Magyar Hirlap, 1892. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1892-10-18 / 288. szám

Budapest, 1892. n. évf. 288. sz. E PÉLDÁNY FERTŐTLENÍTVE VAN. Kedd, október 18. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő : HORVÁTH GYULA FENYŐ SÁNDOR Egész évre 14, fél évre 7, 7* évre 3 írt 50 kr, egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám­ára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Hat éve és most Alig hat évvel ezelőtt a hadsereg tisztjei, volt bajtársai koszoruzták meg halála évfordulóján Hentzi tábornok sirját. Ez az egyszerű tény, amely utoljára is a bajtársi kegyelet adója volt és bi­zon­nyal nem bírt nagyon sok politi­kai háttérrel, volt kiinduló pontja a Janszki-kérdésnek. Az egész közvélemény felzúdult a hírre. Tisza Kálmán, a minisz­terelnök, állásának és egyéniségének egész súlyával kijelentette, hogy ez a tény hely­telen és tapintatlan volt és a közvélemény nem is nyugodott meg addig, míg külön királyi leirat nem biztosította a nemze­tet hasonló esetek ismétlése ellen. Be kell vallanunk, hogy hasonló eset nem is ismétlődött. A hadsereg köréből sem akkor, sem most nem zavarta semmi hasonló tény meg a nemzeti kegyeletet, sőt a jelen esetben különösen is kényte­lenek vagyunk kiemelni a hadsereg intéző körei részéről nyilvánított lojalitást és kor­rekt magatartást. De arra ugyan aligha gondolt valaki hat évvel ezelőtt, hogy a kényes kérdés még poiozusabb, még kihívóbb módon fel fog melegülni ismét. Többé nem abban a formában, hogy bajtársak koszorúzzák meg évfordulókor politikai tüntetés nélkül, az elesett bajtárs sírját, hanem úgy, hogy a magyar szabadság­harczosok nevében — a kormány égise alatt — politikai de­­monstráczió czéljából tétetik le ünnepélye­sen koszorú ugyanazon férfiú emlékére, akinek sarját bajtársaitól megkoszorúztatni oly méltó felháborodással látta a nagy­közönség. De hát hat esztendő sok idő. És ma szerencsésen eljutottunk odáig, hogy a­mi pár évvel ezelőtt lehetetlennek látszott, a­minek századrészéért a szenvedélyek ro­hamosan erőt vettek a nemzet összes osztályain, ma sokkal ijesztőbb mérvben, mint kormányi szentesítést nyert javaslat áll a megriadt közvélemény előtt; és mi, akik ugyanazon alapon álltunk akkor is, mint ma, mi vagyunk az agitátorok, azok pedig, akik provokáló javaslataikkal és maguk viseletével vérig sértik a nemzeti öntudatot, azok mutatnak mi reánk, mint csend­zavarókra. Azt hi­sszük és reméljük, hogy a Hentzi­­szobor tervezett ünnepélyes megkoszorúzása és az egész ünnepély kibékülési tüntető jellege végleg elesett, s többé nem is szán­­dékunk vitatkozni e halva született sze­rencsétlen terv felett, mely egy magamagá­ban óhajtandó és kivánatos czélt ilyen pá­ratlan virtuozitással volt képes diskreditálni. De előáll a kérdés, mely a tapintatlan felvetés folytán egyszerre ismét aktuális lett, mi történjék már most? Hogy a nemzetnek teljes rokonszenve biztosittassék a hadsereg részére és hogy a hadsereg teljes melegséggel vegyen részt a nemzet örömében és bánatában, hogy egyátalán a hadsereg és nemzet közti vi­szonyból elimináltassanak mindazon elemek, melyek miatt állandó nyugalomra nincs kilátás, az elsőrendű politikai szükség s ez elől kitérni nem lehet, és nem szabad. És sokkal nehezebb kitérni ma, amikor ép­pen ezen odiózus ügyben a hadsereg in­téző körei részéről lojális és előzékeny ajánlat áll előttünk az első lépés megtéte­lére, amelynek pedig kényszerült visszautasí­tásával, azonos a tapintatlanul hozzáfűzött viszontszolgálat elejtése. Azt pedig, hogy ok­vetlen és feltétlenül el kell ejteni: a felett kétség ma már sehol sem lehet. A kormányra tehát kettős és — el­ismerjük — igen nehéz feladat vár. Az első visszavonulását, melyet feltétlenül kö­vetelünk, megfelelően fedezni, és a máso­dik, a most elkövetett hibát jóvátenni mennél hamarabb. • Ha makacson ragaszkodnék szeren­csétlen tervezetéhez, ám az övé a teljes felelősség súlya. Nem a demonstrácziókat értjük, amelyeket sajtója annyiszor hangoz­tat, hanem a nemzet és hadsereg közti viszony elmérgesítését éppen akkor, ami­kor mindkét oldalról a legelőzékenyebb hangulat mutatkozott a történt félreérté­sek végleges kiegyenlítésére és pedig oly elmérgesedését, amelyet annál nehezebb lesz meggyógyítani, mert az élő sebbe gyógyítás helyett valóságos vérmérgezést vezetne bele a kuruzslók szerencsétlen gyógyítási mániája. Holnap válik meg, merre határozta el magát a kormány s mily vége lesz e szerencsétlen kísérletnek. Budapest, október 17. A mágnások a polgári házasság ellent. A katholikus főrendek el vannak határozva, hogy a polgári