Magyar Hirlap, 1895. november (5. évfolyam, 299-328. szám)

1895-11-01 / 299. szám

jóindulatú szándékkal, hogy egy újkori feudális alapra fektesse az egész mon­­arkiát. Hiva, hívta a szellemet, és hiába akarna megszabadulni tőle most vagy a jövőben. A szláv uralom itt csak szolga a nagy orosz idea előtt. Arra viszi adó­ját, oda imádkozik, arra sóhajt és­­ indul. Látni fogjuk, hogy ki tudja megállí­tani e menetet? Akik felelősséggel tar­toznak a megindításáért, azok csaknem kivétel nélkül letűntek a kormány kere­kei mellől, Taaffe gróf haldoklóban, Kál­­noky gróf — nincs. Súlyos örökségükkel mit tudhat egy ember csinálni, mit tud­hat csinálni a harmadik gróf, ha akár­­mily világos előtte a helyzet, ha Orosz­országot közelről ismeri is, de ha ő sem más, mint közös külügyminiszter, a csá­szári és kir. ház minisztere, az udvar a milienje és Bánffy Dezső a munkatársa. Oroszország tehát nem vár többé, indul. Tudósítók tények alapján azt hiszik, hogy gyermeke megszületését várja csak a czár, aztán a tavaszt és megfuvatja a harczi kürtöket. Sőt az első kürt már­is megszólalt: annak az orosz ezrednek, amely 1700-ban Berlint bevette, Miklós czár a napokban ezüst trombitát ajándé­kozott. Ennek nem volt apropója, hacsak nem válaszul akart szolgálni Vilmos császár hozzá intézett atyai pareneziseire. A sajtó izgatott, az államférfiak izgatot­tak, a börze vesztét érzi. A pénzt meg­rémíti a vér szimatja. Már ilyenek a ma hangos helyeken azok az urak, az ő fejük szédül és az ő kezük reszket a bizonytalan helyzetben és rá­fogják az aranybányákra, hogy ezeknek a gyomra fáj. A nagy szerepnek a színfalak mögött való duruzsolása hallatszik. A moraj nem kellemes, az bizonyos. Hanem és ez oly megnyugtató, mi is készülődünk A mo­­narkiának, hál’istennek, két főkormánya is van, oly erős az egyik, mint a másik, egyképpen bölcs mind a kettő. Mily bol­dogság és biztonság lesz velük, az ismert állapotok mellett, belemenni a nagy, iz­gató, veszedelmes bonyodalmakba! Mert megyünk bele, akár jónak látja Oroszország megkezdeni a világfelforgató háborút, már most tavas­szal, akár a további és még tökéletesebb korhadásra vár. A helyzet már ma is súlyos és a bizonytalanság nagyobb hadisarctot ró ki az államokra és az egyesekre, mint amen­­­nyibe került egy régi, nagyszabású há­ború. A pénz már­is patakokban folyik el a semmiségbe, helyesen a haszonta­­lanságba, a vér még tartja magát, még forr, gyülekezik a mindig közelebbi, köze­lebbi jövendőre. ;* h »* I ..... j ■ ..ii i.i I .1 rövid időn tönkre megy. Mondtam neked: Kál­mán, feloldlak szavad alól, én szegény leány vagyok. Szegény fia vagy te is. A te apád gazdagsága is csak látszólagos. Aminek egy­kor, mikor még serdülő gyerekek voltunk, annyira őrültek a te szüleid is, az a szép ábránd, hogy egymásnak nevelnek minket, lassanként foszladozni kezdett. Látom, mond­tam én, hogy szüleid tiltanak tőlem, mert ők jól tudják, hogy én szegény vagyok s rajtok és rajtad csak gazdag házasság segít. Te he­vesen tiltakoztál. Nem­ és nem! Történjék bármi, egymásé leszünk! Dolgozni fogok! Tudtam már akkor, hogy pillanatnyi felhevülés volt ez ná­lad. Kálmán. Vagy nem adott igazat a jövő ? Te hallgatsz, Kálmán . . . Aztán jött az a szörnyű téli nap, mikor az apám az én édes, drága jó anyám helyére ültetett egy közönséges teremtést. Új remény éledt benned­, az esküvő után való nap megjöttél Budapestről, egyenesen hozzánk. Azt hiszed, a mostoha megmenti az apámat a bukástól, tehát ismét gazdag vagyok. — Nem gondoltam arra . . . — Arra