Magyar Hirlap, 1896. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1896-01-01 / 1. szám

1896. január 1. Ezer év. Csüggedező lámpa mellett Forgatom a történelmet. Valamire jól megtanít: Nem­ a múlt, a jövő van itt. Zord századra zordabb század, Lázálmokként tova szállnak, Haragjával, mint a vihar, Egymagában küzd a magyar. Maga küzd egy világ ellen Váltig híven, rendületlen; Európa dőlne rommá Ha ez a nép meg nem ónd, Csüggedező lámpa mellett Forgatom a történelmet. Valamire jól megtanít: Nem a mult, a jövő van ittl Hosszú, véres küzdelemben Hányszor fordul maga ellent ■ Hányszor tépi széjjel szivét Igazáért,­jogaiért! Mennyi könnye, mennyi gondja! JDe gyász-sorsát megdaczolja, Ezer sebből hull a vére: Szabadság sarjad belőle. MAGYAR HÍRLAP 3 Bartók Lajos: A Petőfi társaság alelnökének a fogadószobá­jában egy különös kép lóg a falon. A sixtini Ma­­donna a gyermek­ Jézussal, lábai alatt a két angyal­fej,­­ a két mellékalak hiányzik. Az ismeretes drez­dai képtől csak egyben különbözik. A Madonna itt más arczot visel. S amikor az ember utána kutat, hogy kihez hasonlít, eszébe jut a nemzeti színház egy szépségének elismert tagja és egy másik ember, aki volt... — Képviselő úr, kitől való ez a kép ? — Nagy Imre hagyatékából való. ő maga festette közvetlen halála előtt Várady Rafaelje szá­mára, amelyben neki kellett volna a czimszerepet játszani. Tárgyunkra térve a Petőfi-társaság alelnöke a következőket mondotta: — Az 1896-iki év egy ezredéves és ötvenéves ünnepi évfordulót jelent a Petőfi-társaság számára. Először is a millennium, amelyből a mi társaságunk múltjának és jelenének megfelelő részt­ kér magának. 1896-ban van azonkívül ötvenéves évfordulója an­nak, hogy Petőfi személye körül megalakult a tizek társasága, amelyhez Tompa, Lisznyai, Obernyik és mások tartoztak. Ezek közül még három ember él. Az egyik elnökünk, Jókai Mór, a másik kettő Degré és Pálfi. Ezeket megválasztottuk tiszteletbeli tagok­nak és a február havi gyűlés ezt formaliter fogja bevégezni. Ezzel a magasztos ünneppel ölelkezik a mi körünkben a millennium, amelyet még másképpen is meg fogunk ülni. Szana Tamás és én azon buzgólkodunk, hogy a fővárosban egy Pantheonszerű épületet emeljenek nagy íróinknak az ereklyék­ számára. Petőfi ereklyéi például Szama Tamás magánlakásában vannak, ő akárhányszor elutazik a legnagyobb aggodalommal, hogy valami baj érheti őket. Erre a czélra igen jó volna a királyi pavilion, de ez már föl van használva. De tovább törekszünk ennek a tervnek a megvaló­sítására, mert a millennium nagy politikai ünnepét nem lehet jobban megélni, mint dicsőítésével a ma­gyar költészet legnagyobb alakjának, Alpár Ignácz. A millennáris kiállítás történelmi főcso­portjának a tervezője alig negyvenéves, tizenhat első díjat nyert, pályázaton még sohase bukott meg. Csupa középületet épített. — A történelmi főcsoport czélja bemu­tatni a magyar műemlékeket. Nem lehetett más­képen eljárnom, mint hogy három részre osz­tottam be ezeket: egy r­omán (Árpád királyok kora), egy csúcsíves (Anjou és vegyes házakból való királyok kora) és egy reneszánsz csoportra, amely a mohácsi vésztől kezdve öleli fel a mű­emlékeket. Czélom volt egy stíl határán belül a különböző műemlékeket bemutatni. Itt három­féleképen jártam el: vagy másoltam, vagy az illető munka szellemét juttattam érvényre, vagy pedig egyes fragmentumokat dolgoztam föl. Vi­lágos, hogy méret dolgában nem felelnek meg az eredetinek, mert például az