Magyar Hirlap, 1927. július (37. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-01 / 146. szám

Péntek HÍRLAP A haldoklók szerepét nyugodtan rámbizhatják ezentúl-mondja a lábbadozó Somody Kálmán, aki a Nemzeti Színháztól szerződést, kollégáitól pedig hétszázhúsz pengő üdülési költséget kapott Csütörtök délután két órakor, amikor a­­legerősebben sütött a nap a Rókus-kórház befásított udvarára, az ápolók egy sovány fiatalembert támogattak „első“ sétájában az udvar szélén. Erőtlenül, sántán lépdelt a kékcsíkos beteg-uniformisba öltözött fiatal­ember. Minden harmadik lépés után meg kellett állnia, mert elgyengült a szokatlan erőfeszítéstől. Közel negyedik hete lakója már az első emelet 29. számú kórteremnek és hosszú kórházi vendégeskedése óta elő­ször csütörtök délután engedték meg az or­vosok, hogy rövid sétát tehessen a kórház kertjében. Néhány perc múlva a fiatal­em­bert az ápolók visszavitték a kórterembe, lefektették az ágyára, amely fölött kis pala­tábla hirdeti nevét: Somody Kálmán. Közel kell hajolni hozzá, mert még csak nagyon halkan tud beszélni és így is min­den mondatnál kétszer megpihen: az át­lyukasztott tüdő nem funkcionál olyan jól, mint azelőtt. A kis hálószekrényre mutat: — Most kaptam egy levelet a kollégáktól. Ez a levél volt az első nagy örömöm azóta. A Nemzeti Színház művészei levele mi­niszterpapíron íródott, kaligrafikus írással. Látszik a betűkön, hogy aki írta, azt akarta, ne ismerjék fel az írás karakterét, nehogy Somody Kálmán azt érezze, csak egy valaki küldte a levelet s nem az egész színház. Kedves Barátunk! Isten kegyelme, édes jó anyád, bátyáid imája, orvosaid tudománya, barátaid, kollé­gáid aggódó szeretete megmentett az élet­nek. Most, hogy állapotod annyira javult, hogy nemsokára elhagyhatod a kórházat, fo­gadd a kollégáid szeretetének ezen csekély megnyilvánulását. Pénzt adunk neked! Mily csúnya e szó és mily csekély az összeg. Ne nézd a szót és ne számold az összeget. A szándékot nézd csak, amely ezt a pénzt összehozta. Meg kell gyógyulnod teljesen. A kórházi ágy után üdülnöd kell és ahhoz, tudjuk, nincs pénzed, drága barátunk. Fogadd egyelőre tőlünk ezt a kis anyagi támogatást, melyet azzal a reménységgel adunk át, hogy ezzel is gyorsítjuk meggyó­gyulásodat. A jó Isten megtartott! S ha megtartott, ad majd erőt, ad majd hitet, reményt, akaratot. Gyógyulj meg! Erősödj meg testben és lélek­ben. És térj vissza hamarosan azok közé, akik érted aggódnak és akik igaz szívből szeretnek. A viszontlátásig, ölelnek, kollégáid. — Hétszázhúsz pengővel volt kibélelve a levél — mondja Somody Kálmán —, de esküszöm, nem a pénznek örültem meg, ha­nem annak, hogy kiéreztem a levélből: sze­retettel gondolnak rám a Nemzeti Színház művészei. Mindnyájan olyanok hozzám, mintha a testvéreim lennének. Az első na­pokban valósággal sorban álltak a kórte­rem előtt. Türelmesen álltak egy-két órát, míg bejuthattak hozzám egy percre. A Hültl tanár úr akarta úgy, hogy egyszerre csak egy vendégem legyen. Somody Kálmán szeme felragyog most, különben sápadt arca hirtelen áttüzesedik, fanatizmus van a hangjában, amikor újra beszélni kezd: — A Hültl tanár úr! Nem is tudtam, hogy ember olyan jó lehet. Somody óvatos mozdulattal, bátortalanul fölemeli a kezét s a hálószekrény fiókjából kihúz egy kis ékszerdobozt. Megnyomja a rugót, felpattan a doboz fedele. Egy kis aranyláncon vékony aranylemez, amelybe kis aranyozott golyót helyeztek el. A le­mezre ez van vésve: Memento vivere. Somody magyarázza: — A tanár úr azt a golyót, amit a tüdőm­ből kivett, bearanyoztatta és nekem adta. — mondja. *­ Mosolyog. — Különben is szerződés vár a Nemzeti Színházban. Remélem, nem azért kapom, mert ez történt. „Ez.