Magyar Hirlap, 1899. március (9. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-26 / 85. szám

t sem látjuk annak, hogy a Széll-kormány rövid, vagy a rövidnél hosszabb időn belül új választásokra gondolhatna. Sőt úgy tudjuk, úgy látjuk, hogy Széll kormánya a békés munkát akarja, a fejlődést és haladást. Ezzel pedig homlokegyenest ellenkeznék, ha ok nél­kül, czél nélkül új választásokkal akarná felidézni azokat a szenvedélyeket, melyek­nek lecsillapítására oly mesterileg vállal­kozott. Tisztelettel kérjük a kedves honatyá­kat, ne reméljenek, ne suttogjanak, ne intrikáljanak. Nekünk már elég volt. Kér­jük, dolgozzanak! MAGYAR HÍRLAP boldoggá teszi a nép bizalma és szeretete, mely feléje irányul. Igyekezni fogok sikerrel működni, — mondta a miniszter — nem azzal a sikerrel, melyet fantáziájuk és szeretetük tőlem vár, ha­nem, amelyre teljes odaadással és teljes kime­rülésig képes vagyok és képes leszek. (Zajos éljen­zés.) Ezután a szabadelvüpárt nevében Csiky Vik­tor elnök üdvözölte a minisztert, aki így felelt: A szabadelvüpárt jelöltje voltam, a város kép­viselője és az ország minisztere vagyok. Ezt működé­­s­emben soha el nem felejtem. (Zajos éljenzés.) Ez­után a miniszter édes­anyjához hajtatott, hogy üdvözölje, majd a New-York szállóba ment, amely elé a katonai hatóság díszert állítta­tott. A miniszter kíséretében jöttek Feilitzsch báró és Dózsa Endre képviselők és Szterényi József osztálytanácsos. — Hegedűs Sándor, mint értesülünk, holnap este Kolozsvárról Konstantiná­­polyba utazik, ahol öt napig marad. A párt köreTéből. Ma este valamennyi párt­ Budapest, márczius 25. Az országgyűlés feloszlatásáról be­széltek az utóbbi napokban sokat olyan politiku­sok, kik beavatottnak szeretnek látszani. A hí­resztelések szerint nyáron lennének az új választások a kiegyezési javaslatok elfogadása után. Tudtunkkal ezek a hírek önkényes kom­­binácziók pusztán és mérvadó körökben egyál­talán nem is gondolnak új választásokra. Se oka, se czél­ja. Belépés a szabadelvű pártba. Gróf Zselénszky Róbert volt nemzeti párti képviselő belépett a szabadelvű körbe. Hegedűs Sándor Kolozsvárott. Ko­lozsvárról táviratozza tudósítónk: Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter ma éjjel ideérkezett. A gyorsvonat az egész napi havazás daczára rendes időben ért a pályaudvarba, ahol nagy közönség várta a minisztert és óriási lelkesedéssel fogadta. A városi tanács a pol­gármesterrel az élén, a posta- és távirdaigaz­­gatóság, a vasúti üzletvezetőség és más hivatalok képviselői jelen voltak. A város nevében Losonczy helyettes polgármester üdvözölte, kiemelvén ama szeretetet, melylyel a minisztert Kolozsvárt pártkülönb­­ség nélkül egész pályafutása alatt kisérték. (Zajos éljenzés). A miniszter válaszában mindenekelőtt megköszönte, hogy iíy késő éjjeli órában oly nagy számmal üdvözölték. Azzal az örömmel jött ide, mel­­lyel a gyermek anyjához jön, ha sikert képes fel­mutatni. (Zajos éljenzés.) Első miniszteri műkö­dését itt holnap örömmel teljesiti. Végtelenül régien ismerősöm egyszerűen meg akart bün­tetni azért, mert nem ismertem rá és egy fél óráig mulatott azon, mint vergődöm azok közt a kalandos kérdések közt, melyekkel megtá­madott. Mert tényleg ismerősöm volt, csakhogy nem ismertem meg rögtön. Még a vihar is igaz volt, csak a többi dolog volt — enyhén szólva — tiszta hazugság, amit csak azért talált ki az a lány, hogy az én zavaromon mulasson. Képzelhetik, mennyire szégyeltem maga­mat. De Harrisnak nem szabad megtudnia szégyenletes kudarczomat. Emelt