Magyar Hirlap, 1892. április (2. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-01 / 92. szám
a zár. És ha mást nem, mindenesetre azt bizonyítja az eset, hogy valami rég nem látott exotikus vendég köszöntött ma be a bizottság ülésében, akire már szinte rá sem ismertünk közéletünkben: a lelkiismeret. Furcsa, hogy ennek a hazajáró léleknek már első ostromát sem állta ki a kormány! MAGYAR HÍRLAP 1892, április 1, Budapest, márczius 31. A „Kölnische Zeitung“ közleményéből származott tegnapi képviselőházi inczidens politikai természetű része elintézést nyert, amire az országgyűlési rovat mindenkinek kellő tájékozást nyújt. Most tehát a személyi rész elintézése jön sorra. Ha a miniszterelnök úrnak mai nyilatkozata a tegnapi második nyilatkozat nélkül lett volna téve, alig forgott volna fenn szüksége annak, hogy a kérdés személyi részével a nyilvánosság elé álljak. Azonban így kifejezést kell adnom annak, hogy engemet e kérdésnek a ház elé hozatalára sem Szapáry gróf személye ellen való animazitás, sem az nem vezérelt, mintha bárki által kiállított erkölcsi bizonyítványra szükségem lett volna. De vezérelt az , hogy a magyar parlament tagjainak erkölcsi niveauja ellen emelt támadás el ne hallgattassák, hanem alkalom adassák mindenkinek a vád igazolására, vagy, ha az alaptalan, akkor az illetékes kormánynak a vád alaptalanságának kimutatására. A személyes ellenszenv befolyása alatt cselekedni és nyilatkozni, ha ez bármi okadatolt is, annak, ki az igazságot akarja kideríteni, nem szabad. A miniszterelnök mai nyilatkozata után ellene ma ezen vádat nem emelhetem. A miniszterelnök úrtól, mint politikai ellenféltől, kíméletet nem követeltem, sem magam vele szemben nem ismertem. Hogy ő nemcsak egyéni, hanem az államtól nyert egész hatalmát ellenem a közélet, mondhatnám az élet minden terén felhasználja és annak teljes erejével az én megsemmisítésemen működik, ezt nem panaszkép pen hozom fel, sőt ellenkezőleg, e kitüntető megtiszteltetésért teljes elismeréssel adózom. Hogy nemcsak ő, hanem kollegái és ----------I De várjon, elmélkedvén a helyzet javításának módjai fölött, nem kelhetne-e a jótékonyság segélyére a trafik, az átkozott. Egy franczia lapban erre a jelentésre téved a szemem. A pénzügyminiszter most terjesztette be a kamara pénzügyi bizottságának azoknak a névsorát, kik 1891-ben trafik-engedélyt kaptak. E névsorban vannak többek közt: Aubertné tábornok özvegye, Louisné tábornok özvegye, Marollet és Beauford de Hautpoul kisasszonyok, tábornokok leányai, Conradné tengernagy özvegye, Achard, Esparcelle, Gotte úrhölgyek, az államcsíny áldozatainak leányai, Cayradené és Gottené képviselők özvegyei stb. stb. íme a francziák megtalálták a módját, hogyan űzhet jótékonyságot az állam anélkül, hogy pénzébe kerülne, sőt mi több, akként, hogy egyik legfontosabb üzletét megbízható becsületes kezekbe teszi le. S aki tudja, mennyi rejtett nyomor, mennyi büszkeségbe rejtett szenvedés tanyája ez a mi városunk, ez a mi országunk, az talán úgy fogja találni, hogy a francziák ebben is, mint megannyi másban, követésre méltó példát mutatnak nekünk. Manapság nálunk a trafikot kénye-kedve szerint osztogatja a pénzügyigazgatóság és a pénzügyminisztérium. A pályázónak meg kell említeni a kiszemelt helyet és csatolni kell egy alárendeltjei közül is többen, nemcsak az én, hanem vérrokonaim, barátaim ellen is, valamint azok ellen, akik akár velem, akár a Magyar Hírlappal összeköttetésben állanak az üldöztetés minden nemét megkísérlik és foganatosítják, ezt is kénytelenségből bár, türölm amíg türelmem fonala