Magyar Hirlap, 1898. május (8. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-01 / 120. szám

2 kereskedő gyülekezetek kétségbeesett jaj­veszékelései , s az osztrák ipar, amely érzi, hogy az ő bőréről van szó, bizal­­matlankodni kezd az ő szabadalmazott vé­delmezőinek kiéheztetési taktikájában. Az osztrák ipar attól fél, hogy ő maga pusztul el, még mielőtt minket kiéheztettek volna, s a mesterséges közvélemény lepedőjét minduntalan átböki a kétségbeesett igazi közvélemény. Végre is a gazdasági különválás a legradikálisabb osztrák tra­­díczió számára sem olyan önczél, mint például a mi függetlenségi pártunk szemé­ben; csak fenyegetődznek vele, taktikai­­ eszközül, de az osztrák iparosok máris imádkoznak, hogy az isten szerelmére valahogy aztán ne fogják ezt a »közvé­leményt «-! Nem adunk neki nagy időt, hogy az osztrák harcziasság nem ér majd rá minket támadni, mert a saját országában kell magát megvédenie. Mi tehát várhatunk. Nem mondjuk, hogy akár a mai helyzet bizonysága, akár ha belekényszeritenek, a teljes gazdasági kulminálás a mi érzésünk szerint szük­séges vagy kivánatos volna. De bajnak sem akkora, hogy elviselni ne tudnók s a veszteségeit más uton-módon ne pótol­hatnánk. Ami plaszot ellenben Ausztria mi­­nálunk veszit, azt ugyan sehol a föld kerekén másutt meg nem találja. S mi­alatt nyugodtan nézzük az elszakadás fenyegetődzésének leplébe bujt össz­­ív monarkiás tendencziájukat, mi is enge­dünk az összmonarkia gondolatának s a mi szeretetreméltó osztrák szomszédainkra is kiterjesztjük a mi Szózatunk intelmét: a nagy világon e kivül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt él­ned halnod kell! ORSZÁGGYŰLÉS Ha már a japáni szerződés is váratlan szenzácziót hoz , ki tudja mi vár ma a t. Házra. A tegnapi meglepetés, a japáni szerző­désből kipattant közjogi vita felriasztotta a kormány táborát. Fejérváry generális kemény katona, — de szinte aggodalmas arczczal né­ _________BÄ8YÄR HÍRLAP _______ 1898. május 1, zett az ellenzék felé, hogy nem fedeznek-e fel a póthitelében valami közjogi lapszust. Szeren­csésen esett túl rajta. Senki sem hallgatta a jegyzőt, amint a póthitel ezeres tételeit felol­vasta, — a t. Házat egy bár nem váratlanul jött, de mégis feltűnést keltő hir, Festetics gróf lemondása, foglalkoztatta. Az állami erdőkezelés kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat egy kis diskusszióra is szolgáltatott anyagot. Bedő Albert előadó részletesen ismertette a törvényjavaslatban kontemplált rendelkezé­seket s utána több szónok is akadt. Előbb a kormánypártról hangoztak el némi aggodalmak Kubinyi Árpád ajkáról s amit ő csak óvatosan pendített meg, azt Barla Ödön általános figye­lem közt széles alapon fejtette ki. Szóba hozta a máramarosi nagy erdőpusztításokat is s a főispántól kezdve az összes az ellenőrzésre hi­vatott közigazgatási közegeket súlyos mulasz­tással vádolja. Bartha a javaslat tárgyalását a budget­­jog szempontjából sérelmesnek tartja, mert az, noha az államkincstár nagyobb mérvű meg­­terheltetését c­élozza, a pénzügyi bizottság megkerülésével került a Ház plénuma elé. Ennélfogva azt indítványozza, hogy vétessék le a napirendről s utasíttassék a pénzügyi bizott­sághoz. De mint függetlenségi ember nem lé­vén elkényeztetve, előre tudja indítványa sor­sát s így nézeteit a javaslat részleteiről is el­mondja. Ennél a törvényjavaslatnál elszaktabban szerkesztett és teljesebben megindokolt javas­latot rég nem láttam! — jelenti ki Barta Ödön általános helyeslés közt, de csakhamar kitűnik, hogy ez távolról sem