Magyar Gazda, 1847. július-december (7. évfolyam, 1-52. szám)

1847-08-01 / 9. szám

131 132 az adó mind a’ vevő, vagyis szerződő feleket emberileg mondva örökre, biztositólag megváltassék ? E’ tárgyról ki­­meritőleg szólni annyi volna, mint egy külön nagy munkát írni. Én erre nézve megelégszem azon meggyőződésem kijelentésével, hogy valamint távolról sem természet­elleni, vagy épen igazságtalan, hogy az adózó a’ földes­­urtól kapott föld haszonvételéért annak, ha már úgy szer­ződtek, vagy olly országos rendelkezés mellett vette át a’ földet urától, természetiben tegye a’ megállapított ha­szonbéri munkát, sőt e’ kezelési módot a’ gazdálkodás gyermekkorában jónak, szükségesnek, ’s lehet ország, mellyben annak idején mindkét félre leghasznosabbnak, majdnem egyedül kivihetőnek merem állítani: úgy mind ott, és mihelyt, hol és a’ mikor a’ gazdászat már maga lábán járhat, és jár is, minél előbb egy szabadabb, egy­szersmind igazságos, vagyis megváltási rendszerrel hogy fölcseréltessék, mind az álladalom, mind a’ szerződő fe­lek, tehát a’ közjó tekintetéből is óhajtandónak tartom. E’ megváltás több után ’s móddal eszközölhető. Váltságról beszélvén, a’ megfosztás (spoliatio) azon neméről, melly szerint az úrbéri tartozások egy­szerűn töröltetnének el, szó sem lehet. Ezek olly tulaj­don, mint bármi más; ’s a’ tulajdon szentségénél nem szentebb maga a’ törvényhozás sem. ’S ha törvény tá­madja azt meg, ki ótalmazza? Épen úgy, mint a’hallgató rendszer baráti az őröktől követelvén a’ rabok közti síri csend fentartását, (?!?) ha ezek magok háborítják azt meg, ki tartja fenn ? ’S erre vonatkozólag kérdi a’ lelkes Julius: „Quis custodiet ipsos custodes“? Az örökváltság, mondám, több után eszközöl­hető, u. m. 1) szabad egyezkedésiig; midőn t. i. mindkét fél teljes szabadságban határozza meg a’ megváltandó térek helyettesét, vagyis a’ váltságbért. Hogy itt a’ feleket tel­jes szabadságban, úgyszólván magokra kell hagyni, ma­gából a’ szabadság eszméjéből olly annyira foly, hogy a’ kelletén túli gyámkodás a’ szabadságot, tehát épen azt, a’ mi ez után czéloztatik, csirájában fojtaná el. Ha va­lahol, a’ Colbertnek mondott „Laissez nous faire“ itt van helyén, önkényt értetvén, hogy az állodalom legfőbb felügyelési joga, valamint sehonnan, mi kebelében törté­nik, úgy ebből sem zárathatik ki. De e’ mellett a’ meg­váltás e’ módjáról e’ helyen többet szólni fölöslegesnek tartom; hisz minden mondhatók csak oda mennének ki, hogy ,a’ mint a’ feleknek szerződni tetszik, e’ szerződés is csak úgy, mint más önkénytes szerződések, az ö álta­lok kikötendő, ’s elfogadott bármi föltételek alatt, és nem máskép, köttethetik/ Volenti non fit iniuria. 2) Eszközölhető az úrbéri örökváltság úgy, ha hogy a’ váltságbér köztörvényhatóságilag megállapíttat­ván , ehez való alkalmazkodásra mind a’ két fél törvé­nyesen köteleztetik. És ha a’ teljesítendő föltételeknek, álljanak azok bizonyos pénzösszegből, természetiben ki­szolgáltatandó termesztményből, vagy bármi más haszon­bérből, a’ magát megváltó fél saját erejéből eleget ten­ni azonnal képes, minden további nehézség megszűn­vén, ismét fölösleges volna e’ módról hosszabban érte­kezni.­­ Ám tegyen ö eleget törvény szerinti tartozásá­nak, mikép például itt nem ugyan a’ jogok, de csak a’ cselekmény hasonlatosságát értvén, a’ zálog tulajdonos is a’ zálogvagyont csak úgy veheti vissza, ha a’ rajta fekvő terhet törvényszerűn átvállalja, ’s érte eleget tesz. Ha azonban a’ váltságbért az illető fél saját ere­jéből letenni, legalább rögtön és azonnal, képes nem volna, ennek elérésére, miután t. i. magát a’ czélt, u. m. az örökváltságot a’ közjóra nézve üdvösnek elismerte, az állodalom segédkezet szokott nyújtani. — ’S ez a’ leg­gyakoribb eset természetesen már csak azért is, mert a’ hol erre a’ magántehetség is elég, ott, mihelyt tiltó tör­vény nincsen, más egyéb rendelkezés már szükségtelen csak annyiból is, mivel bármelly polgárt akarata ellenére boldogítni, vagy mint egy helyen csak nem rég mondatott „agyon boldogítni“ az állodalom­nak joga sincsen. Az állodalomnak az örökváltság eszközlésével se­gédkéz nyújtása közvetlen, vagy közvetett szokott lenni. Ugyanis több státusok ezen megváltásnak a’ köz haza tekintetébeni jótékonyságáról annyira meg voltak és vannak győződve, hogy a’megváltás eszközlésére sok helyt maga az állodalom lépett föl közvetítőül, közben­járóul , sőt úgyszólván expromissor-vagyis készfizetőül. Ott hát a’ földesurak teljes kármentesítése, egyszersmind a’ jobbágyság jobb karba tétele az örökváltság utján egye­nesen a’státus által eszközöltetik úgy, hogy az úrbéri járandóság megszűntéért a’ földesurnak fizetendő kárpót­lási összeget az egész állodalom fizeti le, a’ megváltottak irányában a’ váltságbér mikép leendő meg-és visszafize­tésére nézve, mint az adós tartozását kielégítő kezes, hi­­telező kép azután ő rendelkezvén akár az egész váltság­­összeg, akár annak csak egy részbeni visszakövetelésé­vel. E’ mód vétetett — ’s pedig jó sikerrel — több, ki­vált német státusokban gyakorlatba, mellyeket, hogy tisz­tán az elmélet mezején maradjak, e’ helyen ezúttal meg­nevezni sem tartom czélomhoz tartozónak. Annál kevésbé fogok pedig e’ módnál tovább tartózkodni, mivelhogy je­len eszmecsere tárgyául általam az örökváltság legegy­szerűbb módja tűzetett ki. Már pedig ha szintén hódolok is ama most említettem igazságos mód czélszerűségének; de hogy annál a’ komplicált módnál természetesb, egy­szerűbb ne legyen, azon szabadjon kételkedni. Továbbá az örökváltság eszközlése közvetett mód­jának tartatik, ha mikor az állodalom nem hagyja meg egyenes adósoknak a’ magokat megváltókat uraik irányá­ban, de nehogy ezeknek, hanem inkább más harmadiknak legyenek adósai, hitelintézetet állít, mellyből veendő köl­csönnel földesúri tartozásaikat leróhassák; ’s már erre nézve őket amaz intézetekhez csak utasítja, de nem kény­szeríti. — Ámde ha e’ módszert közelebbről vizsgáljuk,

Next