fővel tértem vissza az asztalunkhoz. — Nos, nos? — kérdő Harris izgatottan. — Barátom, mondottam neki titokzatos mosol­lyal. Az egy igen különös hölgy. Kép­zeld csak, négyszeres özvegy! — Ne mondd! Hüledezett Harris. — De bizony mondom. Apját-anyját Smithnek hívták. Négy saját gyermeke van, harminczat a volt férjeitől kapott. Igen külö­nös hölgy, mondhatom. Harris odavolt. — No barátom, ez nagy dolog. Hogy te mindezt ilyen hamar kitudtad ebből az as­­­szonyból! Ennyi diplomácziai művészetet nem tételeztem föl benned. Mondhatom, határozot­tan intelligensebb ember vagy, mint amilyen­nek látszott körben nagy csend uralkodott. Még a mostanság oly mozgalmas és népes szabadelvű klubban is csak kevesen fordultak meg ma este, akik nem utaztak vidékre, azokat is otthon tartotta a télies zord idő. A miniszterek közül csak az egy Lukács László jelent meg a körben. Szerb lap Széll Kálmánról. A bel­grádi «Strpsski Zavet> egész terjedelmében ismer­teti Széll Kálmán parlamenti programmbeszédét és azt mondja, hogy abban olyan sok éleslátás, fogé­konyság az ország érdekei iránt, törvénytisztelet igazságosság foglaltatik, hogy nem tehet egyebet, mint a szerbiai államférfiak figyelmét ráirányítani e ritka tartalmú manifesztumra, oly kívánsággal, hadd tanuljanak belőle és fogadják el az abban található tanácsokat, hogy Szerbiában is lendületet nyerhes­­sen a közélet minden tekintetben. A lap nagy elis­meréssel szól Széll Kálmán miniszterelnökről, kitől oly sok jót vár Magyarországra nézve. 1899. márczius 26 Ugrón -167-148-1 minden egyéb­ programmját, bár részletesen ismertettük, mégse ismerjük. Nyilván a mi hibánk ez. Azt.i.,hogy a politikai vegyeskereskedés illatát analizálni és kellőképp megbecsülni nem tudjuk. Éppen kapóra jön este egy kőnyomatos kommentál’, mely hiányos tudásunkat kiegészíteni van hi­vatva. Itt adjuk: »Ugron Gábor egyik parlamenti akc­iója arra fog irányulni — és ezt a Házba való belépése­kor meg fogja már indítani — hogy az összes pártok között, tehát a 67-es alapon álló pártokra­­ is számítva: szövetséget alakítson az önálló vám­terület érdekében. Ugron Gábor ezt a szövetséget úgy tervezi, hogy egyes képviselők pártállásuk teljes fentartásával az önálló vámterület kérdésé­ben állást foglalnak, és­pedig az önálló vámte­­rületre nézve külön nyilatkozatot tevén. Ennek a szövetségnek politikai érvényesülése a legkö­zelebbi választásoknál kerül napirendre.« A kőnyomatosnak ez a naiv sületlensége némileg érdekessé azáltal válik, hogy­­ nem mond semmi újat. Ugyanezeket jelentette ki Ugrón úgynevezett programmbeszédében. Az ebben épp úgy, mint a kommentárban nyilvá­nuló össze-vissza politikával szemben most már jó lesz az alapvető fogalmakat okulásul kiemelni. Mi is az a 67. Az Ausztriával való kö­zösség fentartása a vám- és bankügy terén is, amíg lehet. A 67-es politika iránya tehát nem agitálás a felbontásra, hanem keresése a módoknak a közösség fentartására az or­szág összes, politikai és gazdasági érdekei­nek a közösségen belül való érvényesí­tésére. Jöhet az az idő — igaz — amikor ezt a közösséget fentartani vagy nem lehet vagy nem akarjuk, akkor aztán élünk törvény adta jogunkkal, azzal, hogy megcsináljuk pél­dául az önálló vámterületet, de ezt az eshető­séget előidézni — és itt van a súlypont —­ a 67-es pártoknak sem nem czéljuk, sem nem programmjuk. Ennélfogva nem lehet sem czéljuk, sem programmjuk azoknak a képvise­lőknek sem, kik a 67-es pártokban helyet fog­lalnak: a szabadelvűpártiaknak és a néppár­tiaknak. Vagy az utóbbiakra számítana? Akkor