Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1973
Szentgyörgyi Elvíra: Petőfi Sándor öccsének ismeretlen élettörténete
gyermek volt, aki könyvei között érezte magát legjobban, s ha rá is ült atyja kedvenc paripájára, a bárányszelídségű híres „Lengyelére, azt mindig a kocsisnak kellett tartania.Később ugyan bátrabb lett, de lovas sohasem vált belőle. A gyermekek csupán az iskolai szünidőket tölthették együtt, mert Sándort már hatéves korában Kecskemétre, később Szentlőrincre, majd Pestre s innen Aszódra vitték iskolába. Ide került 1836-ban István is, és három gimnáziumi osztályt végzett a legnagyobb sikerrel, de ekkor végzetes csapás nehezült a családra. A szép vagyon az árvizes évek és az üzleti szerencsétlenségek miatt elpusztult, s egyéb anyagi erő hiányában az eszes, tanulni vágyó gyermek kénytelen volt tanulmányait abbahagyni, hogy a könyvet a taglóval cserélje fel, s atyja mészárszékében segédkezzék. István nemcsak zúgolódás nélkül lépett a nehéz munkát kívánó pályára, amely kiszemelt életcéljától annyira eltért, hanem még örült is, hogy szegénységbe jutott szüleit ily módon segítheti. A fiúi szeretet, különben is erős jellemvonása volt a Petőfi-fivéreknek, s igen megható, hogyan buzdítja Sándor — az ekkor már neves költő — öccsét „István öcsémhez” című híres költeményében. István mindenben eleget tett bátyja kívánságának, ő lett atyjának jobbkeze. Vásárokra járt, a legnehezebb munkát végezte, kiszolgálta a vevőket, kis veteményeskertjüket sajátkezűleg mívelte meg, szóval dolgozott, mint egy napszámos, csakhogy szülei ínséget ne lássanak. Ernyedetlen szorgalmával odáig vitte a dolgot, hogy midőn a 40-es évek elején Szentlőrincre költöztek, atyja regálébérletbe foghatott, s a munkán úgy osztoztak meg, hogy atyja a könnyebb terhű kocsmát, ő pedig a nehéz munkával járó mészárszéket kezelte. Szűkös körülmények és fáradságos munka között, így élte át Petőfi István legszebb ifjúságát, elszakadva a szellemi művelődés lehetőségétől. Petőfi István eredeti fényképe Petőfi István felesége