jelent osztatlan helyeslést. Rámutat Barta arra, hogy a javas­lat némely rendelkezései a magántulajdont sér­tk s ezt részletesen indokolja. Utána Melczer szász honatyának vannak külön küküllőmenti szempontjai, majd pedig Ruffy Pál érvelt a javaslat helyes és üdvös eredményekkel biztató intézkedései mellett. Szólt még a haltenyésztésről is és a jobboldal tetszése közt domborította ki a javaslat er­kölcsi előnyeit is. Jónás Ödön Barta Ödönnek a majdánkai erdőirtásra vonatkozó megjegyzé­seire reflektált, azt bizonyítva, hogy a köz­gaz­­gatási hatóságok pontosan és kifogástalanul teljesítették kötelességüket és őket mulasztás nem terheli. A javaslatot különben, amelytől sok jót vár, örömmel fogadja el. Darányi Ignácz földmivelési miniszter általános nagy figyelem közt osztatlan tetszés­sel fogadott beszédben válaszolt a vita során felhangzott ellenvetésekre. A javaslattal magával az előadó szakszerű beszéde után foglalkozni feleslegesnek tartotta a miniszter, de sorra vette a szónokok állításait és sűrűn felhangzó helyeslések között válaszolt azokra. Mikor arról szólott, hogy a kormány a felsőmagyar­országi szegénysorsú lakosság érdekeit mindig lelkiismeretes figyelemmel kíséri és támogatja, meleg éljenzés hangzott fel a Ház minden oldalán. A majdánkai erdőpusztításról szólva, kijelentette a miniszter, hogy az ügyet pontosan megvizsgálta, a bűnösöket szigorúan megbün­tette, a legfőbbet pedig tüstént felfüggesztette állásától. A törvényjavaslat épen arra is szol­gál, hogy ilyen esetek többé ne fordulhassanak elő. Magánjog elleni sérelemről a javaslatnál beszélni se lehet, mert a javaslat nem tesz egyebet, mint hogy megakadályozza a nemzet­­gazdaság érdekeinek hátrányára szolgáló erdő­pusztításokat s így az erdők eredményesebb kihasznosításának biztosítása által a szegény nép sorsának a javítására üdvös befolyás­sal lesz. A miniszternek zajos éljenzéssel foga­dott kijelentései után a többség a nemzeti párttal együtt a törvényjavaslatot általánosság­ban Barta indítványának mellőzésével elfo­gadja s pár perczczel későb részleteiben is megszavazza. Negyed kettőre járt már az idő, mikor Lukács László pénzügyminiszter állt fel szó­lásra, hogy Ihaly Kálmán­ interpellácziójára vá­laszoljon. Azt panaszolta el a Rákócziak földi helytartója, hogy Zrínyi Ilona örökét, Munkács várát megszállta a közös hadsereg. A tényállás elmondása után kitűnt, hogy szó sincs arról, amit Ihaly mondott, hogy »a közös hadügyminiszter kirendelt hat­száz katonát, akik nagy dobpergés és trom­bitaharsogás között elfoglalták a várat», ha­nem a dolog úgy áll, hogy a pénzügyi kormány ideiglenesen átengedte a várat egy közös had­seregbeli ezred katonáinak kvártélyul, mert számukra Munkácson nincs megfelelő helyiség — Ez ellen a képviselő úrnak se lesz ki­fogása. . , véli a miniszter. — De lesz, lesz, ígéri Ihaly, s amikor a miniszter leül, rákezdi válaszát: — Én a ma­gyar dicsőség várát a kétfejű sas szárnyai alá nem engedem. De még azért sem engedem be oda a katonaságot, mert a vár — egészség­telen. — Fél is a kétfejű sastól, félti is! — Ivedélyeskednek a jobboldalon. Nagyon kevéssé hallgatják az öreg urat Hátra is szól bosszúsan a függetlenségi test­véreknek : — Hallgassatok már egy kicsit. Legalább ti legyetek csendben ! A többség Thaly tiltakozása daczára tu­domásul vette a miniszter válaszát. Kossuth Ferencz interpellálta meg ezután a belügyminisztert. A hajdúböszörményiek hol­ fejében s akik most az utcza kövezetére jutot­­­­tak. Ezektől kívánjuk, hogy énekeljék a «Pesten ártam iskolába. Térdig