Magyar Gazda, 1847. július-december (7. évfolyam, 1-52. szám)
1847-08-01 / 9. szám
131 132 az adó mind a’ vevő, vagyis szerződő feleket emberileg mondva örökre, biztositólag megváltassék ? E’ tárgyról kimeritőleg szólni annyi volna, mint egy külön nagy munkát írni. Én erre nézve megelégszem azon meggyőződésem kijelentésével, hogy valamint távolról sem természetelleni, vagy épen igazságtalan, hogy az adózó a’ földesurtól kapott föld haszonvételéért annak, ha már úgy szerződtek, vagy olly országos rendelkezés mellett vette át a’ földet urától, természetiben tegye a’ megállapított haszonbéri munkát, sőt e’ kezelési módot a’ gazdálkodás gyermekkorában jónak, szükségesnek, ’s lehet ország, mellyben annak idején mindkét félre leghasznosabbnak, majdnem egyedül kivihetőnek merem állítani: úgy mind ott, és mihelyt, hol és a’ mikor a’ gazdászat már maga lábán járhat, és jár is, minél előbb egy szabadabb, egyszersmind igazságos, vagyis megváltási rendszerrel hogy fölcseréltessék, mind az álladalom, mind a’ szerződő felek, tehát a’ közjó tekintetéből is óhajtandónak tartom. E’ megváltás több után ’s móddal eszközölhető. Váltságról beszélvén, a’ megfosztás (spoliatio) azon neméről, melly szerint az úrbéri tartozások egyszerűn töröltetnének el, szó sem lehet. Ezek olly tulajdon, mint bármi más; ’s a’ tulajdon szentségénél nem szentebb maga a’ törvényhozás sem. ’S ha törvény támadja azt meg, ki ótalmazza? Épen úgy, mint a’hallgató rendszer baráti az őröktől követelvén a’ rabok közti síri csend fentartását, (?!?) ha ezek magok háborítják azt meg, ki tartja fenn ? ’S erre vonatkozólag kérdi a’ lelkes Julius: „Quis custodiet ipsos custodes“? Az örökváltság, mondám, több után eszközölhető, u. m. 1) szabad egyezkedésiig; midőn t. i. mindkét fél teljes szabadságban határozza meg a’ megváltandó térek helyettesét, vagyis a’ váltságbért. Hogy itt a’ feleket teljes szabadságban, úgyszólván magokra kell hagyni, magából a’ szabadság eszméjéből olly annyira foly, hogy a’ kelletén túli gyámkodás a’ szabadságot, tehát épen azt, a’ mi ez után czéloztatik, csirájában fojtaná el. Ha valahol, a’ Colbertnek mondott „Laissez nous faire“ itt van helyén, önkényt értetvén, hogy az állodalom legfőbb felügyelési joga, valamint sehonnan, mi kebelében történik, úgy ebből sem zárathatik ki. De e’ mellett a’ megváltás e’ módjáról e’ helyen többet szólni fölöslegesnek tartom; hisz minden mondhatók csak oda mennének ki, hogy ,a’ mint a’ feleknek szerződni tetszik, e’ szerződés is csak úgy, mint más önkénytes szerződések, az ö általok kikötendő, ’s elfogadott bármi föltételek alatt, és nem máskép, köttethetik/ Volenti non fit iniuria. 2) Eszközölhető az úrbéri örökváltság úgy, ha hogy a’ váltságbér köztörvényhatóságilag megállapíttatván , ehez való alkalmazkodásra mind a’ két fél törvényesen köteleztetik. És ha a’ teljesítendő föltételeknek, álljanak azok bizonyos pénzösszegből, természetiben kiszolgáltatandó termesztményből, vagy bármi más haszonbérből, a’ magát megváltó fél saját erejéből eleget tenni azonnal képes, minden további nehézség megszűnvén, ismét fölösleges volna e’ módról hosszabban értekezni. Ám tegyen ö eleget törvény szerinti tartozásának, mikép például itt nem ugyan a’ jogok, de csak a’ cselekmény hasonlatosságát értvén, a’ zálog tulajdonos is a’ zálogvagyont csak úgy veheti vissza, ha a’ rajta fekvő terhet törvényszerűn átvállalja, ’s érte eleget tesz. Ha azonban a’ váltságbért az illető fél saját erejéből letenni, legalább rögtön és azonnal, képes nem volna, ennek elérésére, miután t. i. magát a’ czélt, u. m. az örökváltságot a’ közjóra nézve üdvösnek elismerte, az állodalom segédkezet szokott nyújtani. — ’S ez a’ leggyakoribb eset természetesen már csak azért is, mert a’ hol erre a’ magántehetség is elég, ott, mihelyt tiltó törvény nincsen, más egyéb rendelkezés már szükségtelen csak annyiból is, mivel bármelly polgárt akarata ellenére boldogítni, vagy mint egy helyen csak nem rég mondatott „agyon boldogítni“ az állodalomnak joga sincsen. Az állodalomnak az örökváltság eszközlésével segédkéz nyújtása közvetlen, vagy közvetett szokott lenni. Ugyanis több státusok ezen megváltásnak a’ köz haza tekintetébeni jótékonyságáról annyira meg voltak és vannak győződve, hogy a’megváltás eszközlésére sok helyt maga az állodalom lépett föl közvetítőül, közbenjáróul , sőt úgyszólván expromissor-vagyis készfizetőül. Ott hát a’ földesurak teljes kármentesítése, egyszersmind a’ jobbágyság jobb karba tétele az örökváltság utján egyenesen a’státus által eszközöltetik úgy, hogy az úrbéri járandóság megszűntéért a’ földesurnak fizetendő kárpótlási összeget az egész állodalom fizeti le, a’ megváltottak irányában a’ váltságbér mikép leendő meg-és visszafizetésére nézve, mint az adós tartozását kielégítő kezes, hitelező kép azután ő rendelkezvén akár az egész váltságösszeg, akár annak csak egy részbeni visszakövetelésével. E’ mód vétetett — ’s pedig jó sikerrel — több, kivált német státusokban gyakorlatba, mellyeket, hogy tisztán az elmélet mezején maradjak, e’ helyen ezúttal megnevezni sem tartom czélomhoz tartozónak. Annál kevésbé fogok pedig e’ módnál tovább tartózkodni, mivelhogy jelen eszmecsere tárgyául általam az örökváltság legegyszerűbb módja tűzetett ki. Már pedig ha szintén hódolok is ama most említettem igazságos mód czélszerűségének; de hogy annál a’ komplicált módnál természetesb, egyszerűbb ne legyen, azon szabadjon kételkedni. Továbbá az örökváltság eszközlése közvetett módjának tartatik, ha mikor az állodalom nem hagyja meg egyenes adósoknak a’ magokat megváltókat uraik irányában, de nehogy ezeknek, hanem inkább más harmadiknak legyenek adósai, hitelintézetet állít, mellyből veendő kölcsönnel földesúri tartozásaikat leróhassák; ’s már erre nézve őket amaz intézetekhez csak utasítja, de nem kényszeríti. — Ámde ha e’ módszert közelebbről vizsgáljuk,