Magyar Hirlap, 1897. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1897-09-01 / 242. szám
Badem csodaszere. Maczedoniai Nagy Sándorról mondja el Curtius, görög írók nyomán, hogy amikor barátja, Ptolemäus veszélyesen megsebesült, álmában látta meg azt a csodaszert, azt a bűvös virágot, mely a nagybeteg sebét nyomban összeforrasztotta. Az a csodaszer, melyet Badem barátai hetek óta hirdetnek s amelyet mi, az első pillanattól kezdve méltó skepticzizmussal fogadtunk, szintén oly természetű, hogy e kiváló államférfin, aki éber állapotában oly tehetetlen, csak álmában juthatott hozzá s az osztrákoknak saját külön szerencsétlenségük az, hogy Badeni, ahelyett, hogy a kis lottó révén fraktifikálja ez álmát, rajtuk valósítja azt meg. El fogjuk mondani, mi ez a csodaszer, mely egyszeriben végét fogja vetni az ellenzék akadékoskodásának, a helyzet vigasztalan bonyolultságának, csupán, amai imményeket akarjuk előbb megismertetni, melyek Badennt zseniális elhatározására hivták. Az osztrák miniszterelnök, hosszú ásakodás után, végre belátta, hogy minden egyéb teendőjénél fontosabb, a Magyarországgal megkötendő kiegyezési provizórium létesítése. Végre is, oly miniszterelnöknél, aki ezt sem tudja megcsinálni, még Ausztriában sincs létjogosultsága. Így került aztán Badeni abba a ferde helyzetbe, hogy ő, aki mindent elkövetett a kiegyezési tárgyalások elhúzására, most kénytelen a provizóriumot, a kiegyezésnek azt az ideiglenes meghosszabbítását forszírozni, mely éppen csak Magyarországnak nem lehet ellenére, miután a provizórium a jelenlegi kvótának fentartását és az osztrák követeléseknek egyelőre való kudarczát jelenti. Erőszakolni kénytelen a provizóriumot, holott ez, az egész külföld előtt, a Badeni politikájának is nagy kudarcza, mert éppenséggel nem hihető, hogy akár Németországnak vagy a francziáknak, vagy akár csak a bolgár Ferdinándnak is nagyon imponálna az a tény, hogy két, oly szoros szövetségben élő birodalom, mint Magyarország és Ausztria, ily szurrogátum segítségével tud csak egymással meglenni. Tragikomikussá azonban az teszi az egész ügyet, hogy még az sem bizonyos, hogy Badeni akár ezt a provizóriumot is keresztül tudná vinni az ő Reichsrathjában. Érzi ezt jómaga is és e veszélyes helyzetben,, amikor az ő léte vagy nem léte . íplol történik döntés, a kritikus perczek pz .taghtottság-ban...anaiktor-az idegek .S":az agy szinte beteges erővel működnek, álmodta meg vagy gondolta ki azt az arkánumot, mely ma került a nyilvánosság elé s amely mindenütt, ahol érző és a politikában is, becsületesen gondolkozó emberek vannak, felháborodást fog kelteni. Badeni ur úgy .. miután végigházalta az ostrák'parlament' összes frakczióit s talán — érsek tárgyait előbb biztonságba helyezve — Mittermayer képviselővel is tárgyalt, belátta, hogy az emberekben való bizakodása hiú, fogta magát és szövetkezett az elemekkel. A derék árvíz, a kedves éhínség, az alázatos hagymáz és az emberiség elsokasodásának egyéb ellensúlyozói, azoknak ugyancsak mindegy németül beszélnek-e az emberek avagy csehül. Ezeknek nincsenek nemzetiségi sérelmeik és követeléseik, márpedig Badeninek ily szövetségekre van szüksége. Közzétette tehát a nagy államférfiú, hogy a birodalmi gyűlésnek legközelebb megnyitandó ülésszakán, az ínséges vidékek gyámolításáról szóló törvényjavaslatot csak a delegácziók megválasztásáról és a kiegyezési provizórium megkötéséről szóló javaslatok letárgyalása és elfogadása után hajlandó beterjeszteni. E taktika kegyetlenségét és embertelenségét nem kell magyarázni. Ausztriában ezernyi ezer embert juttatott koldusbotra az az árvíz-katasztrófa, amely a mult hónapban pusztított s melynek részben szemtanúja volt az uralkodó is. E nyomorultaknak, kik az éhínség előtt állanak, mondja az osztrák miniszterelnök: mutassátok meg sápadt arezorokat, lesoványodott testeteket, kisirt szemeiteket az ellenzéknek, mondjátok meg nekik, álljanak el követeléseiktől, mondjanak le nyelvüknek és nemzetiségüknek jogairól, mert különben ti fogtok éhen halni. Hiszen dulce et decorum est pro patria et Badeni mori! Valóban, a kormányzási művészetnek netovábbja a nyomornak e gyümölcsöztetése. Shylok, Badenihez képest, központi jótékonysági egylet volt és ezzel az alkotmányos kormányzással az abszolutizmust, mint a legliberálisabb uralkodási rendszert lehet szembeállítani. Igaz, az obstrukczió, melyet Badenivel szemben alkalmaznak, parlamenti szempontból meg nem engedett eszköz. De a Badeni takti kátrak az erdőben. