Magyar Hirlap, 1893. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1893-02-01 / 32. szám

II. évfolyam 32. szám. Budapest, 1893. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. Szerda, február 1. Egész évre 14, f1­ évre 7, 7« évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám­ára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. A courtoisie feltétlenül megkívánja, hogy az ország miniszterelnöke, az ország prímásának kardinálissá való fölavatásá­nak ünnepélyén, jelen legyen. Igaz ugyan, hogy az ünnepély Bécs­­ben tartotik, de ha a miniszterelnök ez ellen vagy nem tudott, vagy nem akart semmit tenni, akkor egyáltalában nincsen joga a távolmaradásra, mert ez­által csak önmaga ellen demonstrálna. Úgy hiszem, ezen ünnepélynek Bécs­­ben való megtartása az egész országot igen kellemetlenül érinti. Ez ünnepélynek éppen ezért inkább leverő, mint felemelő hatása lesz az országra, hol látják, hogy a nemzet óhajai és érzékenysége iránt Bécsben nem hajlandók előzékenységet és kíméletet tanúsítani. Azonban azt hiszem, hogy sem az ünnepély lefolyása, sem az udvari ebéd menüje iránt rendkívüli kíváncsisággal és várakozással nincsenek az országban. A miniszterelnök úrnak útját azért kísérik kiváló érdeklődéssel az ország politikai körei, mert nagy következményeket fűznek ahhoz, hogy vájjon minő hatása lesz az ő általa adandó tájékozásnak a koronára és minő tájékozást kap ő a koronának a viszonyok és a helyzet fölött alakult véle­kedéséről. Bevallom teljes őszinteséggel, hogy sem diszkrét, sem indiszkrét után a leg­kisebb titoknak — mely a helyzet iránt fölvilágosíthatna — birtokában nem va­gyok és mégis a józan ész és egészséges logika alapján csaknem teljes bizonyosság­gal látom magam előtt a történendőket. A miniszterelnök a felséggel szem­ben nem taktikázhatik, sőt többet mon­dok, — még ha akarná is — nem hall­gathatja el a valót. Ama magas csúcsán a hatalomnak, melyre másokat régi tradí­­cziók, családi összeköttetések segítettek és tartanak fenn, ő teljesen elszigetelten áll, — ha ő megcsúszik, ha ő megbotlik az udvar parketjén, nem siet segítségére senki. A maga eszével kell gondolkoznia, a maga lábán kell járnia. Ha a jelleme nem, érdekei zárják ki azt, hogy a helyzet föltárásában a valótól egy hajszálnyit is tágítson és ezért, nem­csak előttem, hanem senki előtt, ki a hely­zetet ismeri, nem lehet titok a miniszter­­elnök úrnak referádája. A referáda körülbelől így fog szólani: Felséged parancsára két hónappal ez­előtt átvettem, egyéni érdekeim ellenére, a politikai helyzet és a szabadelvű párt vi­szonyainak ziláltsága daczára, a miniszter­­elnöki tisztet. Mindazt, amivel mint politikai egyén bírtam, latba vetettem, egész odaadással neki fogtam a munkának, az egyéni és érdekellentétek kiegyenlítésére minden meg­marad­t erőmet reá ígi­dito­ltam; mindezek után megbizonyosodtam arról hogy ha a hatalom megtartása az egyedüli czél, ezt a pártban való tranzakc­iók által élt vagy más el fogja érni mindig, valameddig felséged bizalmát bírjuk vagy bírni látszunk. Ezzel a hatalommal a legtetszetősebb elveket hirdetjük, sőt tetszésünk szerint el is ejthetjük, az elejtést be nem vallhatjuk és az elvek megvalósításához nem kezd­hetünk. Ezzel a hatalommal 2—3 indemnity mellett egy költségvetést, egynéhány ke­reskedelmi szerződést, vasúti államosítást, trachomát, ragályos tüdőlobot, tisztviselői fizetésemelést talán és más efeléket letár­gyalhatunk, sőt számtalan nagyjelentőségű reformjavaslatok beterjesztésére is tehe­tünk kötelező ígéreteket. Ad normam Szapáry: Kormányozhatunk még igen szép ideig. Készakarva sem a külügyminiszter­nek, sem a hadügyminiszternek alkalmat­lanságot nem okozunk; sőt, mert látjuk, hogy a nemzet ellentálló képessége minő rohamos csökkenésben szenved, azt sem gondoljuk, hogy rendkívüli ok nélkül az országban az elégületlenség és az elkese­redés az eddiginél nagyobb mérveket fog ölteni. Ezen mindenapi vesződségre­ alkalmas a többség, előkészítve a helyzet; de ha felséges uram, az ország állapotán lendí­teni akarunk, ha a reformok komoly út­jára kívánjuk vezetni a nemzetet, ha alko­tásokba akarunk fogni, melyek állami és nemzeti megerősödésünkre kikerül­hetetlenül szükségesek, ha a monarkia ereje, szilárd­sága megpróbáltatások küszöbén áll, ak­kor a politikai, parlamenti helyzet tartha­tatlan, a kormányzati állapotok az ország­ban tűrhetetlenek. A hiányos ember. Természetrajz. