Magyar Hirlap, 1897. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1897-10-01 / 272. szám

1897. október 1. Nincs arra elég tarka színünk, hogy hiven ecsetelhessük azt a sok fényt és ragyogást, amely ma este a fővárost elárasztotta. Fényárban úszott egész Budapest és olyan mozgalmasak voltak az utczái, mint eddig csak igen kevés ünnepi alkalomkor. Ma nem vonult ki sem katonaság, sem rendőrség, nem vontak kordont, nem szorították a közönséget a járdára, szóval nem volt feszes, merev az utcza, hanem élénk és zajos. És talpon volt az egész város. Kicsinyje, nagyja ott járt, ott szorongott a villamfényes Andrássy úton, a körutakon, a Kerepesi úton és mindenütt, ahol a király tiszteletére örömtüzet gyújtottak. Már pedig aligha volt ház a fővárosban, amelynek ablakai ki ne lettek volna világítva. Legalább is két szál gyertya jutott minden ablakba, de sok helyen fényesen kivilágították az erkélyeket, párkányzatokat, falmélyedéseket. Egy-egy házon vagy palotán sok ezer apró láng fénylett, csillogott, többnyire lángbetűkkel hirdetve minden magyar ember igaz imáját: Éljen a királyi A legimpozánsabb ezúttal is az Andrássy-ut volt. A magas árbóczokon függő villamos lámpák Nem vádol a múltam, nem kápráztat a jövőm. Nincsenek halluczináczióim. Szép asszonyok, tündéralakok álomképe sem kisért. Alusznak már, tengeralatti kristály grottáikban. De mégsem vagyok egyedül. Itt van még a múzsám. Az utolsó munkámon dolgozom. Utolsó kedvencz thémámom. Mi volt a magyar ezer év előtt? A fügefáim a másodtermésüket növelik. Azokkal versenyzek. Vajon melyikünk előzi meg a másikat ? Én előztem meg őket. Kész az utolsó munkám is. Semmi dolgom többé. úgy tetszik, mikor a bevégzett munkát fiókomba bezárom, mintha kriptaajtót csuknék be. Most azután a múzsám is búcsút vesz tőlem. Valamit gondolok ki, hogy még itt marasztaljam. Újra előveszem a munkámat, hogy sajátkezűig letisztázzam. Ez sem történt még meg velem soha. S a letisztázott munka tizenhat oldallal MAGYAR HÍRLAPn ak a legmagasabb trón előtt méltó kifejezést adjon, javasoljuk, méltóztassák: 1. Ezen legfelsőbb elhatározásért ő császári és k apostoli királyi felsége irányában a székesfőváros közönségének és egész lakosságának mély háláját, tántoríthatatlan hűségét, törhetetlen ragaszkodását és szeretetét kifejezésre juttatni és 2. elhatározni, hogy a székes-főváros közönségének és lakosságának ez érzelmeit ő császári és apostoli királyi felsége előtt egy küldöttség tolmácsolja, mely polgármester ur vezetése alatt a törvényhatósági bizottság kebeléből alakítandó. A javaslat felolvasását nagy éljenzés és »elfogadjuk« kiáltások követték. Az elnöklő polgármester kijelentette, hogy a közgyűlés a tanács javaslatát nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadja s a határozat foganatosításával s a küldöttség tagjainak összeállításával az elnökséget megbízza. Ekkor a polgármester felállt helyéről s midőn a közgyűlést bezárná, felhívta a törvényhatósági bizottságot s az egész polgárságot, hogy lelkesedésük abban a hő óhajtásban egyesüljön:Éljen a király! A tüntető közgyűlés a király éltetésére tapsok közt ért véget, röviden, ünnepiesen. * Zárdy Samu ma beadványt intézett Márkus József polgármesterhez, azt indítványozva, hogy a főváros emeljen szobrot Rudolf trónörökösnek és az Újépület helyén építendő városrészt nevezze el Rudolf trónörökös nevéről. A kivilágítás. nappali fényt árasztottak reá és két oldalt szinte eggyé olvadt a hosszú palotasor a csillogó tűzfényben. Mindjárt az ut elején a Saxlehner-palota, a »Fontiére* a »Budapesti takarékpénztár és országos zálogkölcsönző társaság« háza gyönyörűen volt kivilágítva. Különböző szinü, apró mécsesek, lobogó gázlángok és tarka lampionok szegélyezték az ablakokat és erkélyeket és az emeletek között óriási nagyságban pompázott néhány tűzbetü: >F. J. és E.