Magyar Hirlap, 1893. június (3. évfolyam, 149-178. szám)
1893-06-30 / 178. szám
Budapest, 1893. HI. évfolyam 178. szám. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Péntek, junius 30 Egész évre 14, félévre 7, V* évre 3 kl 50 kr, egy hóra 120 Egyes szám ára: helyben 4 kr, vidékre 5 kr. A függetlenségi párt nem egyesül. Sajnálattal konstatáljuk, hogy az, amiért a Magyar Hírlap őszintén fáradozott, a számra nézve legerősebb ellenzéki párt: a függetlenségi és 48-as párt egységének a fentartása, ki nem vihető. Alábbi tudósításainkból kitűnik, hogy akár a Wekerle-kormány taktikájának ügyességében, akár a függetlenségi pártvezérek versengésének személyes jellegében rejlik az ok, a függetlenségi párt újra való egyesülése nem fog sikerülni. Mi, akik a fennálló kormányrendszerrel szemben mindig azon fáradoztunk, hogy a nemzeti ellenállás összes erőit harczba vigyük ama kormányzati szellem ellenében, amely azt hirdeti magáról, hogy az 1867-ki alapon áll, de Deák Ferencz művének akár öntudatosan, akár öntudatlanul a legveszedelmesebb ellensége, igazán sajnálkozva vesszük ezt tudomásul. Mi e kérdésben nem néztük azt, hogy a függetlenségi párt gyengülése, vagy szaporodása kedvez-e vagy nem a nemzeti párt speciális érdekeinek, minket csak annak a tudata vezetett, hogy a nemzeti párt törekvései a»mál könnyebben, annál előbb valósíthatók, a nemzetnek az 1867-iki alkotmány keretében foglalt jogai és szabadságai annál inkább érvényesíthetők, mennél tömörebb s egységesebb az a párt, amely bizonyos bécsi körök túlkapásával szemben Deák Ferencz művének igazi életbeléptetésére a kellő ellensúlyt képezi. Akik a függetlenségi párt tömörülésének kicsinyes személyi okokból útjába állanak, nemcsak pártjuk ellen vétenek, hanem a legszentebb nemzeti érdekek ellen. A függetlenségi választóknak nincsen-e ehhez semmi szavuk? Némán tűrik-e ők azt a játékot, hogy amíg mindkét viszálykodó fél mellét verdesve, hirdeti az engesztelődést s magasan lobogtatja a béke olajágát, addig voltaképpen azon mesterkednek, hogy melyik lesz ügyesebb abban, hogy a ki nembékülhetés ódiumát a másik félre hárítsa. A függetlenségi választók nem tiltakoznak-e a játék ellen, a mit Kossuthtal űznek, a mikor eléje járulnak ajkukon a béke igéivel, de zsebükben egymásnak fügét mutatnak s a nagyközönség háta mögött egymást ököllel fenyegetik. Az egyesülés megkísérlése. — Eötvösik értekezlete. — Azok a képviselők, kik az országgyűlési függetlenségi és 48-as pártkörből kiléptek, ma értekezletet tartottak, melyen ismét az egyesülés eszméje került szóba. Károlyi Gábor gróf elnök bejelenti, hogy ma Justh Gyula aláírással a következő levelet kapta: «Tornyán (Csanádmegye), 1893. júnis 27. Károlyi Gábor gróf orsz. képviselő urnak, mint a függetlenségi és 48-as pártkörből kilépett képviselők elnökének Budapesten. E hónap 24-én kelt leveléből örömmel értesültem, hogy a függetlenségi és 48-as pártkörből kilépett képviselő urak kebelükből három tagot küldöttek ki oly czélból, hogy azok a függetlenségi és 48-as pártkör által kiküldendő három taggal az egyesülés módozatai iránt tárgyalásba bocsátkozzanak. Bármennyire kívánatosnak tartsam is azonban az egyesülés útjában álló akadályok mielőbbi elhárítását, mégis, amennyiben a pártkör tagjait összehozni s esetleg a fővárosban napokig együtt tartani most a nyári szünet alatt .gyszólván lehetetlen : sietek becses tudomására hozni, hogy a pártkör az őszi ülésszak kezdetén megtartandó legelső értekezletén fogja a kebeléből kiküldendő tagokat megjelölni. A pártkörnek erre vonatkozó határozatáról annak idején önt értesítendem.» E levél felolvasása után az értekezlet egyhangangúlag a következő határozatot hozta: Az értekezlet a körben maradottak pártjához intézte e hónap 24-én kelt bizalmas felhívását, tehát minden tisztelete daczára, melyet Justh Gyula iránt táplál, irányadó feleletnek csak azt tekintheti, amit a szokott módon egybehívandó párttagok értekezlete fog határozni. A párttagok egybehivásának őszig való elhalasztását s ezzel az elvi alapon nyugvó szilárd és őszinte egyesülés komoly megkísérlésének legalább negyedévre elodázását se czélszerűnek, se helyesnek nem tekinti. Ugyanis Kossuth Lajos az elvi alapon való egyesülésnek minél gyorsabban való teljesítését óhajtja és ez óhajtását mind legutóbbi üzenetében mind ezt megelőző levelében nyomatékosan kifejezte: Ez óhajtásnak megfelelni hazafias kötelesség s ha még az erre irányuló komoly kísérletet is több hónapra elhalasztanák, ebben a nagy hazánkfia iránti kellő figyelem elmulasztását lehetne észrevenni. Az értekezlet mindenesetre szent kötelességének tartja már ez okból is az egyesülési tárgyalás siettetését. De szükségessé teszik ezt egyéb felette fontos politikai indokok is. A pártnak elvi alapon való egysége hazánk közviszonyaira nézve fölötte áldásos lenne, míg a mai állapot a kettészakadás