Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-11-21 / 276. szám
Kolozsvár 276. Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csilitfrtstkiin. Elfézethetni minden postahivatalnál bérmentes levélben vagy helybena szerkesztési szálláson szentegyház utcai 473 sz. alatt, egy évre 13. félévre 11. negyedévre (Vasárnap nov. 21. 1858. 3 psttal magyar FUTÁR (Karonaidén folyam.) ! A kiriledjjerjéy egyszer hasábozott sorának ára S uj krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért 31 új kr. kincstári adó. Vidék hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Commentár a porosz ügyekhez. TM Nekünk ugyan erdélyieknek alig van egyéb érintkezésünk Poroszországgal, mint, hogy protestáns ifjaink legnagyobb része Berlinbe szokott vándorolni a tudomány aranygyapjáért, és ha azt elhozni nem is sikerül mindeniknek, a magáét legalább ott hagyja bizonyosan. De mi egy nagy birodalom kebelében vagyunk, amelynek már csakugyan elég baja van az északi német hatalommal, ami mind érdekel minket is, legalább közvetőleg, sőt sokszor egész az erszény elevenéig. Csak ezelőtt nyolc évvel 100 milliónál több hadi költséget okoza az austriai birodalomnak Poroszország , azon kétes hadi állásával, melyet a hessen-kasseli szövetségi executio alkalmával Austria ellenében vett vala s a mikor már golyóváltásra is került volt a dolog az osztrák és porosz előőrsök között — ha csupa véletlenből is —, a mire onnan is emlékezhetik mindenki, hogy e hírre az arany egyszerre 68% s az ezüst 54% agrót kapott volt. Poroszország akadályozta meg, hogy Austriának mindjárt a forradalom után a német szövetséggyűlésen tett azon indítványa, miszerint a szövetségbe birodalma minden tartományaival együtt vétessék fel, — ami ellen egyébiránt a két nyugati hatalom is keményen protestált—pártolásra ne találjon, készebb lévén inkább maga is visszavonni lengyel tartományát, Posent, melyet a forradalom kezdetén ő is Németországba olvasztott volt; ugyancsak Poroszországon tört meg 1852 óta minden törekvése Austriának a végre, hogy vámtarifájának lassankénti és fokozatos módosítása által a német vám-egyesületéhez mind közelebb jusson s elvégre abba egész birodalmával belé olvadjon. Poroszország ugyan mindig kész volt alkudozni Austriával, de egyesség ritkán lett a vége — mert a két hatalomnak nyilván divergálnak minden irányai —, csak az uj pénzszerződésben, melyet Austria a vámegyesülés gondolatában és nem valami belső szükségtől ösztönözve óhajtott, értett vele könnyen egyet, — mert neki csak váltópénzei szenvednek változást — mikor t. i. végrehajtja a szerződést — ellenben Austria egész pénzrendszerét újra alkotta már és magának tömérdek bajt okozott, Porosz és a többi Németországnak pedig roppant áldozatot hozott. Ezért, közbe legyen mondva, már most az a köszönet, hogy miután Austriának már ezüst forgalma van, a bankón tehát agiot nem vehetnek, magára az uj ezüst pénzre tettek disagiot, az uj austriai 1 ft 50 kros tallért, t. i. mely a szerződés szerint egyenlő a porosz tallérral, nem fogadják el e helyett, hanem 10 krt kívánnak még felül — amint ezt ide érkezett könyvárusi körlevelekből láttuk és más árfolyamokból is hallottuk. Legyen most ennyi elég e requisitoriumból, melyet még sokáig lehetne folytatnunk és kérdjük: nem érdemlik-e meg Poroszország mozgalmai minden figyelmünket éppen úgy, mint akármely más európai államé, melyet régi szokásból és inkább kíváncsiságból — mert dolgai magasabb lábon szoktak menni — mindig először keresünk fel az újságban, melynek azonban ügyei oly közvetlen és állandó befolyást állapotainkra aligha gyakorolnak? És mi már most az újság Poroszországban? Legfontosabb maga a régens-herceg, ki magas hivatalát nem csak királyi bátyjának akaratja, hanem az alkotmány rendelése következésében is fogadta el; ki az egybegyült Karok és Kendek előtt kitűnő készséggel esküdött meg az alkotmány fentartására s trónbeszédében, mellyel ezen ad hoc országgyűlést megnyitotta, ily, minden porosz hazafi kebleket dagasztó, szavakat mondott: „minél komorabb a jelen ... annál magasabbanfogjuk hordozni Poroszország zászlóját!“ — Észre is vették a politikusok, hogy csak néhány nappal, miután e szavak ki voltak ejtve, a német hercegségek miatt addig folyvást halogató Dánia a sérelmes közös monarchiai alkotmányt eltörölte és Rastatt déli németországi szövetségi várba — hova Austria porosz őrséget bebocsátani nem akart se végre a szövetségi gyűlés szavazatának többségével is birt — a porosz őrség bemenetele tovább akadályra nem talált. De ha ezen első fellépése is a porosz régens-hercegnek az egész országban kedvező hangulatot ébresztett fel iránta, még nagyobb volt a lelkesedés, mely a ministérium elbocsátása és egy újnak alakítása első pillanataiban tört ki. Ha az ember a porosz hírlapok egy részét tekintette, azt hihette volna, hogy valamely gyökeres átalakulás vagy éppen egy „szerencsés revolutio“ küszöbén áll a vitéz porosz nemzet. „Végre valahára újra