jártam a rózsába.» Mennek ezek is a városligetbe. Segítenek a jelszavakat hangoztatni: «munkaidő rövidítése, munkabér feljavítása» s ami ezeket illeti: nem is lehet velük vitatkozni. A kétszerkettő szól mellettük. Tavaly volt a búza ára 7 forint, az idén 14 forint. Következőleg amennyi pénzért tavaly a munkás egy egész kenyeret vett ma­gának, azért az idén csak fél kenyeret vehet, a munkabér pedig nem dagadt meg két akkorára. Ez a szegény embernek a baja! S nem csak nálunk van ez a baj: meg­van az egész Európában, sőt most már Északamerika is megkapta belőle a maga részét. S hogy ezen a bajon mind társadalmi, mind törvényhatósági úton segíteni illendő volna, azt mindenki elismeri, akiben emberi szív dobog. Csak az a nagy csalódás, amit a harma­dik jelszó táplál a derék munkásosztályokban, a hogy majd azokon a bajokon segíteni fog az általuk követelt «általános szavazatjog» ki­vívása. Én ugyan többször megírtam már, hogy a szavazatjogot a valódi munkásokra kiterjesz­tetni óhajtom, s minősíti csak az értelmi­s­séget és hazafiságot kötöm ki, de azt is előre megjövendölöm, hogy a választók számának megszaporítása által csak a választásokat fog­juk megdrágítani: a képviselőház padjait csak a gazdag ember­ek, a spekulánsok fogják tele­ülni, akik közé számítom a nagyszájú népbolon­­dítókat is, de a nép jó voltán nem fogunk emelni. Ugyan nézzünk széjjel magunk körül. Itt van előttünk Francziaország, itt van a talpunk alatt Északamerika. Köztársaság mind a kettő. Általános szavazatjoggal választja mind a kettő a maga képviselőit. S ugyan van-e egyetlen egy e nagy országok képviselői között, akinek krisz­tusi jó szíve s martiri bátorsága lenne felemelni a szavát olyankor a törvényhozó házban, ami­dőn hiú dicsőségért, erőhatalomért száz és ezer milliókat követel a hatalom: «hazafiak! Adjátok ennek felét a nyomorral küzdő munkásnépnek itthon, a másik fele is elég lesz a nemzeti dicső­ség fényben tartására!» Nem meri ezt senki kimondani «Ne drága dicsőséget, hanem olcsó kenyeret a népnek . Hanem ettül a szótul minden képviselő fázik. A szüfrázs univerzel mellett választott népképviselők. Ezért van aztán a veres május elseje. Évforduló: — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Irta: Bársony István. A férfi féléjszakán át baglyoskodott. Va­lami kis privát munkát végzett, pénzért. Abban kifáradt s egy kicsit tovább aludt, mint rende­sen. Bágyadtan kelt fel és sietve öltözködött, nehogy elkéssék a hivatalából. Irodatiszt volt, ezerötszáz vagy ezerhat­­száz forint fizetéssel, beleértve a lakás­bért is. Jogász korában dijnoksággal kezdte s aztán ott ragadt, mert a vizsgálatokat nem tette le. Családi összeköttetései révén sokára eljutott odáig, hogy az iroda vezetését rábízták, mert egyébiránt pontos és megbízható hivatalnok volt. De előbb nehéz esztendőket kellett a másoló asztalnál töltenie, gépies, butító mun­kával. Ez alatt eltelt a fiatalsága. Közel járt már a negyvenhez, amikor végre megkapta ezt az állást. Ennél többre már aligha vihetne akármeddig el is. Rá kellett magát szánnia valamire, ha nem akart örökké a kifőzőkhöz járni ebédre, vacsorára. Nem tért ki hát az alkalom elől, hogy megházasodjék. Annak tíz esztendeje már. Kerek ötven év nyomja a vállát. Nem csuda, ha hajlandóságot érez az elfáradásra, ha vágyik időnkint a pihenésre. Egy kis félórával hevert ma tovább,mint máskor. De nem aludt, csak kábultan szunyó­kált. A szomszéd szobában sokat lármáztak a gyermekek, többet, mint rendesen. Az is bán­totta, idegessé tette. Felkelt s látván, hogy

Next