Magyar Hirlap, 1926. december (36. évfolyam, 273-298. szám)

1926-12-01 / 273. szám

Szerda Indiszkrét és kellemetlen emlékiratok (A Magyar Hírlap londoni tudósítójától.) Londonban igen kínos feltűnést keltett az a nagy kötet, amellyel az Evening Post volt szer­kesztője, Frank Harris kezdte meg emlékiratainak kiadását. Kalandos és különös pálya után Frank­arris most már hetvennegyedik évében jár, elköltözött Lon­donból, Amerikában telepedett le, és a most kiadott kötettel aligha volt más célja, mint a minél nagyobb példányszám elérése. Ezért igen nyíltan beszél saját szerelmi ügyeiről és igen nyíltan beszél­t ismerőseinek szerelmi ügyeiről is, valamint olyan egészen magánter­mészetű eseményekről, amelyek ugyan befolyá­solták néha, sőt erősen befolyásolták az angol politika menetét, de azért nem szokás róluk szót ejteni. Ezek a magántermészetű események részben nőkkel, részben pénzzel kapcsolatosak. Frank­­Harris sok mindent tud, hiszen fénykorában nem egyszer látta vendégül asztala mellett a későbbi VII. Edward királyt, amikor még walesi herceg volt és az angol királyi család néhány más tagját, amint a kon­zervatív párt vezérkara és az angol konzervatív főnemesség sok fényes neve szintén sűrű ven­dég volt Frank Harris házánál. Nem lehet ta­gadni, az Evening Post volt szerkesztője ugyan­olyan kíméletlenül őszinte, ha saját magán­ügyeiről beszél, mint akkor, ha mások magán­ügyeiről ejt szót, de azért nem lehet csodálni, ha Angliában kínos feltűnést keltettek ezek a memoárok. Sok szép történeti beállítás beszélt arról, milyen hősies munka árán tudta meg­nyerni Cecil Rhodes a nagy afrikai angol biro­dalom eszméjének a konzervatív politikát, mi­kor a gyémánt-tröszt megalapítása után haza­tért Londonba és propagandát kezdett azért, hogy Dél-Afrikától Észak-Afrikáig angol zászló lobogjon a fekete világrész fölött. Már most Frank Harris volt az elsők egyike, akikkel Cecil Rhodes érintkezést keresett, hi­szen szüksége volt a sajtó támogatására. Frank Harris azonban elárulja, milyen érvekkel dol­gozott Rhodes. Miután az Evening Post csak­ugyan a Rhodes által hirdetett eszmék szolgá­latában állott, Rhodes elővett egy ívet és ezt mondotta: — Kedves Harris, most vezetek be egy új papírt a londoni tőzsdére. Vegyen át kétezer darabot egy fontjával és biztosítom, hogy öt fonton fogja eladni őket... Frank Harris visszautasította az ajánlatot, mire Rhodes kijelentette azt, hogy hajlandó biztosítani a tízezer font tőzsdenyereséget és egyben megmutatta a lajstromát azoknak, akik már jegyeztek ilyen előnyös árfolyamo­kon részvényeket. Az angol politika vezéreitől az angol irodalom sok tisztelt nevéig igen so­kan szerepeltek ezen a lajstromon. Az egyik ötezer darabbal, a másik kétszáz vagy száz da­rabbal, az egyiknek Rhodes ajánlotta fel így a részvényeket, a másik fölkereste a délafrikai gyémántkirályt, és Rhodes neve utasíthatta vissza kívánságát. Mindenesetre megnyugtató az, hogy nem kis borravalókért bocsátották áruba meggyőződé­süket az angol közvélemény vezérei, hiszen tíz­ezer font magyar koronákban 3,5 milliárd és ez mutatja, milyen nagy, milyen gazdag or­szág Anglia. Frank Harris ugyan nem sorolja fel egyenként, milyen nevek szerepeltek Cecil Rhodes lajstromán, amint nem sorolja fel név szerint, melyik angol politikusnak melyik ismert angol hölggyel volt szerelmi viszonya, de azért a célzások nagy része eléggé világos, még akkor is, ha valaki