< Lejebb az opera tündöklőit fényes kivilágításban. A nagy erkély kandelábereiből magasra csapott a hatalmas gázláng. Körülöttük sok száz fehér lámpás, fölöttük pedig a czimer, a korona, a királyi pár nevének kezdőbetűi, sugarait szertevető nap és kacskaringós guilandok; mindez ezer meg ezer apró gázlángból. Fényes volt a Haggenmacher féle házcsoport is felírásaival, díszítéseivel és virágaival. Az oktogontéren kedves hatása volt az egyik háznak, amelynek ablakaiban tarka papiros lampionok pompáztak. Olyan volt, mintha a gondolák városának egy részletét plántálták volna Budapestre, szent János-napi pompájában. A terézvárosi kaszinó villamos kivilágítása is ízléses és szép volt. De az Andrássy úti magánházak is kitettek magukért. Valóságos piramisokat építettek az ablakokba, csupa gyertyából. A körútnak inkább családias színezete volt. Az ablakokba kirakták a színes ernyőjű petróleumlámpákat, sőt itt-ott néhány ügyesen kivájt görögdinnyéből kandikált elő a milli-milli gyertya. Kiemelkedőbb pontjai voltak a körútnak: a nyugati pályaudvar, amelynek hatalmas üvegcsarnokán ezer és egy villamos lámpa pompázott, a Royal nagyszálló színes üveglampionjaival és a New-York palota, amelynek hatalmas oszlopait villamos lámpákból alkotott füzér fonta át. Fenn a palota tetején villamos fényben úszott az érczsas, lenn az első emeleti erkélyen pedig nagy tüzbetüs felírás: «Éljen.» Az «Otthon» irók és hirlapirók köre, amelynek e palotában vannak a helyiségei külön világított ki, még pedig igen díszesen. Nagyon szépen sikerült a primadonnák kivilágítása. Küry Klára erkélyét tűz-guirlandok szegélyezték s ezek közül emelkedett ki az óriás irányú monogramm: *1. F. «7.» Blaháné ablakaiban és erkélyén nemzetiszinü mécsesek lángja lobogott. Hegyi Aranka pedig lampionokkal díszítette fel az ablakait. A legszegényesebb volt a kerepesi út, amelynek csak két kiemelkedő pontja volt: a népszínház és a keleti pályaudvar. A népszínházat 12 villamos ívlámpa fénye ragyogta be és három erkélyén egytöbbre üt ki, mint volt az eredeti. Annyi új eszme támadt közben. Egyszer aztán ennek is vége szakad. Semmi dolgom többé. Ez aztán a teljes tökéletes magányosság. Nappal még csak vannak zöld fák, ragyogó virágok, nevető szőlők, van haragos szél, van nyájas napvilág , de este, a lámpafénynél, a zárt redőnyöknél nincs semmi, csak a pasziánsz! Két játszma összekever* kártya négy tizes sorba kirakva, hogy jön ki? Ezen végződik a nap. Szinházak: opera, orfeum, czirkusz, Ős- Buda, klubbok ! Mind nem léteznek rám nézve. Csak a pasziánsz járja. «De hát hogy lehet lelkes embernek pasziánszt játszani ?