házasságról szóló javaslatok ellen a legna­gyobb erővel küzdenek és meggátolják azoknak az elfogadását. Mint a «Magyar Állam» írja, már­is megindult az akczió ebben a dologban. E lap a kö­vetkezőket jelenti: Bizalmas levélváltás folyt a napokban a főrendiház katholikus vezérei közt, melynek eredményeképpen jelenthetjük, hogy a Csáky-, Szilágyi-féle javaslatok ellen még akkor is biz­tosítva van a többség, ha a püspöki kar egy töredéke a tolerari posse álláspontjára he­lyezkednék. Főuraink egyedül korrekt katholi­kus felfogása szerint a tolerări posse elv csak akkor jöhet alkalmazásba, ha előbb minden er­kölcsileg megengedett eszközt felhasználván, az egyházra sérelmes javaslatok elhárítására siker nem koronázná fáradozásukat. Amint ügyeink ma állanak, egyelőre szó sem lehet, hogy bár­mit is el kelljen tűrnünk, amit nem akarnánk A budai honvéd-emlék. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — A budai dísztéren ma tették föl a talap­zatra azt a szobrot, melyet a Budavára bevéte­lében elesett hősöknek emelt a nemzeti kegye­let. A szobor teljesen készen van s bízvást mondhatjuk, hogy a legsikerültebb művészi al­kotás s a legszebb monumentum mindazok kö­zött, amelyek Budapest székes-főváros köztereit ékesítik. Az emlék felállításának eszméjét a hetve­nes években a buda-ó-budai honvédegylet pen­dítette meg s az nemcsak a fővárosban, de a vidéken is lelkes visszhangra talált. A gyűjtés megindult, de a meleg fogadtatás daczára las­san ment. 1887-ben azután országos gyűjtést indítottak meg s közadakozásból húszezer forint gyűlt egybe. Jobbára a szegényebb nép járult a gyűjtéshez s úgy szólván hatásos és négy­­krajczáros adakozásból jött össze a pénz. Gaz­dagabb uraink nem igen vettek részt benne s az adakozók közt Lipthay Béla bárón, a szo­borbizottság tagján kívül mindössze két mág­­násnév szerepel. Mikor az összeg együtt volt, megalakítot­ták a szoborbizottságot Ivánka Imre elnöklete alatt. A szobor költségeire 36 ezer forintot irá­­lyoztak elő s 1889-ben Zala György szobor­művészünket bízták meg az emlék elkészítésé­vel. Nem adtak neki sem utasítást, sem útba­igazítást, hanem tetszésére bízták az emlék megkomponálását és kivitelét. Zala, aki akko­riban az aradi szabadságszobor mintázásával volt elfoglalva, mely Huszár Adolftól maradt reá örökségképen, készséggel vállalkozott a fel­adatra. Benne volt a korszak tanulmányozásá­ban, fantáziáját, alkotó erejét szabadságharczunk nagyszerű eseményei foglalkoztatták s így szinte lelkesültséggel fogott hozzá az emlék tervezé­séhez. Még abban az évben megcsinálta a hon­védemlék tervét s az agyagmintát a «Jósziv» bazárban ki is állította. Ez az emlék egy zászlót lobogtató honvédet ábrázolt, mely alatt a ta­lapzaton Hungária állott. E tervét utóbb elej­tette, mert két egyenlő értékű alakot nem akart egy szobron szerepeltetni. Csakhamar új váz­latot készített, mely most a vigadóbeli 48-as kiállításban látható. Másfél évig tartott, míg e vázlat alapján magát az emléket nagyban megmintázta és el­készítette. Ez idő alatt a szobor-csoportozat számtalan változáson ment át, amint azt a művészi kivitel megkívánta. A tervet a szobor­­bizottság ez év elején nagy lelkesültséggel s egyhangúlag kivitelre elfogadta. Miután hazai érc?öntő műhelyeinkben az emlék nem készül­hetett el a kívánt időre, a művész a gipsz­mintát Belgiumba küldte. A belga érezöntők világhírűek s ezek kö­zött is első a brüs­szeli «Compagnie les bron­­ces» állami érezöntő műhely, a­hol az emlé­ket kimustrált ágyuk érczéből éppen egy fél esztendő alatt öntötték meg s hibátlanul szál­lították Budapestre, hová külön vasúti kocsin a mult szombaton érkezett meg. Az éretbeöntést Duckerts budapesti belga főkonzul közvetítette s a művész hálából a nagy gipsz-mintát a belga állami múzeumnak ajándékozta, mely azt mély köszönettel elfogadta. Az éremszobrot szombat este vitték föl Budára s ma helyezték el a talapzaton. A talap­zat a dísztér északi sarkán emelkedik. Eleinte a tér közepére tervezték, de tekintve annak lejtős voltát és hosszúkás téglaalakját, a köze­pére sehogysem illett volna a szobor. Úgy kel­lett tehát építeni, hogy valami architektúra közelébe jöjjön. A dísztér északi sarka azért is a legjobb, mert honvédeink tudvalevőleg azon a részen a Krisztinaváros felől vívták meg a bástyát s törtek előre a várba s a szobrot úgy állíthatták fel, hogy az még külső helyzetében is megfeleljen a történeti igazságnak. A talapzat Schickedanz Albert építész­­tanár tervei szerint készült pátyi, esztergom­­megyei kőből, mely sárgás márványjellegű, de Mai számunk 16 oldal*

Next