Magyar Grafika, 1962 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1962 / 1. szám

A tömöntödei technológiát felül kell vizsgálni, elsősorban a jó minőségű matricák és a méretpontos öntvények készítése érdekében. Kísérleti jellegű festékkonyhát kell szer­vezni. A vállalatok legfontosabb feladata az előzárás és előrevízió megvalósítása: kellő számú, előre bezárt nyomóforma előkészítése, valamint a revíziók olyan szervezése, hogy a gépmester már hibátlan nyomóformát kapjon. E rendszabályokhoz a szedés korszerűsítésére és fejlesztésére vonatkozó intézkedések kapcsolódnak. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szedés fejlődése nem tartott lépést a nyomás és a kötészet előrehaladásával és egyre inkább akadálya magasnyomóüzeme­ink folyamatos termelésének. Kétségtelen, hogy a szedés nem mechanizálható olyan mértékben, mint a nyomás vagy a hajtogatás, hiszen a szöveg „áttétele” egyelőre a gép­szedő manuális munkája marad. Ennek tudatában is sok mindent lehet és kell megten­nünk a szedés fejlesztése érdekében. Elsősorban a szakmunkások tervszerű képzéséről és továbbképzéséről kell gondoskodni. Felül kell vizsgálni az elavult, korszerűtlen el­rendezésű munkahelyeket és szükség, valamint lehetőség esetén új üzemi területet is fel kell szabadítani a bővítést igénylő szedőtermek számára. A munkahelyek korszerűsíté­sére a vállalatok saját erejükből is sokat tehetnek, mint ahogy egyes üzemek máris tettek, pl. fémvázas tárolóhelyek építésével stb. A korszerű szedőtermi bútorzat ter­vezése is folyik és még ebben az évben beszerezhető lesz. Javasolja az intézkedési terv, hogy a munkafolyamat szervezését is vizsgálják felül a vállalatok, törekedjenek a veszteségidők, valamint a szakmunkások által végzett segéd­munkási tevékenység megszüntetésére. Modernizálni kell a szedés tárolását, szállítá­sát is. Nem tűr halasztást­­—­ de ez már központi feladat — a szedőgépállomány jó állapotához, esetenként korszerűsítéséhez szükséges alkatrészek intézményes biztosí­tása, a szedőgépek felújításának szervezettebb megoldása. A hazai nyomdaipar tipográfiai arculatának tudatosabb alakítása érdekében az év ele­jén felmérjük a nyomdák betű- és szedőgépmatricaállományát, majd nyomdánként ki­alakítjuk a fejlesztés tervét. Ezzel azt kívánjuk elérni, hogy a nyomdák kellő betűválasz­tékkal rendelkezzenek, de ez ne összevisszaságot, hanem összetartozó betűcsaládok minél teljesebb kiépítését jelentse — ugyanakkor az így kialakított fejlesztés szükség­leteiről a Betűöntöde és a külföldi szállítók útján tervszerűen lehessen gondoskodni. Egyidejűleg meg kell szüntetni a szedőgépmatricák fölösleges eszközöket lekötő vál­lalati raktározását, s a Grafikai Vállalatnál kell a központi raktározást megszervezni. Különös figyelmet szentelünk a szervezési intézkedéseknek, amelyeket ez évben elő­ször külön fejezetben csoportosítottunk. Ennek többek között az az oka, hogy a terme­lés mennyisége 1962-ben csak kismértékben növekszik. Jobb eredményt tehát csak a tar­talékok feltárásától várhatunk. Ennek elsőrendű eszköze a szervezés. Másrészt igen sok az olyan szervezési probléma, amely önmagában sürgeti a megoldást. A szervezés módszertani kérdéseihez tartozik, hogy tovább folytatjuk az üzemössze­hasonlítást, ez évben a könyvkötészetek és az offsetgéptermek kerülnek sorra, továbbá, hogy nagy fontosságot tulajdonítunk továbbra is a gépidőkihasználási adatok pontos gyűjtésének és vállalati elemzésének. Mindezek források, hibajelzők, amelyek a jelenlegi szervezés megjavítására utalnak. Módszertani probléma az is, hogy meg kell teremtenünk a műszaki fejlesztés — eddig hiányzó — vállalati apparátusát, ezért műszaki fejlesztési csoportokat, illetve előadókat rendszeresítünk a nagyobb üzemekben. E kollégáink egyedüli feladata a műszaki fejlesztés tervezése és kivitelezése lesz. A szervezési intézkedések között nagyon fontos a gépek jobb kihasználására irányuló tevékenység. A műszaki intézkedések segítségével jobb minőségű nyomóformákat várunk — az így megnövekedett gépkapacitás azonban csak megfelelő szervezéssel hasz­nálható ki. Többet kell foglalkoznunk a gazdaságos gyártással, minden terméket olyan eljárással és olyan gépen állítsunk elő, ahogyan a leggazdaságosabb! Nagy figyelmet érdemel a termékek átfutásának meggyorsítása: ezzel nemcsak a nyomtatványrendelők

Next