Budapesten olvassa el a könyvet, nem lehet csodálni tehát, ha a sajtó­­szabadság minden tiszteletben tartása mellett akadtak egyesek, akik Harris emlékiratainak betiltását sürgették Angliában. És mégis: a történetírás számára értékes források lesznek Harris följegyzései. Például az angol politika egyik legérdekesebb és leg­megdöbbentőbb eseménye volt az, hogy Chur­chill mai angol pénzügyminiszter apja, Lord Randolph Churchill, aki tudvalevőleg Marl­borough herceg fiának született, és harminchét éves korában mint a konzervatív párt balszárnyának híres tehetséges vezére, pénzügyminiszterré lett, va­lamint az alsóház vezérévé, alig hat hónap elmúltával hirtelen éles ellentétbe került Sa­lisbury márkival, a konzervatív kormány el­nökével, és benyújtotta lemondását. Igen ér­dekesek azok az adatok, amelyek följegyzik, hogy a lemondás hírére több, mint kétszáz kon­zervatív képviselő sietett Lord Randolph Churchill lakására, amíg azt hitték, hogy a harcból Churchill kerül ki győztesen. Amikor azonban néhány nap múlva Salisbury maradt miniszterelnök, és Churchill csakugyan kénytelen volt távozni, Harris egész magányosan találta a bukott ve­­r­zért, egyetlen vendég nélkül és teljesen meg­törve.­­ Sokszor vetették fel azt a kérdést, miért j­elezte ki alig hathónapos pénzügyminiszterség­­ után Churchill a konfliktust a miniszterel­­­­nökkel, mikor harminchét éves korában mégis­­­csak szép pozíció volt számára a második hely­­ a kormányban és az alsóház vezetése. Harris most egyetlen kegyetlen szóban adja meg a magyarázatot: paralízis. Az angol konzervatív párt legfényesebb tehet-­­­ségét, legnagyobb szónokát, legérdekesebb­­ egyéniségét már ekkor korlátozta teljes be­­­­számíth­atóságában a paralízis kiütközése, csak­­ éppen az orvosok még nem állapították meg­­ rajta a betegséget.­­ Frank Harris lelkiismeretesen kinyomozta a­­ paralízis kezdeteit, egészen eddig a reggelig,­­ amíg Randolph Churchill még egyetemi hall­­­­gató korában nagy megdöbbenésére egy isme­retlen nő kopott szobájában ébredt fel, és­­ csak hosszú gondolkodás után tudott ráesz­mélni arra, hogy éjszaka sok konyakkal ke­­­­vert pezsgőt ivott, mielőtt tántorogva távozott­­ egy vendéglőből, így és ezért tört össze az angol politika­­ egyik legfényesebb tehetségének nagyszerű lendülettel indult karrierje. Churchill ideges­sége aggasztotta barátait, és tanácsukra Chur­chill elindult a világ köré, egy angol lapnak küldve még mindig igen érdekes tudósításo­kat. De rokonsága már tudta azt, milyen hős­tett volt Randolph Churchill felesége részéről az, hogy elkísérte férjét erre a nagy útra, revolverrel kezében, mert Randolph Churchill néha már, őrjöngési rohamokat kapott a hajó kabinjában. Amikor alig túl a negyvenen még egyszer,­­ vagy kétszer csatába indult az alsóház üléster­mében Randolph Churchill, barátai és ellen­­­­felei egyaránt megdöbbenve látták, mi lett ab­­­­ból az emberből, akit az egész alsóház elismert : a legnagyobb politikai és parlamentáris tehet­ség gyanánt. Akadozva beszélt Randolph Chur­chill, ismételte mondatait, nem tudta befejezni az elkezdett gondolatmenetet, és csak az újság­írók kíméletének köszönhette, ha a lapok köz­lései szerint másnap mégis volt valamelyes rend és összefüggés beszédében. Mint kísértet járt még néhány esztendeig a negyedik párt vezére az angol politikában, itt és ott voltak világ­os percei és talált olyan mon­datokat, amelyek még egyszer felrázták