Magyar Hirlap, 1928. október (38. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

Kedd HIRLAP­wmmmmmmmmwmmmtamammm [1928 október 2.­3 Az angol munkáspárt leg­alább 100 mandátumot fog el­hódítani a konzervatív párttól mondotta budapesti előadásában Rennie Smith angol munkáspárti képviselő Hétfőn este a régi képviselőházban a szo­ciáldemokrata pártvezetőség felkérésére Rennie Smith angol munkáspárti képviselő előadást tartott az angol munkáspárt hely­zetéről a közelgő általános választásokkal kapcsolatban. Színültig megtelt a Főherceg Sándor utcai régi képviselőház nagyterme érdeklődőkkel, akiknek Peyer Károly mu­tatta be a fiatal szőke angol képviselőt. Rennie Smith németül tartotta meg előadá­sát és a kiejtésén időnként érezni is lehetett, hogy nem az anyanyelvén beszél, de mon­datainak precizitása és stílusa semmi kí­vánnivalót sem hagyott hátra.­­ Angliában négy év óta konzervatív kormány van uralmon, ám a konzervatív kormány annak ellenére, hogy mindent el­nyomó majoritása van a parlamentben, mégsem valósította meg azokat az ígéreteit, melyeket a választóknak tett. Belpolitika te­kintetében a Baldwin-kormány azt a progra­mot tűzte maga elé, hogy olcsóbbá kell tenni az angol iparcikkek előállítási árát, mert csak így veheti fel a konkurenciát a konti­nens olcsó munkabérekkel dolgozó ipará­val szemben. A konzervatív párt ezt úgy akarja megvalósítani, hogy leszállította az angol munkások munka­bérét is és egyben növelte a munkaidő tartamát. A munkanélküliek száma ennek következté­ben természetesen emelkedett és ma közel negyedmillióval több ember van állás nélkül Angliában, mint volt a Baldwin-kormány­­uralomra kerülése napján.­­ A konzervatívok tisztában vannak az­zal, hogy nagyon nehéz feladatuk lesz az általános választásokon, éppen ezért igyekez­nek minden tőlük telhetőt elkövetni a mun­káspárt gyöngítésére. Kétségkívül jelentős anyagi csapás volt az új szak­­szervezeti törvény az angol szocialista pártra és a szakszervezetekre egyfor­mán, mert azok a bürokratikus előírások, ame­lyekkel a kormány megkötötte a szakszer­­vezetek kezét, tényleg elérik céljukat: a munkásosztálynak az a része, amely ké­nyelmesebb és közönyösebb, fél attól a sok herce-h­urcától, amellyel például egy szak­­szervezet tőkéjének a munkáspárt politikai frakciója számára való átadásából követ­kezik.­­ Ami a Baldwin-kormány külpolitikáját illeti, azt látjuk, hogy az angol—francia flottaegyezmény egész Amerikában bizalmatlanságot váltott ki Angliával szemben és nem­csak hogy nem mozdítja elő a leszere­lés ügyét, hanem Amerika ma idege­sebben fegyverkezik, mint valaha. A munkáspárt ezzel szemben ellensége a titkos diplomáciának és minden erejével arra törekszik, hogy a népszövetség legyen a legfelsőbb fórum minden kérdésben. A le­szerelés megvalósítása csak a népszövetség révén érhető el, már­pedig az angol munkás­párt sarkalatos követelése a háború örök száműzése.­­ Maguk a konzervatívok is tisztában vannak azzal, hogy a jövő májusi választá­sokon igen jelentős veszteségek fogják érni és én azt hiszem, hogy a munkáspárt legalább száz mandátu­mot fog elhódítani, úgyhogy ha a kon­zervatívok többségben is maradnak, mostani több, mint kétszáz főnyi majo­ritásuk 50—60 szavazatra fog csök­kenni. Annyi bizonyos, hogy a munkáspárt lépésről lépésre halad előre és ma már több, mint három millió szavazó áll mögöttük. Hogy pedig mit hoz a holnap, senki sem tudhatja. — Az angol munkáspárt átjövő pártja és a dolgozó fizikai és szellemi munkásság nagy összefogása. A liberalizmus gyönyö­rűen végezte el a feladatát a XIX. század­ban, mert kivívta a feudalizmussal szemben az emberi szabadságjogokat, de a liberaliz­mus elvégezte feladatát és most már a XX. század pártjának, a