Magyar Hirlap, 1897. április (7. évfolyam, 91-119. szám)
1897-04-01 / 91. szám
1897 április 1. a parlament alig foglalkozik mással mint hogy bizonyos politikusok üzelmei megengedhetők-e vagy sem, amikor a zsebnek érdekei nagyon is megbecsültetnek, akkor az ország anyagi érdekei oly mostoha bánásmódban részesülnek. Holló Lajos országos képviselő bírálja az országos iparegyesület eljárását, amely elenzi a kvótaemelést, de nem vesz részt a mozgalomban, mert azt politikai demonstrácziónak tartja. Bartha Miklós a közerkölcsök romlottságát panaszolja fel és azt, mily vakmerően száll szembe a kormány a nemzettel. Az eféle vakmerőség a történelem tanúsága szerint a lámpavason szokott végződni. (Éljenzés, nagy mozgás.) Nem fenyegetésből mondja ezt, hanem ez lelke keserűségének a megnyilatkozása. Szederkényi Nándor szerint, ha Haynau később születik s Tisza a szolnokdobokai főispáni székben őt találja, ő töltené be ma a Bánffy tisztét. Sebesi János joghallgató az egyetemi ifjúság nevében beszélt, Dezsény József pedig a terézvárosi társaskör nevében. Springer Ferencz meghívja a polgárságot a jövő szerdán a Ferenczvárosban tartandó kvóta-ellenes vacsorára. Donáth, Pollacsek Sándor, Leitner Adolf, Bácskai Albert és mások tartottak még lelkesítő beszédeket, végül Bartha Miklós beszélt újra arról, hogy miként Ausztriában egyetért e kérdésben minden párt, ekkor nálunk is a mozgalom sikere érdekében nem szabad abba pártpolitikát bevinni, hanem egyetértőleg kell fellépni az egész magyar nemzetnek. — Ebben Barthának mi is igazat adunk, csak azt sajnáljuk, hogy Bartha első felszólalásában maga sem szívlelte meg a jó tanácsot. Balassa-Gyarmatról táviratozzák, hogy Nógrád megye ma Dániel László főispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melyen Heves-, Fehér-, és Zala megye ismert átiratait tárgyalta. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az állandó választmány javaslatát, hogy a kvóta felemelése ellen külön feliratot intézzenek az országgyűléshez. — Zombor város törvényhatósága ma Vojnits főispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen élénk vitát keltett a hevesi átirat. S mellette Drakidics, ellene Koczkár volt képviselő beszélt és a közgyűlés végre is tizenegy szavazattal elhatározta, hogy az átiratot egyszerűen tudomásul veszi és hogy bizalmat szavaz a kormánynak. MAGYAR HERLAP Lueger—Strobach. — Polgármester változás Bécsben. — Az osztrák császárváros lakóinak nemsokára ismét polgármesterválasztás .izgalmaiban lesz részük és azok, akik megszomorodva és megrettenve nézik, mint terjed Bécsben a sötétséget keresők hatalma, méltán gondolhatnak aggódva arra az időre, amikor az új polgármester fogja Bécs város ügyeit intézni. Az új polgármester, akinek összes működése és minden vágya csak arra irányul, hogy háborúba keverje egymással a nemzetiségeket, egymás iránt vad gyűlölettel töltse el a vallásfelekezeteket, kioltson minden fáklyát, melynek fénye a haladás útját világítja meg és fondorlatokkal, erőszakkal lehetetlenné tegyen minden, a felvilágosodás ügyét szolgáló lépést. Néhány héttel ezelőtt megírtuk, hogy Strabach bécsi polgármester lemondani szándékozik állásáról és hogy lemondása után Lueger lesz az uj polgármester. Ezt a hírünket megerősíti a ma érkezett következő távirat: Bécs, márczius 31. A községtanács mai rendkívüli ülésén Lueger dr. alpolgármester felolvasta Strobach polgármesternek egy levelét, melyben az kijelenti, hogy Bécs városa polgármesteri állásáról a mai napon lemond. Miután Lueger kiemelte Strobachnak hivatalos működése közben szerzett érdemeit, az ülés véget ért. Éjjel azt telefonálja bécsi levelezőnk, hogy e lemondás következtében Lueger lesi a polgármester és az ő helyét, az alpolgármesteri széket Stróbach foglalja el. Az egész dologban tehát csak annyi az