. Egyházi tekintetben a katholikus dogmák felé hajlott: a házasság­­feloldhatatlanságát, az ellenkező polgári tör­vény eltörlésével, megpróbálta az országgyű­lésen és a kormány ebbeli javaslata csak csekély kisebbséggel bukott el. E törekvé­sében az egyházi főconsistorium is támogat­ta s még más nyomok is mutatkoztak, me­lyek a katholicismus felé tartottak. De e pontban a királlyal jöttek ellenmondásba, ki a tudós bibtista Bunsen lovag, előbb angliai porosz követ és néhány angol dissenter pap befolyása alatt egy minden protestáns fele­kezeteket egyesítő ,,Új evangélikus szövetség“ szép álmának valósításán munkálkodott, mely célra az említett tudós Bunsen lovag a bibli­ának saját nézetei szerinti fordítását és úgy­szólván új átdolgozását is kezdette kiadni, de a­mi — közbevetőleg legyen mondva — a várakozásoknak egyátaljában nem felelt meg. A Manteufel-m­inisterium ezen királyi akaratok­ és párttörekvéseknek csak enge­dékeny eszköze volt, saját politikai jellem nélkül. Ezt bukása előtti magaviseletével is bebizonyította, a­mikor oly erős ragaszko­dást tanúsított tárcáihoz, hogy késznek mu­tatkozott volna a régens-hercegnek is, akár új irányokban, szolgálni s lemondását csak akkor adta be, mikor már el volt küldve s uj kabinet alkotásával Hohenzollern-Sig­­maringen herceg megbizva. Különösen vádol­va van a Manteufel-ministerium azzal, hogy Poroszország méltóságát a külföld ellenében nem őrzötte mindig elég férfiason és annak hivatását az európai államrendszerben s kü­lönösen Németországon szemei előtt nem tartotta. Ezekből magyarázható a lelkesedés, a mystikus felkiáltások, melyek közt az „új rendszer“, „az ó porosz szellem“ fuvallása

Next