Magyar Hirlap, 1926. szeptember (36. évfolyam, 197-221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
Szerda Négyszáz református lelkész a Hortobágyon, ahol a papkisasszonyok autogramot kértek a csikóstól Hortobágy, augusztus. (A Magyar Hírlap kiküldött tudósítójától.) Ida hajnali négy órakor négyszáz református lelkész indult el különvonaton Hajdúböszörményből a Hortobágy végtelen szőnyegére. Kedvezett a szerencse a lelkészkongresszus tagjainak, mert már reggel hét órától kánikulai nap sütött a pirosvirágú legelőkre ,és így órákon át köröskörül remegő délibáböltöztette meseszerű varázslatba a horizontot. Előbb a kétezerhétszáz holdas halastót kézték meg a papok, majd Nagyhortobágy állomásra futott be a különvonat és rövidesen a híres hortobágyi csárda elé érkezett a papok karavánja, ahol Jókai cigánya, az öreg Rimóczi zenekarral várta a kirándulókat, akiket Debrecen városa vendégelt meg bőkezűen. A CSIKÓS — BAKA LESZ ! Rimóczi a legszebb hortobágyi pásztorhátát húzta: „Kiszáradt a tóból mind a víz, mind a sár.. A csárda tulajdonosának előadása szerintévtizedek óta nem volt olyan mozgalmas nap a hortobágyi csárda körül, mint amikor most négyszáz papot vendégeltek meg. Kékruhás, kesztyűs hajdúk, filmoperatőrök, árvalányhajas kocsisok, csikósok, gulyások forgolódtak a Ferenc József-kabátbaés magyaros attilába öltözködött kálvinista lelkészek körül. Lázas készülődés, érdeklődés adott elevenséget az impozáns tömegnek. A kilenclábú hortobágyi kőhíd körül, amelyen Petőfi is gyakran sétálgatott, a legmozgalmasabb az élet. Itt ül ugyanis a híd kövén egy öreg Számadó csikós, Kovács József. Neki van a legnagyobb közönsége. Pontosan olyan a külseje, ahogyan iskoláskönyvekben vagy festményeken ábrázolják a hortobágyi csikóst. Széles, felfelé csapott pásztorkalapja, bevarrott ujjú szűrje, rézzel kirakott karikás ostora, kék gatyája és ami a legkedvesebb, kerek, mosolygó, szökés arca, amelyen dugóhúzó módjára kanyarodik a vastag bajusz vékony hegye, indokolttá teszi a rendkívüli érdeklődést. Szemlátomást örül az öreg, hogy ilyen sikere van, de azért takarékoskodik a szóval, nehogy azt gondolják, hogy ő szerepelni akar. Mosolyogva elhárítja a válaszokat. " Elmondja, hogy már haminchét esztendeje járja a Hortobágyot, májustól őszig leint alszik a szabadban. Csak akkor lesz beszédes, amikor megkérdezem tőle: •— Miért nézi le a csikós a gulyást? ] Magától értetődő egyszerűséggel felel: f — A gulyás gyalog jár, a zsikós meg logon. Hogyne lenne nagyobb itt Elmondja az öreg, hogy részt vett a világháborúban. ,— Természetesen huszárolt, úgy elkérdezték tőle, hiszen egy csikós nem is lehet más, különösen hortobágyi csikós nem, mint huszár. Meglepetésünkre így szólt: ' .— Nem én. Balra voltam, 39-es. Hál' Istennek. . .— Miért háll Istennek?. r i— Mert ha huszár lettem volna, a ló életét is kellett volna félteni, ily meg csak mint baka, a magamét. Nem lett volna szívem lovat tűzbe vinni. Kiderült a szavaiból, hogy mindent elkövetett a világháború kitörésekor, hogy bakának osszák be, mert sajnála az állatot a halálba vinni... A ciframénes két csikósát, az öreg Bujdosót és a fiát, szintén nagyot bámulják. Ez a két kékgatyás csikós, artéitamutatványokkal szórakoztatja a közönséget. Amint körülszáguldják lovaikkal a ménest, ugratnak, terelnek, hajtanak — mindezt villámgyorsan, rapszódikus