Magyar Hirlap, 1893. június (3. évfolyam, 149-178. szám)

1893-06-30 / 178. szám

Budapest, 1893. HI. évfolyam 178. szám. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Péntek, junius 30 Egész évre 14, félévre 7, V* évre 3 kl 50 kr, egy hóra 120 Egyes szám ára: helyben 4 kr, vidékre 5 kr. A függetlenségi párt nem egyesül. Sajnálattal konstatáljuk, hogy az, a­miért a Magyar Hírlap őszintén fárado­zott, a számra nézve legerősebb ellenzéki párt: a függetlenségi és 48-as párt egységé­nek a fentartása, ki nem vihető. Alábbi tu­dósításainkból kitűnik, hogy akár a We­­­kerle-kormány taktikájának ügyességében, akár a függetlenségi pártvezérek versen­gésének személyes jellegében rejlik az ok, a függetlenségi párt újra való egyesülése nem fog sikerülni. Mi, a­kik a fennálló kormányrendszer­rel szemben mindig azon fáradoztunk, hogy a nemzeti ellenállás összes erőit harczba vigyük ama kormányzati szellem ellenében, amely azt hirdeti magáról, hogy az 1867-ki alapon áll, de Deák Ferencz művének akár öntudatosan, akár öntudatlanul a leg­veszedelmesebb ellensége, igazán sajnál­kozva ves­szük ezt tudomásul. Mi e kér­désben nem néztük azt, hogy a függetlenségi párt gyengülése, vagy szaporodása kedvez-e vagy nem a nemzeti párt spec­iális érde­keinek, minket csak annak a tudata veze­tett, hogy a nemzeti párt törekvései a»­­mál könnyebben, annál előbb valósíthatók, a nemzetnek az 1867-iki alkotmány kere­tében foglalt jogai és szabadságai annál inkább érvényesíthetők, mennél tömörebb s egységesebb az a párt, amely bizonyos bécsi körök túlkapásával szemben Deák Ferencz művének igazi életbeléptetésére a kellő ellensúlyt képezi. Akik a függetlenségi párt tömörülé­sének kicsinyes személyi okokból útjába állanak, nemcsak pártjuk ellen vétenek, hanem a legszentebb nemzeti érdekek ellen. A függetlenségi választóknak nincsen-e ehhez semmi szavuk? Némán tűrik-e ők azt a játékot, hogy amíg mindkét viszály­­kodó fél mellét verdesve, hirdeti az en­­gesztelődést s magasan lobogtatja a béke olajágát, addig voltaképpen azon mester­kednek, hogy melyik lesz ügyesebb abban, hogy a ki nem­békülhetés ódiumát a másik félre hárítsa. A függetlenségi vá­lasztók nem tiltakoznak-e a játék ellen, a mit Kossuthtal űznek, a mikor eléje já­rulnak ajkukon a béke igéivel, de zsebük­ben egymásnak fügét mutatnak s a nagy­­közönség háta mögött egymást ököllel fe­nyegetik. Az egyesülés megkísérlése. — Eötvösik értekezlete. — Azok a képviselők, kik az országgyűlési füg­getlenségi és 48-as pártkörből kiléptek, ma értekez­letet tartottak, melyen ismét az egyesülés eszméje került szóba. Károlyi Gábor gróf elnök bejelenti, hogy ma Justh Gyula aláírással a következő levelet kapta: «Tornyán (Csanádmegye), 1893. júnis 27. Károlyi Gábor gróf orsz. képviselő urnak, mint a függetlenségi és 48-as pártkörből kilépett képviselők elnökének Budapesten. E hónap 24-én kelt leveléből örömmel érte­sültem, hogy a függetlenségi és 48-as pártkörből kilépett képviselő urak kebelükből három tagot küldöttek ki oly czélból, hogy azok a független­ségi és 48-as pártkör által kiküldendő három tag­gal az egyesülés módozatai iránt tárgyalásba bo­csátkozzanak. Bármennyire kívánatosnak tartsam is azonban az egyesülés útjában álló akadályok mielőbbi elhárítását, mégis, amennyiben a párt­kör tagjait összehozni s esetleg a fővárosban napokig együtt tartani most a nyári szünet alatt .