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — A hiányos ember (Homo sapiens smők) voltaképp két ember: egy igen okos és egy igen ostoba. Ez a kettő szüntelenül küzködik egy­mással, de győzni egyik sem tud, amiből aztán az következik, hogy mind a kettő tökéletlen, vagyis a hiányos ember sem egész okos, sem egész ostoba. Külseje után rendszerint arról ismerni meg, hogy ha vadász­zubbony van rajta, fényesre vasalt magastetejű kalapot hord, viszont ha ünnepi, hosszú kabátot ölt, taplósipkát tesz a fejére. Gyermekkorában, mikor a vásott fiuk éret­len gyümölcsöt loptak a szomszéd kertjéből, a gonosztett színhelyére sietett, figyelmeztetni a tolvajokat, hogy amit cselekszenek, a tízparan­csolat 7-ik §-ába ütközik. Tövén a szomszéd, ő ártatlansága és jócselekedete érzetében nem fu­tott meg, mint a többiek, a­minek következté­ben ő egymaga kapta meg a pálczákat, ame­lyeket ama rossz kölykök érdemeltek meg. Érettségi Írásbelin a matematikai feladatot izgalomból megcsinálta szomszédjának, aki az egyszeregyet sem tudta; aztán, hogy a dolog ki ne süljön, a két munka hasonlóságából, a saját dolgozatának eredményét megváltoztatta egy kicsit. Aminek az lett a vége, hogy a szomszéd szépen megérett, őt pedig pótvizsgálatra uta­sították. Fölkerülvén az egyetemre, elhatározta, hogy ő is szivarozni fog, mint minden felnőtt ember. Előbb azonban, mint búvárkodó elméhez illik, elolvasott húsz nagy német könyvet a do­hány-botanikai, fiziológiai, statisztikai, közgaz­dasági és históriai jelentőségéről. Megszerezvén a tudományos készültséget, vásárolt egy szivart, a szájába vette az egyik végét, a másikat pedig meggyújtotta. A szivar azonban se nem égett, se nem füstölt. Mert a nagy okos könyvekben csak épp az nem volt megírva, hogy a szivar­nak rágyújtás előtt le kell vágni a végét. Tánczolni is könyvből tanult meg. Az első bálon azonban megbotránkozva látta, hogy ott minden másképpen történik, mint a könyv ta­nítja. Erős szándéka lévén a tudatlan tánczoso­­kat az egyedül helyes, tudományos útra térí­teni, letaposott harmincz uszályt és kétszáz tyúkszemet, mig végre a rendezők általános, harsogó k?­r között kivezették. Eml létére ő is szerelmes lett és egy szép táv este meg is vallotta szive édes titkát a ető Mariskának. A piruló Mariska azt : «Értekezzen a mamával.» Mire a déré gyöngéden igy szólt: «Bocsánat, de az ét n­ekes ige.» /e<? * ennek következtében ezzel a M. ^ ^ boldogult a jeles férfiú. Az udv.^­1^1. nban nem hagyta abba, mert azt hiszi, v<3gy ő Magyarország legelmésebb társal­gója.. Fiatal leányok előtt a végtelen láncztör­­tekről és a ferde kúpszeletekről beszél, bele­keverve olykor a társalgásba Cailletet érde­kes kísérleteit a gázok cseppfolyóssá tételét illetőleg. Ha kérdjük tőle: hol járt ma és ő azt feleli: a mókus­ utczában; mi pedig hamarjában nem tudjuk, merre van ez az utcza : tüstént papirost, czeruzát szed elő és hiába rimánko­dunk, lerajzolja Budapest egész térképét, hogy alaposan kimagyarázhassa magát. A kávéházi képes­lapok rébuszai alá plaj­­bás­szal irt megfejtések és a lóugrásos talá­nyokba huzgált zegzugos vonalak, mind az ő munkálatai. Ha valaki olyan anekdotát kezd elmon­dani, amelyet ő is tud, nagy diadallal, hado­­názva kiáltja ki előre a csattanót; ha pedig Beethovent emlegetik, nem mulasztja el meg­jegyezni, hogy e név helyes ejtése voltaképp Bithófen. A töltött káposztát czukrozva eszi, hogy álmélkodást gerjes­szen. Napfényes időben esernyővel és kaucsuk­­köpönyegben jár. Ha esik, okvetetlenü­l porczel­­lám­adr­ág van rajta. Mikor fontos ügyben három órára adnak neki találkát, hajnali három órakor jelenik meg a kitűzött helyen és szidja a nyomorultakat, akik nem tartják meg a légyottot. Ha az órája megbokrosodik, bízik magá­ban, hogy ő is meg tudja reparálni, minden idegen segítség nélkül,­ s aztán úgy elrontja a masinát, hogy nincs az a londoni kronométer­­műves, aki megigazíthassa. Tengeri hajón eldicsekszik a kapitánynak, hogy ő utazott már vizen: Budapesttől Paksig és vissza. S emellett szerényen mosolyog. Kolerás időben hölgyeket azzal mulattat, hogy az ő lakótársa segédorvos a járvány­kór­házban; igen derék, tudományos ember, csak az a kár, hogy nem ölt magára más ruhát, mikor haza­jön. Múzeumi tisztviselőhöz lévén ebédre hiva­talos, a levestől a fekete kávéig szüntelen arró Mai számunk IS­oMaí

Next