hirtelenséggel és mégis bámulatos éleslátással —a rendkívüli látványosság. Éljenzik, tapsolják őket. A PAPKISASSZONYOK OSTROMA [ Kedves, fehérruhás, mosolygó papkisasszofyok szaladnak szilaj lovával pillanatra megálló csikósbojtárhoz, ceruzát és papirost nyújtanak feléje és — autogramot kérnek. A szép szál parasztlegénytől, itt a hortobágyi ég alatt . . . Leszáll a lováról erre a furcsa megtiszteltetésre Bujdosó és piros arccal veszi a kezébe a ceruzát, a papírt megtámasztja a ló hátának és lassan, nagyon lassan, valósággal rajzolva az egyes betűket, írja le a nevét a nevető papkisasszonyok kedves koszorújában. Ez hiába, nem megy olyan gyorsan, mint a lovaglás, úgyhogy eltart egy negyed óráig, amíg a kisasszonyok levelezőlapjaira autogramot ad. * A csárda mögött a fák alatt pusztai istentiszteletet végez Molnár Zoltán hajdúhadházi lelkész. Szentbeszédének befejeztével felzendül a pusztán az ének: Tebenned bíztunk, eleitől fogva ... Délben több mint négyszáz terítékű ebédet adott Debrecen város a vendégeknek: a kőhíd közelében, a legelő cifragulya és a ciframénes között terítettek föl. Csikósok főzték az ebédet, szolgafán csüngő bográcsban a gulyást, és ebéd közben az öreg Rimóczi húzott régi betyárnótákat és elhaló, fáradt hangján énekelte is. Elutazás előtt az egyik bojtárgyerektől valaki meg akarta vásárolni a zsíros, színét vesztett pásztorkalapot, amely már huszonöt esztendős — a bojtár nagyapjától örökölte. Azt felelte a vásárló úrnak a bojtár, hogy nem adja el semmi pénzért sem. — De hiszen nagy pénzt fizetek érte s ebből vehetsz magadnak újat. Tagadón rázta a fejét és nevetve hunyorított a szemével a bojtár: — De nem huszonöt esztendőses. Nekem pedig ez kell. Diószeghy Miklós. — B—WEra——PMrvti 111 —ti fin inmw«»a——— I ELEKTROMOTOROK] javítása, tekercselése. Villanyszerelés. Vidékre is kiküldünk. Hamvas és Társa mérnökök. Budapest, V^ers Kálmán uccalJO^Ké^ A halott Vetsera Mária bárónő, Rudolf trónörökös szerelmese miatt öngyilkos lett egy bécsi postahivatalnok (A Magyar Hírlap bécsi tudósítójától.) Bécs érdeklődését egy romantikus öngyilkosság tartja lekötve már két nap óta. Heiligenkreutzben, Rudolf trónörökös utolsó szerelmének, Vetsera Mária bárónőnek sírjánál megjelent vasárnap egy jól öltözött fiatalember, egy csokor rózsát tett le az egyszerű kőkereszt elé és a fiatalembert aznap este átlőtt fejjel holtan találták heiligenkreutzi szállodájának szobájában. A rendőrség hamarosan kiderítette, hogy az öngyilkos Ewald Laumann, aki barátjának, Georg Dollinernek a társaságában érkezett Heiligenkreutzbe. A csendőrség Dollinert, aki az egyik bécsi templom énekese, letartóztatta, miután az öngyilkosság körülményeit még nem látja tisztázottnak. A badeni törvényszéknek a felfogása szerint azért kellett Dollinert letartóztatni, mert a templomi énekes a jelek szerint együttes öngyilkosságra bírta rá barátját és azután, hogy Laumann eldobta magától az életet, visszariadt attól, hogy barátját kövesse a halálba. A törvényszék utasítására a heiligenkreutzi csendőrség megindította a nyomozást abban az irányban is, vájjon nem fűzték-e tiltott viszony szálai a két fiatalembert egymáshoz. Dolliner természetesen tagadja, hogy együttes öngyilkosságot akartak volna elkövetni barátjával és tagadja azt is, hogy bármi más szál, mint a barátság szálai fűzték volna