Magyar Hirlap, 1927. július (37. évfolyam, 146-172. szám)
1927-07-01 / 146. szám
Péntek HÍRLAP A haldoklók szerepét nyugodtan rámbizhatják ezentúl-mondja a lábbadozó Somody Kálmán, aki a Nemzeti Színháztól szerződést, kollégáitól pedig hétszázhúsz pengő üdülési költséget kapott Csütörtök délután két órakor, amikor alegerősebben sütött a nap a Rókus-kórház befásított udvarára, az ápolók egy sovány fiatalembert támogattak „első“ sétájában az udvar szélén. Erőtlenül, sántán lépdelt a kékcsíkos beteg-uniformisba öltözött fiatalember. Minden harmadik lépés után meg kellett állnia, mert elgyengült a szokatlan erőfeszítéstől. Közel negyedik hete lakója már az első emelet 29. számú kórteremnek és hosszú kórházi vendégeskedése óta először csütörtök délután engedték meg az orvosok, hogy rövid sétát tehessen a kórház kertjében. Néhány perc múlva a fiatalembert az ápolók visszavitték a kórterembe, lefektették az ágyára, amely fölött kis palatábla hirdeti nevét: Somody Kálmán. Közel kell hajolni hozzá, mert még csak nagyon halkan tud beszélni és így is minden mondatnál kétszer megpihen: az átlyukasztott tüdő nem funkcionál olyan jól, mint azelőtt. A kis hálószekrényre mutat: — Most kaptam egy levelet a kollégáktól. Ez a levél volt az első nagy örömöm azóta. A Nemzeti Színház művészei levele miniszterpapíron íródott, kaligrafikus írással. Látszik a betűkön, hogy aki írta, azt akarta, ne ismerjék fel az írás karakterét, nehogy Somody Kálmán azt érezze, csak egy valaki küldte a levelet s nem az egész színház. Kedves Barátunk! Isten kegyelme, édes jó anyád, bátyáid imája, orvosaid tudománya, barátaid, kollégáid aggódó szeretete megmentett az életnek. Most, hogy állapotod annyira javult, hogy nemsokára elhagyhatod a kórházat, fogadd a kollégáid szeretetének ezen csekély megnyilvánulását. Pénzt adunk neked! Mily csúnya e szó és mily csekély az összeg. Ne nézd a szót és ne számold az összeget. A szándékot nézd csak, amely ezt a pénzt összehozta. Meg kell gyógyulnod teljesen. A kórházi ágy után üdülnöd kell és ahhoz, tudjuk, nincs pénzed, drága barátunk. Fogadd egyelőre tőlünk ezt a kis anyagi támogatást, melyet azzal a reménységgel adunk át, hogy ezzel is gyorsítjuk meggyógyulásodat. A jó Isten megtartott! S ha megtartott, ad majd erőt, ad majd hitet, reményt, akaratot. Gyógyulj meg! Erősödj meg testben és lélekben. És térj vissza hamarosan azok közé, akik érted aggódnak és akik igaz szívből szeretnek. A viszontlátásig, ölelnek, kollégáid. — Hétszázhúsz pengővel volt kibélelve a levél — mondja Somody Kálmán —, de esküszöm, nem a pénznek örültem meg, hanem annak, hogy kiéreztem a levélből: szeretettel gondolnak rám a Nemzeti Színház művészei. Mindnyájan olyanok hozzám, mintha a testvéreim lennének. Az első napokban valósággal sorban álltak a kórterem előtt. Türelmesen álltak egy-két órát, míg bejuthattak hozzám egy percre. A Hültl tanár úr akarta úgy, hogy egyszerre csak egy vendégem legyen. Somody Kálmán szeme felragyog most, különben sápadt arca hirtelen áttüzesedik, fanatizmus van a hangjában, amikor újra beszélni kezd: — A Hültl tanár úr! Nem is tudtam, hogy ember olyan jó lehet. Somody óvatos mozdulattal, bátortalanul fölemeli a kezét s a hálószekrény fiókjából kihúz egy kis ékszerdobozt. Megnyomja a rugót, felpattan a doboz fedele. Egy kis aranyláncon vékony aranylemez, amelybe kis aranyozott golyót helyeztek el. A lemezre ez van vésve: Memento vivere. Somody magyarázza: — A tanár úr azt a golyót, amit a tüdőmből kivett, bearanyoztatta és nekem adta. — mondja. * Mosolyog. — Különben is szerződés vár a Nemzeti Színházban. Remélem, nem azért kapom, mert ez történt. „Ez.