az an­gol közvéleményt, még egyszer felvetették­ a be­­avatatlanok előtt azt a kérdést, miért kapcso­lódott ki Randolph Churchill az angol politika vezérei közül, azután néhány hónapra egészen visszavonult Randolph Churchill, és végül el­indult pihenni a Westminster-apátság nagy angol halottai közé, mielőtt még negyvenhat esztendős lett volna. Nyílt kérdés az, szabad-e megírni az ilyen történetet, vagy sem, de az bizonyos, Frank Harris története sok mindent magyaráz meg. Amint a később VII. Edward királlyá emelke­dett walesi herceg arcképét is sok érdekes vo­nással egészítik ki Frank Harris emlékiratai, csak éppen ezeket az érdekes vonásokat ugyan­olyan bajos egy napilap hasábjain reprodu­kálni, mint Randollph Churchill szomorú tragé­diájának éppen a legjellemzőbb részleteit. A montecarlói játékteremben ismerkedett meg Frank Harris a walesi herceggel, aki kereste ezt az ismeretségiét, mert azt hallotta, hogy Frank Harris kitűnően tud pikáns történeteket előadni. Frank Harris elkezdte bemutatni mű­vészetét és ettől fogva a walesi herceg baráti körébe fogadta az Evening Post szerkesztőjét, sőt már a megismerkedés estéjén elfogadta meghívását vacsorára. Igaz, hogy másik vacsora­­vendég gyanánt előre bejelentette a walesi her­cegnek Frank Haris a Comédie Frangais egyik színésznőjét, aki még kiélezettebben tudott sikamlós történeteket elmondani, és negyedik­nek az asztal mellett ült már kissé sötéten, összetörve, Randolph Churchill. Frank Harris kétségkívül hajszolta a szen­zációt, és kereste a magas példányszámokat emlékiratainak kiadásánál, de azért a me­moárok kötetében annyi a történetileg és poli­tikailag érdekes adat, hogy az emlékiratok is­mertetésére még kénytelenek leszünk vissza­térni. I . MarvIsSlflyge­­i 4 láncú, masszívkarú bronzcsillár csiszolt burával_ _ _ .. -................ <300.000» 6 lángú, masodvkarú fáklyás bronzcsillár 900.000 iSj 7 láncú faragott fa fáklyáscsillár ... ....... 650.000 m Selyemernyős éjjeliszekrény-lámpa ... 120.000 ig Kedvező fizetési feltételek Vidékre fényképeket is kü­lltünk RADELBURGER ERNŐ Budapest, V., lápét körút 5. Telefon: 1411—1­4. || HÍRLAP 11926­­december 1T. ) A Roboz-fivérek fogva maradnak, de az ítéletet visszaküldte a kúria a táblához A tábla Auer-tanácsa, mint emlékezetes, megváltoztatta a törvényszéknek hűtlenség­gel vádolt Robo­z-fivérek ügyében hozott ítéletét és Roboz Imre ötéves büntetését ti­zenkét évre. Roboz Béla négyéves büntetését tízévi fegyházbüntetésre emelte fel. A fivérek közül Roboz Imrét nem hűtlen­ség miatt, hanem három cikkének kor­mányzósértő és nemzetgyalázó tartalma miatt mondotta ki bűnösnek. A fivérek a kúriához intézett semmiségi panaszaik kap­csán azt is előadták, hogy a táblai tárgya­lásról készült jegyzőkönyvek hiányosak, mert több előterjesztés és bizonyítási indít­vány kimaradt, kérték ezért a jegyzőköny­vek helyesbítését. Ugyanekkor a fivérek védője szabadlábra helyezési kérelmet nyúj­tottak be a kúriához. A kúria I. first­-tanácsa kedden hozta meg döntését a szabadlábra helyezés és a jegyzőkönyvek kiigazításának kérdésében: a szabadlábra helyezési kérelmet elutasította azzal a megokolással, hogy a büntetés oly súlyos, hogy tartani kell a szökéstől. A má­sik kérelemre vonatkozólag a Roboz-ügy ítéletének és iratainak a tábla Auer-tanácsá­­hoz való visszaküldését rendelte el, hogy a tábla vizsgálja felül, vájjon a jegyzőköny­vek tényleg hiányosak és