egymáshoz. A heiligenkreutzi csendőrséggel egyidejűleg a bécsi rendőrség is megindította a nyomozást és rövidesen kiderítette, hogy pünkösd táján Ewald Laumann egy másik barátjával, Heinrich Bur-ral, a mayerlingi katasztrófa színhelyén járt és Vetsera Mária sírjánál fölkiáltott: — Milyen jó is volna itt feküdni, csak nem egyedül! Ettől a perctől kezdve Laumann Vetsera Mária rajongójává vált, és összevásárolta Bécs könyvkereskedéseiben mindazokat a könyveket és röpiratokat, amelyek a bárónő személyével foglalkoztak. Szobáját valósággal megtöltötték a szép szőke Vetsera Mária képei és két hónap óta Laumann csak ebben a gondolatkörben élt. Természetes, egészen megváltozott s a mayerlingi tragédia harminchét év múlva annyira megfeküdte egész gondolkodását, hogy családja szinte rá sem ismert. Sűrűn hangoztatta, hogy mennyire sajnálja a szép szőke bárónőt, amikor nem is követett el más bűnt, mint hogy egy királyfit szeretett. Laumann sűrű látogatója volt a kapucinusok sírboltjának és elmesélte testvéreinek és ismerőseinek, hogy milyen különös hangulat vett rajta erőt a Habsburg-család kriptájában. Ismert minden szarkofágot és könyv nélkül tudta a rajtuk álló feliratokat. Laumann szüleinek legfiatalabb gyereke volt és nemcsak édesapja és édesanyja, hanem tizenegy testvére is fiatal kora óta kényeztetgette, becézgette a csinos fiút. Csak az utolsó három hétben tűnt fel testvéreinek, hogy Laumann természete megváltozott, azóta, amióta Georg Dollmnerrel barátságot kötött. Augusztus huszonötödikén Laumann egyik nővérének, akivel az utcán találkozott, még bejelentette, hogy a hét vége felé meg fogja látogatni. Ezt az ígéretét azonban már nem váltotta be, mert úgy látszik, életében a múlt hét vége felé döntő fordulat állott be. Laumann az egyik bécsi postahivatal tisztviselője volt és fölöttesei a tehetséges, okos, ügyes fiatalembernek nagy jövőt jósoltak. Egymilliókétszázezer korona fizetése volt egyelőre csak a postánál, azonban miután csupán lakásáért kellett négyszázezer koronát fizetnie — Laumann egyik sógoránál étkezett teljesen ingyen —, a nyolcszázezer korona fölösleg zsebpénznek maradt a fiatalember számára. Augusztus huszonnyolcadikán, pénteken Laumann nem ment be hivatalába, hanem anélkül, hogy testvéreinek bármit is szólt volna, beteget jelentett. Szombaton egész délelőtt szobájában tartózkodott és csak déltájban ment el rövid időre. Hatalmas rózsacsokorral tért vissza a kezében és mikor a háziasszonya megkérdezte, hogy mennyiért és minek vásárolta a virágot, csak annyit mondott, hogy tizenötezer koronába került, de arról nem árult el semmit, hogy mi célból vásárolta. Egy órakor elment hazulról egyik nővérének a lakására és ott megebédelt. Félkettő tájban ment el sógoráéktól és attól kezdve híreni látták többé Bécsben. Hétfőn délelőtt a nővére levelezőlapot kapott tőle Mayerlingből, amelyen csak annyi állt a nyomtatott „Szívélyes üdvözlet“ alatt, Ernárdtól. Nővérének még feltűnt, hogy a d. betű kacskaringója egy keresztet mutatott. A rendőrség nyomozása során kihallgatta Laumann szállásadónőjét is, aki elmondotta, hogy a fiatal postatisztviselő két hét óta, ellentétben az addigiakkal, szobáját állandóan zárva tartotta és még a szobalányt sem engedte be takarítani, hanem maga hozta rendbe szobáját. A múlt hét közepén Laumann megkérte szállásadónőjének