új, hogy Stróbach nem távozik végleg a városházából, hanem ígéretéhez híven, csak helyére engedi a vezért. Még azt sem lehet mondani, hogy szerepcsere történik. Nem, ez a polgármesterváltozás valóságos komédia, hiszen amikor Strabach lett Bécs város polgármestere, akkor is tudta már mindenki, hogy ő csak amolyan strómann, akit a végső szükségben állítanak előtérbe az antiszemiták és hogy a kéz, mely a szennyben vájkál, Luegernek, az alpolgármesternek a keze, ez szervez ez izgat, ez ragadja magával a fehérszegfűsök nagyra nőtt táborát. De annyira szabadon még sem cselekedhetett, mint amennyire szeretett volna, mert feszélyezte az, hogy a felelősség nem az övé, most azonban övé az egész hatalom s a felelősséggel Lueger úr nem sokat törődik. Ha eddig is czifrák voltak a bécsi állapotok, ezentúl éppenséggel, mintaszerűek lesznek és el lehetünk rá készülve, hogy az uj polgármester most még nagyobb hangon fogja piszkálni a magyarokat is és hogy minden erejével az ő eltévelyedett eszejárása szerint fogja »reformálni» a császárváros minden ügyét. Előőrsön. (Egy franczia katonatiszt naplójából.) — A Magyar Hírlap tárczája. — Hosszú, vigasztalan napok múltak el Pári bevétele óta. Szenvedéssel, haldoklók kiáltásával és a gyülölség gyakori kitörésével telt idő. 1876 deczember 25-ének éjjele volt; őrségen voltam a sánczokon. Századon át a Párisi mozgóőrséghez tartozott; csupa jó fiú, akik minden tettre, amely bátorságot és elkésedést követelt, készen voltak csak épen fegyeem dolgában nem állottunk elég erősek. Fagyos éjszaka volt, a derült, csillagos menüboltozat szinte remegni látszott; a szende félhold kísérteties, hó takart mezőket világított be és a németek lövészárkai olyan közelre estek, hogy mi is meghallhattuk a katonák erős lépését a puskatus lármáját, amint oda-oda ütődött a megfagyott földhöz és hallhattuk a kiáltásokat: — Verda?... Valószínűleg ők is csak úgy meghallották a mi őreinket: — Que vive? . . . Que vive? . . . Éjféltájban, amikor már alig tudtunk a hidegség ellen védekezni, egy derék, csinos ifjú lépett elém a sorból és különös kérelmet intézett hozzám: Kapitány úr, szólott az intelligens és energikus arczu fiatal ember, elhagyhatnám egy pillanatra az őrséget? — Bárgyúság! Térjen vissza rögtön a sorba Vagy azt hiszi talán, hogy én kevésbbé fázom, mint ön? Óh, óh várjon csak, mire harczvonalba érünk, még túlságosan melege lesz. Meg sem mozdult, feszesen, amint a szolgálati szabászat előírja, állt előttem kezét puskáján tartva. — Kapitány úr, kérem bocsásson el. A dolog nem tart tovább néhány pillanatnál. Biztosítom, hogy nem fogja megbánni. — Az ördögbe is, kicsoda ön tulajdonképen és mit akar? — Ki vagyok ? X ... És egy nevet említett, amely akkoriban a zenészvilágban nagyon jóbbá volt. — Mit akarok? Az, kérem alázattal, egyelőre maradjon az én titkom. — Ej, no lám? Akkor csak hagyjon fel az aféle korhelyfogásokkal. Ha ma éjjel egy embernek megengedem, hogy Párisba menjen, milyen jogon agadhatnám meg azt az egész századtól? 0. kapitány uram! nevetgélt az ifjú, — az én utam nem Párisba vezet, hanem erre felé, la! . . . és a német csapatok felé mutatott. Csak két percznyi szabadságot kérek! Különös viselkedése és beszéde fölkeltette kíváncsiságomat. Elhatároztam, hogy megadom neki a Reformátusok gyűlései. — Saját tudósítónktól. — A reformátusok egyetemes konventje ma délelőtt tíz órakor kezdte meg ülését, a református gimnázium dísztermében. Erre az időre már nagy és előkelő közönség jött össze a gyűlésre, amely előreláthatólag több napig fog eltartani. Ott voltak: Bánffy Dezső br. miniszterelnök, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső képviselőházi elnök, Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, Vay Béla báró, Tisza István gróf országos képviselő, Szász Károly és Szász