“ Széthúzza a mellén a lötyögős kórházi kabátot, látni a hegedős sebet. Somody is odanéz, ellágyulás nélkül, nyugodtan, mint ahogyan az öngyilkosságához kapcsolódó minden emléke is nyugodt, szentimentalizmus nélküli. — Nem értesítettek hivatalosan arról, hogy szerződést kaptam, úgy kellett megtudni véletlenül. Egy barátom fent járt a színház irodájában és akkor, amikor a titkártól aziránt érdeklődtek, hogy a szerződtetési blankettákat minden tag aláírta-e már. Mészáros titkár így válaszolt: „Mindenki aláírta már, csak Somody Kálmán nem.“ Így tudtam meg, hogy újra a Nemzetiben fogok játszani. Újra kigyulladnak a fénytelen szemek. — Nekem oltárom a Nemzeti Színház színpada. Egy egyszerű ember talán nem érti meg, miért akartam meghalni amiatt, hogy nem leszek többé tagja a Nemzeti Színháznak, de aki tudja, mit szenvedtem azelőtt, hogy a Nemzetihez kerülhettem, talán nem csodálkozott, amikor hallott az öngyilkosságom okáról. Staggionéval járni a vidéket, fagyban, hóviharban, esőben, kánikulában. Elég volt négy esztendő belőle Azt hittem, az a négy év elég iskola lesz a Nemzetihez. És igenis, bevallom, amikor meghallottam, hogy kétséges az újból való szerződtetésem, készültem az öngyilkosságra. Nem pillanatnyi elmezavarok, hanem józan, megfontolt elhatározás. Szombaton amikor bementem a színházba, előbb megálltam a kiskapunál, beszélgettem néhány kollégával. Valaki mutatta a szerződését, illetve inkább ő maga nézte, gyönyörködve olvasta a szöveget. Énbennem minden elborult, felrohantam az öltözőbe és amikor magamra maradtam, gondolkodás nélkül előrántottam a revolvert ... .... most kitör a színész Somody Kálmánból. Feltápászkodik az ágyon, gesztusokkal mutatja azt a pózt, ahogy akkor, azon a szombat estén mellére szorította a revolvert. Megjátssza az öngyilkosságot. Ökölbe szorul a keze. A hüvelykujja begörbül, egy képzeletbeli revolver ravaszát nyomja és az ökölbeszorított kéz a revolvergolyó ütését keresi Somody Kálmán beesett mellén. — Négy napig eszméletlenül voltam a kórházban, amikor először felébredtem a szörnyű álomból, mint egy áram, rázni kezdett az életösztön. Amint előbb a halálra vágyódtam, úgy vágyódtam attól kezdve vissza az életbe, újra egészségesnek lenni. Most eltorzul az arca. — Csak azok a szombatok ne lennének ... Mert szombaton este háromnegyed nyolc óra előtt két perccel hirtelen erős lázam támad, minden szombaton háromnegyed nyolc óra előtt két perccel hirtelen erős lázam támad, remegni kezdek. Idegbaj féle ez, attól félek, hogy sohase múlik el. Kis naptár lehet az idegrendszeremben, az tartja olyan nyilván a dátumot. Egyszer elaludtam abban az időben. Szándékosan, így akartam elkerülni a remegést. És akkor megálmodtam az öngyilkosságot. Mikor felébredtem, az az érzésem volt, hogy moziban voltam. Olyan élesek, tiszták és világosak voltak az álom képei. Kis szünetet tart, nagyon kimerítette a beszélgetés. Búcsúzunk is. Somody még ezt mondja: — Sok szép szerepet szeretnék játszani. Olyanokat, amilyeneket míg azelőtt nem tudtam volna. Bágyadt mosolygás van a szája körül. — Haldoklók szerepét nyugodtan rámbízhatják ezentúl. Lukács István Gratz Gusztáv a nemzetközi kereskedelmi kamara stockholmi nagygyűlésén előadást tartott Magyarország kereskedelmi politikájáról Stockholmból jelentik . A nemzetközi kereskedelmi kamara stockholmi nagygyűlésének mai első plenáris ülésén Gratz Gusztáv nagyhatású beszédet mondott Magyarország kereskedelmi politikájáról. Hangoztatta, hogy Magyarország már a béketárgyaláson, valamint azóta is, állandóan sürgette az utódállamokkal való szabad forgalmat. Ez az igyekvése azonban, sajnos, eredménytelen maradt és így kénytelen-kelletlen követte a többi államot az elzárkózás politikájában. Magyarország gazdasági politikájára jellemző, hogy elsőnek szüntette meg a behozatali és kiviteli tilalmakat. Gratz Gusztáv kifejtette ezután, hogy a fejlődés kétségtelenül a nagy gazdasági területek kialakulása és a szabadforgalom felé vezet. Ennek fölismerése