szobalányát, aki híres volt arról, hogy kártyából jósol, hogy menjen el vele a nővéréhez és ott jósolja neki azt, hogy rövidesen agyon fogja magát lőni. A szobalány megbeszélés szerint el is ment Laumann nővéréhez és ott tényleg megjósolta neki öngyilkosságát. Laumann nővére és sógora az egész dolgot nem vették komolyan és csak nevettek az ostoba jóslaton. Ewald Laumann azonban nagyon komolyan vette a szobalány jóslatát. Laumann szobáját testvérei kívánságára a rendőrség feltörte és valóban sok dolgot találtak, ami világosságot vett a titokzatos öngyilkosságra. Laumann íróasztalán egy fényképállványt találtak, amelyen még nemrégiben testvérei fotográfiái állottak, azonkívül két rámát is találtak, melyek közül az egyikben barátjának Heinrich Barnak, a másikban pedig saját magának a fényképe állott. Ezek a fényképek már nem állottak többé a helyükön, amikor a rendőrség behatolt Laumann szobájába, hanem helyettük Vetsera bárónő, Rudolf trónörökös számtalan képe és Dolliner egyik fényképe állott. Dolliner képe alatt a következő jellemző sor állott: „Az én drága Györgyöm.“ Heiligenkreutzból Laumann szinte minden ismerősének levelezőlapot küldött, melyek kivétel nélkül mind Vetsera Mária sírját ábrázolták. 7 OHIiORHK legjutányosabban I VR A ET. 1 En.ábet kürüt 13 MM R. nál Földrengések mindenfelé Lisszaboni jelentések szerint a portugál partvidéken ma hajnalban óriási földrengés pusztított, amelynek központja a Fayalszigeten volt. Az eddigi jelentések szerint a sziget fővárosában, Hortóban egyetlen ház sem maradt épen és a halottak száma meghaladja a százat. Közelebbi részletek még nincsenek. Athéni jelentések szerint a Földközi tenger partvidékein pusztító földrengést Görögországban Théba és Pireus sínylették meg a legjobban, ahol több ház beomlott. Emberéletben az eddigi jelentések szerint nem esett kár. 1926 szeptember 9. 3 A NAP LOVAGJA, * K *. RIPKA Még nem olvastam újságot, mondotta ma félben Ripka Ferenc egy déli lap tudósítójának, és azután kifejtette programját. Nagy szerencse, hogy Ripka nem olvasta a reggeli lapokat, mert talán elmarad a program kifejtése, ha Ripka látja, milyen egyhangú hatást vált ki polgármester-jelöltsége a sajtóban, jobbfelé és balfelé egyaránt. Mert a Wolff-párt emberei, ha lehet még,okkal nyomatékosabban utasítják vissza Ripka jelöltségét, mint a blokk pártjai. Ripka Ferenc olyan váratlanul jelent meg a városi politikában jó két évvel ezelőtt, mint Lohengrin akkor, amikor a hattyú hozta a sarkán, hogy legyen, aki megvív Telramunddal, a szép Elza hercegnő kezéért Henrik király előtt. Üresedés folytán lett a gázgyár vezérigazgatójává Ripka, és sokfelé azt mondják, igen jól bevált ebbesz az állásban, amint azelőtt szorgalmas mérnök-tisztviselője volt a Ganz-Danubius-nak és esténként szorgalmasan látogatta az egyik budai kaszinót, míg valamilyen véletlen nyári találkozás a Balaton partján, Budapest közigazgatásának élére állította. Mert oly későn, levelek hullása idején, ez a kérdés egész természetességgel vetődik fel akkor, amikor Ripka Ferenc ma délben ígéreteket tett és programot rajzolt arra az esetre, ha polgármesterré választanák. Mint kormánybiztosnak és azután mint főpolgármesternek két esztendeje volt a hatalom Ripka kezében már idáig is, hiszen Sipőcz Jenő nem jelentett ellensúlyt és nehézséget a Ripka-féle koncepciók megvalósulásának