tévesek-e és ilyen értelemben saját hatáskörében rendelkezzék azok helyesbítéséről. A Kúria az ügy tár­gyalását január 19-ére tűzte ki. A készülő olasz polgári perrendtartás ügyében véleményt kértek Magyary Géza egyetemi tanártól (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A ma­gyar jogtudomány egyik legkiválóbb és leg­érdemesebb munkását, Magyary Géza egye­temi tanárt, az a kitüntető figyelem érte, hogy a most készülő új olasz perrendtartás törvényjavaslatát a kodifikáló bizottság el­nöke el­küldötte neki azzal a kéréssel, ta­nulmányozza át, adjon véleményt róla, egy­úttal pedig fölkérte arra is, hogy a magyar perrendtartás fő irányelveit értekezés formájában írja meg, mert az olasz parlament elé kerülő törvényja­vaslatban esetleg ezt is fel lehetne használni. Két évvel ezelőtt szavazta meg az olasz parlament azt a törvényt, amellyel az olasz jogszolgáltatás egyik területét új alapokra kívánta fektetni. A törvény felhatalmazása alapján meg is alakult a négy bizottság, amely az új kódexek összeállítására volt hivatva. Ezek a bizottságok a codex com­­mercio — a kereskedelmi jog, — a codex di procedura civile, — a polgári perrend­tartás, — codex civile — a magánjog és a codex della marino mercantile — a tengeri kereskedelmi jog átdolgozását meg is kezd­ték. Az összes bizottságok közös gyűjtő­neve: Commissione Reale per la Riforma dei Codici, a codexeket átdolgozó királyi bizottság. Az egyes albizottságok ezalatt a két esz­tendő alatt el is készültek munkájukkal, a régi kódexek alapelveinek figyelembevételé­vel kidolgozták azokat a törvényjavaslato­kat, amelyek nemsokára az olasz parlament elé kerülnek, hogy elfogadásuk után átala­kítsák, illetve modernizálják az olasz polgári jogot. Az idén nyáron fejeződött be a munka és az egyes albizottságok referensei a letár­gyalt és elfogadott anyagot rendszeres mun­kába foglalták és könyvalakban is kiadták. A polgári perrendtartás bizottságának el­nöke Lodovico Mortara egyetemi tanár, volt miniszter és a bizottság előadója, Camne­­lotti olasz egyetemi tanár, az elkészült tör­vényjavaslatot a napokban elküldték Ma­gyary Géza budapesti egyetemi tanárnak, aki a polgári perrendtartás európai hírű tudósa. A kísérőlevélben pedig megkérték, ismertesse velük a magyar polgári per­­rendtartást, mert ezt is szeretnék figyelembe venni, mi­előtt az új olasz perrendtartást megteremte­nék. Az olasz perrendtartás ugyanis 1865-ben készült, nagyrészt már nem felel meg a mo­dern élet követelményeinek, melyeket a ma­gyar perrendtartás már figyelembe vett Tu­domására hozták a kiváló magyar profesz­­szornak, hogy értekezését, amelyet hozzájuk juttat, nyilvánosságra akarják hozni a leg­­előkelőbb olasz jogi szaklapban, a Bolle­­fino-ban. Ebből az alkalomból felkerestük Magyary Gézát és kérdést intéztünk hozzá, hogy mi­lyen szempontokat óhajt kidomborítani az olaszok számára készülő értekezésében. A professzor, akit egyetemi katedráján talán a legnagyobb szeretettel hallgat a jogászifjú­ság, szerény mosollyal húzódozik a nyilat­kozattétel elől. — Vájjon mi érdekelheti főként az ola­szokat a mi polgári perrendtartásunkból ? — kérdezzük. — Ezek igazán szakkérdések, — vála­szolja. — Értekezésemben főként a per­orvoslatok és más hasonló részletkérdések szerepelnek majd. A munkába már bele is kezdtem és remélem, hogy hamarosan el is készülök vele. A magyar perjogot valóban minta­képül használhatja akár­melyik állam. mert