Magyar Hang, 2022. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

2022-09-16 / 38. szám

2 VILÁGKÉP 2022. SZEPTEMBER 16-22. Magyar Hang Egedy Gergely N­em érhet nagyobb csapás egy nemzetet annál, mint hogy a tagjai idegenként kezdjenek egymásra te­kinteni. Ez csak a politikai közösség teljes felbomlásához vezethet. Eb­ből fakadóan aligha lehet nagyobb szolgálatot tenni egy nemzetnek, mint az összetartozását szimbo­likusan is kifejezésre juttatni és megerősíteni. És ugyan ki tölthet­né be ezt a funkciót hatékonyab­ban egy legitim uralkodónál? Itt rejlik a magyarázata annak, hogy az Egyesült Királyságban a legkü­lönfélébb felfogású polgárok közö­sen osztoznak az Erzsébet távozása feletti gyászban, az elhunyt király­nő ugyanis példaszerűen látta el uralkodói kötelességeiből adódó feladatait. A monarchiának szigo­rú keretek között kell működnie egy alkotmányos országban, de sok múlik azon, hogy miként töltik be az uralkodói szerepet. A gyász kö­zössége mindennél világosabban tükrözi Erzsébet elfogadottságát és népszerűségét. A XIX. század nagy királynője, Viktória volt az első brit uralkodó, aki feladatkörének fontos elemé­nek tekintette a morális példa­adást. Ezt a hagyományt Erzsébet is folytatta. Volt is kitől tanulnia. A nagyapja, V. György, aki az I. vi­lágháború nehéz éveiben állt az ország élén, és az apja, VI. György, aki a II. világháborúban habozás nélkül vállalta a küzdelmet a hitle­ri Németország ellen, arról győzték meg, hogy az erkölcsi helytállásnál és a kötelesség élethosszig tar­tó teljesítésénél nincs fontosabb. Számára így például magától ér­tetődött, hogy férje, Fülöp herceg temetésén az összes covidsza­­bályt megtartsa. A modern világ a brit politikát sem kímélte meg a republikanizmus eszméitől, de az Erzsébet által kivívott tekin­tély szinte megbénította képvi­selőit. Valójában az angol polgári forradalom óta eltelt immár több mint három évszázad egyértelmű­en bizonyította: az alkotmányos monarchiáknál nincs szilárdabb támasza a jog uralmának és a de­mokráciának. S arra is érdemes emlékeztetni, hogy az állam valódi méltóságát csak egy uralkodó ké­pes megjeleníteni. A 2020-ban el­hunyt jeles konzervatív filozófus, Roger Scruton jogos megállapítása, hogy a köztársaságokban az egy­mást követő elnökök „átmeneti jelleggel kölcsönzik ki saját ma­guknak az állami méltóságot”, és nem az államot, hanem az éppen uralkodó pártot képviselik. Emiatt aztán a velük szemben álló vetély­­társ pártoknak először az állam­mal, vagyis az államfő kölcsönvett köpönyegével kell szembekerül­niük, ami komoly kockázat a bel­politikai stabilitás szempontjából. Hogy mit jelentett Erzsébet te­vékenysége az Egyesült Királyság számára, az igazából csak most és a halála után fog megmutatkozni. S ezalatt elsősorban nem is arra gondolunk, hogy a királynő tulaj­donképpen annyira beépült a bri­tek mindennapjaiba, hogy az élő­ Erzsébet olyan folytonosságot testesített meg, amely a saját múltunkhoz kapcsolt minket. Úgy is fogalmazhatunk, hogy olyan értékeket képviselt, amelyeknek a xXI. század könyörtelen világa nemcsak hadat üzent, hanem már alaposan ki is kezdett tűk szinte már elképzelhetetlennek tűnik a jelenléte nélkül. Hanem arra, hogy a királyságban felerő­södött szeparatista törekvéseket nála talán senki sem tudta haté­konyabban ellensúlyozni. Ez akkor is áll, ha Erzsébet sosem foglalt nyíltan állást még a legkényesebb kérdésekben sem: a 2014-es skóci­ai függetlenségi népszavazás előtt sem tanácsolt többet, mint hogy a szavazók alaposan fontolják meg döntésük következményeit. Most várhatóan Skóciában és Észak-Ír­országban egyaránt jóval erősebb hangjuk lesz a kilépéspártiaknak. Uralkodóként méltósággal as­­­szisztált a világtörténelem legki­terjedtebb birodalmának elkerül­hetetlen lebontásához, méghozzá úgy, hogy a monarchia intézmé­nyét igyekezett elhatárolni a gyar­matosító hagyományoktól, miköz­ben mindent megtett a birodalom helyére lépő Nemzetközösség esz­méjének fenntartására. Jelenleg 56 ország tartozik a Commonwealth­­be, és Erzsébet 15-nek volt az uralkodója. Persze e tekintetben is számolni kell változásokkal, hi­szen többen is a monarchiával való szakítást fontolgatják; a legjelen­tősebb példa Ausztrália, ahol most csak ideiglenesen halasztják el az államformáról szóló népszavazást. Uralkodásának hét évtizede, a brit történelem leghosszabb uralko­dói periódusa alatt radikálisan át­alakult a világ, s ennek során az egyetlen biztos pont Erzsébet ma­radt. Az ő jelenléte mindenkinek emocionális biztonságot ígért. E sorok szerzője felettébb el­gondolkodtatónak tartja, hogy Er­zsébet halála sok olyan országban is rengeteg embert rendített meg, amely csak nagyon lazán vagy épp semmilyen módon nem kapcso­lódott hozzá­ Magyarországon is. Vajon mi lehet ennek az oka? Va­lószínűleg az, hogy Erzsébet olyan folytonosságot testesített meg, amely a saját múltunkhoz kapcsolt minket. Úgy is fogalmazhatunk, hogy olyan értékeket képviselt, amelyeknek a XXI. század könyör­telen világa nemcsak hadat üzent, hanem már alaposan ki is kezdett. Egy brit publicista igen találóan „tradicionalista lázadóként” jelle­mezte őt, az „ellenkultúra” olyan képviselőjeként, aki csendesen, de határozottan szembefordult az új establishment értékrendjével. A klasszikus nyugati civilizáció híveinek szemében azon múltat szimbolizálta, amelyet a szobor­döntögető „woke” kultúra fana­tikusai, a lélektelen technokraták és az új szélsőjobboldali mozgal­mak harcias képviselői egyaránt el akarnak törölni. „Saját magamnál nagyobb célért élek” - nyilatkozta egyszer Erzsé­bet, akaratlanul is magas mércét állítva utódai számára. Az utolsó napokig tette, amit tennie kellett, s Liz Truss személyében még ural­kodói pályafutásának tizenötö­dik miniszterelnökét is kinevezte. Tárgyilagosan egyelőre csak an­­­nyit mondhatunk: nyitott kérdés, lehet-e folytatni az örökségét. Az utolsó napig Angolok ezrei emlékeznek II. Erzsébet királynőre a Buckingham-palota közelében lévő St. James Parkban. Búcsú az uralkodótól fotó: reuters/nurphoto/karyn­louise

Next