Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1964
Petőfi Sándor: A jó öreg kocsmáros
cA fd öreg kocmáros Itt, a honnan messze kell utazni, míg az Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön, Itten élek én most megelégedéssel, Mert időm vidáman, boldogságban töltöm. Falu kocsmájában van az én lakásom. Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel. Egy jó öreg ember benne a kocsmáros.... Áldja meg az isten mind a két kezével! Van szállásom itten s ennem-innom ingyen, Soha sem volt ennél jobb gondviselésem. Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, És mindnyájan várnak én rám hogyha késem. Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros összekoccan néha jó feleségével. No de a mint összekoccan, meg is békül__ Áldja meg az isten mind a két kezével! Elbeszélünk néha a letűnt időkről. Hejh, régibb idői boldogok valának! Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt, Alig tudta számát ökrének, lovának. Pénzét a hitetlen emberek csalása, Házát a Dunának habjai vitték el, így szegényült el a jó öreg kocsmáros... Áldja meg az isten mind a két kezével! Alkonyuló félben van már élte napja, S ilyenkor az ember nyugodalmat óhajt, S ő reá, szegényre, a szerencsétlenség, ő reá mostan mért legtöbb gondot és bajt. Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen. Mindig későn fekszik, mindig idején kel. Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost__ Áldja meg az isten mind a két kezével! Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa, e fejét csóválja, nem hisz a szavamnak, „Úgy van, úgy”, szót később, „jóra fordul sorsom. Mert hisz lábaim már a sir szélén vannak.” Én elszomorodva borulok nyakába, S megfürösztöm arcát szemeim könnyével, Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros... Áldja meg az isten mind a két kezével!