Magyar Gazda, 1846. július-december (6. évfolyam, 48-95. szám)
1846-11-21 / 85. szám
1370 1369 (Az amerikai pamutnövény.) A’ M Gazdasági Egyesület déli Carolinából szerzett valódi de csekély mennyiségű pamut magot küldeni szives volt egyszersmind felszóllitott, hogy ezen növény miképpeni tenyészthetése iránt okszerű kísérleteket tegyek — ’s az eredményt bejelentsem. A’ föld , mellyben e’ növényt meghonosítani lehetne, ’s az idő mikor kellene a’ vetést tenni? fő tekintetet érdemelvén, közönséges de jó gyep földet, — végre kevesebb ’s nagyobb mennyiségben székes földet külön vévén — január 1-je napján üvegházban, melly Beaumur szerint 10 fok melegben tartatott, a’ kísérleti vetést megtettem, ’s tapasztaltam, hogy palántáink az első ’s második rendű földben kikeltek ugyan , de kevés idő múlva elsatnyulva elhaltak. A második kísérletet tettem február 1-sö napján , ’s a’ fentebbi alkalommal arra valónak mutatkozó földben is palántákat termesztettem , de folyvást betegeket , úgy annyira , hogy virágba soha sem indultak. — A’ harmadik vetés tétetett martins lsőjén üvegalatti ágyban, honnan a’ szépen kikelt palánták, enyhelyen felállított cserepes edényekbe, május 16-án pedig a’ szabad földre kiültettettek. A’ negyedik kísérlet tétetett április 3-án ablaknélküli melegágyas földben, honnan a’ palánták egy része május végével közönséges jó kerti földben a’ szabad levegőre ültettetett, egy része a’ helyen hagyatott hol kikelt. Azon palánták mellyek üveges melegágyból cserépedényekbe — ’s későbben szabad földbe, — úgy azok is, mellyek üvegnélküli melegágyból kiültettettek, — de különösen azok , mellyek ottan hol kikeltek — meghagyattak, felnevekedtek, virágzottak, sőt szép számú gyümölcsöt is hoztak, mellyekböl, ’s jelesen öszvesen 14 palántából termesztet pamutnak egy részét, — úgy az itten termett magvának mutató példányát ime feljelentem,*) említvén , hogy a’termett pamutnak alig egy negyed részét szedhettem fel, mert sok pamut golyót ide valók és idegenek mutatókép kértek ’s elvittek. Eddigi tapasztalásomból meritve mondhatom, hogy a’ palánta itt tenyészthető lesz, — ha április holnapnak közepe táján jó miveit földben, úgy mikép a’ tengerit ültetjük , úgymint termése helyén kapa után ültettetni fog , mert úgy látszik, hogy e’ palánta azon helyből, — hol termett vala kimozditását nem szereti. De azt is merném állítani, hogy a’ palántának folyvást virágzása, — a’ készen levő golyók előbbi tökéletesüléseket hátráltatja, ’s azért egy kísérletet tettem — a’ palántát mihelyest jó számú golyói vannak vissza metszetni, és sikerült a’ kész golyókat hamarébb érleszteni. Jövő évbeni kisérleteimből bővebben, — addig még annyit, hogy a’ palánta igen szép zöldszinű, folyvást virágzik, ’s hogy virága előbb sárgás, későbben vereses lesz. Beodrán nov. 2-án 1846 Karácsonyi László. Korszerű agitatio a szem elől tévesztett mezőgazdaság érdekében. XX. Kényes és nehéz kérdéshez érkeztünk! — A’ vámok kérdését értjük uraim, mellyhez ma már politikai megbélyegeztetés nélkül szóllani is alig lehet. És igy ez nem jól van; ez fonák, ez nyers polgári modor. Hagyjuk mindenkit szabadon nyilatkozni, ’s ne higyjük, hogy mivel ellenkező véleményben van valaki velünk, már ennél fogva nem jó hazafi. — Utoljára is követelésekkel senkit sem fogunk felvilágosítani, senkit megnyerni. Ezért kényes a’ vámok kérdése. Nehéz pedig azért, mivel nincsenek biztos, kétségbevonhatlan adataink, mikből az országnak különféle terményzéseit, értékükre nézve mérlegelhetnénk; mi nélkül mégis a’ kölcsönös értesülés eredményben olly ösztövér. Átalában , egyéb anyagi kérdéseink fejleménye is azért főleg olly csigaszerű, mivel okoskodásunk alapjául, adatok hiányában, számtalanszor a’ termékeny képzelődés mezejéről szedjük a’ csillogó, de többnyire mállékony anyagot. E’ rövid bevezetés után nézzük következő számokat: miket, ha a’ kérdés miben létével megismerkedni komolyan czélunk, nem válthatunk fel, sem sejtelmekkel, sem hajlamokkal. — Hogy a’ dologhoz hozzá szólhassunk, szükséges előbb értesülnünk. Ezen adatok Magyarországnak az ausztriai tartományokkal eszközlött 1846-ik évi szorgalmának hivatalos kimutatásából meritvék. Csak néhány jelentékenyebb czikkeket közlünk a’ terjedelmes munkából; annyit épen, mennyit elégségesnek tartunk arra nézve, miszerint az olvasó a’ vámok kérdésében magát kellőleg tájékozhassa. *) Az érdekes mutatványok a’ M. G. Egyesület f. é. novemberi közgyűlésén bemutattatván , köztetszést nyertek. Ez alkalommal szerencsénk volt egy — t. Heinrich N János úrtól beküldött — 4 láb magas, ágasbogas szép pamutnövényt is szemlélhetni. Mi annyival érdekesb volt, mert annak gyökere, ágai, levelei, virága és kifejlett magtokjai lévén láthatók : a’ valódi amerikai pamutnövényt — igy megismerve — senki sem fogja egy könnyen, a' pamuthoz némileg hasonló magburkolattal ellátott, ’s a’ bakonyban is termő Epilobiumokkal , Asclepiasokkal ’s több effélékkel elcserélni. — Szerk.