Magyar Hirlap, 1898. december (8. évfolyam, 332-361. szám)

1898-12-28 / 358. szám

189­8. deczember 28 voltak s Zacconit minden fölvonás után vagy tíz­szer kihitták. Holnap Hamletben folytatja nagyé­rdekü ven­dégjátékát. * Zacconi műsorának egyik leghatásosabb da­­rabja, a Bracco-féle *Don Pietro Caruso*, melyet csak nemrég adtak elő a Nemzeti Színházban, most jelent meg mint a Magyar Könyvtár 80. füzete. Ugyanebben a füzetben van az olasz színműirodalom egy másik, immár világhírű remeke: a »Paraszt­becsület«, Giovanni Vergának az a népszínműve, melyből a Mascagni-féle opera librettója készült. A népszínművet magát is ismeri különben a budapesti közönség, amennyiben annak idején Duse ját­szotta nálunk. Mindkét színdarab együtt egy kötet­ben 15 krért kapható. 1HAGY JÎR HÍRLAP 11 TISZTVISELŐK ÉRDEKE. * A máv. fekete karácsonya. Most adta ki a magyar államvasutak igazgatósága a karácsonyi kinevezések névsorát és valóban meg vagyunk döbbenve, amikor ezt a lajstro­mot végignézzük. Előléptetés egyetlen egy sincs az idén, csak kinevezések,­­ azok is a VI. rangfokozatba. És a boldog ki­nevezettek száma pont nyolczvanhat: a magyar államvasutaknál az idén éppen ennyi tisztviselőnek jut az a szerencse, hogy 600, 700 és 800 forint fizetést és 300 forint lakáspénzt kapnak az igazgatóság jóvoltából. A többi hivatalnok várjon sort — azokra az idén nem jut kinevezés. Megjegyezzük, hogy a mellő­zött hivatalnokok száma nem is valami nagy; az államvasutak tisztikarának létszáma egész­ben a következő: a) az igazgatóságnál: 1070 tisztviselő 1495 altiszt b) az üzletvezetőségeknél­: 1622 tisztviselő, c) külszolgálatban: 3050 tisztviselő és 28,459 altiszt. Hatezerhétszáznegyvenkét tisztviselőre te­hát nyolczvanhat kinevezés esik, de még a nyolczvanhatból is mintegy hetvenöt olyan ember kinevezése, aki csak most lép a tiszt­viselői karba s eddig gyakornok, altiszt, vagy dij­­nok volt. Az arány tehát 6742: 11. A kineve­zések fényes sora kölönben ez: 1899. január 1-ével: Reitő Károly dijnok a VI. rangfok. 1. osztálya szerint számtisztté: Witts József András és Schwarts Simon állomási elöljárók a VI. rangfokozat 2. osztálya sze­rint hivatalnokká: Pápay Dezső irodatiszt a VI. rangfok. 2. osztálya szerint irodatisztté, a VI. rangfokozat 3. osztálya szerint pedig Viola Ármin, Muzsnai József, D>­rvarits Kálmán, Grosits Elek, Barla Sándor, Tamás Ferencz, Sághy Viktor, Boros Béla Simon, Spitznagel Lajos, Sebők Simon, Boray József, Sipos Ignácz, Kovács (Klein) Bernát Béla, Tóth Dezső, Pirili Gábor, Schroczinski Gyula, Tinschmidt Emil, Koppányi Károly, N­meth Lajos, Wartler János, Tucsek Lipót, Rosenfeld Mór, Tivadar György, Würth Ferencz Károly, Luby Lajos, Ascher Alajos hivatalnok-gyakornokok, Schwalb Lajos állomási felvigyázó, Kretschmár Ágost hivatal­nok-gyakornok, Balsay Bertalan állomási felvigyázó, Ornstein Samu, Cséry Gyula Árpád, Deics Andor, Ungár Győző Antal, Braidsner Zoltán Benjamin hivatalnok­gyakornokok, László György díjnok, Duchon Sán­dor, Rosenberg László, László (Rabio) Gyula, Jatzko­­vits Béla, Marcsek István, Pollák Lajos hivatalnok­gyakornokok, Nemes (Neumann) Samu Mózes irodatiszt, Beénatski Ernő díjnok, Spetzinger