Magyar Hirlap, 1927. február (37. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

i­­értékes emberét és úgy látszik,­­ az új „császárné“ befolyása most teljes mértékben érvényesül II. Vilmos fölött, hiszen a volt császár ismételten kijelentette azt, hogy csak második házassága óta tudja azt, mi az igazi boldogság és emellett min­dig nagyon hangsúlyozta új feleségének nagyszerű pénzügyi érzékét. Hermina valóban a legkeményebben és a legszívósabban sajtolt ki újabb és újabb összegeket a porosz államból, nem törődve azzal, milyen érzések és hangulatok támadnak­­ majd az ilyen erőszakos pénzügyi mű­veletek folytán. Azt is könnyű megérteni, ha első feleségét kissé könnyen és kissé teljesen felejtette el a volt császár, mert akkor, amikor Del­brück volt alkancellár és II. Vilmos néhány másik régi híve katonai egyenruhájukat felvéve jelentek meg nála a háború legvég­sőbb napjaiban, felkérve őt, vegye át az utolsó rohamcsapat veze­tését és a német császárság presztízsének, a né­met uralkodóház jövőjének megmentésére ,— essen el velük együtt az utolsó rohamnál. Auguszta Viktória császárné könnyes sze­mekkel ugyan, de csatlakozott a kéréshez, mert szintén úgy látta, hogy II. Vilmos csak így zárhatja le pályáját, nem pedig a meneküléssel. Ezt a tanácsot soha nem bocsátotta meg Auguszta Viktória császárnénak II. Vilmos és ezért szánta el magát olyan könnyen a második házas­ságra. Hermina „császárné“ tudvalevőleg sűrűn hagyja el a doorni kastélyt, mert unja ott az élet egyhangúságát, és megy olyan vá­rosokba, ahol vannak színházi előadások, vannak hangversenyek, van társasági élet. II. Vilmos azonban nem veszi rossznéven második nejének a sűrű kirándulásokat, hanem folyton hangsúlyozza, hogy csak újabb házassága óta tudja, mi az igazi bol­dogság, mi a jó családi élet és mi az igazi pénzügyi tehetség. 1927 február­­. A kettős mandátumok sorsa­ ­ .A Magyar Hírlap tudósítójától.­ A kor­mánypárti kettős mandátumok ügyének jó­része már eldőltnek tekinthető. Egész bizo­nyos, hogy Klebelsberg Kúnó gróf kultusz­­miniszter a szegedi mandátumot tartja meg és így Egerben és Komáromban új válasz­tás tesz. Komáromban valószínűleg Dehhoff Antal miniszteri osztálytanácsos, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter egyik titkára lép fel, akit a választók háromnegyed ré­szének aláírásával kértek fel ma a jelöltség elvállalására. Az egri kerület ügye még nem dőlt el, mert ide megfelelő jelöltet még nem találtak. Mayer János földművelésügyi miniszter­nél ma küldöttség járt Hódmezővásárhely­ről, hogy ottani mandátumát tartsa m­eg, a a földművelésügyi miniszter úgy nyilatko­zott, hogy e tekintetben a miniszterelnök dönt. Valószínű azonban, hogy Mayer János régi kerületét, a kápolnai kerületet fogja képviselni, és a hódmezővásárhelyi mandá­tumról Lázár Dezső javára lemond. Erdélyi Aladár ceglédi képviselősége már eldöntött dolog, úgyszintén egészen bizonyos, hogy Bethlen István gróf a debreceni mandátu­mát tartja meg. Vass József szombathelyi képviselő lesz és így a gyöngyösi, zalaszentgróti és vesz­prémi kerületekben új választás lesz. A gyöngyösi jelölt személyében még nem álla­podtak meg, Zalaszentgróton Schneller Jenő lesz a kereszténypárt hivatalos jelöltje. Veszprémben pedig valószínűleg Dréhl Imre népjóléti államtitkár lesz a hivatalos jelölt, az új választáson azonban fellép a kerület volt népszerű képviselője, Rain­­precht Antal, aki a győzelem teljes remé­nyével indul harcba. Pakots József kettős mandátumának ügye is el intézettnek tekinthető, hiszen most már bizonyos, hogy Pakots József a budai man­dátumot teszi le Gál Jenő javára. A kettős mandátummal rendelkező képviselők közül ma még egyik sem nyilatkozott, mert a végleges igazolás csak holnap történik meg és így a házszabályok