“ Széthúzza a mellén a lötyögős kór­házi kabátot, látni a hegedős sebet. Somody is odanéz, ellágyulás nélkül, nyugodtan, mint ahogyan az öngyilkosságához kap­csolódó minden emléke is nyugodt, szenti­­mentalizmus nélküli. — Nem értesítettek hivatalosan arról, hogy szerződést kaptam, úgy kellett meg­tudni véletlenül. Egy barátom fent járt a színház irodájában és akkor, amikor a titkártól aziránt érdeklődtek, hogy a szer­­ződtetési blankettákat minden tag aláírta-e már. Mészáros titkár így válaszolt: „Min­denki aláírta már, csak Somody Kálmán nem.“ Így tudtam meg, hogy újra a Nem­zetiben fogok játszani. Újra kigyulladnak a fénytelen szemek. —­ Nekem oltárom a Nemzeti Színház színpada. Egy egyszerű ember talán nem érti meg, miért akartam meghalni amiatt, hogy nem leszek többé tagja a Nemzeti Színháznak, de aki tudja, mit szenvedtem azelőtt, hogy a Nemzetihez kerülhettem, ta­lán nem csodálkozott, amikor hallott az ön­­gyilkosságom okáról. Staggionéval járni a vidéket, fagyban, hóviharban, esőben, ká­nikulában. Elég volt négy esztendő belőle Azt hittem, az a négy év elég iskola lesz a Nemzetihez. És igenis, bevallom, amikor meghallottam, hogy kétséges az újból való szerződtetésem, készültem az öngyilkos­ságra. Nem pillanatnyi elmezavarok, ha­nem józan, megfontolt elhatározás. Szom­baton amikor bementem a színházba, előbb megálltam a kiskapunál, beszélget­tem néhány kollégával. Valaki mutatta a szerződését, illetve inkább ő maga nézte, gyönyörködve olvasta a szöveget. Énben­­nem minden elborult, felrohantam az öltö­zőbe és amikor magamra maradtam, gon­dolkodás nélkül előrántottam a revol­vert ... .... most kitör a színész Somody Kál­mánból. Feltápászkodik az ágyon, gesztu­sokkal mutatja azt a pózt, ahogy akkor, azon a szombat estén mellére szorította a revolvert. Megjátssza az öngyilkosságot. Ökölbe szorul a keze. A hüvelykujja begör­bül, egy képzeletbeli revolver ravaszát nyomja és az ökölbeszorított kéz a revol­vergolyó ütését keresi Somody Kálmán be­esett mellén. — Négy napig eszméletlenül voltam a kórházban, amikor először felébredtem a szörnyű álomból, mint egy áram, rázni kez­dett az életösztön. Amint előbb a halálra vá­gyódtam, úgy vágyódtam attól kezdve vissza az életbe, újra egészségesnek lenni. Most eltorzul az arca. — Csak azok a szombatok ne lennének ... Mert szombaton este háromnegyed nyolc óra előtt két perccel hirtelen erős lázam támad, minden szombaton háromnegyed nyolc óra előtt két perccel hirtelen erős lázam támad, remegni kezdek. Idegbaj féle ez, attól félek, hogy sohase múlik el. Kis naptár lehet az idegrendszeremben, az tartja olyan nyilván a dátumot. Egyszer elaludtam abban az idő­ben. Szándékosan, így akartam elkerülni a remegést. És akkor megálmodtam az ön­­gyilkosságot. Mikor felébredtem, az az érzé­sem volt, hogy moziban voltam. Olyan éle­sek, tiszták és világosak voltak az álom képei. Kis szünetet tart, nagyon kimerítette a be­szélgetés. Búcsúzunk is. Somody még ezt mondja: — Sok szép szerepet szeretnék játszani. Olyanokat, amilyeneket míg azelőtt nem tudtam volna. Bágyadt mosolygás van a szája körül. — Haldoklók szerepét nyugodtan rámbíz­hatják ezentúl. Lukács István Gratz Gusztáv a nemzetközi kereskedelmi kamara stockholmi nagygyűlésén előadást tartott Magyar­­ország kereskedelmi politikájáról Stockholmból jelentik . A nemzetközi ke­reskedelmi kamara stockholmi nagygyűlésé­nek mai első plenáris ülésén Gratz Gusztáv nagyhatású beszédet mondott Magyarország kereskedelmi politikájáról. Hangoztatta, hogy Magyarország már a béketárgyaláson, va­lamint azóta is, állandóan sürgette az utódállamokkal való szabad forgalmat. Ez az igyekvése azonban, sajnos, eredménytelen maradt és így kénytelen-kelletlen követte a többi államot az elzárkózás politikájában. Magyarország gazdasági politikájára jel­lemző, hogy elsőnek szüntette meg a beho­zatali és kiviteli tilalmakat. Gratz Gusztáv kifejtette ezután, hogy a fejlődés kétségtele­nül a nagy gazdasági területek kialakulása és a szabadforgalom felé vezet. Ennek föl­ismerése