Magyar Hirlap, 1892. október (2. évfolyam, 271-301. szám)
1892-10-18 / 288. szám
Budapest, 1892. n. évf. 288. sz. E PÉLDÁNY FERTŐTLENÍTVE VAN. Kedd, október 18. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő : HORVÁTH GYULA FENYŐ SÁNDOR Egész évre 14, fél évre 7, 7* évre 3 írt 50 kr, egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes számára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Hat éve és most Alig hat évvel ezelőtt a hadsereg tisztjei, volt bajtársai koszoruzták meg halála évfordulóján Hentzi tábornok sirját. Ez az egyszerű tény, amely utoljára is a bajtársi kegyelet adója volt és bizonnyal nem bírt nagyon sok politikai háttérrel, volt kiinduló pontja a Janszki-kérdésnek. Az egész közvélemény felzúdult a hírre. Tisza Kálmán, a miniszterelnök, állásának és egyéniségének egész súlyával kijelentette, hogy ez a tény helytelen és tapintatlan volt és a közvélemény nem is nyugodott meg addig, míg külön királyi leirat nem biztosította a nemzetet hasonló esetek ismétlése ellen. Be kell vallanunk, hogy hasonló eset nem is ismétlődött. A hadsereg köréből sem akkor, sem most nem zavarta semmi hasonló tény meg a nemzeti kegyeletet, sőt a jelen esetben különösen is kénytelenek vagyunk kiemelni a hadsereg intéző körei részéről nyilvánított lojalitást és korrekt magatartást. De arra ugyan aligha gondolt valaki hat évvel ezelőtt, hogy a kényes kérdés még poiozusabb, még kihívóbb módon fel fog melegülni ismét. Többé nem abban a formában, hogy bajtársak koszorúzzák meg évfordulókor politikai tüntetés nélkül, az elesett bajtárs sírját, hanem úgy, hogy a magyar szabadságharczosok nevében — a kormány égise alatt — politikai demonstráczió czéljából tétetik le ünnepélyesen koszorú ugyanazon férfiú emlékére, akinek sarját bajtársaitól megkoszorúztatni oly méltó felháborodással látta a nagyközönség. De hát hat esztendő sok idő. És ma szerencsésen eljutottunk odáig, hogy ami pár évvel ezelőtt lehetetlennek látszott, aminek századrészéért a szenvedélyek rohamosan erőt vettek a nemzet összes osztályain, ma sokkal ijesztőbb mérvben, mint kormányi szentesítést nyert javaslat áll a megriadt közvélemény előtt; és mi, akik ugyanazon alapon álltunk akkor is, mint ma, mi vagyunk az agitátorok, azok pedig, akik provokáló javaslataikkal és maguk viseletével vérig sértik a nemzeti öntudatot, azok mutatnak mi reánk, mint csendzavarókra. Azt hisszük és reméljük, hogy a Hentziszobor tervezett ünnepélyes megkoszorúzása és az egész ünnepély kibékülési tüntető jellege végleg elesett, s többé nem is szándékunk vitatkozni e halva született szerencsétlen terv felett, mely egy magamagában óhajtandó és kivánatos czélt ilyen páratlan virtuozitással volt képes diskreditálni. De előáll a kérdés, mely a tapintatlan felvetés folytán egyszerre ismét aktuális lett, mi történjék már most? Hogy a nemzetnek teljes rokonszenve biztosittassék a hadsereg részére és hogy a hadsereg teljes melegséggel vegyen részt a nemzet örömében és bánatában, hogy egyátalán a hadsereg és nemzet közti viszonyból elimináltassanak mindazon elemek, melyek miatt állandó nyugalomra nincs kilátás, az elsőrendű politikai szükség s ez elől kitérni nem lehet, és nem szabad. És sokkal nehezebb kitérni ma, amikor éppen ezen odiózus ügyben a hadsereg intéző körei részéről lojális és előzékeny ajánlat áll előttünk az első lépés megtételére, amelynek pedig kényszerült visszautasításával, azonos a tapintatlanul hozzáfűzött viszontszolgálat elejtése. Azt pedig, hogy okvetlen és feltétlenül el kell ejteni: a felett kétség ma már sehol sem lehet. A kormányra tehát kettős és — elismerjük — igen nehéz feladat vár. Az első visszavonulását, melyet feltétlenül követelünk, megfelelően fedezni, és a második, a most elkövetett hibát jóvátenni mennél hamarabb. • Ha makacson ragaszkodnék szerencsétlen tervezetéhez, ám az övé a teljes felelősség súlya. Nem a demonstrácziókat értjük, amelyeket sajtója annyiszor hangoztat, hanem a nemzet és hadsereg közti viszony elmérgesítését éppen akkor, amikor mindkét oldalról a legelőzékenyebb hangulat mutatkozott a történt félreértések végleges kiegyenlítésére és pedig oly elmérgesedését, amelyet annál nehezebb lesz meggyógyítani, mert az élő sebbe gyógyítás helyett valóságos vérmérgezést vezetne bele a kuruzslók szerencsétlen gyógyítási mániája. Holnap válik meg, merre határozta el magát a kormány s mily vége lesz e szerencsétlen kísérletnek. Budapest, október 17. A mágnások a polgári házasság ellent. A katholikus főrendek el vannak határozva, hogy a