Magyar Grafika, 1960 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1960 / 1. szám

Magyar könyvkiállítás Párizsban HAAS KÁROLY A Francia Könyv- és Grafikai Kiállítások Állandó Bizottságával kötött megállapodás alap­ján, néhány héttel a budapesti francia könyv­­kiállítás után, november 27-én nyílt meg Párizs­ban, a Sorbonne nagy szalonjaiban, az első rep­rezentatív magyar könyvkiállítás. Kiállításunk­nak feladata volt számot adni a magyar irodalom, a magyar tudomány fejlődéséről, könyvkiadá­sunk, könyvművészetünk elért eredményeiről. Kiállításunkon mintegy 1700 kötetet állítottunk ki, amelyek felölelték könyvkiadásunk vala­mennyi területét. Igen szélesen mutattuk be 1956 utáni új magyar irodalmunkat, világirodalmi for­dításainkat és a kiállításnak egy külön része majdnem a teljesség igényével mutatta be a francia írók műveinek Magyarországon 1945 után megjelent egyes kiadásait. Ugyancsak egy külön része a kiállításnak az idegen nyelven kiadott különféle műveket és szótárakat mutatta be. Külön teremben kerültek kiállításra a képző­művészeti és zenei kiadványok, valamint a leg­szebb magyar könyvek. A kiállítás nagyobb részét kitevő tudományos és szakmai kiadvá­nyok szakrendbe csoportosítva kerültek be­mutatásra. Most, a kiállítás bezárása után, már joggal megállapíthatjuk, hogy kiállításunk sikeres volt. 14 nap alatt több mint 8000 látogató kereste fel a Sorbonne nagytermét, ami a francia szak­emberek véleménye szerint könyvkiállításoknál meglepően magas szám. A szakemberek nem titkolták azt a véleményüket, hogy sokkal keve­sebbet vártak a kiállítástól és részükre komoly meglepetés a magyar könyvkiadás tematikai és művészi gazdagsága. Nagy érdeklődést keltettek a tömegsorozatokra, valamint a francia irodalom és egyes francia írók kiadásaira vonatkozó ada­tok, amelyeket igen sok polgári napilap is le­közölt. A kiállítás sikerét jelzi az is, hogy francia részről nemcsak a kiállított könyveket vásárol­ták meg, de nagyobb megrendelések is történtek egyes kiadványok közös kiadására. Bátran el­mondhatjuk tehát, hogy a párizsi magyar könyv­kiállítás segített helyes képet adni a magyar irodalom, a magyar tudomány, a magyar művé­szet jelenlegi helyzetéről, ezzel ellenségeink sok

Next