egyszer elszakad. Hogy politikailag és társadalmilag bojkottírozni igyekszik, ezt se veszem rossz néven, de azt már nem tartom korrektnek, hogy úgy ő, mint a félhivatalos sajtó engem úgy akar föltüntetni, mint aki Szapáry gróf ellen személyes harczot folytatok. Még akkor is, amidőn egy pártban voltam a miniszterelnök úrral, nem egyszer, hanem csaknem állandóan állottunk nézeteltérések miatt egymással szemben. Most, amidőn oly pártnak lehetek tagja, mely a miniszterelnök úr politikájával szemben áll, nincs okom és szándékom eddig konzekvens el követett eljárásomon változtatni. A parlamentben éppen úgy, mint a Magyar Hírlapban támadom a kormányelnököt, a politikust; az egyént nem állott és nem áll szándékomban támadni, csak ha én vagyok megtámadva, akkor védem magamat. Mielőtt e megjegyzéseimet befejezném, a „Nemzet“ mai vezérczikkének két állítását kell az igazságnak megfelelőleg rektifikálnom. Ugyanis a „Nemzet“ vezérczikkírója azt állítja, hogy a szabadelvű párt annak idejében személyem ellen felhozott két konkrét váddá szemben megvédelmezett, tekintet nélkül arra, hogy fogok-e én ezért elismeréssel adózni, vagy nem, mert ez kötelessége volt. Az egyik eset vonatkozik a csongrád-tisza-maros-körösi kormánybiztosságomra, amidőn ellenem az a vád emeltetetett a sajtóban, hogy az érdekeltek vagyonát könnyelműen és nem elég tisztán kezeltem volna. E konkrét váddal szemben ezen vádnak illető közzétevőjét, Kaas Ivor báró barátomat kértem fel arra, hogy ő alakítson egy juryt az országgyűlés tagjaiból, magam részéről csak azt az egyetlenegy kikötést tévén, hogy e juryben kormánypárti, aki személlyem iránt esetleg részrehajlással volna vádolható, részt ne vehessen. Ő kérésemnek megfelelőleg ezen jurybe beválasztotta Irányi Dániel, Károlyi Sándor gróf és Ernuszt Kelemen képviselő urterkölcsi bizonyítványt. Ezt az utóbbit el is engedik, ha jó ajánlólevéllel van helyettesítve. S így, a miniszter tudta nélkül adja meg egy alantas hatóság az engedélyt, amely egyértelmű egy egész család exisztencziájával, gyakran egy kis vagyonnal. Megkapják ezt nagyurak elhagyott kedvesei, befolyásos kortesek komaasszonyai, keresztleányai, magasrangu hivatalnokok barátnői, szegről-szegre való unokahugai, nagynénjei. S azok a szegény leányok, akik egy nagy névnek elszegényedett viselői, azok a szerencsétlen asszonyok, akik egy közmunkában elpusztult férjet siratnak, hiába kérik, könyörgik az engedélyt. Az ő soruk majd csak akkor kerül, ha ki lesznek elégítve amazok mind, valamennyien. Mikor Pittié tábornok, a köztársasági elnök főhadsegéde meghalt, nagyszámú családot hagyva hátra, a franczia pénzügyminiszternek első dolga volt az özvegynek egy elsőrendű trafikot adományozni s az özvegy tábornokné el is fogadta azt, nem tekintvén megalázónak, hogy birtokába vegye az üzletet, mellyel az állam férje szolgálataiért jutalmazta meg. Vajjon nem lehetne-e nálunk is valami állandó bizottságot szervezni tiszta érzelmű jótékony emberekből akik bírálatot mondanának a trafikért folyamodó kérvények fölött s javaslatot tennének a pénzügyminiszternek az adományozást illetőleg ? Mennyivel jobb szívvel pusztítanék a tüdőnket a törmelék-kettessel és a hazai kukával, ha tudnék, hogy e gyilkos gyártmányok füstje arannyá, szerencsétlen özvegyek és árvák kenyerévé változik át. Még tán a zsindelyszeget is elnéznők minden harmadik czigaróbankát, kiknek Kaas Ivor báró a neki beküldőt vádpontokat felsorolta, én pedig a kormánybiztosságnak e vádpontokra vonatkozó hivatalos adatait terjesztettem elő s ezen urak egyhangú határozattal kimondották, hogy