Magyar Hirlap, 1900. január-február (10. évfolyam, 1-32. szám)

1900-01-01 / 1. szám

ezért mindig résen kell lennünk, a jövő­ben még inkább, mint a múltban, hogy egyfelül azokkal az engedményekkel, ami­ket a monarkiának teszünk, el ne adjuk magunkat az osztráknak — másfelül a monarkia igazi ereje egyre inkább a mi állami egyéniségünk csorbítatlanságában álljon, mintsem a teljességéből való en­gedményekben. A mi papíron való szövetségesi vi­szonyunkat kell az életben is a ma még kísértő hűbéresi és gyarmati állapot he­lyébe tennünk. Ne csak mi tudjuk, s ne csak a szerződéseink papírján álljon, hogy mi Ausztriával egyenrangú szerződő fél vagyunk, hanem Ausztria is tudja, a világ is lássa és az élet is bizonyítsa. Erre a végső czélra kell törnie a mi gazdasági és faji megerősödésünknek, s erre a Parnassus vagrádusok azok a min­denféle terminusok, provizóriumok, for­mulák és fenntartások, melyek ma talán kényelmetlenek és nehézkesek, de min­den lejáró határidővel, minden bekövet­kező eshetőséggel, minden lejáró föl­tétellel az életünk, egy darabját ad­ják meg nekünk, s együttvéve a mi teljes életünket. Mussájt többé Ausz­triával szemben el nem ismerünk, legfeljebb ha szükséges, amely első­sorban a mi szükségünk. Szakítanunk Ausztriával egy ma még meg nem ért ábránd kedvéért, ha szép is volna, de csak szép őrültség volna. A szövetséget mi nem lökjük el magunktól, de nem szolgálni akarjuk vele Ausztriát, hanem — do­ut des — hasznát akarjuk venni benne Ausztriának, így­ ábrándok nélkül, de tele hittel is bizodalommal lép át az újjászületett magyarság az új századba. Mert ha áb­rándokra szegényebbek­­ lettünk is, de jogos reménységekkel gazdagabbak va­gyunk. Ha megcsináljuk a múltak mér­legét, még mindig többet nyertünk, mint amennyit veszítettünk. Pedig ez csak bevezetés volt — a kezdet csak most kezdődik, mer nem hírlap I nem lesz szüksége a földlakónak, legfeljebb uj ! divatu fügefaleveleket fognak ingyen szolgál­tatni a szent masamódok. Ellenben minden férfi és asszony örökké fiatal marad, a­mi ehez a divathoz múlhatatlanul megkívántatik. Beteg­ség nem lesz a világon. Az anabaptisták el­mélete szerint azonban másképpen lesz a toi­lette kérdés megoldva. Minthogy a munka eltör­lése után nem lesz se ru­ha, se szövőszék, se varrógép, tehát pótolni fogja az öltözetet Pomáré néger királynő tollkötén­y­e. Mindezek­nél szerencsésebb a mormonok felfogása, akik­nek hite szerint az uj millenniumban az emberek testén olyan sürü haj fog nőni, mely dsindsulával fog vetekedni. Ez a legkielé­­gítőbb megoldás. S hogy semmi se hiányozzék a tökéletes boldogságból: miként egy időben manna és fürjek hullottak az égből, az uj millenniumban vágott dohány és szivar fog aláözönleni. (De e már alkalmasint apoezyph, s nem állok jót a hitelességéről.) Könyv azonb­a nem lészen, se írott, se nyomtatott. A gyerekek iskolába nem járnak. Minden ember birkát, kecskét legeltet, azt fejt és sajtot készít. A letűnő év a nagy átalakulások idő­szaka volt Magyarországon. Viharok közt in­dult, sötét előjelekkel. Az ország felett az abszolutizmus veszedelme függött. Törvényho­zása anarkiába sülyedt, élő argumentum volt a parlamenti elv csuffátételére. Erőszakos kéz tartotta a kormány kerekének küllőit. Szinte elkerülhetlen volt az alkotmányosság hajójának Sorsa: a kormányos makacsul vezette a zátonyok forgatagos vizeire. Az 1899-ik év az előzőtől az obstrukczió súlyos örökségét vette át.­­ A Bánffy-k­ormán­y ellen életre-halálra folyt a harcz az egész vonalon. Az ország minden érdekére elensúl­lyal nehezedett a párthatalmi rendszer nyomása. Az ellenzék a pusztító rendszer megdöntésére szövetkezve a béke árául egyet követelt: a Bánffy fejét.> Az ellentétek között áthidalhatlan volt az ár. A jó hazafiak mély aggódással látták, hogy a helyzet egyre rosszabbra fordult. Az optimisták még bizakodtak, csodát reméltek. Váratlanul következett be a nagy forda­ Hiszen ha csak ennél maradtak volna a millenáriusok, ez mind nagyon elfogadható el­mélet számba ment volna, de ők tovább mentek, s beleavatkoztak a koronák és tiarák, sőt a sisakok és csákók dohaiba is. Szerintük az új millénium meghozza a trónok és világi méltóságok összeomlását is egész fel a Szent Péter helytartójának baldachinjáig. Nem lesz többé se pap, se katona. A közlegényeket kiosztják a szakácsnék és szob leányok között, a tiszteket hagyja­­ az urhölgyeknel, a generálisok jutnak a vesztáliá­nak. A puskából lesz gurulva. . Na hogy ez a prospektus sehogy sem tet­szett, az érdekelt feleknek, az elképzelhető. A királyok fegyverrel üldözték a chinasmus ter­jesztőit, a pápák bulláikkal fújták őket, ak­­ik lateráni zsinat kiakolbójtással fenyeget