Magyar Hirlap, 1898. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1898-09-11 / 251. szám

Budapest, 1898. VIII. évfolyam, 251. szám. Vasárnap szeptember II. Szerkesztőség, nyomda és kladslik­etal. Nooréd-oteze 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. FENYŐ SÁNDOR Felelős «zprkisztó Égési érre 14, félérre 7, negyed évre 3 frí 50 kr. egy n­diMpn. Egyes szám­ára, helyben 4 kr. vidéken 5 kr. m Egy országnak az őriző angyalát, egy szentet, meg tudott ölni egy ördög, egy démon, a kinek a neve ne legyen kimondva soha átok nélkül. Hihetetlen a szörnytett, melynek hire zokogásra késztet minden nemzetet, minden érző embert, minden becsületes embert! Mivel érdemiette e dicsőséges alak, ki életében oly fenséges türelemmel viselte martyr­­koszoruját, ezt a vértanúi halált? Mivel érdemiette ez országnak minden népe ezt a sors­csapást, melyet elviselni több kell embererőnél. Ha azt a szent alakot, a ki egész életén át csak jót tett, csak áldást osztott, békét szerzett, nem védte meg az ég, kihez forduljunk akkor, hogy adjon vigasztalást mélyen sújtott uralkodónknak, árván maradt nemzetünknek? Csak egy halovány remény tart még fenn, hogy ez a hit nem igaz; nem igaz, mert lehetetlen, vajha arra virradnánk, hogy nem vol­t való, mert hitünk rendül meg bele! Megölték! Ha az jött volna hírül, hogy a mi Asszonyunk elhagyá a földi tereket és egész gyászpompájában az ég felé emelkedék élve, miként egy uj ma­donna, ha a villám egy középkori le­genda megtörténtét röpítette volna széjjel. Róla beszélvén: elhisszük a csudát józan fővel, hivő szívvel, mert alakjának csudás voltát mindig érezzük, amióta ismerjük. A villamosság azonban, mintha maga is megtébolyodott volna, azt az őrületes tényt vágja a szivekbe: megölték. S mintha minden rezgése egy tőr volna és valamennyi egy magyar szivet találna, a szivek verése eláll, az elmék elsötétülnek, — érthetetlen, lehetetlen s való igaz: Erzsébetet, a mi szépséges, jóságos nagy királynénkat megölték, magyarok sírjatok, nincs már nekünk királynénk! Volt valaki a világon, akit az egész világ tisztelt. Első és egyetlen minden élő asszonyok között, akit maga a jó isten külön kiválasztott és megkülönböz­tetett, hogy emberfeletti hódolat vegye körül. És adott neki egy nemzetet, amely imádással vette körül, királyi urat, aki oly büszke volt reá, mint koronájára, gyermekeket, akik szentet láttak édes­anyjukban. Aki hozzája fért, ruháját csó­kolta, mert maga a jóság s a szépség, az igazság és a mártíromság. Elnyomot­tak védője, szegények istápolója, a mások boldogságának forrása fakadt a szívéből, oly tüneményes módon, hogy szinte ma­gányosan állott minden élő emberek között. És egy őrült állat — férfi képét váltva — felugrott hozzája és valami nyomorult vasdarabbal egyszerre kioltotta az örök fényesség ama formáját, mely' Erzsébet királynőnek hivtak ez oktat és czéltalan bolygón, aminek a r. föld. Mint egy vérivó zsarnokra,­­igy csapott a galambra, mint a démó a legnemesebbet gyűlöli ah és mind ezt keresi halálra, úgy kereste őt és csapott reá. Szavak, szavak! Rémülten kutatjuk a szavakat, amelyek kifejezzék azt az érzést, amely nyomán kél ez egyetlen szónak, hogy megölték. És az éjszaka sötétjébe meredő szemmel kutatjuk és kérdjük: vájjon nem-e a mindenség rossz iltái számunk 23 oldal

Next