József Jenő, Rhé Gyula, Szathmáry Jenő, Slotter Adolf, Garay Jenő Ernő hivatalnok-gyakornokok, Bobis Ferencz állomási felvigyázó, Geiger Ede, Zusabek Frigyes József hivatalnok-gyakornokok, Trznadel Gyula állo­mási felvigyázó, Laczkovics Péter Gyula hiva­talnok-gyakornokok, Fogarasi Vilmos, Perczel László, Holczinger János, Balázs Jenő hivatal­nok-gyakornokok, Mátray Győző irodatiszt, hi­vatalnokokká; Nagy Géza, Fe­dmann Hermann, Horváth Gyula, Albrecht Lajos, Buda Dezső, Mátyás János, Vezér József, Székely Sándor, Braun Pál dij­­nokok,Deák Sándor irodatiszt, Wagner Ambrus, Step­­pinger Lajos, Jelen József Árpád, Palánk Gyula, Steiner Benő, Szabó József, Fogarassy Jenő dijnokok, Holczhauser Géza irod­atiszt, Schwierkovitz Ede Kálmán, Persch József dijnokok, számtisztekké; Csorba Lajos irodatiszt, Csenderits Imre irodatiszt, Debreczeni Béla díjnok irodatisztekké; Wéber Rezső végzett joghallgató segédfogalmazóvá neveztet­tek ki. * A kvantum. A fővárosi hivatalokban ma osztották ki a tisztviselők közt a munkakönyveket, amelyek arra szolgálnak, hogy a tisztviselő följe­gyezze benne, hány aktát intézett el. Az év végén majd a munkakönyvek alapján fogják megállapítani, hogy ki milyen klasszist érdemel a szorgalomból és a kitűnő reformtól azt várják a tanács bölcsei, hogy a rovatolt szorgalmat nagyon föl fogja buzdítani. Mi viszont ama szerény véleménynek bátorkodunk kife­jezést adni, hogy a hivatali munkánál nem a mennyi­ség a döntő és a tisztviselők szorgalmát teljesen lehe­tetlen abból megítélni, ho­gy hány ügydarabot intéz­tek el. Nagyon üdvös volna, ha valami módon in­tenzívebb munkára lehetne serkenteni a tisztviselő­ket, de ez első­sorban a mai rendszerben gyöke­rező sok hiábavaló irka-firka megszüntetésével volna elérhető, nem pedig a haszontalan irkálás újabb szaporításával, a munkakönyvvel a kinevezések. A miniszterelnök Joanovich Pál miniszteri segédtitkárt titkárrá, Kiss Emil miniszteri fogalmazót pedig segédtitkárrá, Szentiványi György szám­­vizsgálót számtanácsossá, Szabó János napidíjast pedig számtisztté; — a kereskedelemügyi miniszter Roediger Ernő tengerhajózási főfelügyelőt fiumei révkapitán­nyá, Nyirő Gábor fiumei révkapitányt pedig tengerhajózási főfelügyelővé; — a fö­lmivelésügyi miniszter az állami erdőfelügyeleti személyzet létszámában Kelecsényi Fe­rencz és Bogdán Géza kir. az erdőfelügyelőket a IX. fize­tési osztályból a VIII. fizetés osztály 8-dik fizetési foko­zatába, továbbá Eranosz Antal János, Veress László és Hoffmann Gyula dr. kir. erdészeket a IX. fizetési osztály 3-dik fokozatába kir. alerdőfelügyelővé; — a pénzügy­­miniszter Pintér Endre rimaszombati pénzügyi fogalma­zót a nyitrai pénzügyigazgatósághoz segédtitkárrá, Be­­senszky Bálint nagyszebeni pénzügyi fogalmazót a m.