Magyar Hirlap, 1928. november (38. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

2 1928 november 3. na HÍRLAP dás volna ez, ha igaz volna, hogy a be­hozatal megbénítja és lehetetlenné teszi a belföldi munkát A propaganda egyet­len fundamentuma: az, hogy honi ipar­cikkekkel igenis ki lehet a szükségletein­ket elégíteni, minden további nélkül megdönti azt a tételt, mintha az import megölné a honi ipart. Mert ha meg­ölhetné, akkor már régen megölte volna és nem engedte volna akkorára fejlődni, hogy a szükségleteink legnagyobb részét kielégítheti, mint ahogy a propaganda hirdeti. Folyjon tehát csak a „Magyar Hét“ propagandája és sikerüljön velünk meg­ismertetni, hogy hol vagyunk abban a tévedésben, amikor már csak megátalko­­dottságból fogyasztjuk a külföldi ipar­cikkeket. Egy indítványunk is volna a propagandához. A zsidóknak a húsvét 8 napján a biblia parancsa szerint tilos bármiféle kovászos eledelt a birtokuk­ban tartani: „Kovásztalan kenyeret egyél nyolc napon át és ne láttassák nálad ko­vászos kenyér, se kovász ne láttassák a te egész határodban.“ Bajos volna azon­ban mindazt, ami ilyen módon kifogás alá esik, a húsvét miatt kiszórni az uccára. Némely furfangos zsidók tehát úgy segítenek magukon, hogy a zsebük­ben maradó álszerződéssel a tulajdonu­kat képező minden kovászos dolgot el­adják a János bácsinak és most már nyugodtan alusznak a szigorú Jehova felől, hiszen a padlásukon, a góréjuk­­ban, a pincéjükben és a magtárukban lévő minden kifogásolható dolog nem az övéké, hanem a János bácsié, írás is van róla. Nos, én indítványozom, hogy a propaganda érdekében a miniszter urak is adják el erre a hét napra a bir­tokukban lévő Minerva, Buick és egyéb külföldi autókat ilyen istencsaló ál­­szerződéssel valakinek, akire nem kö­telező a magyar ipar érdekeinek a párt­­fogolása és azután plakatírozzák ki eze­ket a szerződéseket. A szerződések min­tája minden Hagadában megtalálható. Csak a valódinak van értéke! „pótszereket“ vagy „ép oly jó“-nak feldicsért gyártmányokat és csak Aspirin-tablettákat ere­deti „B­a­y­e­r„- csomagolásban fogadjon el. A német vasiipar súlyos válságát jelenti a rajna-westfáliai nagy minkáskizárás az Magyar Hírlap berlini tudósítójától.­ A rajna-westfáliai vasipar területén no­vember elsején megtörtént nagy munkás­­kizárás, amely már hetek óta elkerülhetet­lennek látszott, Németország legnagyobb iparágát, a vasipart bénítja meg. Egyelőre 225.000 munkás kizárásáról van ugyan szó s csak a rajna—westfáliai vasipar-telepek szüntették be a munkát, de ma még csak sejteni sem lehet, hogy ez a munkáskizárás nem okoz-e a többi vasipari területeken is zavarokat s nem fog-e ezekben a gyártelepekben is szimpátia-sztrájkokra vagy újabb mun­káskizárásokra vezetni. A munkáskizárás bérharc következménye. A német vasiparban tavaly nagy bérharcok voltak és ezeket akkor egy bértarifa-meg­állapodással sikerült elintézni. Ez a tarifa a munkaadókra nagy terheket hárított, de abban az időben a német vasiparban még nagy konjunktúra volt s a munkaadók ma­gukra vállalták ezeket a terheket abban a reményben, hogy a konjunktúra révén meg­keresik azt a differenciát, amennyivel a munkabéreket emelni kell. Ez a munkabér­­tarifa január elsején lépett életbe s egy évre szólt, azzal a kikötéssel, hogy december el­sején mindkét fél felmondhatja. A vasipari munkások azonban nem várták be ezt a ter­minust, hanem már október elején bejelen­tették újabb követeléseiket, melyek közt a legfontosabb volt az órabéreknek 15 pfen­niggel való fölemelése. A munkaadók rögtön kijelentették, hogy ezeket a bérpótlékokat a mai vi­szonyok közt képtelenek megfizetni s inkább leállítják az üzemeiket, sem­hogy azokra ráfizessenek. Németországban kötelező a