eperjesi Bátony­­házból csupán egy erkélyt és egy ablakot hasz­náltam föl. De mindig arra törekedtem, és úgy hiszem sikerült is, hogy az illető stíl szellemé­ben járjak el. Ami a dolog technikai kérdését illeti, a vakolatot mesterséges uton elrontattam, hogy fölkeltsem a romok illúzióját. A magas­ban fekete földdel és szeméttel vegyítettem a meszet, ami által a felső réteg ripacsos. Most a télen e részek okvetlenül kifagynak, tehát a jövő tavaszra okvetlenül megkapják az­ ódonság szalm­áját. Továbbá lécz és zsinór nélkül dolgoz­tak munkásaim, ami által a munka lágy vona­lakat, ferdeséget és elhajlást kapott, — tehát mindazt, ami a régi épületekhez hasonlóvá teszi. Régi cserepekkel tataroztattam, azonfelül a tor­nyokat és a tetőt munkásaim dorongokkal pas­­kolták, míg el nem vesztették új formájukat. A kiállítás után, amikor már folyondár és vad­rózsa fogja befutni ezt a csoportot, lesz a leg­szebb az az arcitekturai utánzat. Kár volna lebontani, hiszen itt lehetne elhelyezni az eth­­nographiai múzeumot, amelynek hiányát oly régen észleljük. Steindl tanár. Az országház építőmestere markáns, ha­talmas alak — ilyen lehetett az az ó-német mester, akinek lelkéből aranyos rajnai bor mel­lett a strassburgi dóm gót költeménye fakadt. Csupa egyszerűség és erő, csupa természetesség és energia az az építőmester, akit sokan tá­madnak és sokan szeretnek. — A millenniumra — úgymond — termé­szetesen nem lehet még készen az országház. De elkészül a kupolacsarnok, a lépcsőház és a delegácziók folyosója. A parlament mintája, amelyet Marhenke 14 m. szélességben 7 m. magasságban és 8 m. mélységben elkészített, nem lesz kiállítva, mert erre se pénz, se hely nincsen. Pedig kár ezért a gyönyörű munkáért. Az ablakhoz léptünk. A szürke égből csön­desen hullottak a hópihék a földre, amelyből előttünk merészen nőtt ki az új parlament fe­hérsége. Mire olyan régen várunk. Nem lesz mese boldogságunk. Búra, gondra, vesződségre Ünnepünk is meg­jön végre. Csüggedező lámpa mellett Forgatom a történelmet. Valamire jól megtanít: Nem a múlt, a jövő van itt! — Lássa, sok megtámadta­tásnak vagyok kitéve, hogy a stílegységet nem tartottam be. De hát a jelenkor kulturális természete kizárja egy új stíl föltalálását. Tehát a régiekre va­gyunk utalva. Igen ám, de a mi igényeink má­sok , és ezeknek az igényeknek kell szolgá­latába hajtani a régi formákat, de természetesen úgy, hogy azok jellegükből mit se veszítsenek. Vannak bizonyos belső törvények, amelyek alap­ján egy stilt tovább lehet fejleszteni. Különben nem védekezem, ha az ember valamit tud, — az nem az ő érdeme, hanem istené. Még a modern szivet is meg tudja hatni egy ember, aki épit és istenbe hisz. Jobban, mint Solness építész. Vágó Pál, a történelmi menet tervezője a következőket mon­dotta: — Évek óta kutatok, történeti piktor szeretnék lenni. A magyar művésznek még csak akarnia is nehéz, hogy jó történeti piktor lehessen. Könnyű nektek íróknak, írott adat,­okmány, betű maradt fenn elég, hanem az a verőfényes világ, a képző­művészet világa, jelmezek, fegyverek, ruhaszabások, műkincsek, mind mélyen a föld alatt vannak. Ez a nemzedék, amely megérte hazája ezredéves fenn­állását, köteles volna erről tenni. Csináljon egy tör­téneti menetet. Kitűnő alkalom van hozzá. Az orszá­gos kiállítás összegyűjtötte az ország kincseit, együtt van csaknem minden adat, amire szükségünk van. Évek óta kolportálom egy történeti menet eszméjét. Meg voltam győződve, hogy ebben az