szempontjából. De az a két év, amely Ripka Ferenc irányítása alatt, vagy irányításának hiányában pergett le a városházán, elmúlt eredmények, és elmúlt sikerek nélkül. Ripka Ferenc kormányozta a városházát akkor, amikor nem ült ott semmiféle ellenzéki párt, kormányozta a városházát akkor, amikor nem volt közgyűlés, és a főpolgármesteri székben ült akkor, amikor a pártközi értekezletek csendes megbeszélésein intéződött el a legtöbb kérdés, békésenés nyugalommal. Azokat az eredményeket, amelyeket most helyez kilátásba Ripka, már régen kiépíthette volna minden nehézség és minden feltartóztatás nélkül. Hónapok óta hevernek Ripka íróasztal fiókjában a külföldi kölcsönajánlatok, de hónapok óta nincsen kidolgozva az a produktív beruházási program, amely előfeltétele volna a 20 millió dollár felvételének, és azokból a nagyszabású ígéretekből, amelyeket ma délben sorakoztatott fel a gázgyár volt vezérigazgatója, két év alatt könnyűszerrel lehetett volna megvalósítani legalább ötven százalékot, csak éppen Ripka idáig gondosan eltitkolta nagy terveit. Igazán nem akarunk egyetlen kellemetlen szót sem mondani Ripka Ferencről, aki most újból mint providenciánig ember szerepel, mert a polgármesteri hivatalon kívül feléje int a kereskedelmi miniszter tárcája is. Csak egyet nem értünk: ez a providenciális ember két év előtt kapott kezébe nagy hatalmat a városi politika fölött és akármilyen pozitív előterjesztése Budapest újjáépítése, Budapest életmentése körül simán érvényesült volna az elmúlt két év alatt. Csak éppen Ripkának, aki most két kézzel adja az ígéreteket: a két év alatt nem volt egyetlen pozitív előterjesztése sem, és többek közt a 20 millió dolláros külföldi kölcsön felvételéről azért nem lehetett tárgyalni, mert nem volt semmiféle konkrét terv a 20 millió dollár felhasználására. A fővárosi tanács rögtönözve összeállított egy olyan beruházási programot, amely elsősorban az amúgy is félig üres szállodákat akarta néhány monumentális és egészen üres szállodával kiegészíteni: szállodákkal a budai oldalon, szállodákkal a Belvárosban, szállodákkal a Városligetben. Ez a beruházási program komolytalanságánál fogva vita nélkül, vagy szinte vita nélkül került le a napirendről és Ripka Ferencnek könyönyű módja lett volna előterjeszteni egy másik, szelíd, józan, megalapozott beruházási programot. Ez azonban nem következett be. Ne vegye rossz néven Ripka Ferenc, akinek kvalitásait szívesen elismerjük, de az a két év, amelyet a városi politika élén töltött, nem igen hozott más pozitív eredményt, mint egy kínos választási bukást az általa életrekeltett pártnak. De nem igen tudunk egyetlen olyan megvalósított, vagy akár csak fölvetett ötletről, amely Ripkától, mint Budapest kormánybiztosától, vagy Ripkától, mint Budapest főpolgármesterétől eredne. Ezért bajos egy kevéssé komolyan venni azokat a nagyvonalú és bőkezű ígéreteket, amelyeket a polgármesterválasztás alkalmából visz ki a nyilvánosság elé Ripka Ferenc, nem véve tudomásul azt, hogy nagy terveket csak a bizalom atmoszférájában lehet megvalósítani. A bizalomnak ez az atmoszférája pedig mintha mégis csak Bárczy Istvánból áradna ki. Igazán nem akarjuk bántani Ripka Ferencet, de attól tartunk: Bárczy Istvánban még ellenségei is inkább bíznak — ami Budapest újjáépítését illeti —, mint Ripka Ferencben barátai és füvei. .. .