Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)

1842-09-11 / 73. szám

1154 1153 növényeknek. A’ televény elszáll, ha a’ légbehatá­­sának ki van téve, mert a’ lég javítója televény­­ben foglalt szénízővel egyesül, ’s mint szénsav tá­vozik el. Az erdők megóvják a’ földet a’ szénítő el­­repű­lésétől, s a’ zárt erdők egyik haszna ebben áll. A föld az által soványodik el, ha a’ szénitő s más tápszerek a’ rajta nevelt termények által felem­ész­­tetvén, folyvást aratunk róla, a’ nélkül, hogy a föld’ veszteségét trágyázás által kipótolnók. Használat, főleg pedig égetés által a’ növényzet következté­ben lég s földtől elvett szénítő ismét a’ légbe száll, s végre minden élvezhető szénítőnek légbe kellene mennie, ha a’ természet nem alkotott volna életmű­veket , mellyek által az a földbe visszavezettetik. Ezen életművek közt az erdőségek legfőbbek, s azért mondom azokat a szénítő keringésében olly fontos szerepelőknek. Méltó ennélfogva az erdők ezen ren­deltetését közelebbről szemü­gyre venni. A’ földnek bizonyos mennyiségű szénítőtartal­­ma, mint a’ tapasztalás bizonyítja, minden esetre szükséges a’ fák növésére. A’ televény is tehát leg­inkább szénítő tartalmánál fogva gyakorol olly be­folyást a’ fák rengésére. De az erdőföld televénytar­­talma más tekintetben is eszközli a fák’ növését és díszlését. A’ televény t. i. igen nagy vizfogékony­­sággal bir, úgy hogy (saját súlyának 200 percent­­jeig) a föld’ minden ásványai közt legtöbb vizet bir a’ lég ’s földgyomrából magába szívni. Minthogy pedig nedvesség a’ növényzet egyik fő tápszere, a’ televény már ez által is lényeges hatású. Lényeges hatású továbbá a’ mennyiben az újabb vizsgálatok szerint a’ javítót, melly a’ növényeket éltetőleg át­hatja , ’s a’ legújabban olly fontosaknak elismert ásvány tápelemeket, (részint feloldás, részint kö­­zönítés, neutralisatio által) aztán meg a’ hugyagot is, melly fojtájával olly hatalmasan mozdítja elő a’ növényzetet , a’ növényeknek éldelhetőkké teszi; ezenfelül a’ szívós és tapadt földre oszlató, a’ por­hanyóra összekötő eszközül hat. A’ televény tehát az erdőségre nézve felette fontos s szükséges alkat­rész, ha mindjárt, mint eddigelé legtöbben hitték, a’ szénítőnek a’ gyökerekkel közlése által nem vol­na is a’ növények tápeszköze. Ezek, s főleg a’ legnagyobb fanövények , az erdőfák. Startig Theo­dor ’s Liebig Justus újabb vizsgálatai szerint, a’ nekik szükséges szénítő legnagyobb részét a’ leve­gőből kapják, s főleg nappal, midőn a’ világosság a’ levelekbe felszívott szénsavat feloldja, a’ javítót gőz alakban elrepíti, míg a visszamaradó szénítő a levelekkel, ezek által pedig a’ törzsökkel egyesül. Az erdők legalább annyi szénítőt színak be a levegő­ből, a’ mennyire fatömegben nagyobbodnak, mint­hogy szokás szerint a’ gyarapodással egyenes arány­ban történik a vágás s a’ televény s szénítő éven­­kint szaporodik az erdőföldben , a’helyett, hogy ke­­vesbednék. Ezen szaporodás főleg a levélhullás ered­ménye. És épen ez a’ nevezetes különbség van az erdő s mező között. A’ mező t. i. évenkint kopaszra arattatik , s ennélfogva trágyára s veteményváltoz­­tatásra van szüksége, m­ig ezen változtatás erdőre nézve nélkülözhető. Ezekből felfogható, mikép a’ szénítőt leginkább az erdőségek idézik vissza a’ levegőből a’ földbe, az erdők televénygyárak és kamarák, mellyekből nemcsak magok, hanem az egész környék növény­zete állandóan elláttatik szénízővel. Egy pillanatra kikérem még a t. olvasó türel­mét, hogy ezen utoló legnagyobb érdekű pontot bő­vebben magyarázhassam. Az erdők t. i. nemcsak közvetve a fanyere­mény felégetése vagy elhasználása által adnak vissza nagy mennyiségű szépítőt az abból kiürített levegő­nek , hanem közvetlenül sokat gőzölögnek ki, különö­sen éjjel, a’ levegőbe. Ennek következtében az erdők szénítővel gazdagon telt levegőtől vétetnek körül, melly a’ környék mező- ’s réteire term­ékenyítőleg hat. Az erdők az által is nevelik a’ szénitő áldását, hogy annak kerengését eszközük. A’ folyvást működő le­velek mindig készek a’ közelükbe eső légből elfogadni a’ szénítőt, s a’ szelet sohasem hagyják magokon úgy keresztül üvölteni, hogy szénítőjét meg ne vámolják. Az erdők,illy munkásságot tanúsítva, nagy tömeg szé­nitövel telve,aztán a fölösleget a’ környéknek átadva, úgy vannak a’légkör termékenységére nézve, miként Hartig Theodor helyesen jegyzi meg, mint a kövecsek a’ körükben levő jég nedvesítésére nézve, midőn t­i. nedvekkel megtelnek, bizonyos időig magokban tar­togatják s száraz időben a’ levegőbe eresztik. Tekintsük a’ föld különféle éghajlatait s ha­sonlítsuk azokat össze, s meglátjuk, milly nagy túlnyomóságuk van a meleg éghajlatoknak szaka­datlan leveledzése által amazok felett, hol a’ nö­vények téli álomban szenderegnek. Aggódnunk kel­lene, hogy a’ feljebb említett módon a környékbeli légből a meleg éghajlatok igen eltelnek szénízővel, a’ hidegek ellenben egészen kifogynak. De ezen túl­­nyomóság ellenébe állnak a’ hideg éghajlat nagy te­rületű roppant erdői, midőn a’ szénítő kedvezőbb éghajlatokba átfolyását akadályozzák, s az észa­kiak szükségét pótolják. Csak erőteljesen díszlő, tehát kellőleg ápolt erdők felelhetnek meg az itt előadott rendeltetésüknek tökéletesen , s szolgálhatnak a­ környék termékeny­ségére nézve eszközül. Minél többet ártunk az er-

Next