azonban nem mentheti föl a kormányokat attól, hogy ettől az irányzattól függetlenül ne fejlesszék minél hathatósabb eszközökkel országaik gazdasági érdekeit. Az átmeneti állapotban lévő országok, mint amilyen Magyarország is, nem tekinthetnek el ezeknek az eszközöknek használatától. Befejezésül Gratz hangsúlyozta, hogy Magyarország a múltban is szinte az elvérzésig teljesítette történeti hivatását, épúgy a jövőben is gazdasági téren a nyugati államok gazdasági alapelveihez fogja alkalmazni gazdasági politikáját. A zsúfolt terem Gratz Gusztáv előadását élénk figyelemmel kísérte és az előadás végeztével élénk tapssal adta kifejezését tetszésének. A bihariaknak nem tetszik Feilitzsch Berthold főispánsága Pekár Gyula derecske mandátuma körül is kavarodás van Báró Feilitzsch Bertholdot a kormány Biharmegye főispánjává nevezte ki. Hoszszantartó „átmenet“ nyert ezzel befejezést. A kormány ugyanis évekig nem tudott a biharmegyei urakkal megegyezni a főispán személyében. A bihari Tisza-gárdának ugyanis több főispánjelöltje is volt s egyik csoport sem akarta elfogadni a másik csoport emberét. Emez évekig tartó „átmenet“ alatt Almássy Sándor, Jásznagykunszolnok megye főispánja volt Bihar „ideiglenes“ főispánja is, mégpedig oly sikerrel, hogy a legutóbbi választásoknál még azok az ellenzéki jelöltek is kibuktak — mint Létay Ernő, — akikkel szemben komoly ellenjelöltet sem lehetett fogni, olyan népszerűek voltak kerületükben. A bihari urak villongásának az lett a megoldása végül is, hogy idegen embert neveztek ki főispánná. Feilitzsch Berthold báró régi ember. A Tisza-gárdához tartozott mindig, Szabolcsban volt főispán, majd közigazgatási bíró lett. Biharhoz csak annyi köze volt, hogy két izben is meg akarták választatni Biharban képviselőnek, de egyszer sem sikerült az s legutóbb a biharkeresztesi választásnál a jelölésig sem tudott eljutni. S most a báró, aki idegen Biharban s aki ott a jelölésig csak nehezen ért el, egyszerre a főispán lett. Feilitzsch a legszélsőbb jobboldalhoz tartozik. A Szózat egyik irányítója volt, a Nép kiadásában is részeskedett, a Stadium című nyomdavállalat egyik főembere Zsilinszky Gábor mellett. A Gömbös Gyula legintimebb baráti környezetéhez tartozott s ma is az egységes párt fajvédő érzelmű szárnyának egyik erőssége. Bihar megyében nagy visszatetszést keltett ez a meglepő kinevezés. Beöthyéknek, Balásházyéknak, akik a türelmesség s megbékélés hívei, egyáltalán nem tetszik egy ilyen exponált jobboldali érzelmű politikus kinevezése, a bihari dinasztiák pedig érzékenykednek az ő jelöltjeikmellőzése miatt. Ugyanakkor, amikor a bihari urak Bethlennel megbeszélték a főispáni kinevezést, szóba került a derecske mandátum sorsa is. Itt ugyanis elrendelte a közigazgatási bíróság a petíció anyagára a bizonyítást. Állítólag ennek következtében, a bizonyítás befejezése után, Pekár Gyula lemond a mandátumról. Ellenfele, a fajvédő Zsilinszky Endre ismét fellép, a bihariak azonban nyomatékosan kérték, hogy Pekár ne lépjen fel újra, mert sem választói előtt nem népszerű, sem a megyei és kerületi egységes párt vezetősége előtt. Ez esetben Pekár mandátum nélkül maradna. Le kellett ugyanis mondania a kecskeméti mandátumáról már előbb s ott sem jelölték még egyszer, mert az ő neve föltétlenül megbuktatta volna az egységespárti listát. Most le kell mondania a derecskei mandátumról és itt sem akarja ismét jelöltetni saját pártja. Pekárt nagyon bántja ez az elintézést. Mindent megtesz, hogy megváltoztassa ezt a szándékot, de a kormánynak nagyon keményen kellene fellépnie, ha a bihariakat a Pekár jelöltsége vállalására akarná rábírni. Pekárnak ugyan ígérnek más mandátumot, hivatalos jelöltséget abban a kerületben, amelyikben először lesz üresedés, Pekár azonban ragaszkodik a derecskei mandátumhoz, mert ez a máso 1927 július 4. 