Domokos püspökök, Degenfeld József gróf, Bernáth Elemér kir. ítélőtáblai tanácselnök, Karap Ferencz nyug. kúriai biró, Szilassy Aladár miniszteri tanácsos és mások. A konventet Kun Bertalan püspöknek, a konvent egyházi elnöknek szép imája előzte meg. Tisza Kálmán a konvent világi elnöke, mielőtt a konventet megnyitja, egy veszteséget jelent be a konvent és az egyház egy kiváló tagjának Vályi János tiszántúli főgondnoknak halálát. Indítványozza, adjon a konvent e veszteség fölötti fájdalmának jegyzőkönyvében kifejezést. (Helyeslés.) Tisza ezután meleg szavakban üdvözölte a konvent egyházi elnökét, Kun Bertalan püspököt, aki nem régen töltötte be életének nyolczvanadik évét. Indítványozza, adjon a kongresszus e fölötti örömének jegyzőkönyvileg kiferjezést azzal a kívánsággal, hogy az isten áldja meg továbbra is egészséggel a konvetnek szeretett egyházi elnökét. (Éljenzés.) Kun Bertalan megköszöni a konventnek iránta tanúsított rokonszenvét, amely a legmélyebb hálával tölti el szivét. — Ha valami számbavehető érdemem van, úgymond, ha valami jót és hasznosat tehettem életemben, ezt a konvent volt és jelenlegi tagjainak köszönhetem. Ígérem, hogy míg az Isten kedved életemnek és megajándékoz munkaerővel, tehetségemhez képest, mindig munkálkodni fogok egyházam érdekében. (Éljenzés.) A konvent ezután áttért a napirendre. Először a közalapi végrehajtó bizottság jelentését mutatja be Kenessey Béla jegyző. Ezzel kapcsolatosan Fejes István elpanaszolja, hogy a konvent határozatainak végrehajtása nagyon sokszor fennakadást szenved, mert a végrehajtó bizottság a felhalmozott teendőkkel nem tud megbirkózni. György Endre egy központi iroda szervezését ajánlja. Tisza Kálmán elnök felkéri a felszólalókat, hogy egy ily iroda szervezése iránt dolgozzanak ki formaszerű javaslatot, mert ezt a fontos kérdést így melegében elintézni nem lehet. Degenfeld József grófnak az ellen van kifogása, hogy a konvent részéről az egyházkerületeknek megszavazott és folyósított segélyösszegek gyakran függőben maradnak, úgyszólván a levegőben lógnak, mert az illető egyházak a segélyt nem fogadják el. Indítványozza, hogy a konvent a segélyek folyóvá tétele előtt mindig kérdést intézzen a segélyezendőkhöz, vajjon a megszavazott összeget hajlandók e elfogadni. Az indítványt a konvent elfogadta. A közalapi végrehajtó bizottság jelentését egyébiránt a konvent jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután Petri Elek egyetemes gyámintéz pénztáros mutatja be az országos ev. ref. ír gyámintézet első évi jelentését. 1896-ra előirá volt 10o/o-os belépési járulékokból 52,621 fi I az engedélyt, de figyelmeztettem, hogy uzján halál leselkedik rá minden bokor mögül. Nem hallgatott rám. Kiugrott az árokból és öt lépésnyire előre ment az ellenség tábora felé. A néma éjszakában hallani lehetett a hó ropogását, amint erős léptei alatt felhangzott. Tekintetünk követte a fekete silhouettet, amelyet a hold árnyéka félelmetesen meghosszabbított. Azután megállt az az ember, katonásan köszönt és erős, mély hangon intonálta Ádám szép karácsonyi énekét. Miauit, chrétiens, c’est C’havre tolenuelle. Ou THomme-Dien desceudit juscpi'a nons. . . Ez olyan váratlanul történt, olyan egyszerű volt; az ének nyert a külsőségek által: az éjszaka, a csönd olyan széppé tették, hogy mindnyájan, mi párisiak, mi kétkedők és gúnyolódok, meghatóban lestük az éneket, minden egyes ütemét és minden egyes hangját. . . És a németek bizonyára csak úgy éreztek, mint mi: odaát is nem egy ember gondolt a szülőföldjére, az otthonára, a tűzhelyre amelyet körül ül a családja, a gyermekekre, akik vidáman, örömmel tánczolnak a gyertyafényben úszó karácsonyfa előtt. Nem hangzott fel a legkisebb zaj, egy lépés sem, egy kiáltás vagy a fegyverek csörrenése. Mikor az én énekesem bevégezte karácsony