-vásárhelyi pénzügyigazgatósághoz segédtitkárrá, a temesvári pénzügyigazgatósághoz Pelikán Lipót palánkai adótisztet pénzügyi fogalmazóvá, az uj-aradi adóhivatal­hoz Jáspáry Lajos zombori adóhivatali segédet ellenő­ré, Kieses Kálmán első osztályú adóhivatali ellenőrt II. oszt. pénztárossá és Radocsi Ede ipolysár­i adótisztet, ellenőrré a karczagi adóhivatalhoz, Zimmer Ignácz vámellenőrt fővámszedővé a szegedi fővámhivatalhoz, Lehrer Alajos vámsegédtisztet vámellenőrré a nagy­váradi fővámhivatalhoz és Tomescu Györgyöt vám­segédtisztté az újvidéki fővámhivatalhoz, a sop­roni fővámhivatalhoz Mü­llner Lajos soósmezői vámszedőt vámellenőrré, Ljubicsics Pál vukovári pénzügyi számtisztet számellenőrré, Burkart Ferenczet a bányászati tisztviselők létszámában segédmé­nökké, Paul Jakabot a vingai adóhivatalhoz adófi­zeté, a budapest­­vidéki pénzügyigazgatós­ghoz S­ndor Pétert pénzügyi fogalmazógyakornokká, Solymossy Károlyt és Telegdi Jánost díjtalan pénzügyi számgyakornokká a tordai kir. pénzügyigazgatóság mellé r ndelt számvevőséghez ; az igazságügyminiszter Zefferovics Jánost a keszthelyi já­rásbírósághoz aljegyzővé; a vallás- és közoktatásügyi miniszter Petenykó Jánost a nyirsidi, Szkiba Józsefet a körösmező-tiszatelepi elemi népiskolához r. tanítóvá nevezte ki. * Áthelyezések. Az igazságügyminiszter Szita Elek tapolczai jbirósági telekkönyvveze­­t a pécsi tör­vényszékhez, Kelemen Miklós bánffy-hunyadi jbirósági írnokot a szelistyei jbirósághoz, Kovács István pécsi törvényszéki és Kaufmann Ignácz zombori­­ birósági írno­kokat kölcsönösen áthelyezte. * Pályázatok: A szigetkamarai sószállitó hiva­talnál sóvárosi állásra 4 h. a. A háromszékmegyei Altorján postamesteri állásra 3 h. a A zombori tör­vényszéknél irodatiszti, a kolozsvárinál aljegyzői a zsombolyai járásbíróságnál albirói, a kolozsvár-városinál aljegyzői, a szentendrei adóhivatalnál pénztárosi, eset­leg ellenőri, az ólublóinál adótiszti, a pozsonyi pénz­ügyigazgatóságnál segédtitkári, a szegszárdinál sz­m- vizsgálói állásra 2 h. a­ fenséges istálótulajdonos, ezek Villány (Wienerwald féltestvére) és Sylphyde (Soscha féltestvére). Vil­­lány az 1900-ik évi derbyre is nevezve van. — Közgyűlés: Az urlovasok szövetkezete 1899. január 6-ikán délután 3 órakor tartja köz­gyűlését a Magyar Lovaregyesület helyiségében. ■— Vételek: Trick-Trackot, Dréher Antal hasznos tenyészménét az osztrák kormány meg­vásárolta. The Lombardot, ugyancsak tenyészmént, amelyet Harkányi Andor báró legutóbb New-mar­­keton vásárolt, a Szent Gróthi ménes vette át. — A krak­ói derby. A krakói derbyben jövő évre még 42 ló futhat, köztük Ronny, Brodler, Per Butters, Simár, Szabász, Barnato II. A derbyt az 1900-ik évre 40.000 koronával ismét kiír­ták, de 80 aláírástól tették függővé.­­ Az egyévesek. Sportlapokban olvassuk, hogy az egyévesek közül Blaskovich Ernő lot-ja tűnik ki leginkább, köztük pedig Vonzó, Gonosz egy féltestvére a legjobb. Jó hírek keringenek Lederer lovag Ritkái-járól és az Andrássy grófok Délczeg­­jéről. SPORT: A derby és a kanczák. Tudvalevő, h­ogy az osztrák derbyt Kincsem óta még nem nyerte meg Kancza, noha például Debutante, Busserl, Willich stb. évjáratuk legjobb kétévesei közé tartoztak. Eb­ből sokan azt a lélelt állítják fel, hogy kaneza egy­­általán nem nyer derbyt. Érdekes megtekinteni az 1900-ik évre nevezett lovak nemét. A bejelentett 195 ló közül csak 34 kaneza, amiből látszik, istállótulajdonosaink mennyire helyesnek ismerik el e szabályt. — Újabb versenynapok. Krakóban a jövő évben június 15., 16., 17., 18-ikán, Kolozsvárott október 1., 