békéltetési el­járás és így ez a bérkövetelés a békéltető elé került, ahol a munkások az eredeti 15 Pfenniges követelésüket 12 pfennigre szál­lították le. Heteken keresztül folytak a tár­­gyalások, megegyezés azonban nem jött létre, mire a békéltetéssel megbízott ketté­vágta a gordiusi csomót s az órabér szerint dolgozóknak 6 pfennig órabérpótlékot és az akkordmunkásoknak 2 pfennig órabérpótlé­kot állapított meg. A szakszervezetek ezt a döntést elfogadták, abba belenyugodtak, de a munkaadók szervezete elfogadhatatlan­nak jelentette ki azzal az indokolással, hogy hónapok óta dekonjunktúra van a német vasiparban, az export szünetel, vagy legalább is erősen csökkent, sem a nyers­vasat előállító gyárak, sem a feldolgozó gyárak nem képesek ezt a túlterhelést elvi­selni, amely a munkabéreknek 5 százalékos emelésével egyenlő s amely végeredmény­ben 25 millió márka munkabértöbbletet jelentenek A német vasiparra tényleg igen nagy te­her hárul. Németország gazdasági helyzete ez idő szerint kedvezőtlen, mert Németország pénzügyi mérlege 7 milliárd deficitet mutat ki. Ebből 3­2 milliárd márka a külkereske­delmi forgalom csökkenése, 2­0 milliárd márka az, amit jóvátétel címén kell fizetni, 1 milliárd márka az, amit Németország évente kamatokban és törlesztésekben a külföldnek fizet. Ezek a nagy terhek csak akkor volnának elviselhetők, ha Németor­szágban még tovább tartana a konjunktúra. Hónapok óta azonban a német gazdasági élet pang, vagy legalább is visszafejlődőben van, s a német vasipar csak úgy tudná a konjunktúrának ezt a hanyatlását ellensú­lyozni, ha az árakat leszállítaná, mint ahogy békében mindig leszállította az árakat de­konjunktúra idején, hogy ezzel a fogyasztást növelje. Ahhoz azonban, hogy az árakat le­szállíthassa, az kellene, hogy a termelési költségeket is le tudja szállítani és olcsóbban termelhessen. Ezúttal persze erről szó sem lehet, mert a legfontosabb nyersanyagok ára a külföldön emelkedik s azokat a német vasipar csak drágán tudja beszerezni; a né­met jegybank is igen magas kamatlábbal dolgozik; a német államvasutak nem adnak megrendeléseket a német vasgyáraknak, sőt az eddigi megrendeléseket is stornírozzák és a szállítási tarifájukat 10 százalékkal föl­emelték; az adókat és a szociális terheket­ állandóan emeli a parlament és ezek a ter­hek már száz- és százmilliókra rúgnak évente. A német vasipar ezek mellett a terhek mellett nem képes, vagy nem akarja még a fölemelt munkabérek terhét is vi­selni s ezért inkább beszüntették az üzemet a rajna—westfáliai vasipari tele­peken. Egyelőre — mint mondták — 225.000 munkás szerződését bontották fel, de hogy­ ennek a munkáskizárásnak még minő követ­kezményei lesznek a német­­vasiparban, már még sejteni sem lehet. E. PH. OPPEMHEI, A BESIETE PÁSZTOR EGY LONDONI ÜGYVÉD REGÉNYE FORDÍTOTTA: SZIKRAI TIVADAR 14 — Jól fog esni, — felelt Wilmore. Francis előrement, hogy mutassa az utat a lép­csőn a fogadószobája felé, a szekrényből szódás és whiskys palackokat szedett elő és elhelyezte a barátját egy kényelmes karosszékbe. Töltött és azután rátért a témára, amely körülbelül egy óra óta élénken foglalkoztatta mindkettőjük gondo­latait. — Sir Timothy Brast most már igazán rejtel­mes alakká kezd válni a szememben, — kezdte. Wilmore a homlokát szárítgatta a zsebkendő­jével. Határozottan hűvös este volt, mégis verej­­tékcseppek gyöngyöztek a homlokán. — Francis! — kiáltott fel. — Nem is tudom, hogy mit mondjak! Rettenetes élmény volt és szeretném tudni, mit kell tennünk. Mit gondolsz? — Egyelőre nem tehetünk semmit, — felelt Francis. — Ha elmondanám valakinek az előz­ményeket, egyszerűen kinevetne. Te ne csinálj semmit, hallgass és a többit bízd rám. — Talált a rendőrség valami nyomot? — Alig hiszem. Shopland detektívfelügyelő vette a kezébe a dolgot. Szorgalmas ember, de nincs fantáziája. Jól ismerem, már néhány ügy­ben összekerültem vele. A holnapi lapokban ilyesféle hivatalos jelentés lesz: „Minden jel arra vall, hogy a rejtélyes gyilkosságot, az a gonosz­tevő banda követte el, amely néhány hónap óta erősen veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot a West­ Enden.