min­denkit, aki a millenniumi világboralást hirdeti. Ekkor aztán a mi­lenáriusok Angliában telepedtek le ahová a vatikán merenykövei nem hatottak el. Angol püspkök: Clayton Bellamy, Newton Tamás, Fos­ers a szószékről hirde­ték, hogy a mi­lenniummal összeomlik a pá;a ha­talma­s a török szultán birodal­maj minden ember kálvinistává lesz, aki élve idvezü­lni akar; vége lesz a háborúnak, a halálbüntetés­ 1960. január 1 Egy év a politikában. Egy század mozgalmas drámájában a végszó is elhangzott. A kortina-húzó a jelre vár, hogy a függönyt lebocsássa. A falakon már a következő előadás érdekességeit hirdet, a holnapra szóló szinlap: «XX-ik század» —- ez a sokat ígérő premiere czime. Szenzácziós lesz és szinszerü minden mozzanatában. Nem kisebb teremtő zseni alkotja meg, mint a most lejátszott mű szerzője: Politika asszony. Nem játszták még szerző darabját ha­sonlóan káprázatos szereposztással. A minisz­tereket itt valóságos ekszczellencziás­ urak dom­borítják, és aki ma milliárdokkal dobálódzik a nyílt színen, nem fut az előadás után egy kurta korcsmába frankfurti kolbászt vacsoráink Nem csoda, ha az ilyen látványos színjátéknak a közönsége milliónyi. Minden jelenet telt Ház előtt megy. Sőt olyik az utczát is megmoz­gatja. S ez az igazi érdekesség. Az utcza népe együtt játszik a színészekkel, mint az olasz­­országi kisvárosi színházakban. Nézzük a most lejátszott színmű ut­olsó felvonását: az 1899-dik év politikai ese­ményeit. a lat. A szabadelvű pártban Széll Kálmán érvé­nyesítette nagy befolyását és ezzel ott többsé­get teremtett a békés kibontakozás híveinek. A parlamentben az obstrukczió január és feb­­ruár havában még egyre tartott. Heteket fe­csérelt el a képviselőház névszerinti szavazá­sokkal ilyen kérdések felett: «A jegyzőkönyvben január helyett fél hava h­assék», vagy «az ülés berekesztése he­lyett az ülés bezárása», így parodizálta ki a Ház önmagát az or­szág ellenségeinek őszinte örömére. A Bánffy­­kormány erőszakkal akarta az obstrukcziót elfojtani, de illetékes helyen nem kapott erre felhatalmazást. E helyett a béke létrehozására irányuló tárgyalásokat kellett az ellenzékkel kezdenie. Január elején Bánffy azzal ment fel Bécsbe, hogy «bottal kell közibe ütni» s azzal az utasítással jött vissza, hogy békét kell csinálni. Nem volt ez uj dolog. Nem is bízott a sikerében senki az országban. Harma­dik éve folyt így a játék szépen felvonásokra osztva, változatosan jelenetezve. Mulatságos is lett volna, ha nem mi fizetnők a komédia árát. Rég tudtuk, hogy mindenki a békét akarja: a korona, a kormány, a pártok. Nem­ is ez volt a kérdés: — Ki tudja a békét megcsinálni ? ! —• ezen fordult meg ezúttal is az ország sorsa.­ Ki tudja véghezvinni azt a csodát, hogy a­ csatát a béke olajágával nyerje meg ott, ahol már oly régóta ádáz guerilla-harczban pocsé­kolják a puskaport és vad gyűlölettel törnek egymás ellen. — Kell valamit csinálni! — mindenki belátta. — De mit? És miként? — erre késett a felelet. Bánffy az ellenzéki vezérekkel tárgyalni kezdett. Nem közvetlenül, — azok csak a Lex lista miatt különszakadtak vezetői útján, Szi­lágyi Dezső, Csáky Albin gróf és Andrássy Gyula gróf közvetítésével, álltak vele szóba. Alkudoztak, kufárkodtak, de a béke ügye nem mozdult előbbre. Ekkor a király Széll Kálmánt,­ akinek befolyása nélkül a tárgyalások már rég félbeszakadtak volna, Bánffy mellé állította­, hogy vele együttesen folytassa az ellenzékkel az alkudozásokat. Ezzel megfordult a koczka. Széll egyeni­élyében az ellenzék az ígéretek teljesítésének nek, minden zsarnokságnak. Vagyonközösség lesz, szabad szeretem. Ez így mind nagyon jó lett volna, de egy nagy bökkenője volt az uj Krisztus orszá­gának. Itt csak meglesz minden, amit szemünk és­s rünk megkíván, de mi legyen az Antikrisez­­tus országával? Mert hogy ilyen is létezik, arra nézve alapos útmutatást nyújt Ezékiel próféta, ki tudvalevőleg nagy geográfus és ethnográfus­ volt, elmondván profécziájában, hogy majd mikor a Messiás uj országa jeles virágzásban leend, elő fog jönni a Köss, Mosh és lohol né­pek fejedelme, Gőg és Mágóg hegyei közül s fegyverrel támadja meg a Messiás népét, aki már akkor egészen lefegyverkezett. A franczia millenáriusok elnöke, Agier világos magyarázatot adott a profécziának. Ezékiel elnevezései: Ross, Mosh és lohol bizto­san Orosz s Moszkva és Tobolszk nevekre egészít­­­­hetők ki. E­sszerint a boldog új világot fenye­­­gető Antikrisztus senki sem más, mint az orosz, czár. Siessünk megjegyezni, hogy ez a franczia próféta a XIX. század elején élt, mert ha most élne, bizonyára a Rosből csinálna poroszt, a Moshból Vilmost s a Tobolból Düppolt. De hát erről az eshetőségről is gondoskod!

Next