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Irta: Bársony István. Vége felé jár a nyár. Mindjárt itt lesz az ősz. A levegő meg a nap reggel is, alkonyat felé is őszies már. Nincs meleg, pedig sok a verőfény. Homokos erdei után bolyongok. Ez az ut széles és nyílt volt eleinte, nagy lombfák hajoltak rá kétoldalt s gyönge gyep nőtt rajta, ahol ki nem vájta a földet a keréknyom. De ahol most vagyok, ott összeszorult az erdő. A fák nem terebélyesek, inkább sudár növésüek; felkapaszkodik mind az ég felé, amerre a napfény jobban éri. Itt szinte belevész már az út a járhatatlanságba. Magas, erős, ruganyos fű nő a közepén s a széle csupa bozót. Akkora bozót, hogy teljességgel eltévedhet benne az ember. Makacsul összeálló növényszövedék takarja be a földet, födi be az alacsonyabb bokrot. Mintha valami szárazföldi hínárt termelve az erdő: százféle fű és gaz fonódik össze, kapaszkodik egymásba, oly erővel, hogy a futó szarvas megakadna benne. A liánok, a kuszó-kapaszkodó növények, mind jobban elhatalmasodnak. Egy-egy szívós, inas fonal húzódik a gaz közt szabálytalan, rendetlen terjedéssel: az a futó szeder. Kemény indája valóságos drótszövedékkel hálózza be az erdő alját, amint idegenül lopakodik végig ebben a nem neki való környezetben. Talán kikivánkozik igazi hazájába, a síkságra, a dudvás, bogáncsos árkok partjára, a napos tarlókra, azért siet tévelegve, mindent megkerülve, lenyűgözve, ami a föld felületét közel éri. A gyöngéd, finom levelű, fehér virágú futóka éppen ellentéte. Az már felszalad inkább az erős, száras gaz közt s ráhajlik egy-egy bokorra, alig érinti, úgy simul hozzá, hogy szinte odakölcsönzi neki levelét s virágát egyaránt. Az ember azt hinné, hogy a bokor virágzik újra, nyár végén,ősz elején. Minél beljebb hatolok az erdő ösmeretlen, ember nem járta sűrűségeibe, annál szembetűnőbb, hogy mily ellenállhatatlan erővel hatalmasodnak el a liánok. Virág alig van. Ami van is, mintha félne, úgy rejtőzik-szégyenkezik. Egy vadmályva halvány lilarózsa arczocskáját látom valahol. Annál élénkebb szín soha nem kerül a szemem elé. A vadkapor élőben levő ernyői közt akad még egy-két fehér virágernyő; elszórtan, egymástól sűrü gaz által elválasztva virít egy tisztáson a szerény mécsvirág, amely csak alkonyatkor bontogatja ki fehér keblét, hadd csókolgassa az esti szellő. Ez sem igazi lakója az erdőségnek. Az igazit, a kék harangvirágot, épp most fedezi fel szemem egy galagonyabokor tövénél. Zúgva kerülgette egy sárgagyürűs dongó, az tett rá figyelmessé. * Már bent vagyok az erdők belsejében, ahol még annak a kevés életnek sincs nyoma többé, amit az utak közelében észre lehet venni. Ott néha megfordul egy szekér, annak a zörgése-kattogása megijeszt vagy kiváncsivá tesz egy bujkáló Mátyás-madarat, az aztán recsegő-fiiogó hangon szidja az erdő csendjének a megháborgatását. De itt semmi sincsen, ami hangosan élne. Ennek a homokos erdőnek nincs vize. Viz nélkül pedig a magevő madár el nem lehet. Azért oly kihalt itt minden bokor. Ha egy pintyőke szól valahol, az ugyan ritkaság. Bizonyosan tud valami odvas fatörzset, amelyben meggyűlt az eső viz s hűsen maradt az örökös árnyékban. Az az ő kútja és fürdő medenczéje. ' Az tartja itt. Egy tövisszúró gébics bámult le rám hosszas barangolásom közben egy fiatal tölgy alacsony ágáról. Ennél több madarat se láttam. Megbámultuk egymást. Idei költés volt, járatlan a világ sorsában, tapasztalatlan abban, hogy kicsoda-micsoda az ember, úgy mentem el alatta, hogy nem volt két arasznyira a kalapomtól. Meg se mozdult, csak nézett oldalt fordított fekete szemével kíváncsian. De amikor szembe fordultam vele, megijedt s egy ággal feljebb röppent. Az embertől nem félt, de az ember szeme aggasztotta. * Megállók. Körülnézek. Milyen furcsa világba jutottam!. 33Â €»■ mn “jv srMé s m m !sir 'é iZ?. . í?