Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-11-25 / 277. szám

Kolozsvár Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csü­­ttörtökön. Előfizethetni minden postahivatalnál b­ér­men­t­e­s l­ev­élben vagy helyben a szerkesztői szál­láson szentegyház utcai 473 sz. alatt, egy évre 18, félévre 11, negyedévre 8 pfttal (Harmad­év­­folyam.) Csütörtök nov. 25. A hirdetéseit négyszer hasábozott sorának ára 7 uj krajcár s ezenkívül min­denkori beiktatás­ tért 80 uj kv. kincstári adó. Vidék; hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Elnöki szám 5609. 1858. Hirdetvén­y. A magas belügyministeriumnak és a magas cs. k. hadsereg főparancsnokságának 1857. ápril 27-ről kelt rendelete következtében, és a f. évi május 28-ról 2023 elnöki szám alatt kibocsátott itteni hirdetvényre hivatkozva, a segesvári, besz­tercei, nagy-enyedi és sepsi-szent-györgyi­­ pálya­állomásokon történt lótenyésztési jutalomdijak ki­osztásáról­ eredmény a következőkben hozatik köz­tudomásra . A fenebbi rendelet 2. §-sában előszabott kellé­kek kimutatása mellett államdijakat nyertek: A segesvári pálya­ állomáson aug. 10-én 1858. Anya kancák közül szopós csikókkal az első dijt 25 arannyal zoltáni gazdatiszt Nagy Sándornak 7 éves barnapej kancája.­­ A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Salzer György Kőha­lomból, Neuner János Báránykútról, Peitsch János Segesvárról és Miesz Mihály Kacáról. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal szászujfalusi Miesz András feke­te kancája.­­ A többi 3 dijt 6 aranyával nyer­ték Bod­em János Kőhalomból, Nagy Sándor Zol­tánból, Kielisch János Lebnekről és Zöld Antal Balavásárról. A besztercei pálya­állomáson aug. 25-én 1858. Anyakancák közül szopós csikók­kal az első dijt 25 arannyal nyerte abafáji Zöld Jánosnak barnapej kancája. — A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Friedl János Besztercéről, Ben­­kö Gergely Gáláéról, Horga Leo Máerből és Bern­hardt József Pászmosról. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal galaci Benkö Gergely pej kancá­ja. — A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Friedl János Besztercéről, Mihály Dénes Sófalváról, Theil Mihály Pintákról és Kerekes Sándor Nagy Em­séről. A nagy-enyedi pálya­állomáson sept. 14-én 1858. Anya kancák közül szopós csikók­kal az első dijt 25 arannyal nyerte székely­föld­vári Zudor Károly deres kancája.­­ A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Sándor Miklós Alsó-Ma­­ros-Váradjáról, Szabó József, Bede József Bethlen Szent-Miklósról és Grün Izsák Marosujvárról. Továbbá dijérdemes 3 éves kancák hiányából még nagy­enyedi Repli Henrik sárgaszeg kancája dijaztatott meg egy 6 aranyos díjjal. Három éves kancák közül az első dijt 15 arannyal nyerte Szász Pálnak sárgaszeg kancája Sárdról.­­ Két dijt 6 aranyával nyertek sz. földvári Zudor Károly és Borzos Károly Szt. Imréről. Egy 6 aranyos díj dijér­demes kancák hiá­nyáért nem osztathatott ki. A sepsi-sz­ent-györgyi pálya­állomáson, Septem­ber 28-kán 1858. Anyakancák közül szopós csikók­kal az első dijt 25 arannyal nyerte uzoni Pün­­kösti Sándornak pej kancája . A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Pauli András Ugráról, Kovács Lajos Lemhényből, Rákosy István Al-Dobolyból és Fest Antal Várhegyről. Három éves kancák közül az első dijt 15 aranynyal nyerte tamásfalvi Thury Ger­gelynek sárgaszeg kancája.