a vádaknak legkisebb alapja sincsen és éppen eljárásom által az érdekeltség elismerésére és köszönetére érdemesítettem magamat. A másik eset vonatkozik a bulgáriai sószállításra. Orbán Balázs báró, néhai képviselőtársam, honnan, honnan nem nyert informácziók alapján, a ház nyílt ülésében azzal vádolt, hogy a kormánytól jutalomképpen egy sószállítási ügyletet nyertem volna. Miután már ez ügyben a pénzügyminiszter, Wekerle Sándor úr, egyszer nyilatkozott, másodszori felemlítésénél e kérdésnek Orbán Balázs báró képviselő úr vádjait a ház ülésében oly módon utasítottam vissza, hogy ő ezért személyes elégtételt kért tőlem, amit azonnal meg is adtam. De az ügyet ezáltal befejezettnek nem tartottam, hanem magam kértem annak az összeférhetetlenségi bizottsághoz való utasítását. Az ügyben az összeférhetetlenségi bizottság és néma szabadelvű párt döntött. Az én felfogásom szerint a vádak és rágalmak ellen nem a pártok, hanem egyedül és kizárólag a félremagyarázhatatlan és félreérthetetlen igazság képes megvédeni az egyént. Magánbecsületében, tisztességében megtámadni még legkérlelhetetlenebb ellenfeleimet sem szoktam. Minden támadásért, mit mások ellen intézek, helyt állok, ha szándékom ellenére igazságtalanságot követek el, bocsánatot kérek és azt helyrehozni igyekezem s e szokásomtól még az sem fog eltéríteni, hogy névtelen veszett kutyákat uszítanak rám azok, kik nyíltan megtámadni vagy nem tudnak, vagy nem mernek. Horváth Gyula: * A lapok túlnyomó része vezérczikkben foglalkozik a tegnapi interpelláczióval. A Pester Lloyd véleménye szerint vita tárgyát képezheti, vajjon egyáltalában érdemes-e tragikusan venni a közleményét egy olyan diskreditált lapnak, mint amilyen a „Köln. Zig“. Ha meg lett volna állapítva, hogy a czikkért ki felel, akkor az illető arra lett volna felszólítandó, hogy vádaskodásait bizonyítsa be konkrét tényekkel. Ha erre nem képes, vagy ha kifogásokkal ki akarja magát vonni a bizonyítás kötelessége alól, akkor a lap bírói ítélet nélkül is el van ítélve minden tisztességes ember szemében s Horváth Gyula aljas rágalmaknak bélyegezheti a vádakat. A Nemzet foglalkozik a magyar ellenzéki lapokkal, melyek véleménye szerint épp oly alaptalanul szokták gyanúsítani a kormánypártot, mint ahogy tette ezt a „Köln. Zeit.“ Horváth Gyulával szemben. Aztán így folytatja : „És ha azokat az eseteket vesszük, amelyekkel a múltban Horváth Gyula neve hozatott összeköttetésbe, minden elfogulatlanul gondolkozónak el kell ismernie, hogy akár a csongrádi kormánybiztossági, akár az ismeretes sószállítási ügyben, amelyek a képviselőházban szóba hozattak, úgy a szabadelvű párt, mint az akkori kormány teljes készséggel siettek eloszlatni az ellenzéki részről ellene támasztott kételyeket. Ezért azonban a szabadelvű párt nem számít Horváth Gyula elismerésére. Mert ezzel a megtámadott politikai morál és a meghurczolt egyéni jellem iránt pusztán kötelességét teljesítette.* A Pesti Napló nagyhatású czikkben foglalkozik az üggyel és oda konkludál, hogy Szapáry a kabinet többi tagjait kompromittálta, a midőn csak a maga nevében felelt oly kérdésre, mely az összkormányhoz volt intézve s a midőn oly czikkről volt szó, a mely elvégre a kormányt is sérti. A mi Horváth Gyulát illeti, ő immár sokkal nyugodtabban tekintheti a czikkben ellene foglalt rágalmat, mert ő állott elébe és nyilvános bírálatnak tette ki magát. A Budapest szerint a miniszterelnök tegnapi válasza jellemzi Szapáry gőgjét és ildomtalanságát. A Budapester Tagblatt is különösnek találja, hogy Szapáry csak a maga nevében válaszolt. Szinte