polgári házasságról szóló javaslatok ellen a legnagyobb erővel küzdenek és meggátolják azoknak az elfogadását. Mint a «Magyar Állam» írja, máris megindult az akczió ebben a dologban. E lap a következőket jelenti: Bizalmas levélváltás folyt a napokban a főrendiház katholikus vezérei közt, melynek eredményeképpen jelenthetjük, hogy a Csáky-, Szilágyi-féle javaslatok ellen még akkor is biztosítva van a többség, ha a püspöki kar egy töredéke a tolerari posse álláspontjára helyezkednék. Főuraink egyedül korrekt katholikus felfogása szerint a tolerări posse elv csak akkor jöhet alkalmazásba, ha előbb minden erkölcsileg megengedett eszközt felhasználván, az egyházra sérelmes javaslatok elhárítására siker nem koronázná fáradozásukat. Amint ügyeink ma állanak, egyelőre szó sem lehet, hogy bármit is el kelljen tűrnünk, amit nem akarnánk A budai honvéd-emlék. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — A budai dísztéren ma tették föl a talapzatra azt a szobrot, melyet a Budavára bevételében elesett hősöknek emelt a nemzeti kegyelet. A szobor teljesen készen van s bízvást mondhatjuk, hogy a legsikerültebb művészi alkotás s a legszebb monumentum mindazok között, amelyek Budapest székes-főváros köztereit ékesítik. Az emlék felállításának eszméjét a hetvenes években a buda-ó-budai honvédegylet pendítette meg s az nemcsak a fővárosban, de a vidéken is lelkes visszhangra talált. A gyűjtés megindult, de a meleg fogadtatás daczára lassan ment. 1887-ben azután országos gyűjtést indítottak meg s közadakozásból húszezer forint gyűlt egybe. Jobbára a szegényebb nép járult a gyűjtéshez s úgy szólván hatásos és négykrajczáros adakozásból jött össze a pénz. Gazdagabb uraink nem igen vettek részt benne s az adakozók közt Lipthay Béla bárón, a szoborbizottság tagján kívül mindössze két mágnásnév szerepel. Mikor az összeg együtt volt, megalakították a szoborbizottságot Ivánka Imre elnöklete alatt. A szobor költségeire 36 ezer forintot irályoztak elő s 1889-ben Zala György szoborművészünket bízták meg az emlék elkészítésével. Nem adtak neki sem utasítást, sem útbaigazítást, hanem tetszésére bízták az emlék megkomponálását és kivitelét. Zala, aki akkoriban az aradi szabadságszobor mintázásával volt elfoglalva, mely Huszár Adolftól maradt reá örökségképen, készséggel vállalkozott a feladatra. Benne volt a korszak tanulmányozásában, fantáziáját, alkotó erejét szabadságharczunk nagyszerű eseményei foglalkoztatták s így szinte lelkesültséggel fogott hozzá az emlék tervezéséhez. Még abban az évben megcsinálta a honvédemlék tervét s az agyagmintát a «Jósziv» bazárban ki is állította. Ez az emlék egy zászlót lobogtató honvédet ábrázolt, mely alatt a talapzaton Hungária állott. E tervét utóbb elejtette, mert két egyenlő értékű alakot nem akart egy szobron szerepeltetni. Csakhamar új vázlatot készített, mely most a vigadóbeli 48-as kiállításban látható. Másfél évig tartott, míg e vázlat alapján magát az emléket nagyban megmintázta és elkészítette. Ez idő alatt a szobor-csoportozat számtalan változáson ment át, amint azt a művészi kivitel megkívánta. A tervet a szoborbizottság ez év elején nagy lelkesültséggel s egyhangúlag kivitelre elfogadta. Miután hazai érc?öntő műhelyeinkben az emlék nem készülhetett el a kívánt időre, a művész a gipszmintát Belgiumba küldte. A belga érezöntők világhírűek s ezek között is első a brüsszeli «Compagnie les bronces» állami érezöntő műhely, ahol az emléket kimustrált ágyuk érczéből éppen egy fél esztendő alatt öntötték meg s hibátlanul szállították Budapestre, hová külön vasúti kocsin a mult szombaton érkezett meg. Az éretbeöntést Duckerts budapesti belga főkonzul közvetítette s a művész hálából a nagy gipsz-mintát a belga állami múzeumnak ajándékozta, mely azt mély köszönettel elfogadta. Az éremszobrot szombat este vitték föl Budára s ma helyezték el a talapzaton. A talapzat a dísztér északi sarkán emelkedik. Eleinte a tér közepére tervezték, de tekintve annak lejtős voltát és hosszúkás téglaalakját, a közepére sehogysem illett volna a szobor. Úgy kellett tehát építeni, hogy valami architektúra közelébe jöjjön. A dísztér északi sarka azért is a legjobb, mert honvédeink tudvalevőleg azon a részen a Krisztinaváros felől vívták meg a bástyát s törtek előre a várba s a szobrot úgy állíthatták fel, hogy az még külső helyzetében is megfeleljen a történeti igazságnak. A talapzat Schickedanz Albert építésztanár tervei szerint készült pátyi, esztergommegyei kőből, mely sárgás márványjellegű, de Mai számunk 16 oldal*