­­ A többi 4 dijt 6 aranyával nyerték Szőrösei László Szörcséről, Bok­­­ros János Vidombákról, Mihály János Sepsi­szent- Györgyről és Fábián István Hid­végről. Nagy-Szeben, november 13. 1858. Az erdélyi cs.k. helytartósági elnökségtől. A n. enyedi ev. ref. collegium és a boiler­mesztés Erdélyben. I. E felírásban mély sarcasmus rejlik és mi azt sajnáljuk, de az a tőlünk független körülmények szülöttje és nem a mi akara­tunk hibája. Mert mi sokkal jobban szere­t­­nék az enyedi collegium fejezete alatt a tu­dományok elhaladásáról az erdélyi magyar nemzet között értekezni, mint prolegomená­­kat írni a szöllöző nyereségesebb ápolásáról, ámbár ezt is nemes és hasznos foglalatos­ságnak tartjuk — a mezei gazdák részéről. Igen, a mezei gazdák részéről, de mikor azt kell jelentenünk, hogy az erdélyi ma­gyarság legelső tudományos intézetének elöl­járósága, azaz, tanárai és gondnokai, 10 -15 évig legfőbb feladásul tűzték ki a szöllőtő nemesítését és a bortermesztés előmozdítását: méltán bökkenünk meg e csudálatos tüne­ményen, melyet Széchenyi „a szerepek fel­cserélésének“ nevezett, és aggodalmasan kérd­jük : hát aztán mi lesz a baglyokból Athé­nében ? Az erdélyi ev. ref. egyház főtanácsa u­­gyan­is múlt vasárnapi gyűlésében, az enyedi collegium elöljárósága sürgetésére, elhatározta, hogy azon intézetnek mintegy 30 holdra ter­jedő, most is híres szöllőzői kivágattassanak, még pedig 1859-en kezdve évenként két hold (az elöljáróság 3 holdat javasolt volt), a föld—a hegyek meredek oldalai is? —két láb mélységre felásás,sék, azaz, rigoláztassék és hazai fajtáink helyett, rajnaiak, u.m. riz­­ling, traminer sat. lik­ettessenek; továbbá egy kezelői állomás állíttassák fel, melynek gondja ezen átalakítás, a szöllőmiveltetés és pince­kezelés lenne; és végre, minthogy az intézet rendes jövedelmeiből a költség, mely holdan­ként közel 1000 pengő ftát láván — a költ­ségterv szerint, mai l­ó végrehajtásban alkal­masint többet — ki nem telik. Fosztó Ferenc algondnok és az intézet vagyonának és gazdaságának kezelője felhatalmaztatik,a szük­séges kiadásokat behajtandó tőkékből is fe­dezni. — E határozattól senki sem tagadhatja meg azt az érdemet, hogy az valóban és kétség­telenül gyökeres reformra, sőt revolutiora, megy ki a collegium gazdaságában. Nem is volna nekünk semmi szavunk ellene, ha ma­gános ember saját gazdaságában rendelte volna e gyökeres átalakulást, sőt meg tudnék dicsérni a vállalkozói merészségért, mely egy kockára oly tetemes összeget tesz, mert ha ő tönkre jutna is, egy hasznos tapasztalás­sal gazdagodnék a gazdaközönség,­­ és ha tagadólag is, az is mozdítaná valamivel előbb a közjót. De bátorkodunk kérdeni: lehet-e egy jótékony, egy tudományos intézet ingó és ingatlan vagyonát bizonytalan experimentumoknak kitenni? —Mi e kérdésre, lelkiismeretünk sze­rint, csak egy kategorikus „Meje“-mel felel­hetünk. És itt, mi­előtt tovább mennénk, komoly óvást kell tennünk minden oly ne­mű félremagyarázás ellen, mintha e beleszó­­lásunk forrása csupán a nyugtalan kritikus szellem volna. A férfiakat, kik egész életü­kön át a közdolgokon gondolkoztak és azok­ban némi belátásra és tapasztalásra jutottak, magasabb és távolabb érdekek is indíthatnak, mint újítási viszketeg napi és múló dicső­ségre vágyás, vagy hiú egoismus, mely ábrándozott reformjait más költségén szereti végrehajtani. — Az enyedi collegium az er­délyi ev. ref. egyházi államnak legdrágább kincse, egy oly ,fidei commissuo melyhez könnyelmüleg nyúlni nem szabad. Nem hisz­­szük, hogy találkozzék egy igazi