3 dik futás már tényleg igazán megalázó lenne. A bihari hivatalos körök Miskolczy Hugó főszolgabírót akarják Derecskén jelöltetni, aki egyébként a legalkalmatlanabbak egyike erre. A budapesti pártközpontban nagy a hangulat az ifj. Magosi György jelöltsége mellett, aki Bethlen egyik legfőbb hívének, a debreceni főispánnak fia, de akit Feilitzsch nehéz szívvel kandidáltatna, mert túlságosan liberálisnak tartja. Egy előkelő kereskedő halálos kocsiszerencsétlensége a kerepesiúti sorompónál Szerdán délután temették el az új rákoskeresztúri temetőben Szabó Ármint, a Schwartz Simon utóda cég egyik főnökét. Koszorúk tömege borította el a koporsót, amely körül a budapesti kereskedővilágnak és kereskedelmi testületeknek majdnem minden egyes tagja megjelent. Tragikus körülmények között, ötvenhét éves kora dacára is telve munkaerővel, egy véletlen szerencsétlenség áldozatául esett Szabó Ármin. A régi puritán kereskedő-ember típusához tartozott, egy emberöltőt töltött munkában a pult mögött és az íróasztal mellett és huszonhat éviig volt beltagja egyik előkelő belvárosi selyemkereskedő cégnek. Vagyonos ember hírében állott, de nem voltak költséges passziói, inkább a családjának élt és örült, ha este, a zárás után családtagjai körében tölthette el szabad idejét. Alig vett szabadságot magának, de most, huszonhat éves munka után úgy érezte, hogy kissé fáradt és nem bírja a sok munkát. Mátyásföldön volt villája és elhatározta, hogy ezen a nyáron ötheti pihenőre visszavonul a békés mátyásföldi hajlékba. Nem várta be az öt hetet SzabóÁrmini vissza akart sietni az üzletbe, amelytől már szinte elvárhatatlan volt mindig mosolygó, kedélyes arca. Három heti pihenő után fiával és vejével, akik szintén kereskedő emberek, elindult Pest felé, vissza az üzletbe. Hétfőn reggel befogatott könnyű Eszterházykocsijába és azon indultak el a város felé. A kerepesi úti sorompó előtt egy megrakott parasztkocsi jött velük szembe. Távolabb egy vonal fütyült és ettől megbokrosodtak a szembejövő kocsi előtt a lovak, vad iramban száguldani kezdtek, úgyhogy Szabó Árminéknak már idejük sem volt a rohanó kocsit kikerülni. Pillanatok alatt következett be a katasztrófa. A két kocsi külsője összeakadt és a könnyebb kocsi fölbillent. Szabó Árminnak a kocsis helyén ülő veje különös véletlen folytán sértetlenül maradt a kocsin, de Szabó Ármin és fia széles ívben repültek ki az úttestre. Szabó Ármin esés közben nekiütődött egy távíróoszlopnak és súlyos koponyaalap törést szenvedett, úgyhogy azonnal elveszítette eszméletét. Fia könnyebb zúzódások árán menekült meg az összeütközés következményeitől és mikor odasiettek Szabó Árminhoz, aki véres fejjel, eszméletlenül feküdt az úttesten. A parasztkocsi akkor már elszáguldott, úgyhogy a mai napig sem lehetett megállapítani, ki volt a tulajdonosa. Nem volt a közelben semmi olyan szállítóeszköz, amelylyel szanatóriumba lehetett volna szállítani a szerencsétlen kereskedőt. A Magyar Légiforgalmi Rt. autója éppen akkor jött be a repülőtérről és a sofőr azonnal megállította kocsiját. Ezen az autón szállították azután be a Rókus-kórház egyik kórtermébe Szabó Ármint, ahol csak néhány pillanatra nyerte vissza eszméletét. A kórházi ágyon még megkérte a körülötte állókat, hogy tapintatosan értesítsék a szerencsétlenségről feleségét és leányát, utoljára rendelkezett, hogy melyik fiókban vannak a restanciában levő levelek, azután újra elvesztette eszméletét és néhány percnyi szenvedés után meghalt. Két héttel megrövidítette szabadságát Szabó Ármin, hogy visszatérhessen üzletébe, amelynek redőnyeire tegnap egy feketekeretes cédulát ragasztottak ki, rajta ezzel a pár szóval. A cégfőnök halála miatt zárva. Hetedikes gimnazista a nyári hónapok alatt vidéken ellátásért vállal TANÍTÁST „Vizsgaelőkészítés“ jeligére a kiadóhivatalba