alapos csalódás vár reá, igaz, nem az első és biztos, hogy nem az utolsó. Szóval: megvan a szövetség, de nincs szövetséges, megvan az új «középpárt», de nincs tagja, megvan az új programra,­­ de nincs aki kövesse. Ilyenkor egy-egy kimagasló politikus, aki­nek primitívebb az agyveleje, mely nem jár A farmer megnézte, milyen zöld, nagyon szégyelte magát és megígérte, hogy többé nem tart ilyen dinnyét. Ezt az ígéretét meg is tar­totta és idővel oly derék ember lett belőle, hogy szinte csoda. így mentettem meg egy egyszerű cselekedettel annak a farmernek a lelki üdvösségét. Ebből láthatjátok fiuk, hogy a jó tett mindig meghozza gyümölcsét! n. A vasárnapi iskolában. Egyszer egy vasárnapi iskolában kellett előadást tartanom. Sohasem próbáltam az Ugron Gábort holnap választják meg Szilágy-Somlyón. Reggel kilencz órakor, ha addig ellenjelöltje nem akad, ami csaknem bizonyos, egyhangúlag kikiáltják képviselőnek, Bánffy Dezső báró helyébe . . . Új programmját, melynek alapján helyet foglal ismét a képviselőházban, ahonnét való­ban hiányzott az ő szónoki képessége — új ilyesmit, de tudtam, hogy illik ha az ember a saját életéből mond el valami szép dolgot és ebből levonja a kegyes morált. Rövid gondolkoz­s után a következő sikerült beszédet intéztem a fiukhoz.­­— Fiuk! Minden bűn úgyszólván taní­tás, mert ha egy bűnt elkövettünk, az bizonyos impressziót hagy bennünk, úgy­hogy azt többé nem követjük el, csak egyebeket. Ez, hogy úgy mondjam, az erkölcsi himlőoltás. Legjobb persze, ha az ember hamar elköveti az összes bűnö­ket, hogy aztán egy sem maradjon, amit el­követhetne, így bizonyosan üdvözül .. . Az én első lopásom egy gyönyörű nyári délután esett meg a Mississippi mentén. Egy farmertől elloptam egy hatalmas görög din­­­nyét. Hogy loptam, ez voltaképpen kissé szigorú kifejezés. Mondjuk inkább, hogy elemeltem. Amint nyugalmas révbe vonulom vele és föl­bontom, hát éretlen. Éretlen, fiuk! Rögtön gon­dolkozni kezdtem, — és a gondolkozás már a javulás útja — hogy mit tesz ilyen esetben egy magasröptű gondolkodású, tisztalelkű ifjú, mit tett volna például George Washington, az egyetlen amerikai, aki sohasem hazudott ? Mit ? Hát visszaviszi ezt a zöld dinnyét. Világos! Én is ezt fogom tenni. És amikor ezt elhatároztam, olyan erkölcsi megnyugvás kell a lelkemben, fiuk, hogy azt el se lehet mondani, azt érezni kell. Ebben a szép hangulatban mentem vissza a farmerhez és visszaadtam neki az éretlen dinnyét. — Szégyelje magát, — mondottam neki. Ilyen dinnyét add el maga a gyanútlan ide­gennek. Nézze, milyen zöld! III. Mese az interviewról. Ha az ember némi szerény lokális hír­névre szert tesz, mindjárt nekimennek azok a friss, ügyes és fiatal emberek, akik az újság­­­ok megbízásából minden lehető és lehe­tetlen dolgot meg akarnak tudni egy ilyen szegény embertől. Pedig nagyon vesze­delmes ezekkel az interviewerekkel szóba állni, mert olyan váratlan kérdéseket intéznek az emberhez, hogy nem csoda, ha igen bolon­dokat felel rá. Ezek a feleletek teszik azután tönkre az ember kínosan megszerzett, jó hír­nevét. Nekem szerencsére kitűnő eljárást aján­lott valaki az interviwerek ellen. — Ne legyen goromba azzal a szegény ficzkóval, aki maga sem szívesen jön önhöz, hanem csak azért, mert muszáj neki. Hanem mo­djon neki csupa egymásnak ellentmondó dolgot, úgy hogy egy szót se adhasson ki be­lőle. Nézzen rá, mint egy szamár és beszéljen úgy, mintha hülye volna. Meglátja, hogy ez hatni fog. — Alig hiszem, hogy tudok! — Óh­ön nem i­smeri eléggé képességeit.

Next