magyar honfi, még a nem protestáns felek között is, ki velünk e tekintetben egy betűig egyet ne értsen. Az enyedi collegium egyetlen­egy plánta-iskolája a magyarságnak Erdélyben, mert oda csődül azon székely ifjúság, mely egyedül gyarmatosítja Erdélyt, mivel vissza­térni szülőföldére csak azon kevés szokott, ki vagy nem életrevaló, vagy családja otthon is kitün­t jóllétnek örvend. Ez azon intéze­tünk, mely gondos ápolás által rövid idő alatt egy magasabb tudományos műhellyé emelked­hetik. És valljon nem ideje-e már, hogy valahára egy teljes philosophiai facul­­tása legyen Erdélynek, mely a math­em­atikai és physikai tudományok teljes disciplináját foglalja magában ? Nem erre kellene-e inkább törekedni az intézet elöljáróságának, mint a bormivelés előmozdítására, — a­mi mindig csak szorgalmas egyesek feladása lehet ? Ho­vá sülyedt a tudomány niveauja közöttünk csak 20—25, de kivált, 10 év óta? Hiszen már nagy bajt tid csak oly végzett ifjúra is akadni, kinek irás­módja legyen feddhetlen— tudományt követelni nem is lehet! Ámde, fogják ellenvetni, az enyedi col­legium elöljárósága is éppen azt akarja, hogy a jövedelmek tetemes gyarapodtával biztos alap legyen nyerve az intézet további tudo­mányos fejlődésére,­­ hiszen éppen azzal indokolja szöllőhegyeinek oly gyökeres áta­lakítását, „mivel kiadásai folyvást növeked­nek, jövedelmei ellenben folyvást apadnak.“ — No már a mi a jószándékot illeti, abban legkisebb kétségünk, de abba merünk kétel­kedni, hogy a­z. elöljáróság s különösen a tanári kar ily gazdasági revolutio keresztül­vitelére erkölcsi illetékességgel birna, — ha bírna, nagyon rész volna, mert a tudomány érdeke szenvedne általa, azonban, hogy nem bir, mutatja a könnyű elhatározás. Tegyük csak szembe a kérdés elem­eit és mérjük meg mathematikai értékük szerint: egyfelől 30 hold szöllőhegy beállítva kövér, járdovány, király, leány — akár hévizszöllőtőkkel, me­lyek ha vének is már, a rendes cultura ut­ján folyvást is jithatók, — 30 hold, melynek jövedelme van, vagy legalább lenni kell, — ha nincs, a gazda az oka és ha a jövedel­­meztetés módját még el nem találták, el kell találni, mert el lehet —; másfelől a meglevő, vagy lenni kellő és lehető biztos jövedelem­nek 10 —15 évig feláldozása, hozzá még — előlegesen csak 30.000 pjra számított — költ­ség földbeásása és biztosított jövedelmező tő­kék felmondása------egy szép reménységért. Lehet-e, kérdjük alázatosan, ez oly gyökere­sen ellenkező értékű elemeket aequatioba ten­ni? De lehet-e ily cserének csak az emberi józan ész előtt is megállani? és lehet-e egy jótékony intézetre, egy holt kézre (main morte) ily kockáztató kezdemény kötelességét róni? Mi szívesen megengedjük a távolabb jövő­ben mosolygó szép reményeket, de remény­­séges vállalatok nem holt kezekbe valók. Még az egoismusnak minden akadályon diadal­maskodni szokott erélyétől hevített és moz­gatott egyén is, a magánvállalkozó, nem egy­szer törölné meg homlokát, mig ily költsé­ges vállalatra szánná el magát, melynek még a mellett, jövedelmezősége alapjául, semmi biztos számítást tenni nem lehet. De ki ke­resné a holt kézben a személyes érdek ener­giáját? Mit tanít a jótékony alapítványok gazdaságának története ? — Az igazgatók, ha életrevaló, ügyes emberek, meggazdagodnak, — az intézet vagyona pedig, löbbjobb esetben in statu quo marad, gyakran éppen el is pusztul, ha nem ügyesek ? — akkor is csak vánszorog, a gazdaság, még az elpusztulás ellen is több

Next