azonban nem mentheti föl a kor­mányokat attól, hogy ettől az irányzattól függetlenül ne fejlesszék minél hathatósabb eszközökkel országaik gazdasági érdekeit. Az átmeneti állapotban lévő országok, mint amilyen Magyarország is, nem tekinthetnek el ezeknek az eszközöknek használatától. Befejezésül Gratz hangsúlyozta, hogy Ma­gyarország a múltban is szinte az elvérzésig teljesítette történeti hivatását, épúgy a jövő­ben is gazdasági téren a nyugati államok gazdasági alapelveihez fogja alkalmazni gaz­dasági politikáját. A zsúfolt terem Gratz Gusztáv előadását élénk figyelemmel kísérte és az előadás vé­geztével élénk tapssal adta kifejezését tet­szésének. A bihariaknak nem tetszik Feilitzsch Berthold főispánsága Pekár Gyula derecske­ mandátuma körül is kavarodás van Báró Feilitzsch Bertholdot a kormány Biharmegye főispánjává nevezte ki. Hosz­­szantartó „átmenet“ nyert ezzel befejezést. A kormány ugyanis évekig nem tudott a bihar­­megyei urakkal megegyezni a főispán sze­mélyében. A bihari Tisza-gárdának ugyanis több főispánjelöltje is volt s egyik csoport sem akarta elfogadni a másik csoport embe­rét. Emez évekig tartó „átmenet“ alatt Al­­mássy Sándor, Jásznagykunszolnok megye főispánja volt Bihar „ideiglenes“ főispánja is, még­pedig oly sikerrel, hogy a legutóbbi választásoknál még azok az ellenzéki jelöl­tek is kibuktak — mint Létay Ernő, — akikkel szemben komoly ellenjelöltet sem lehetett fogni, olyan népszerűek voltak ke­rületükben. A bihari urak villongásának az lett a megoldása végül is, hogy­­ idegen embert neveztek ki főispánná. Feilitzsch Berthold báró régi ember. A Tisza-gárdához tarto­zott mindig, Szabolcsban volt főispán, majd közigazgatási bíró lett. Biharhoz csak annyi köze volt, hogy két izben is meg akarták választatni Biharban képviselőnek, de egyszer sem sikerült az s legutóbb a biharkeresztesi választásnál a jelölésig sem tudott eljutni. S most a báró, aki idegen Biharban s aki ott a jelölésig csak nehezen ért el, egyszerre a főispán lett. Feilitzsch a legszélsőbb jobboldalhoz tartozik. A Szózat egyik irányítója volt, a Nép kiadásában is részeskedett, a Stadium című nyomdavállalat egyik főembere Zsilinszky Gábor mellett. A Gömbös Gyula legin­timebb baráti környezetéhez tartozott s ma is az egységes párt fajvédő érzelmű szár­nyának egyik erőssége. Bihar megyében nagy visszatetszést keltett ez a meglepő ki­nevezés. Beöthyéknek, Balásházyéknak, akik a türelmesség s megbékélés hívei, egy­általán nem tetszik egy ilyen exponált jobb­oldali érzelmű politikus kinevezése,­­ a bihari dinasztiák pedig érzékenykednek az ő jelöltjeik­­mellőzése miatt. Ugyanakkor, amikor a bihari urak Beth­lennel megbeszélték a főispáni kinevezést, szóba került a derecske­ mandátum sorsa is. Itt ugyanis elrendelte a közigazgatási bíró­ság a petíció anyagára a bizonyítást. Állító­lag ennek következtében, a bizonyítás befe­jezése után, Pekár Gyula lemond a mandá­tumról. Ellenfele, a fajvédő Zsilinszky Endre ismét fellép, a bihariak azonban nyo­matékosan kérték, hogy Pekár ne lépjen fel újra, mert sem választói előtt nem népszerű, sem a megyei és kerületi egységes párt veze­tősége előtt. Ez esetben Pekár mandátum nélkül maradna. Le kellett ugyanis mondania a kecskeméti mandátumáról már előbb s ott sem jelölték még egyszer, mert az ő neve föltétlenül megbuktatta volna az egységespárti listát. Most le kell mondania a derecskei mandá­tumról és itt sem akarja ismét jelöltetni sa­ját pártja. Pekárt nagyon bántja ez az el­intézést. Mindent megtesz, hogy megváltoz­tassa ezt a szándékot,­ de a kormánynak na­gyon keményen kellene fellépnie, ha a bi­hariakat a Pekár jelöltsége vállalására akarná rábírni. Pekárnak ugyan ígérnek más mandátumot, hivatalos jelöltséget abban a kerületben, amelyikben először lesz üresedés, Pekár azonban ragaszkodik a derecskei mandátumhoz, mert ez a máso­ 1927 július 4. 