8., 15-ikén és Aradon október 21., 22-ikén lesznek versenyek. — Féltoronyi ménes. A féltoronyi ménes jövő évben ismét szerepelni fog pályáinkon. Tudva­levőleg a fő toronyi ménesnek, mely a név alatt Frigyes főherczeg íud­at, tavaly is volt már egy lova: Thyra, ez azonban nyilvános pályán nem jele­t meg. Most két többet ígérő csikót nevezett a FŐVÁROSI ÜGYEK. — Az egészségörök intézménye hosszasan vajúdik, nehezen születik meg. A városnak az volt a czélja, mikor ezt az intézményt életbeléptetni el­határozta, hogy a kerületi elöljáróságokra általában a közegészség ügyében, de különösen a lakás­ügyben háruló feladatok végrehajtása biztosítva legyen. A kormány azonban nem hagyta jóvá a szervezési határozatot, hanem előbb a szolgálati utasítást akarta látni, hogy mi lesz a teendőjük részletesen az egész­­ségőröknek. Hanvai Sándor elöljáró most kidolgozta a szolgálati utasításást is és azt az elöljárók teg­napi értekezlete elfogadta. E szerint az egészségőrök megfigyelő, ellenőrző és végrehajtási szolgálatot teljesítenek. Egy részük a tisztiorvosok, más ré­­szük a vásárfelügyelők mellé osztatik be. A tiszti orvosok mellé beosztott egészségőrök ügyelnek általában a köztisztaságra a házakban és udva­rokban is, továbbá kávéházakban, korcsmák­ban és egyéb nyilvános helyeken; ellenőrzik az eltiltott pinczelakásokat, éjjeli szállókat, a zsúfolt lakásokat, iparossegédek és inasok alvó­helyeit, a fertőző betegek lakásait. A vásárfelügyelő mellé rendelt egészségőrök, a piaczokat ellenőrzik, ügyel­nek a helyes helypénzszedésre, jegyzik az árakat, stb. Magánlakásokban az egészségőr csak írás­beli utasításra mehet be. Arczképes igazolványt hord magával, egyenruhát visel és városi színű kar­­szalagot hord. — A Fuchs kaszárnya helyiségeinek egy részét az istálókkal ma adják nyilvános árverésen bérbe, a legelőnyösebb ajánlatot Perlesz József 1750 frttal tette. TÖRVÉNYKEZÉS. — Az akták tolvaja. Most harmadéve sok kellemetlenséget okozott a budapesti pénzügyigazga­­tóságnak egy ismeretlen tolvaj, aki az italmérési engedélyek és a jövedéki kihágásokra vonatkozó aktákat rendszeresen lopkodta. Bármint leselkedtek is a tolvaj után, nem sikerült őt megcsípni. Egyszer aztán egyéb kellemetlenségek is következtek be. Több hivatalnok panaszkodni kezdett, hogy valaki állandóan visszaél a nevükkel és a felek­től közbenjárási dijakat szedeget az ő ne­vükben. Majd még az illeték kiszabási hivatal főnökének jutott tudomására, hogy egy ismeretlen ember felkeresi a f­eleket s azon ürügy alatt, hogy az ő befolyása folytán kisebb illetéket szabnak ki, akit lehet, megzsarol. A panaszok egyre szaporodtak, az akták folyton tünedeztek, de a tettest nem talál­ták. Végre aztán Fogarassy János napidíjas útján kézre került az akták tolvaja és a fe­lek zsarolója. Fogarassy ugyanis azt jelen­tette egy napon hivatali főnökének, hogy Rosen­thal Fülöp dijnok megkérte őt néhány akta eltünte­tésére és ezért 10 forintot kínált neki. A hivatal­főnök utasítására Fogarassy lépre csalta Rosenthalt, átadta neki a kívánt aktákat s mikor ez megtörtént, nyomban két detektív állított eléje és letartóztatta. Ma a törvényszék lopás, csalás, okirathamisitás és

Next