látszatát tartja fenn, a közvéleményt az elvi egység biztonsága iránt aggodalomban tartja s a nemzet választó közönségének pártunk iránti bizodalmát megcsökkenteni képes. Mindez fölötte hátrányos hazánk közviszonyaira. Választóink iránt is teljesíteni tartozunk alkotmányos kötelessé A tenger fenekére. (A Viktória elsülyedése.) London, június 27. Azt mondják, hogy a vihar még a legedzettebb tengerész lelkét is megrendíti és vagy imádkozik vagy káromkodik és aki London népességét az utóbbi napokban látta, az meggyőződhetett arról, hogy ezen egykönnyen meg nem lephető népet is mélyen meghatotta egy véletlen szerencsétlenség. És mégis milyen különbség ? Néhány évvel ezelőtt egy nyári nap estéjén Páris utczáin az esti lapok éles hangú és öblöstorkú hirdetői »a camelot«-ok fülsiketítő lármával adták tudtára a járókelőknek, hogy azon bányaszerencsétlenségről, melyről már a reggeli lapok is hírt hoztak, most már újabb és borzasztóbb részletek is olvashatók. Hatvannyolcz ember veszett oda — sok özvegynek és még több árvának könyei áztatják a földet, mely alatt kedveseik nyugszanak, így írtak a nyugodt vérű és kormánypárti lapok, az ellenzékiek persze a kormány hiányos tevékenységét a bányatörvények tökéletesítése terén okolták, a szoczialisták a munkások verejtékén és vérén hízó bourgoisie lelketlenségének tudták be a bajt — és mindannyian higgadt és véres szájú lapok keseregtek és jajgattak ma este — és holnapután már el volt felejtve minden, mert holnapután a higgadt vérűek már a kiállítás terén lefolyt fényes «féte de unit»ről referáltak, a véres szájuak Bebelt és Liebknechtet üdvözölték Parisban. És az özvegyek és árvák ? Ezekről nem igen volt többé említés, mert ezekről bizonyára gondoskodott, — mert hiszen gondoskodnia kötelessége — az állam. — «Kétszázhatvanegy menekült». «A megmenekültek teljes és hiteles névsora» Így hirdették két nappal ezelőtt London zsúfolt utczáin azon nagy szerencsétlenséget, mely az államot legszebb hajói és legderékabb admirálisai egyikének, a lakosságot sok száz derék férj és fiú vesztével érte. «Kétszázhatvanegy menekült» és nem «Négyszáz tengerbefult» mi sem jellemezheti jobban a különbséget azon két nép között, melyet egy alig négy mértföldnyi vízterület választ el egymástól. Megrendítette a vihar ennek az edzett népnek lelkét is, a vendéglők asztalainál és az omnibuszok tetején, mindenki a szerencsétlenség részleteiről olvasott, de azért nem lármáztak, nem sírtak véres könyeket, hanem nagyon dicsérték az admiralitást, hogy oly gyorsan tudtul adta a megmenekültek névsorát. Hányan vesztek oda, azt persze az admiralitás se tudhatja még pontosan — de akárhányan vesztek is oda, akárhány legyen is az özvegy vagy az árva, ezeken nem könyekkel, hanem tettel lehet segíteni, és elindulunk a templomokba és a városházára és Rothschild 500 fontjához odacsatlakozik a Westmünster templom gyűjtése, meg a többi kis templomok gyűjtései is. És örülnek a megmenekülteknek és segítenek azokon, akiket a szerencsétlenség közvetlenül sújt. Örömében és bánatában lehet megismerni az embereket, és aki az angolt az utóbbi napok benyomásai alatt látta, az nem kételkedhetik abban, hogy nemcsak mint politikai népet, de mint embereket is őket illeti az igazi babér. Pedig mélyen sebtette a szerencsétlenség őket, nemcsak mint embereket, de mint nacziót is. Ha szárazföldi legénységét nem is valami sokra becsüli az angol, és büszkeségét kielégítve látja abban, he 7, ő felsége vörös kabátját viselő gentlemenek, a félméter hosszú medvebőr sipkát nyár közepén is képesek elviselni, egészen mások érzelmei az ő tengerészeivel szemben. Ezek részéről ők minden ügyetlenséget, minden rendetlenséget szigorúan restellenek, minden bajt mélyen fájlalnak. Nemcsak az bántja őket, hogy a királynénak egy «finom hajója» a fin shipje sülyedt a tenger fenekére, míg a másik, mely oldalát bezúzta, maga is súlyosan sérült és ez idő szerint, hasznavehetetlen, nemcsak azért esik nehezükre a veszteség, mert az elsülyedt hajóval elmerült egyik legjobb katonájuk, odaveszett az angol tengerészet jövőjének egyik reménye, és nemcsak az özvegyek és árvák bánatában osztoznak , hanem restellik, szinte szégyenlik azt, hogy a baj angol hadihajóval eshetett meg. Hiszen igaz, hogy néhány évvel ezelőtt német hadihajók is összeütköztek Szamoa szigete mellett — gyakorlat közben és szinte elsülyedt egy derék hajó és sok derék tengerész — de azok németek voltak és ki hinné, hogy angoll hajóval is megeshetik ilyen szerencsétlen ügyetlenség. És most már e restelkedést iparkodnak palástolni. Mindenekelőtt kideríti a sajtójuk, hogy minden rendben volt, úgy a mint volt. A két hajó gyakorlatot tartott, gyakorlat közben mindenki teljesítette a kötelességét a baj megesett, a szerencsétlenség pillanatában mindenki a maga helyére sietett, a hajó gépészei a Mai számnak 10 oldal,