értelmében holnaptól számított nyolc napo­­ belül kell a két vagy több mandátummal rendelkező képviselők­nek nyilatkozniuk. Valószínű, hogy a leg­többen már csütörtökön és pénteken a Ház elnökének tudomására hozzák, melyik man­dátumukat tartják meg. Meghűlésnél, náthánál, torokfájásnál, idegfájdalmaknál, szaggatásnál naponta fél­­pohár természetes „Ferenc József­-keserű­víz rendes gyomor- és bélműködést biztosít. Egye­temi orvostanárok véleménye szerint a „Ferenc József“­-víz hatása gyors, kellemes és megbíz­ható. Kapható gyógyszertárakban, drogériák­ban és fűszerüzletekben. A képviselőház Zsitvay Tibort,, a felsőház Wlassics Gyulát választotta meg elnöknek A két ház ülése közül —­ akármilyen fur­csán hangzik — a felsőházé volt az érdeke­sebb, a felsőházban nyilatkozott meg elő­ször komoly elvi kérdésben az első komoly kritika, a képviselőházban pedig ugyanaz a sivár, kicsinyes hangulat terpeszkedett, ami már a régi nemzetgyűlést is annyira lejá­ratta. Azon izgultak, hogy kik legyenek a jegyzők és így kik kapják ezt az igen je­lentős tiszteletdíjat, ami ezért a munkának alig nevezhető teljesítményért jár. A régi nemzetgyűlés e szmnekúrás állások számát hatról kilencre emelte fel, most pedig tízre fogják még emelni. Az ellenzék egyetlen jegyzői állást kap csak, a többiek sallá­­riuma az egységespártiaknak és a kormányt támogató Wolff-párt jegyzőtagjainak jut. Komoly elvi kérdésben ritkán folyt olyan korteskedés, mint most, amikor arról volt szó, hogy a csizmás kisgazdák közül Pa­­tacsi vagy Gubicza és a Wolffisták közül Frühwirth vagy Fitz Artúr jusson-e a jegy­zői jövedelemhez. Graeffl Jenő korelnök a fajvédők felkérése folytán nyomban az ülés megnyitása után utó­lagosan rendreutasítja .Peuler Károlyt és Prop­­per Sándort, amiért a múlt ülésen Héjjas Ivánt megsértették, Oberhammer, Moser, Erdélyi Ala­dár és Szinyey­ Merse, az igazolóbizottságok elnökei, bejelentik, hogy átvizsgálták a man­dátumokat. Tizenöt mandátum ellen érkezett petíció, kilenc mandátum ellen pedig alaki kifogá­sokért vagy mert az illető képviselő nem volt megválasztható, rendeltek el vizsgálatot. Megejtették ezután az elnökválasztást, száznegyvennégy leadott szavazat közül százharminchetet kapott Zsitvay Tibor tíz elnöki állásra, Puky Endre száznegy­­venkettőt, Huszár Károly pedig százhar­mincötöt a két alelnöki állásra. Karaffiáth lett a háznagy, a tíz jegyzői ál­lás közül pedig hatot töltöttek be, mert a további négy betöltéséhez külön házhatáro­zat kell. Jegyzők lettek Petrovics György, Urbanics Kálmán, Perlaky György, Ilésy Imre egységespártiak, Griger Miklós Wolff­­párti és Esztergályos János szociáldemo­krata. Graeffl egy pár meleg mondat kíséreté­ben adta át az elnöki állást a díszmagyarba öltözött Zsitvay Tibornak, aki nagy beszéd­ben köszönte meg­ a Ház, bizalmát.. . . — Amikor először választották meg elnökké — mondotta Zsitvay —, akkor hitvallást tett arra, hogy az egyetemes nemzeti érdekeket , fogja szolgálni és ment­­esz minden pártosko­­­­dástól. Ehhez az ígéretéhez most is ragaszko­dik. A képviselőháznak komoly történelmi fel­adatai vannak s a nemzet sorsa függ attól, hogy történelmi hivatásának magaslatára tud-e emelkedni. A képviselőháznak meg kell alkotni a szabadság és rend, jog és kötelesség harmóniáját, az egyenjogú­ság, egyenlő kötelezettség alaptételeiben megnyilvánuló demokrácia jegyében. Bele kell kapcsolódni, a magyar történelmi tradíciók jogfolytonosságába és függetlenségük megóvásával egy jobb, megértőbb, testvériesebb korszakot kell megteremteni. Nem­ lehet kínai falat húzni Magyarország és a többi állam közé, bele kell kapcsolódni az emberi kultúr­­közösségbe. A tárgyalások rendjén uralkodni kell a hangulatok, ösztönök és szenvedélyek­­ fölött, döntő tényező csak az öntudatos