munkáspártnak kell a kezébe vennie a vezetést. Az érdekes előadásért, amelyet Kertész Miklós tolmácsolt magyar nyelven, Peyer Károly mondott köszönetet Rennie Smithnek. Az angol munkáspárt a választásokon nem hajlandó együttműködni a liberális párttal Londonból jelentik . Közel 10.000 delegá­tus jelenlétében ma délben ny­itották meg Birminghamben a munkáspárt évi kongresz­­szusát. Általános feltűnést keltett, hogy a városi hatóságok részéről az idén el­maradtak a szokásos üdvözlések, ami arra vezethető vissza, hogy a bir­minghami városi tanács jelenleg túlnyomó-­­részt konzervatív érzelmű. A kongresszus elnöke, Lansbury képvi­selő ötnegyed órás beszéddel nyitotta meg az első ülést. Általános feltűnést keltett az kijelentése, hogy­­ a munkáspárt nem hajlandó a küszö­bönálló választásokon együttműködni a liberális párttal, minthogy egyetlen célja a szocializmus. Ezze a kijelentéssel egyszers mindenkorra visszautasította a liberális párt iniciatíváját, amely arra irányult, hogy működjék együtt a két párt egyes választókerületekben. Lans­bury végül kijelentette, hogy a munkáspárt és a kommunista párt között semmi közösség sem lehet, minthogy a két párt elvei úgy politikailag, mint gazdaságilag teljesen különbözők. A kongresszuson túlnyomó többséggel el­fogadták a végrehajtó­ bizottságnak azt az ajánlását, hogy a kommunistákat zárják ki a munkáspárt tagjainak sorából. Nagy pincetűz egy Fáik Miksa uccai bérpalotában Fellner Izsó részvénytársasági igazgató Fáik Miksa ucca 8. szám alatt levő lakásá­nak pincéjében hétfőn este fél nyolc óra tájban tűz támadt. A pincehelyiség ablakai­ból, amelyek a hatalmas bérház udvarára nyílnak, erős füst tört ki és lángok csaptak elő. A tűzre először a bérpalota házfelügye­lője lett figyelmes, aki nyomban értesítette a tűzoltókat. A tűzoltók a központi és az­­V. kerületi őrségük teljes készültségével és felszerelésével vonultak ki a tűzhöz. Nyom­ban megállapították, hogy a tűz fészke Fellner igazgató pincehelyiségében van és megállapították azt is, hogy a pince sajátos elhelyezése miatt az udvar felőli részen nem lehet a tüzet megközelíteni. A tűzoltók ezért az uccai rész pince­ablakait törték be és kötélhágcsón ereszked­tek le a pincébe. Az uccai ablakokon keresz­tül két hatalmas fecskendőt vezettek le az égő pincerekeszekhez és háromnegyed órai megfeszített munkával eloltották a tüzet. Kiderült, hogy a kétrekeszes pincehelyi­ség ócska papirossal, elhasznált üzleti köny­vekkel, tüzelőanyaggal, hordókkal, ládákkal és dobozokkal volt telerakva és ez a köny­­nyen gyulladó anyag — eddig meg nem álla­pított módon — tüzet fogott. Sebesülés sze­rencsére nem történt. A kár jelentékeny. Tűzvizsgálat fogja megállapítani, hogy a tűz hogyan keletkezett és a katasztrófáért terhel-e valakit felelősség. maaw/m­anau——mamm. koncentrált energiaforrásból, amelyet a szer­­vezetre nézve az Ovomaltine jelent. Egy csésze lejben 2—3 kávéskanál Ovomaltine a legjobb reggeli és uzsonna. Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár Rt., Budapest ! Autógázolás a kúria előtt Farkas György 21 éves gépkocsivezető a Kossuth Lajos téren, a kúria épülete előtt egy ismeretlen férfit elütött. A gépkocsi­­vezető a súlyosan sérült és eszméletlen férfit autóján a Rókus-kórházba szállította. A rendőrség megindította a nyomozást az is­meretlen férfi személyazonosságának meg­állapítására, valamint annak kiderítésére, hogy a balesetért kit terhel a felelősség. Szökőár pusztított az észak-belga partvidéken Brüsszelből jelentik. Az észak-belga part­vidéken ma délelőtt szökőár pusztított, amely többhelyütt jelentékeny anyagi káro­kat idézett elő. Newport közelében gátszakadás történt és a tenger óriási területeket öntött el. A víz több falut