3 dik futás már tényleg igazán megalázó lenne. A bihari hivatalos körök Miskolczy Hugó főszolgabírót akarják Derecskén jelöltetni, aki egyébként a legalkalmatlanabbak egyike erre. A budapesti pártközpontban nagy a hangulat az ifj. Magosi György jelöltsége mellett, aki Bethlen egyik legfőbb hívé­nek, a debreceni főispánnak fia, de akit Feilitzsch nehéz szívvel kandidáltatna, mert túlságosan­­ liberálisnak tartja. Egy előkelő kereskedő halálos kocsiszeren­­csétlensége a kerepesi­­úti sorompónál Szerdán délután temették el az új rákos­­keresztúri temetőben Szabó Ármint, a Schwartz Simon utóda­ cég egyik főnökét. Koszorúk tömege borította el a koporsót, amely körül a budapesti kereskedővilágnak és kereskedelmi testületeknek majdnem minden egyes tagja megjelent. Tragikus kö­rülmények között, ötvenhét éves kora da­cára is telve munkaerővel, egy véletlen sze­rencsétlenség áldozatául esett Szabó Ármin. A régi puritán kereskedő-ember típusához tartozott, egy emberöltőt töltött munkában a pult mögött és az íróasztal mellett és hu­szonhat éviig volt beltagja egyik előkelő bel­városi selyemkereskedő cégnek. Vagyonos ember hírében állott, de nem voltak költsé­ges passziói, inkább a családjának élt és örült, ha este, a zárás után családtagjai kö­rében tölthette el szabad idejét. Alig vett szabadságot magának, de most, huszonhat éves munka után úgy érezte, hogy kissé fá­radt és nem bírja a sok munkát. Mátyás­földön volt villája és elhatározta, hogy ezen a nyáron ötheti pihenőre visszavonul a bé­kés mátyásföldi hajlékba. Nem várta be az öt hetet Szabó­­Ármini vissza akart sietni az üzletbe, amelytől már­ szinte elvárhatatlan volt mindig mosolygó, kedélyes arca. Három heti pihenő után fiá­val és vejével, akik szintén kereskedő embe­rek, elindult Pest felé, vissza az üzletbe. Hétfőn reggel befogatott könnyű Eszterházy­­kocsijába és azon indultak el a város felé. A kerepesi úti sorompó előtt egy megrakott parasztkocsi jött velük szembe. Távolabb egy vonal fütyült és ettől megbokrosodtak a szembejövő kocsi előtt a lovak, vad iramban száguldani kezd­tek, úgyhogy Szabó Árminéknak már idejük sem volt a rohanó kocsit ki­kerülni. Pillanatok alatt következett be a katasz­trófa. A két kocsi külsője összeakadt és a könnyebb kocsi fölbillent. Szabó Árminnak a kocsis helyén ülő veje különös véletlen folytán sértetlenül maradt a kocsin, de Szabó Ármin és fia széles ívben repültek ki az út­testre. Szabó Ármin esés közben nekiütődött egy távíróoszlopnak és súlyos koponya­alap­ törést szenvedett, úgyhogy azonnal elveszítette eszméletét. Fia könnyebb zúzódások árán menekült meg az összeütközés következményeitől és mikor odasiettek Szabó Árminhoz, aki véres fejjel, eszméletlenül feküdt az úttesten. A parasztkocsi akkor már elszáguldott, úgyhogy a mai napig sem lehetett megálla­pítani, ki volt a tulajdonosa. Nem volt a közelben semmi olyan szállítóeszköz, amely­­lyel szanatóriumba lehetett volna szállítani a szerencsétlen kereskedőt. A Magyar Légi­­forgalmi Rt. autója éppen akkor jött be a repülőtérről és a sofőr azonnal megállította kocsiját. Ezen az autón szállították azután be a Rókus-kórház egyik kórtermébe Szabó Ármint, ahol csak néhány pillanatra nyerte vissza eszméletét. A kórházi ágyon még megkérte a körü­lötte állókat, hogy tapintatosan értesítsék a szerencsétlenségről feleségét és leányát, utoljára rendelkezett, hogy melyik fiókban vannak a restanciában levő levelek, azután újra elvesztette eszméletét és néhány perc­nyi szenvedés után meghalt. Két héttel megrövidítette szabadságát Szabó Ármin, hogy visszatérhessen üzle­tébe, amelynek redőnyeire tegnap egy fe­ketekeretes cédulát ragasztottak ki, rajta ezzel a pár szóval. A cég­főnök halála miatt zárva. Hetedikes gimnazista a nyári hónapok alatt vi­déken ellátásért vállal TANÍTÁST „Vizsgaelőkészítés“ jeligére a kiadóhivatalba

Next