annak felépítésénél a Plósz-féle bizott­­­ság figyelembe vette a modern német és osztrák perrendet és még most, évtizedek­ után is a legkitűnőbben állja meg a helyét. A nekem elküldött munka kritikai méltatá­­sáról csak annyit: az olaszok tényleg igye­keztek minden tekintetben korszerű alkotást létrehozni. Bizonyos vagyok azonban abban, hogy a magyar polgári perrendtartásnak is sok hasznát veszik majd, hiszen nálunk az igazságügyi intézmények a tökéletesség igen magas fokán állanak és ez volt az oka annak, hogy a hányatott idők után a mai gyár jogszolgáltatás a legrövidebb időn bel­­lül és szilárd támaszokkal maga alatt állna, lőtt talpra. Értesülésünk szerint egyébként a most készülő magyar magánjogi törvényjavaslat egy példányát is elkérte az olasz kodifikáló bizottság, mert az olasz magánjog átformá­lásánál ezt is figyelembe kívánják venni. _________ (—Hu) GYEREKEK AZ UCCÁN (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Mennél jobban nő, gyarapszik a forgalom a kül­földi nagyvárosok utcáin, a hatóság annál nagyobb gondot fordít a gyerekek testi ép­ségére. Ismeretes az a kedves kép, amely egy hatalmas londoni rendőrt ábrázol, aki megállítja a forgalmat és egy kis gyereket kézenfogva vezet át az omnibusz- és­ autó­­busztenger közepén az utca egyik oldaláról a másikra. Nálunk, sajnos, nem igen törődnek vele, hogy a száguldó autók és kocsik között miként jut át az iskolásgyerek testi épségé­nek veszélyeztetése nélkül. Úgy látszik, hogy a városházán végre-valahára mégis csak felfedezték a gyereket és rájöttek arra, hogy semmikép sincs jól, hogy az autó sza­badon rohan és gázol, ellenben a gyerekkel nem törődik senki. Ma aztán a polgármester a belügyminiszterrel egyetértőleg rendeletet adott ki a gyermeknek az utcai forgalom­ban való fokozatos védelméről. Ebben a rendeletben a polgármester nyomatékosan felhívja az alárendelt hatóságokat és köze­geket, hogy az útvonalon áthaladó gyerme­keknek testi épsége érdekében mindent kö­vessenek el. A belügyminiszter rendeletét egyidejűleg megküldték az államrendőrség főkapitányságához és a BSzKRT igazgató­ságához is, hogy közegeiket a szükséges szempontokra kioktassák. Benne van a ren­deletben, hogy ha a gyermekek csoportosan haladnak át az úttesten, a rendőrközegek kötelesek a közlekedési eszközök forgalmát teljesen leállítani mindaddig, amíg a gyer­mekek az úttesten áthaladva a gyalogjáróra nem érnek. Mindenesetre örömmel köszöntjük a pol­gármester rendeletét. Ámbár nem tudjuk, hogy lesz-e foganatja, mert a budapesti utcai közlekedés kérdése nem olyan egy­szerű dolog, hogy egy szimpla rendelettel el lehetne intézni. Itt elsősorban az autókat kell megrendszabályozni és a sofőröket kell kitanítani arra, hogy az uccákat nemcsak számukra teremtette az isten, és hogy az uccákhoz joga van a gyalogos embernek is. Azután az iskolákban előadásokat kellene tartani a gyerekeknek, hogy mikép járjanak­­keljenek az utcán, hogy baj, veszedelem ne érhesse őket. De nemcsak a gyerekekre fér rá a kioktatás, hanem a felnőttekre is, mert Budapesten a felnőtteknek fogalmuk sincsen róla, hogy mikép kell járni a trottoáron és mikép kell átmenni az ucca egyik oldaláról a másikra. Kezdetnek tehát nem rossz ez a rendelet, de folytatás nélkül nem sokat ér. BsaaEwasnaiEsssEaEaDBeeBiSEaaaBaBaeeHEMMe* Tűzifa, szén, Koksz Geiritiger TBzelyanyii | KeresstedeNisi Vállalat V., Vág ucca szám Tefefón: 903- 08 és 998-33

Next