­gyszólván lehetetlen : sietek becses tudo­mására hozni, hogy a pártkör az őszi ülésszak kezdetén megtartandó legelső értekezletén fogja a kebeléből kiküldendő tagokat megjelölni. A pártkörnek erre vonatkozó határozatáról annak idején önt értesítendem.» E levél felolvasása után az értekezlet egyhan­­gangúlag a következő határozatot hozta: Az értekezlet a körben maradottak párt­jához intézte e hónap 24-én kelt bizalmas fel­hívását, tehát minden tisztelete daczára, melyet Justh Gyula iránt táplál, irányadó feleletnek csak azt tekintheti, amit a szokott módon egy­behívandó párttagok értekezlete fog határozni. A párttagok egybehivásának őszig való el­halasztását s ezzel az elvi alapon nyugvó szi­lárd és­ őszinte egyesülés komoly megkísérlé­sének legalább negyedévre elodázását se czél­­szerűnek, se helyesnek nem tekinti. Ugyanis Kossuth Lajos az elvi alapon való egyesülésnek minél gyorsabban való telje­sítését óhajtja és ez óhajtását mind legutóbbi üzenetében mind ezt megelőző levelében nyo­matékosan kifejezte: Ez óhajtásnak megfelelni hazafias kötelesség s ha még az erre irányuló komoly kísérletet is több hónapra elhalaszta­nák, ebben a nagy hazánkfia iránti kellő figye­lem elmulasztását lehetne észrevenni. Az érte­kezlet mindenesetre szent kötelességének tartja már ez okból is az egyesülési tárgyalás siet­tetését. De szükségessé teszik ezt egyéb felette fontos politikai indokok is. A pártnak elvi alapon való egysége ha­zánk közviszonyaira nézve fölötte áldásos lenne, míg a mai állapot a kettészakadás látszatát tartja fenn, a közvéleményt az elvi egység biz­tonsága iránt aggodalomban tartja s a nemzet választó közönségének pártunk iránti bizodal­mát megcsökkenteni képes. Mindez fölötte hátrá­nyos hazánk közviszonyaira. Választóink iránt is teljesíteni tartozunk alkotmányos kötelessé­ A tenger fenekére. (A Viktória elsülyedése.) London, június 27. Azt mondják, hogy a vihar még a leged­zettebb tengerész lelkét is megrendíti és vagy imádkozik vagy káromkodik és aki London né­pességét az utóbbi napokban látta, az meggyő­ződhetett arról, hogy ezen egykönnyen meg nem lephető népet is mélyen meghatotta egy véletlen szerencsétlenség. És mégis milyen kü­lönbség ? Néhány évvel ezelőtt egy nyári nap estéjén Páris utczáin az esti lapok éles hangú és öblöstorkú hirdetői »a camelot«-ok fülsike­títő lármával adták tudtára a járókelőknek, hogy azon bányaszerencsétlenségről, melyről már a reggeli lapok is hírt hoztak, most már újabb és borzasztóbb részletek is olvashatók. Hatvannyolcz ember veszett oda — sok özvegynek és még több árvának könyei áztat­ják a földet, mely alatt kedveseik nyugszanak, így írtak a nyugodt vérű és kormánypárti la­pok, az ellenzékiek persze a kormány hiányos tevékenységét a bányatörvények tökéletesítése terén okolták, a szoczialisták a munkások ve­rejtékén és vérén hízó bourgoisie lelketlenségé­­nek tudták be a bajt — és mindannyian hig­gadt és véres szájú lapok keseregtek és jaj­gattak ma este — és holnapután már el volt felejtve minden, mert holnapután a higgadt vé­­rűek már a kiállítás terén lefolyt fényes «féte de unit­»ről referáltak, a véres szájuak Bebelt és Liebknechtet