gondoltál, Kálmán, ne tagadd! Te azt mondtad: ne komédiázz, Katalin, a sze­génységgel. Gazdag vagy, tudom. Vagy nem volt meg az esküvő? . . . Szörnyű világosság gyűlt agyamban. Beláttam a lelkedbe, Kálmán! Beláttam és megborzadtam. Előttem állottál «SBSTßR SZííium9 Budepest, októban 31. A főrendiházból: A főrendiház közgaz­dasági bizottsága november hónap 7-én ülést tart, melyen tárgyalás alá vesznek 19 rendbeli helyi­érdekű vasútra vonatkozó miniszteri előterjesztést és három törvényjavaslatot. November hónap 8-án a közjogi és törvényhozási bizottság tárgyalja a Budapesten felállítandó bünfenyítő törvényszékre vonatkozó törvényjavaslatot. November hónap 9 én az igazoló bizottság tárgyalja Sellymossy László báró kérvényét a királyi meghívólevél tárgyában, törli továbbá a főrendek jegyzékéből Bohus Zsig­­mond bárót,­­Tóth Vilmost pedig be fogja iktatni. 1895. november 1. Festetich­ gróf megbukott. Festetich gróf földmivelési miniszter el van ejtve, be is adta ma lemondását. Ez a mai nap legnevezetesebb politikai újdonsága. Elej­tette Bánffy báró miniszterelnök, az általa su­galmazott sajtó, saját minisztertársai és termé­szetesen a szabadelvű párt. Ki tehet arról, hogy a Bánffy-kormány és elbizakodott szatellisei a kormányzat minden terén feladatuknak tekintik igazolni azt a poli­tikát és jövendöléseket, melyeket a szabadelvű irányzat ellenesei előre hirdettek. Agrár­politikája a kormánynak nincsen, de vannak konzorcziális szempontok és egyéni czélok, melyek az ország földművelési politiká­ját uralják. Irányelvekkel nem törődnek, de vesződnek személyes és pártérdekekkel, melye­ket az ország nagy érdekei fölé helyeznek. Az egyik napon Miklóst, másik napon Festetich gr­ófot áldozzák föl; a főváros egészségügyi és élelmezési érdekeinek áldozatul kínálják Feste­­tich-el együtt a gazdaközönség érdekét; a gazdaközönségnek rekompenzáczióképpen nyújt­ják a Miklós távozása mellett az országos gazdasági egylettel való ankétirozást. Szóval igazgatják, foltozgatják a maguk párt­állapotját személyek föláldozásával és az ország nagy érdekeinek megrontásával, teljes silányságodban, nyomorultságodban. Fo­gadtad, hogy dolgozni fogsz, nem volt rá erőd, tovább folytattad könnyelmű életedet, nem tö­rődve, hogy örvénybe rántod apádat is s csak akkor jutottam ismét eszedbe, mikor azt hit­ted, hogy házunk felett elvonult a fergeteg. Te azt hitted s én mindjárt mondtam: csalódok A mostoha megmenti a birtokot, de a maga, az ő gyermekei részére! Nem volt igazam? Nem úgy történt? — úgy történt, úgy . . . — ... Bálba készült a mostohám az ő édes lányával. Az első bál . . . Az­nap tud­tam meg, hogy a birtok, a kastély már nem az apámé. Hogy ő is, mi is, a gyermekei ke­­gyelemkenyéren élünk. És nem volt egy erős kar, mely megfogjon s kivezessen a házból! Hogy én kegyelemkenyéren éljek! Én! Szentpáli Katalin! Fordulhattam volna-e te hozzád: se­gíts, Kálmán, fogd meg a kezemet! Egyedül, hallod, Kálmán? Egyedül indultam a nagy vi­lágnak a sötét téli éjszakában. Te a bálban voltál. Te éretted vitt­ék oda a mostoha test­véremet... Azt tudtam, hogy felsülnek. Hogy te ezt a leányt nem veszed el ? De azt hiszed, balzsam volt ez az én sebzett szivemre. Mit bántam én akkor: veszed, nem ve­szed. Én akkor csak egyet tudtam: két nap óta kegyelemkenyéren élek, a mostoha Ki birja tovább, a Bánffy-regime-e, vagy az ország ? * A miniszter bukásáról szóló mai értesí­téseinket itt közöljük: A félhivatalos »D. É.