Magyar Gazda, 1843. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1843-01-22 / 7. szám
101 102 egyirint fakadó lelkes szavai : „Minden ember legyen ember és magyar, a kit e’ föld hord, ’s egével betakar, egykoron nem teljesilendettek, — korántsem az egy vagy kétszáz új német falunak, hanem azon éles elméjű uracsoknak tulajdonítható, kik a’ hazafiuságot a’ nyelv szatócssággal felcserélve, hiú önhittséggel osztogatják a leczkéket, s türelmetlenségök által ott is nemzeti gyűlülséget, ’s igy mindig tágosl nyílást teremtenek, hol az azelőtt nem létezett. Ugyanis 10er Méltányolni kellett volna, hogy a’ magyarországi németség (kivéve a’ szászokat Erdélyben, hol a’ Magyar egykoron maga magát zárta ki egy részben elszigetelése által vigyázatlanul a’ befolyásból, s kivéve egypár német-szláv várost, örömest simái a magyarsághoz, gyermekeit a’ honi nyelvre örömest tanitatja, sőt kérkedik is azzal, s hol ez nem úgy van, nem a’ Németség hibája, hanem azoké, kik ebbeli legszentebb kötelességeiket nem tejesítik. Bár legjobban tudja, kikről van szó. Legroszszabb eszközök a’ térítésre azonban a’ kérdéseshez hasonló s épen nem „szellemi felsőbbséget“ tanúsító éretlen declamatiók és kihívások, mellyek ha readlút, az értelmi súlynál fogva a’ szlávnál eredménydusabbat elő nem idéznek, csak annak öntudata lehet, hogy egy két fiatal ember, kiben több a’ lélek, mint gr. Széchenyi István szerint az eszély, ’s több a’ szó, mint a’ cselekvés, s noha ferde a’ szándék, de szerencsére a’ rombolásra kész erő hiányzik, — a’ magyar nemzet értelmes többségét hála Istennek nem képviseli. — Meg kellett volna továbbá fontolni, hogy ier a’ hazafiuságnak a’ közszellem erősb támaszt nyújt, mint a’ nyelv; ’s a’ közszellem nem a’ nyelv, hanem az institutiók kifolyása. Tekintsen B. ur Északamerikára, hol a’ legtarkább nemzetiség mellett is példátlan honszeretet virágzik; tekintsen Alsatiára, melly szeretett német nyelve daczára semmi áron nem volna elválasztható Francziaországtól; nézzük a’ rajnamelléki németeket, kik nemzetiségük daczára , mai napig is féltékenyen őrzik polgári kincseiket; mind ez az institutiók, nem pedig a’nyelv hatalma; s habár szívesen elismerem is hazánk sajátlagos körülményei között a’ közös anyanyelv fontosságát és szükségét; mégis hitem az, hogy valamint B. ur keserű türelmetlensége, ha az az értelmesebb körökbe felkaphatna, bennünket e’ czéltul egészen elütne; úgy még egypár száz uj német falu miatt a’ nemzetiség, kivált ha az közszellemre, ez pedig józan institutiókra támaszkodhatik, veszélyben épen nem forog. — Legyen csak a’ nevelési rendszer a’ nemzetiség érdekében megállapítva, ’s életbe hozva, hassa át a’ nevelőt, lelkészt, ’s a’ politikai tisztviselőt valódi honszeretet, s hivatásának öntudata, törekedjék a magyar rész minden tekintetben szellemi, ’s ezáltal egyszersmind anyagi felsőséget nyerni, legyen a’magyar nyelv szigorúan, se egész a’ falusi bíróságig, hatósági nyelvvé felszentelve, jutalmaztassék a nemzetiség előmozdítása körül szerzett érdem fényesen és bőkezűleg; az ellenszegülök ellenben és hanyagok bűnhődjenek anyagilag és erkölcsileg, de mi több törekedjék a’ törvényhozás úgy módosítani honi institutióinkat, hogy minden tiszteséges ember, ki magyar földön bir, vagy dolgozik, egyenlően részesüljön az alkotmány áldásiban, s aránylag viselje annak terheit; — szentül hiheti B. ur, hogy a’ németség, sőt még a’ szlávság is, minden uj települőkkel együtt egy nemzedék alatt bizonyosan megmagyarosodik, ’s a’ magyar földért, valamint egykor, úgy ezentúl is, ha szükség úgy hozná magával, buzgó odaadással fogja vérét ontani! — Azt azonban 12ár koránt se hidje B. ur, hogy a’ Württembergi paraszt úrbéri ’s jobbágyi feltételek alatt rábirható volna a bevándorlásra. — Egykoron, midőn még Németországot is a’ hírbér-rendszer nyomta, nem nagy mesterség volt német gyarmatosokat szerezni; de ma már, ugyan csak magyar jobbágy nem óhajt lenni , ha bár fél vármegyéből állana is minden paraszt telek; mert akarja tudni, mire adózik, (holott nálunk a háziadó is az adózó befolyása nélkül szabatik ki és kezeltetik); mert inkább készpénzben téríti meg a’ földesur igényeit, hogy sem magát annál nagyobb mértékben dézmáltassa, minél többet fordított földjére. — Ha olly közönyös volna a’ németre a’ polgári állapot, bizonyosan nem a’ távol Amerikába vánszorogna pénzestől és családostól ; hanem a’ közelebb fekvő Oroszországba, hol a’ kormány örömest osztogatná neki ingyen a’ legtermékenyebb tereket; de a kant sokuknak nem barátja, ’s nem akar örökös gyámság alatt korlátlan önkénynek lenni földhöz tapadt zsámolya. — Ha hogy tehát a’ württembergai kormány a’kivándorlásokra nézve hazánkra is fordítá figyelmet, ez egy részről térés pusztáink tudatában, de egyszersmind azon intézkedések, ’s törekvések hírére történt, mellyek a’ Magyar törvényhozást a’ földbirtoki viszonyok szabályozására nézve az utolsó évtizedben jellemzék, ’s Európa minden részeiben minden jó gondolkozásnak által üdvözölve fogadtattak. — Eddigelő azonban a’ figyelemnél tovább nem ment a’ dolog; ’s jelenleg, hol a’ bevándorló,ha csak kir. városokban nem *