felébredett Poroszország,“ vagy „történetének egy új aerája“ egy „új epochája“ kezdetén áll, „egy szebb korszaknak hajnala mosolyog feléje“ s több ilyen paradicsomi phrasisok üdvözölték a felkelő napot; a szélsőbbek „szabad szó, szabad lelkiismeret és szabad iparról“, mint a jövendő hozományairól beszéltek, mintha azok eddig ismeretlenek lettek volna Prussiában. A legkisebb és legszerényebb szó, mellyel a változást kifejezték, „uj rendszer“ volt. — Ha kérdi az olvasó: honnan a népszerű sajtó ez ujjonsága s a mérsékeltebbeknek is e várakozása a jövendő uj dolgok iránt ? nem felelhetünk meg neki másként, mintha egy rövid szemlében ebbe terjesztjük a porosz politika előbbi állapotját. — A most ideiglenesen nyugalomba lépett porosz király IV. Fridrik Vilmos egy békeszerető, vallásos érzésű ember, ki nem ellensége a szabadságnak, sőt szereti a szabad szót és azt olykor fényesen, ha nem is mély politikával, gyakorolta. Politikai gondolkozásán némi rajongás ömlött el, mely azon törekvésében nyilatkozott, hogy birodalmában a feudális formákat fentartsa s a melyek elmúltak, lassanként restaurálja. Ezen sajátságos gondolkozásmód kifolyása volt az „egyesült országgyűlés (Vereinigter Landtag)“, melyet 1846-ban önkéntesen maga teremtett s a melynek alsó házát („követek háza“) a tartományi gyűlések választottjai alkották, felső házát pedig, melyet „urak házdt“-nak nevezett, részint örökös urakból, részint a lovagi rend választottjaiból, részint egyéb kategóriák részint életig tartó tagokból alkotott. Lehet gondolni, hogy ily alkotmányos intézet, mely a királyi akaratot még sem korlátolta, nagyon tetszett a lovagi rendnek, mely kivált a tulajdonképp porosz tartományokban nagyon számos és az egész falusi földbirtok ura, mert a lovagi rend a tartományi gyűlések által az alsó házat is legnagyobb részben alkotta. De ebből a városi elem éles ellentéte fejlődött ki a lovagi rend ellen. Az 1848-diki mozgalom csakhamar elseperte ezen alkotmányos intézményt és helyébe democratiai alkotmányt egyetemes szavazattal állított. Ezt megint csak hamar elsodorta a reactio s ez nem is szűnt meg azóta a királyi hajlandóság alapján tovább építgetni és takaritgatni el a 48-diki romokat. A pártot, mely e munkásságban a királyt környezte és az egész politikai helyezeten uralkodott, majd „Kreuzzeitung pártjá“nak nevezték azon hírlapról, mely annak gondolatait kitűnő értelmi felsőbbséggel, de egyszersmind némi kihívó bátorsággal fejezte ki, mely sokszor lovagias jellemnek, de igen sokszor aristokratiai gőgnek is tűnhetett ki s a Poroszországban mindig éber és erős polgári szellemet sértette, — majd „Junker“vagy „urfi“- pártnak is nevezték azon perzselt agynak és túlzókról, kik minden pártnak nyomorúságát szokták tenni. Hogy ezen párt valami rendkívüli roszat okozott volna az által, hogy a megbukott francia constitutionalismus diadalát, melynek vége a királyság bukása és a caesarismus zsarnoksága szokott lenni, megakadályozta: józan értelemmel állítani nem lehet; azt sem mondhatják ellenségei, hogy más tekintetben a hazára nézve ártalmas terveket hajtott volna végre, inkább az irányától féltek, mely a feudális korba tekingetett vissza. Már az úri rendőri hatóságot sikerült volt helyreállítania a nemesség birtokain és már a pálca alkalmazásának jogáról is volt szó. Egyházi tekintetben a katholikus dogmák felé hajlott: a házasságfeloldhatatlanságát, az ellenkező polgári törvény eltörlésével, megpróbálta az országgyűlésen és a kormány ebbeli javaslata csak csekély kisebbséggel bukott el. E törekvésében az egyházi főconsistorium is támogatta s még más nyomok is mutatkoztak, melyek a katholicismus felé tartottak. De e pontban a királlyal jöttek ellenmondásba, ki a tudós bibtista Bunsen lovag, előbb angliai porosz követ és néhány angol dissenter pap befolyása alatt egy minden protestáns felekezeteket egyesítő ,,Új evangélikus szövetség“ szép álmának valósításán munkálkodott, mely célra az említett tudós Bunsen lovag a bibliának saját nézetei szerinti fordítását és úgyszólván új átdolgozását is kezdette kiadni, de ami — közbevetőleg legyen mondva — a várakozásoknak egyátaljában nem felelt meg. A Manteufel-ministerium ezen királyi akaratok és párttörekvéseknek csak engedékeny eszköze volt, saját politikai jellem nélkül. Ezt bukása előtti magaviseletével is bebizonyította, amikor oly erős ragaszkodást tanúsított tárcáihoz, hogy késznek mutatkozott volna a régens-hercegnek is, akár új irányokban, szolgálni s lemondását csak akkor adta be, mikor már el volt küldve s uj kabinet alkotásával Hohenzollern-Sigmaringen herceg megbizva. Különösen vádolva van a Manteufel-ministerium azzal, hogy Poroszország méltóságát a külföld ellenében nem őrzötte mindig elég férfiason és annak hivatását az európai államrendszerben s különösen Németországon szemei előtt nem tartotta. Ezekből magyarázható a lelkesedés, a mystikus felkiáltások, melyek közt az „új rendszer“, „az ó porosz szellem“ fuvallása