- hallom az intést. Hiszen csakis lelkes embernek való az! Az ember megszűnik gondolkozni azalatt. Mikor alszom, a test pihen, a lélek ébren van. A pasziánsznál a lélek alszik, a test van ébren. De hogy mégse legyek olyan egész magányosan, az íróasztalom alá elhányt levélborítékok alól elősettenkedik eszenden egy nagy fejű fekete bogár, félénk mászással, egyet szökve a falmentében. Rám ismer. Tudja, hogy természetbúvár vagyok: nem taposom el a fajegy nagy czimer és korona ragyogott. A keleti pályaudvar kontúrjait villamos lámpácskák szegélyezték. Fenn a géniusz hatalmas fáklyát lobogtatott, oldalt pedig a király nevének kezdőbetűi fénylettek. E sok pompának és fénynek nagyszerűségét növelte az az óriási embertömeg, mely tömött sorokban haladt, nyüzsgött az utczán. Szép kocsikorzó fejlődött ki hamarosan s az egész igazán nagyvárosias képet nyújtott. Kávéházakból és vendéglőkből kiszűrődött a czigányzene hangja és egybe olvadt a zsivajjal, amelyből időről-időre hatalmasan vált ki ez a kiáltás: — Éljen a király! * A Dunapartról még el se oszlott a korzó elegáns publikuma, amikor megvilágosodtak a palotasor ablakai. Ahogy kigyuladtak a mécsek és fölvillantak a part hosszában a villamos lámpák golyóbisai, a szürkület halovány, szétfoszló fénye még ott derengett a budai hegyek sötétlő szegélyén. Aztán beesteledett. A házak hosszú frontját elöntötték az örömtüzek sugarai. Lobogva égett a hajóstársaság kicsin, hídmenti épületének négy sarkában a sárgás, magasba törő gázmáglya, átellenben meg a Lloydépület kinyúló üvegoldalas verandáján, a szabadelvű párt klubjában egy szempillantásra kivillogtak a remek transzparensek. A homlokzat markáns, szögletes vonalain mint füzér, úgy fonódott végig a lángok sora, az erkély tetejéről pedig egy nemzetiszínben pompázó korona szórta sugarait. Odébb, a Fürdő utcza sarkán egy villamos lámpácskákból kirakott országczimer fénylett. A Koburg-palota tükörablakai mögött ugyan csak milli-gyertyák szerénykedtek, az akadémia impozáns épülete nem is látszott a sötétségtől, de annál pazarabb volt a főkapitányság és a térség szomszédos házainak világítása. Le a vigadóig minden ablaknak megvolt a maga fénylő mécsese. A Hangii tetején egy árva gázláng emelkedett a kioszk fölé, a sarokról meg egy vasúttársaság szárnyaskereke tűnt elő. A Hungária-fogadó homlokzatán remekül összekombinált transzparens égett. Az egyik szélső erkélyen a király nemzetiszinű monogrammja, a túlsó balkonon egy fénylő csillag, középen meg az ország szimbóluma, amelyet hosszú ívben villamos guirland övezett. A Bristol-szálloda tetején is hasonló volt a messze világító díszítés. A korzóra csak úgy özönlött a nép és elragadtatással nézte a budai part remek képét. A Gellérthegy apró házikóitól le a várhegy diszes bazárjáig csak a lángok sora látszott, a falak körvonalas táját s a mély csendességben elkezd csendesen czirpelni. Egy prücsök (cicada sonera). S igy mulatunk együtt esténkint: egy vén poéta meg egy fiatal prücsök, nap-nap után. .... Egyszer aztán, egy borongós estén sürü lépések hangja veri fel a folyosóm csendjét. Három vidám czimbora vetődik be hozzám : valahonnan a boldog alvilágból, Budapestről, akiknek eszükbe jutott, hogy van még a világon egy vén pályatárs a zöld erdők zugában, meg kéne látogatni. A Magyar Hírlap szerkesztője és munkatársai, megszokott jó pajtások. Akkor aztán eleven lesz a ház. A három látogató maga is mind költő. Én felhozatom a pinczéből a legrégibb boraimat, előhozom a fiókomból a legújabb munkámat , felolvasom nekik részletenkint. A boromat ugyan magasztalják, a munkámat ugyan megrostálják, az történik, ami még sohasem történt velem, hogy a kész munkám, mielőtt nyomdába került volna, előbb hozzáértő pályatársak bírálatán megy keresztül. Egyszer aztán azt mondjuk egymásnak : »ha már együtt mulattunk, dolgozzunk is együtt ezután !» így kerültem én hozzátok!