Magyar Hirlap, 1896. július (6. évfolyam, 180-210. szám)

1896-07-01 / 180. szám

1896. július 1. esés dolognak, hogy egy-egy választókerület ily mó­don, ily korán akarja fölzaklatni az országot idején nem levő terveivel. MAGYARI HÍRLAP Búcsú Agliarditól. Agliardi bibornok <5 eminencziája ma be­nyújtotta visszahívó levelét ő felségének, tehát megy, már­is elment. Egy bécsi lap jelentése szerint magával viszi a Szent­ István-rend nagykeresztjét, tehát a legnagyobb ordót, me­lyet Jósika Samu báró, a felség személye kö­rüli miniszter maga hozott el Agliardinak. Nekünk megbukott, önmagának­ előre­haladt. Hajh, ilyen az élet, minden csak szem­pont! Minden lehető szempontot összeegyez­tetve, most már megállapíthatjuk, hogy a nun­­czius úr igen szépen bukott , és mi minden kellemetlen érzés nélkül bucsuzkodhatunk tőle; isten vele, az ég áldása kísérje és a bíbort, meg az ordót, amelyeket most­ kapott, viselje békén és boldogan. Innen, a mi monarkiánkból, amelynek egyik alkotó része a mi államunk, el kellett mennie. Az ideje nálunk kitellett, nyilván azért, mert ő eminencziája az­ ország olyan belső ügyeibe avatkozott, amelyhez semmi köze nem volt, amelyre sem az ő pápája,­ sem a mi ki­rályunk nem adott és nem adhatott neki meg­bízatást. Szívesen nem emlékezünk vissza arra, hogy milyen jellegű volt a beavatkozása és el­feledjük azt is, hogy milyen nem politikus hir­telen haraggal fogta meg a kezét a mi kor­mányzatunk. A nunczius távozásával ekszpiál, a kormányzat pedig elsietett első lépését helyre­hozta és igazolta a többivel, amit ez ügyben, energikusan, mind e mai napig követett. Akar­tak és tudtak elégtételt szerezni, ezt eltagadni nem lehet, ha egy esztendő is telt el a sére­lem és a visszahívó levél dátuma között. Agliardi pedig elviheti a kúriához a hírt, arról, hogy­ még egy gyenge kormányzatnak is van ereje nálunk akkor, amikor idegen kéz próbálja meg magunktól úgyis eléggé fölzavart belső ügyeinket még jobban­­ rendezni. sének alapelvei, mely kérdést az egyes szak­osztályok saját hatáskörükben is meg fognak vitatni. Nem kevésbé fontos az állam és iskola czímű tétel, melynek keretében tárgyalni fog­ják az általunk is oly sokszor hangoztatott állami felügyelet és befolyás emelkedését, a tanárok és tanítók szolgálati viszonyának ügyét és társadalmi állásuk emelésére irányuló ügyét. Tárgyalni fogja még az összes ülés a tanítószövetség és a tanítók háza ügyét és az iskola belső élet­szervezetének kérdését. A tizennyolcz szakosztály tételei közül ki­­lös­fontossággal bírnak a következő kérdé­sek: Kisdednevelésünk nemzeti iránya; a ma­gyar nyelv tanítása a nem magyar ajkú isko­lában; a polgári iskolák helye a közoktatásügyi szervezetben; a középiskola tanulmányi rendje tekintettel hazánkra; az iskolafelügyelet iskola­nemek szerint való tagoltsága és a felügyelők képesítése stb. Az összes üléseknek és szak­osztályoknak összesen 144 tételük van 169 előadóval. A kongresszus tanácskozásainak sorrendje a következő: Július 1-én este találkozó a Hungária nép­kertben és a középiskolai tanáregyesület ismerkedő estélye. Július 2-án az orsz. középiskolai tanáregylet választmányi és közgyűlése délelőtt 8 és 10 órakor az ünnepélyek’ csarnokában. A borsodmegyei­ ált. tanitóegylet gyülése d. e. 9, órakor a műegyetemen. A kongresszus elő értekezlete .d. u.­ 4 órakor, az ünnepélyek csarnokában. • • * * • ■ * • Julius 3-án délelőtt 9 órakor a kongresszus összes ülése. Délután az orsz. izr. tanitóegylet, a kisdednevelők orsz. egyesületének közgyűlése és az V. egyetemes tanitógyülés előértekezlete.