« jelenti a követke­zőket : Mint hiteles forrásból értesülünk, Festetich Andor gróf, földmivelésügyi miniszter állásáról lemondott. A puszta­péteri sertésveszteglő-intézet ügyében kötött szerződés, mely a miniszter bukására veze­tett, megsemmisült. Az a konzorczium ugyanis, mel­lyel Festetich miniszter az intézet felállítására megkötötte a szerződést, kijelentette, hogy a minisz­ter által kiállított eredeti példányt visszaadja, kauezióját visszavesszi és a szerződésből szár­mazó minden jogáról lemond. A miniszter most ankétot akar összehívni, hogy a termelőknek véle­ményét ki tudja. Az ankéten részt vesznek az Or­szágos Gazdasági Egyesület, a fővárosi hatóság a kőbányai sertéskereskedők és a hentesek. A lapok most igen sokat foglalkoznak a mi­niszternek, a legtöbb szerint, biztos bukásával. Ezek közül érdekesnek tartjuk a »Hazánk« az agráriusok napilapjának e tárg­gyal foglalkozó közleményét ismerte­ni: ■ Meglepetve kérdi majd a magyar közönség — írja azz említett lap vezérczikkében — mi történt? Talán a kormány kebelében elvi kérdések kö­rüli küzdelmek támadtak, vagy talán a parlament­ben helyezkedett a többség a miniszterrel ellenkező álláspontra? Vagy a király bizalmát veszítette el? Dehogy. Fátuma érte utol, a korpa közé kevere­dett .... A kőbányai kérdés ölte meg. A földművelési miniszter kegyetlen csapda elé került. Megköti a szerződést a péterii veszteg­­vásárra, — hangsúlyozzuk, hogy ez a szerződés sem illetéktelen kedvezést nem nyújt, sem szer­zett jogokat nem sért, legfeljebb a vagyonosodás, gazdagodás buja mezejét osztja két részre és kon­­kurrenseket enged a sorompóba azokkal szemben, akik abban a boldog tudatban éltek, hogy politikai és gazdasági összeköttetéseik révén egyszer és min­denkorra tudták maguknak biztosítani a monopó­liumot azon a téren, ahol tulajdonképpen a termelő érdekeit kellett volna megóvni. Később így folytatja az idézett újság: »Tehát Festetich miniszter megbukhatik azért a merészségéért, hogy a kőbányai milliósokkal ujjat mert húzni. És a szabadelvű párt és Bánffy Dezső báró, akik oly fennen hangoztatják szolidari­tásukat, »a magasabb közéleti erkölcstant« követő kormány egyik tagját kibukni engedik egy koncz­­kérdés miatt. Igazán mosolyogni való helyzet, ha nem volna oly szomorú jele annak, hogy a magyar közélet eseményeit milyen rugók dirigálják.« Ezután elbeszéli az ügy összes előzményeit a kőbányai milliós kereskedők békétlenkedéseit, a kegyelemkenyeren. Tőle magától tudtam meg, ő vágta arczomba. Ó, hogy égett az arczom! , Alig tudtam Megvárni, míg bemennek a város­­t>£ Összeszedtem holmimat és azzal az ürüg­gyl, hogy én is bálba megyek, mint a mesebeli Hamupipőke, kocsiba fogattam. A bálház előtt vitt el a kocsi a vasut felé. Lehallatszott a zene . . . Láttam a tánczoló párok árnyékait, amint elsuhantak az ablakok mellett. Köztük voltál te is, Kálmán! Bárótl­y Kálmán megsemmisülten állott Katalin előtt. A dali szép fiatalember alakja összeesett s oly szánalmas alak volt e pilla­natban, hogy Katalin önkéntesen azt kérdezte magától: és ezt az embert szerettem én!? — Katalin . . . — Akarsz valamit mondani Kálmán? — Bocsáss meg! Nem tehettem másként! — Tudom, tudom! Te, az erős férfi meg­ijedtél a küzdelemtől, én meg, a gyönge fiatal leány idejöttem ebbe az idegen világba, munkát kerestem és találtam! Az első nap! Mindjárt találtam. Egy tűvel tartom el kicsi húgaimat, segítem két öcsémet! Oh Istenem, de jó vagy! Megsegítettél. Nem hagytál el! — És én . . . mily nyomorult vagyok! Megvetsz, ugy­e ? — Nem, Kálmán. Egyszerűen: sajnállak. Végre is, nem tagadom, egykor szerettelek...,

Next