meg­győződés és az ellenvéleményt tisztelő tárgyi­lagosság lehet. Nem maradhat el a szabadságjogok kifej­lesztése sem. Az országgyűlésen a politikai vezetés a kép­viselőházat illeti meg és ezért a tradíciók alap­ján szociális megértéssel az emberi összetartás szolidaritásával kell megállanunk a helyünket, most, amikor újra nehéz, viharfelleges időkre Van kilátásunk A zajos éljenzéssel és tapssal fogadott be­széd után megalakultnak jelentette ki az elnök a képviselőházat s a jelentések megtétele után és miután Szabóky Alajos összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen, mert a magyar Nemzeti Bank kormánybiztosa, majd kitűzte az elnök a legközelebbi ülést holnapra. Bethlen miniszterelnök indítványozta ezután, hogy a képviselőházi jegyzők számát emeljék fel tízre­­ és több bizottságot egészítsenek ki. Gaál Gasz­­ton nem mehet abba bele, hogy a jegyzői állá­sokat emeljék, amikor hat jegyző tökéletesen elegendő, sőt sok is és állandóan megtörténik, hogy a soros jegyző közül egy sem jelenik meg, a Rakovszky el­nöksége alatt az egyik jegyzővel az elnök hat hónap múltán tudott megismerkedni. Amikor az ország a legnagyobb gazdasági válsággal küzd és amikor a tisztviselők békebeli fizeté­sük hatvan százalékát kapják, akkor rossz példát mutat a képviselőház a szine­­kúrák szaporításával. Bethlen István erre kijelenti, hogy a ti­ jegyző kapjon annyi fizetést, mint amennyit eddig kilenc kapott. Farkas István és Fábián Béla tiltakoztak ugyancsak a jegyzői állások szaporítása ellen és Fábián azt indítványozta hogy a jegyzők ne kapjanak fizetést. A Ház végül is a Bethlen indítványát fogadta el és a holnapi ülésen a másik négy jegyzőt m­eg­­­­fogják választani. * A felsőház elnökválasztó ülésére majd­nem teljes számban jelentek meg a tagok, József főherceg ismét tábornoki ruhában, Albrecht és József Ferenc pedig fekete zakkóban. Most jelent meg először Lem Immánuel szegedi főrabbi is, egyszerű fe­kete papitalárban. Régi ismerősei, Mik­­lóssy görögkatolikus püspök és kolozsvári­ váci kanonok mutatták be az izraelita egy­ház képviselőjét a katolikus főpapoknak. Berczelly Jenő korelnök nyitotta meg az ülést, elnökké százhetvenkilenc szavazattal Wlassics Gyula bárót, alelnökökké Szé­chenyi Bertalan grófot és Thaly Feren­cet választották meg. Wlassics Gyula az új elnökség élén dísz­magyarban vonult be és nagy beszédben köszönte meg a megtiszteltetést. — A pártatlanság az a sziklaszilárd alap — mondotta —, amelyen az elnöki állás igazi benső tekintélye felépülhet. ígéri, hogy nem fog engedni sem felső, sem alsó befolyások­nak és a bírói tárgyilagosság szigorával és igazságosságával fogja vezetni a tanácskozáso­kat. Rámutat arra, hogy ő már a Clark-féle tanácskozásokon is azt az álláspontot fog­lalta el, hogy Magyarországnak kétkamarás rendszerre van szüksége s más okok okozták, hogy idáig egykamarás rendszer volt nálunk és hogy nem a régi főrendiházat állították vissza. A mai felsőház életképes tradíciókon alapul és nem doktriner elméletek hozták létre. Nem szabad most sem a hevenyészett papír alkotmányos, radikális útjára tévelyegni, viszont helyes volt módot adni a vármegyék­nek és az érdekképviseleteknek is, hogy elküld­­jék ide exponenseiket. Reméli, hogy nem lesz­nek, konfliktusok a felső- és­­alsóház között s reméli az érdekképviseletek exponenseitől is, hogy nem külön érdekeiket fogják a felső­házban védeni, hanem alávetik magukat az ■egyetemes nemzeti akaratnak. A főrendiház megalkotása első lépés a megújhodás felé. A felsőház feladata, hogy szembehelyezkedjen a túlzó és felforgató, az elhamarkodott törekvésekkel, amik rendszerint nagy igazságtalanságokat szok­tak hozni. Feladatuk a mérséklés és ki­egyenlítés.