­­ Julius 4-én az V. egyetemes tanitógyülés, a középiskolai, kisdednevelési, főiskolai, polgáriskolai, kereskedelmi iskolai, ipariskolai, nőnevelési, iskola felügyeleti, emberbaráti intézeti, szinésziskolai, rajz­oktatási, általános paedagogiai, kézimunka-oktatási és társadalmi szakosztályok gyűlései. Julius 5-én. A tanítóképző tanárok egyesü­letének, az Eötvös-alap egyesületének, az orsz. izr., az orsz. ref., a békésmegyei ált. tanitóegylet és a Gönczi-egylet gyűlései. Julius 6-án. A kongresszus összes ülése. Julius 7-én­ Az összes szakosztályok ülései­nek folytatása és a magyarországi katholikus taní­tók gyűlése. Julius 8-án. A kongresszus összes­­ ülése. A kath. tanítók nagygyűlése.­­Julius 9-én. A kath. és ág. ev. tanítók nagygyűlése, végre Julius 10-én kirándulások. A tanügyi kongresszus. — Saját tudósitónktól. — Hazánk közoktatásügye összes ágának munkásai a millennium alkalmából kongres­­­szusra gyűlnek össze, hogy a tanítás és neve­lés ügyéről tanácskozzanak. Csak egy ízben, 1848-ban volt hazánkban ily kongresszus, mely azonban az idő rövidsége miatt, nem volt kellőleg előkészítve, és így nem lehetett nagyobb hatással az oktatásügyre. Azóta a tanügy terén rendkívüli haladást tett az ország. Az iskolák száma lényegesen megszapo­rodott, a tanítás, különösen a középiskolákban, sokkal intenzívebb lett, szakiskolák létesültek. Az iskolafajok tanítói és tanárai egyesületeket ala­pítottak. Ez egyesületek külön-külön rendkívül üdvös működést fejtettek ki. Azonban ez elkü­lönítésnél fogva hiányzott az egyes iskolafajok közt az összekötő kapocs, mely az iskolák mű­ködését , egységessé tehette volna. És innen van, hogy az iskolák ahelyett, hogy összhangzatosan működtek volna, sokszor szemben áll­tak egymással, így például hány ízben vá­dolta a középiskola az elemit a tanulók hiányos előképzettsége­ miatt, az egyetem pedig a kö­zépiskolát. A tanítóképezdék nem respektálták a más iskolákban nyert bizonyítványokat és csak felvételi vizsgálat alapján vették fel nö­vendékeiket. A kongresszus első­sorban e hiá­nyokon van hivatva segíteni és tényleg akar is segíteni, mert az összes ülés tételei közé felvette első­­­sorban az egy­séges és nemzeti közoktatást, mely tétel ke­retében tárgyaltatni fog a különböző közne­velési intézetek egymással és a szakiskolákkal való szerves összefüggése, továbbá az összes köznevelői intézetek tanítói és­­ tanárai képzé­­ s Szerb virtus. Azok az apró pimaszkodások, amelyeket Szerbia mostanában elkövet Magyarországgal szemben, ismét megszaporodtak eg­gyel: a szerb rendőrség egy magyar hajón, tehát ma­gyar területen, parancsolni akart, erélyeske­­dett, mikor a magyarok ellen alkalma nyílt cselekedni. Alább elmondjuk, hogyan történt az eset, itten csak annak a kijelentésére szo­rítkozunk, hogy a külügyi kormánytól, amely­nek tudnia kell kötelességeit,­­ várjuk az újabb affér földerítését és tisztázását. A külügyminisz­tériumnak feladata továbbá az is, hogy­ inter­pretál­ója legyen a­ Nikita belgrádi beszédének, amelyben a szerbek összességére, vagy az összes szerbeknek együvé toborozására tett homályos czélzásokat. Nem tulajdonítunk valamely szen­­zácziós fontosságot az apró fejedelmek nagy­hangú kijelentéseinek, de végre is, az emberi természet ösztönszerű kíváncsiságánál fogva, érdeklődünk az operette-jelenetek értelme iránt, ami különben gyakran ok nélkül való dolog, mert hiszen az operette-jeleneteknek igen sokszor nincs értelmük, csak a hatás kedvéért játs­szák el azokat talmi-hermelin palástos fejedelemkék. Mégis, jó lesz, ha a külügyminiszter ’ utasítja belgrádi követét az értelem­ kihüvelyezésére, hadd tudjuk meg, mit dudorászott a montenegrói fejedelem. A hajó­afférról és a tósztról szóló tudósí­tások itt következnek: Nikita montenegrói fejedelemnek Belgrádban való megjelenése a magyarországi szerbek közül is­ sokakat Belgrádba vonzott. Az útlevelek hiánya