üdvözölték Parisban. És az öz­vegyek és árvák ? Ezekről nem igen volt többé említés, mert ezekről bizonyára gondoskodott, — mert hiszen gondoskodnia kötelessége — az állam. — «Kétszázhatvanegy menekült». «A meg­menekültek teljes és hiteles névsora» Így hir­dették két nappal ezelőtt London zsúfolt utczáin azon nagy szerencsétlenséget, mely az államot legszebb hajói és legderékabb admirálisai egyi­kének, a lakosságot sok száz derék férj és fiú vesztével érte. «Kétszázhatvanegy menekült» és nem «Négyszáz tengerbefult» mi sem jellemez­heti jobban a különbséget azon két nép kö­zött, melyet egy alig négy mértföldnyi vízterü­­let választ el egymástól. Megrendítette a vihar ennek az edzett népnek lelkét is, a vendéglők asztalainál és az omnibuszok tetején, mindenki a szerencsétlenség részleteiről olvasott, de azért nem lármáztak, nem sírtak véres könyeket, hanem nagyon dicsérték az admiralitást, hogy oly gyorsan tudtul adta a megmenekültek név­sorát. Hányan vesztek oda, azt persze az admira­­litás se tudhatja még pontosan — de akárhá­­nyan vesztek is oda, akárhány legyen is az özvegy vagy az árva, ezeken nem könyekkel, hanem tettel lehet segíteni, és elindulunk a templomokba és a városházára és Rothschild 500 fontjához odacsatlakozik a Westmünster templom gyűjtése, meg a többi kis templomok gyűjtései is. És örülnek a megmenekülteknek és segítenek azokon, a­kiket a szerencsétlenség közvetlenül sújt. Örömében és bánatában lehet megismerni az embereket, és a­ki az angolt az utóbbi na­pok benyomásai alatt látta, az nem kételked­­hetik abban, hogy nemcsak mint politikai né­pet, de mint embereket is őket illeti az igazi babér. Pedig mélyen sebtette a szerencsétlenség őket, nemcsak mint embereket, de mint na­­cziót is. Ha szárazföldi legénységét nem is va­lami sokra becsüli az angol, és büszkeségét ki­elégítve látja abban, he 7, ő felsége vörös kabátját viselő gentlemenek­, a félméter hosszú medvebőr sipkát nyár közepén is képesek el­viselni, egészen mások érzelmei az ő tengeré­szeivel szemben. Ezek részéről ők minden ügyetlenséget, minden rendetlenséget szigorúan restellenek, minden bajt mélyen fájlalnak. Nemcsak az bántja őket, hogy a királynénak egy «finom hajója» a fin shipje sülyedt a tenger fenekére, míg a másik, mely oldalát bezúzta, maga is súlyosan sérült és ez idő szerint, hasznavehetet­len, nemcsak azért esik nehezükre a veszteség, mert az elsülyedt hajóval elmerült egyik leg­jobb katonájuk, odaveszett az angol tengeré­szet jövőjének egyik reménye, és nemcsak az özvegyek és árvák bánatában osztoznak , hanem restellik, szinte szégyenlik azt, hogy a baj angol hadihajóval eshetett meg. Hiszen igaz, hogy néhány évvel ezelőtt német hadihajók is összeütköztek Szamoa szigete mellett — gyakorlat közben és szinte elsülyedt egy derék hajó és sok derék tengerész — de azok németek voltak és ki hinné, hogy angoll hajóval is megeshetik ilyen szerencsétlen ügyet­lenség. És most már e restelkedést iparkodnak palástolni. Mindenekelőtt kideríti a sajtójuk, hogy minden rendben volt, úgy a mint volt. A két hajó gyakorlatot tartott, gyakorlat köz­ben mindenki teljesítette a kötelességét a baj megesett, a szerencsétlenség pillanatában min­denki a maga helyére sietett, a hajó gépészei a Mai számnak 10 oldal,

Next