eszmében találkozik a legtöbb gondolkodó ember. Milliókat igénylő tervek születtek, de olyan, ami kifejezőbb megünneplése volna a millenniumnak, egy sem. Nyolcz hónapja már hogy megjelentem egy részletes tervvel, amely kifogástalanul oldotta meg, hogyan lehet a magyar történetet egy menetbe illeszteni, s abban egykori nagyságunkat szemlél­­hetővé tenni. Már ott készen voltam feladatommal, már ott befejeztem küldetésemet, a többit a társadalomnak vagy a kormánynak kellett volna csinálni. Eljöttek hozzám az emberek, főurak és polgárok lelkesültek, dicsértek és azt mondták: nagyon szép! De csináljam még magam! Meg is volt már papiroson. Egy tökéletes gépezet a történeti menet, amely magát állítja elő és fedezi a saját költségeit. Egy részletes költségvetés ami sok idől és tanulmány eredménye, azt igazolja, hogy ez a menet sokkal népét fogja ülni, a fiatalságot intette, hogy e napot tegyék a jövendő kor előtt emlékezetessé nagy és hasznos tettek által.­­ Ez volt az első szózat a millennáris év megülésére, mely sajtó utján megjelent s Szabó ebben meghatározott évtől, 1889-től soha sem is állott él. Azután 1875-ben a Pesti Napló fi­gyelmeztette a nemzetet a honszerzés évének ezredik évfordulójára s némi keserűséggel je­gyezte meg, »nem látszik semmi komoly készü­let megünneplésére«. Nem is volt, sőt Pató Pál úr úgy találta, hogy van még rá elég idő. Azonban a felvetett eszme felett történet­írói körökben folyt az eszmecsere, de a kérdés magva, a millennáris év felett majd mindenik szakembernek külön véleménye volt. Ezt kellett mindenek előtt tisztázni — s a kérdés a be­vándorlás történetének tanulmányozásához ve­zetett. Ipolyi, Salamon, Pauler a Századokban, s Hunfalvy Pál egy nagyobb munkájában (Eth­­nográphiájában) dolgoztak megoldásán. Végre a Magyar Történelmi Társulatban Botka Tivadar egyenesen felvetette a millennium kérdését. »Millenarium vagyis a magyar államisá­gának ezeréves fordulójára 884—1884-ig« egy na­gyobb és beható tanulmányt irt a Századok számára, mely e folyóirat 1878-iki folyamában látott világot. Erre Pauler saját álláspontjának meg­védésére 1880-ban a Századokban felelt »Lebédia Etelköz millenarium« czim alatt s a millen­nium évéül 1895-öt ajánlotta. Még egyszer fel­szólalt Botka 1880-ban »a magyar ezeréves jubileum kérdéséhez« czimü csikkével. Mindezek az előmunkálatok csak arra­­szolgáltak, hogy a millennium megünneplésének eszméjét elterjes­szék széles körben; de hogy Endrődi Sándor. A millennium éve. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Szilágyi Sándor. Saul a próféták közt. Joggal kérheti tőlem minden ember, hogyan jutottam én ahhoz, hogy a millennium évéről írjak, mikor a bevándorlás vagy a honfoglalás történetével soha sem fog­lalkoztam? Egyszerűen úgy, hogy e lapok tisz­telt szerkesztője azt a kérdést intézte hozzám: minő állást foglalnak el a történetírók a millen­nium hivatalosan megállapított évével szemben ? Mivel pedig minden e kérdéssel foglalkozó szak­embernek véleménye nyomtatásban megjelent, nem is lesz olyan nehéz a felelet. Éppen harmincz év előtt, 1865-ben —jegyez­zük meg jól, két évvel a kiegyezés előtt —Szabó Károly megemlékezett arról, hogy 24 év múlva tehát, 1889-ben lesz ezer éve annak, hogy Árpád a Kárpátokon áttörvén, magának és utódainak maradandó hazát alkotott. Nem bízva abban, hogy a nehéz idők viszontagságai által meg­tört nemzedék felviradni lássa a nagy napot, melyen nemzetünk ezer éves fennállásának ün­

Next