azonban előre is akadályokat gördített a tömeges átutazás elé. A magyar kormánynak a magyar és horvátországi szerbeknek átkelésére vonatkozó tiltó rendelete csak még nehezebbé, szinte lehetetlenné tette az utazást, így tehát az utazni aka­rók más módhoz folyamodtak, hogy eljuthas­sanak Belgrádba. A közeli horvátországi me­gyék szerb lakossága csalnakokon indult át Belgrádba. Mások Pancsováról Zimonyba, Zimonyból pedig Pancsovára szóló hajójegyeket váltottak abban a hitben, hogy a zimonyi és pancsovai rendőrség kénytelen lesz a hajókra való felszállást engedni, a belgrádi határrendőrség pedig Belgrádban, a közbe­eső állomáson engedi őket kiszállani, igazolvány nélkül is. A zimonyi rendőrség tudomására jött e­machi­­nácziónak és felfedezéséről értesítette a pancsovai rendőrséget. Lea pancsovai rendőrkapitány négy rendőr kíséretében visszatartotta a Belgrádban zimo­nyi jeg­gyel kiszállni akaró utasokat. Erre Tomics szerb határ-rendőrbiztos szerb csendőrökkel idement­ a hajóra s noha a pancsovai rendőr-főkapitány többször energikusan tiltakozott, hogy a hajó nem szerb, hanem magyar terület, a visszatartott szerb utasokat kiterelte a hajóról. A délután négy órakor Pancsováról induló hajóval a­­ pancsovai fő- és alkapitány és négy rendőr utazott fel Pancsováról s mielőtt a hajó Belgrádba ért, a zimonyi jeg­gyel ellátott utasokat, kik feltűnően nagy számban voltak, leküldötték a hajó alsó termeibe és a terem feljáróihoz két-két rendőrt állítottak. Amig Belgrádban a fedélzeten maradt,­ belgrádi jeg­gyel ellátott utasok kiszálltak, addig az alsó termekben maradtak, a hajó ablakain keresztül éktelen orditozásban törtek ki, hogy ők meg vannak­ kötözve, be vannak zárva s ezt mind a magyarok tették, mert ők szerbek és segítséget kértek Szerbiától. Tomics erre a pancsovai rendőrkapitányok mindenféle tiltakozása ellenére tizenhat karabély­­l­jal és revolverrel felfegyverzett szerb csendőr­rel berontott a hajóra, a pancsovai rendőröket félrelökdöste s lekiabált a termekbe, hogy aki akar, szálljon ki. A szerbek erre iszonyú szitkozódások­­ közben kifelé indultak a hajóról és ez a lárma csak foly­tatódott, mikor a szerb parton szabadon érezték magukat. Ezek a jelenetek mindannyiszor ismétlőd­tek, valahányszor a Pancsováról jövő hajó Belgrád­ban kikötött. A pancsovai és a zimonyi rendőrség bejelen­­tette ezt az eljárást Schiessel báró osztrák-magyar nagykövetnek. A botrányoknak pedig azáltal vetettek véget, hogy a Zimony-Pancsova és Pancsova-Zi­­mony között közlekedő helyi hajók a közbeeső Belgrád állomást többé nem érintik s igy csakis Zimonyból lehet Belgrádba átjutni a zimonyi rendőr­ség kezein keresztül, eme két állomás között köz­lekedő külön helyi hajón. Sch­iessel báró holnap keresi föl No­vako­vics miniszterelnököt. * Nikita montenegrói fejedelem a Sándor király ebédjén — egy forrás szerint — így nyilatkozott a szerbség aspiráczióiról: Az egész szerbség lélekben együtt van velünk. Amit óhajt, azt­ óhajtjuk mi ketten is. Ami fel­adatunk, hogy a szerbséget óhajtásai útján vezé­reljük. Ami népünk tudatában van a maga ügyé­nek és egyúttal igazságos. Semmi idegent nem kiván s nem követel más javat, mint amely őt megilleti. Mert már egy régi szerb közmon­dás azt tartja, hogy amit zsákmányolt az ember, azon átok tapad. De ha majd egyszer birtokában leszünk a magunkénak, akkor­­ hivatva leszünk buzgó munkatársai lenni más szerencsés nemzeteknek a haladás és a czi­­vilizáczió mezején. Ezek a mi igazságos aspirá­­czióink előzékenységre kell, hogy találjanak minden már egyesült nemzetnél s kell, hogy jóakaratuk kisérje azokat. Czélunk és óhajtásaink pedig erőt nyernek északi testvéreinknek szünetlen oda­adása­ által s megerősödnek ama kötelék által,

Next