is körülzárt: ‡ 11—mi ijsta—aa—a—a———a—. A szorongatott lakosság megmentésére ka­tonai csapatokat küldtek ki. Seebrügge közelében a gát 30 méteres szélességben szintén leszakadt. A tengerparton vezető vasútvonal víz alá került. A vasúti forgalom szünetel. HÜVELY Berzeviczy visszautasít minden külső beavatkozást a Vigyázó­ hagyaték felhasználásának kérdésében A Magyar Tudományos Akadémia nyári szünete után hétfőn délután tartotta első nyilvános ülését, amelyre az akadémikusok csaknem teljes számmal megjelentek, köztük gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közokta­tásügyi miniszter és báró Wlassics Gyula, a felsőház elnöke is. Az ülést zsúfolt padsorok előtt Berzeviczy Albert elnök nyitotta meg hosszabb beszéddel, amelyet teljesen gróf Vigyázó Ferenc emlékének szentelt. — Azt hiszem — mondotta többek kö­zött — megindultan és fölemelő érzéssel kell, hogy fogadjuk mindnyájan, akik ma a Ma­gyar Tudományos Akadémiát képviseljük, a két végrendelkezőnek, atyának és fiúnak nemes és fenkölt intézkedését s első szavunk az új munkaév küszöbén csak a kegyelet és hála szava lehet azok emléke iránt, akik úgy akarták, hogy magas társadalmi állás és roppant va­gyon birtokában mégis szerény vissza­­vonultságban töltsék földi napjaikat s csak haláluk után tudja meg a nemzet, hogy műveltségének és tudományának mily lánglelkű, áldozatkész apostolai voltak. Berzeviczy Albert ezután részletesen fog­lalkozott a két Vigyázó gróf közéleti szerep­lésével, majd a következőket mondotta: — De éppen azért, mert mi legújabb nagy jótevőink dicső tényében elsősorban az Akadémia iránti bizalom jelét kell, hogy lássuk, vissza kell utasítanunk végrendeleteik minden oly magyarázatát, amely a bizalmat megtagadva, az Akadémiának az örökhagyók szellemében való tény­kedését bármely külső, állandó felül­vizsgálat és beavatkozás tárgyává te­hetné s ezzel tudós társaságunknak száz éven át híven megőrzött önállóságát és függetlensé­gét veszélyeztetné. Berzeviczy közölte ezután az Akadémia tagjaival, hogy az igazgató­tanács és az el­nökség állandóan foglalkozik a hagyaték birtokbavételét és a végrendeletek végrehaj­tását célzó intézkedésekkel, majd azt java­solta, hogy az Akadémia jegyzőkönyvben örökítse meg a két Vigyázó gróf nemes em­léke iránti elmúlhatatlan háláját s utasítsa az elnökséget, hogy megfesttesse és az Aka­démia palotájában elhelyezhesse gróf Vi­gyázó Ferenc arcképét, végül, hogy az Akadémia megkeresést intézhessen a főváros közmunkatanácsához, hogy az valamelyik előkelő uccát nevezze el gróf Vigyázó Ferencről. A megnyitóbeszédet kegyeletes csendben hallgatták végig az akadémikusok s az el­nöknek mindegyik indítványát egyhangúlag elfogadták. Ezután Balogh Jenő főtitkár el­­parentálta az Akadémia két halottját, Ballagi Aladárt és Vérségi Nagy Ferencet, majd a folyóügyekről tett jelentések kapcsán az el­nök indítványára köszönetet szavaztak gróf Klebelsberg kultuszminiszternek, hogy a Vigyázó-hagyaték első hagyatéki tár­gyalásán megvédte az Akadémia auto­nómiáját a közalapítványi igazgatóság­gal szemben. A főtitkári jelentés beszámolt ezután arról az akcióról, amely a nemzetek szövetsége előtt folyik, azért, hogy az utódállamok bo­csássák be területükre a magyar tudományos kiadványokat. Minden remény megvan arra, hogy ezen a téren eredményre lehet majd rámutatni. A nyilvános ülés után zárt ülés követke­zett, amelyen Balogh Jenő főtitkár tájékoz­tatta az Akadémia tagjait azokról az intéz­kedésekről, amelyek a Vigyázó-hagyatékkal kapcsolatosan történtek, végül előterjesztése­ket tett a jövő félévi költségvetés kereteinek­ megállapítására. Teletom Ant 107-58. VÜSISLIHG CSILLIIROK legolcsóbb és legjobb kivitelben ül. Her0l8t, Podmaniczky­­utca 31. szám

Next