­­ A felsőházi tanácskozásokból ki kell kü­szöbölni a gyűlöletet, a haragot, a könnyelmű gyanúsításokat, a személyes harcokat. " Alkot­­va lányunk sáncain belül se nemzetiség, se­­val­lás, se pánik­ülöt­bség nincs, megbonthatatlan és szent szálak■ azok, amelyek a nemzetet "a magyar­­közjog legnagyobb kincséhez, a szent koronához fű­zik. Dessewffy Aurél gróf olvasott fel egy nagy­­hatású deklarációt, amelyben hazafias örömmel üdvözli a volt főrendiház több tagja nevében a felsőházat, kijelentik azonban, hogy a felsőházi szervezettel nem akarnak pre­­.Indikálni a magyar alkotmányos király jogainak, ragaszkodnak a jogfolytonosság elvéhez,­­" amennyire sajnálják, hogy olyan kiváló fér, fiúk, mint Rákosi Jenő és Gaál Jenő hiányoz­nak a felsőházból, ugyanoly módon leszögezik hogy a felsőházat az az 1920. évi I. törvény ciki konstruálta, amely a szükségjog alapján áll. Szmrecsányi érsek üdvözölte az új felsőháza és az új elnököt, s azt a reményét fejezte ki hogy eljön az az idő, amikor királyává­ egyet­értésben tudja a nemzet kifejezni akaratát. Baltazár Dezső ugyancsak melegen üdvözölte ezt az institúciót, kívánta, hogy a felsőház­i jogfolytonosság elve alapján " örökölje a fő­­­rendiház szellemét is, hogy az igazság alapján fejlődjön ki a vallás­felekezetek közötti békesség.­­ Bethlen István felelt röviden Dessewffy dek­larációjára azzal, hogy a kormány a felsőház javaslat tárgyalása idején kinyilvánította ma a maga felfogását s ahhoz teljes mértékben ragaszkodik. Bernát Géza indítványozta, hogy Huszt Aladár kaposvári törvényszéki elnök meg­bízólevelét, akit Somogy vármegye választot meg, utasítsák az igazoló­bizottsághoz, mert szerinte, nagyon aggályos az, hogy aktív szolgá­latot teljesítő bíró a törvényhozás tagja le­hessen. Végül megválasztották háznaggyá Ra­kovszky Endrét, jegyzőkké Bethlen Pál grófot, Borbély Györgyöt, Dani Balázst Joanovics Pált, Khuen-Héderváry Káról­ grófot, Kühne Lórántot, Latinovics Endre és Wekerle Sándort. Elnök végül bejelen­tette, hogy meghívó­levélben fogja legköze­lebb a felsőházat összehívni. ■ muwaajim—v mmpm­mmmc-jaammmat Pakots provokáltatta Hajdút, Hajdú provokáltatta Pakotsot Pakots József mandátuma körül mér már lovaglás ügy is keletkezett. Pakots Jó­zsef ugyanis Hajdú Marcelt szombat dél­utáni beszéde miatt Hegedűs József és Kr­nitz Géza útján provokáltatta. Hajdú Mar­cel Dombóváry Géza és Országit Nándo útján ugyancsak lovagias elégtételt kér Pakots Józseftől. A segédek ma este ülte össze és hosszasabban tanácskoztak. Hajd Marcel segédei becsületbírósági döntést kér­tek, a tárgyalásokat azonban ebben a­z irányban nem fejezték be és a segédek 7101 nap folytatják tanácskozásaikat. Diplomáciai ebéd a kormányzónál A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kors­mányzó és felesége január 31-én, este nyolc­ órakor ebédet adtak, amelyre hivatalosak vol­tak: Cesare Orsenigo pápai nuncius, vicomte de Gracia Real spanyol követ és felesége, Stircea Traján román követ és felesége, Brentano Tiva­dar amerikai követ és felesége, Don Louis Garabelli uruguay-i követ, Idman Gusztáv finn követ, Bigler V. Pál dán követ, Calice Ferenc osztrák követ és felesége, Scheel Ame norvég követ és felesége, Ercole Durini di Monza gróf olasz követ és felesége, sir Colville Barclay angol követ és felesége, Martina E. Siortagaray argentínai követ és felesége, Michalowski Zsig­­mond lengyel követ és felesége, Karátsonyi Jenő gróf máltai rendi követ és felesége, Jäger Max svájci követ és felesége, Hellat Sándor eszi követ, Sidzikauskas Vencel litván követ és felesége, Abolghazen Amid perzsa követ, Idolf Oszkár lett követ és felesége, Hen­nings Einar svéd követ és felesége, Schoen János német követ és felesége, Fran­gisztasi Miltiadesz görög követ és felesége, Alberto da Verga Simoes portugál követ és felesége, Pavlov Tódor bolgár ügyvivő és fele­sége, A. van de Sande Bakhuyzen hollandi ügy­vivő és felesége, vicomte Jacques Davignon belga ügyvivő és felesége, Numan bég Méne­­menly török ügyvivő, Tadics Efrém jugoszláv ügyvivő, Moser Károly csehszlovák ügyvivő, Henry Gueyraud francia ügyvivő és felesége és Miisuo Arakava japán ügyvivő és felesége, továbbá Bethlen István gróf miniszterelnök és felesége, Walkó Lajos dr. külügyminiszter és felesége, Khuen-Héderváry Sándor gróf rend­kívüli követ és meghatalmazott miniszter és felesége, Nuber Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, végül Bart­ha Richard dr. kabinetirodai főnök, Uray István dr. kabi­netirodai főnökhelyettes és Hardy Kálmán sor-­ hajóhadnagy, szárnysegéd. Kean Az újpesti demokraták a torzsalkodás ellen Az újpesti független nemzeti demokrata párt hétfőn este a Pannonia-kávéház nagy­termében pártgyűlést tartott, amelyen szá­mos felszólalás hangzott el és főleg a de­mokrata párton belül sok nézeteltérésre okot adott kettős mandátumok ügyét tették szóvá. A pártgyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelyben megállapítja,­ hogy aggodalommal szemléli az országos­­ párt ke­belében dúló viszály­kodást, amely nem köz-, hanem egyéni érdeket­­szolgál. ,­­­l határozati javaslatban felszólítja az országos párt ve­zetőségét, hogy tegyék lehetetlenné az ilyes­miket, amelyek szégyent hoznak a pártra és amelyek nem fordulhattak volna elő az egykori vezér életében. Felszólítja az új­pesti pártszervezet az országos pártot, hogy egyes egyedül a demokrata párt elveiért és eszméiért küzdjön. Az újpesti párt ragasz­kodásáról biztosítja Pakots Józsefet, az or­szágos párt elnökét és kérik, hogy továbbra is a régi energiával küzdjön a párt érde­keiért. 11 ——-"*—^ hímem Ne legyen több az üzletbár a békebeli bérek száz százalék­ánál Az üzlethelyiségek korlátlan béremelésinek és a szabad felmondás lehetőségének az árnyéka riasztja a válsággal küzdő m magyar keres­kedőket és iparosokat. Fokozottan ébred ez a gondjuk most, a házbérnegyed napján, amelyet éppen a napokban előzött meg a kereskedők tiltakozó gyűlése. Ebbe az akcióba kapcsolódik most bele az a felhívás, melyet a Háztulajdono­sok Országos Szövetsége intéz az ország háztu­lajdonosaihoz. A felhívás így szól : Felhívjuk a háztulajdonosokat, hogy az üz­lethelyiségek szabad forgalmára való zavartalan átmenet érdekében az üzleti­­béreket 1927. május 1-től kezdődőleg úgy állapítják meg, hogy azok a békebeli bért (az alapbér 100%-át) ne­­ haladják meg Ugyancsak felhívja a háztulajdo­­no­soka­t, hogy az egyévi átmeneti idő alatt fel­mondási jogukkal lehetőleg ne éljenek. Azok­ban az esetekben, amelyekben a felmondás, avagy az alapbér arányosítása elkerülhetetlen­nek mutatkozik, kérjük a háztulajdonosokat, hogy ezeket az eseteket szövetségünkkel előze­tesen közölni szíveskedjenek. A háztulajdono­sok vagy bérlők részéről beérkező panaszok tárgyában szövetségünk egyeztetőleg fog eljárni. A Háztulajdonosok Országos Szövetsége igaz­gatóságának nevében: Németh Béla dr., elnök. Forster Pál hágai követet nevezték ki belgrádi követté A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a kormányzó a külügyminiszter előterjeszté­sére pusztakéri Forster Pál I. osztályú kö­­vetségi tanácsos, állandó ügyvivőnek a hágai m. kir. követség vezetése alól vált felmentését jóváhagyóan tudomásul vette , neki a rendkívüli követi és meghatalmazot miniszteri címet és jelleget adományozta és a belgrádi m­. kir. követség vezetésével meg­­­bízta. A kormányzó jóváhagyóan tudo­másul vette rudiiói és divékujfalusi Radnói­i Lajos dr. I. osztályú követségi tanácsos címmel és jelleggel felruházott II. osztályt követségi tanácsosnak a hágai m. kir. kö­vetség vezetésével állandó ügyvivői minő­ségben való megbízatását.

Next