“ — Sir Timothy gazdag ember, — tűnődött Wilmore. — Nem értem,, mi köze lehet a dolog­hoz? — Nemcsak a pénzvágy vezet gyilkossághoz, — felelt Wilmore. — Ezernyi más motívum is szerepel a bűntettek krónikájában. Ne gondold, hogy fel akarok csapni műkedvelő detektívnek a Scotland Yard hivatásos szakemberei bosszan­tására. Ha kissé foglalkozom ezzel az üggyel, az tisztára személyes okokból történik. Bosszant az a kihívó hang, amelyet a híres állatvédő és sport­barát megengedett magának, amikor ma este hivatlanul közibónk tolakodott. Tulajdonképpen alig érdekel, ki ölte meg ezt a fiatalembert és miért tette. De annyi bizonyos, hogy Timothy Brast előre tudott a készülő gyilkosságról és ha akár unalomból, akár tréfából vagy bármilyen más okból a bűnösök patrónusát játssza, nem nyugszom addig, amíg horogra nem kerül. Bá­nom is én, ha bátor és okos, akár Belzebub maga, akire igen hasonlít — mihelyt meggyőződtem róla, hogy a gyanúm alapos, ráterítem a vizes lepedőt. Ma este talán csak azért varrta magát a nyakunkba, hogy előre bejelenthesse a gyilkos­ságot valakinek. Veszélyre szomjazik, ellenfelet keres, sportból, szórakozásból. Bennem ugyan emberére talált. Ne félj, én elbánok vele, kíváncsi vagyok, hogy a börtönben is szemtelenkedni fog-e? Wilmore­­megtömte a pipáját és rágyújtott. A barátságos füstfelhők visszaadták a nyugalmát higgadtságát. — Mindenre aludni kell egyet, Francis, — mondta. — Holnap talán már egészen más szín­ben fogjuk látni a dolgot. Sir Timothy Brast nem kalandor vagy bandavezér. A City leggazdagabb embere, akit megkülönböztetett tisztelettel fogad­nak mindenütt, még a legjobb körökben is. Nem társadalmi parazita, sőt ő támogat mindenféle arra szoruló embert és mozgalmat. Nem lehet feltételezni, hogy egy dúsgazdag ember, akinek fejedelmi dolga van, megkockáztatja a jólétét és a biztonságát egy kis idegizgalom kedvéért. Iga­zán ellenkeznék minden logikával, ha összekötte­tésben állna a londoni alvilág rablógyilkos ban­dáival! Francis mosolygott. Maga is pipára gyújtott és kényelmesen elhelyezkedett a kedvenc foteljében. — Egy átlagosnál okosabb milliomos, — mondta, — éppen az az ember, aki köny­­nyen megunhatja a pénz által elérhető élvezete­ket és szórakozásokat. Most jut eszembe, hogy hol is hallottam már róla. Az ügyvédi körben mesélték a múltkor milyen csodálatos mulatsá­gokat szokott rendezni óriási házában, amelyet erős falai miatt Várkastélynak szeret nevezni. Wilmore ököllel az asztalra csapott. •— Ez az! — kiáltott föl. — Én is egész este azon törtem a fejemet, hol hallottam erről az emberről. Most már tudom. Az újságíró-klubban is szó volt a hírhedt orgiákról, de még egyetlen riporternek sem sikerült bejutnia a várkastélyba. — Ügy van. Amit mesélnek róla, az többnyire csak fantázia és találgatás. Timothy Brast esté­lyeiről azt mondják, hogy felülmúlják az Ezer-* egyéjszaka meséit. Pétervárról hozat táncosnő­ket, Afrikából bűvészeket, Chicagóból boksz-* bajnokokat a vendégei mulattatására. — Nagystílű tékozló, annyi bizonyos, —­­győzte meg Wilmore. Francis dühösen pöfékelt. — Ezekkel a multimilliomosokkal az a baj, hogy nem ismernek gátat vagy korlátot, — mondta. — Mindenki hasra esik előttük, a pén­zükkel mindent elérhetnek, végül azt hiszik, hogy a szeszélyük törvény, míg a társadalom többi tagját szabályozó törvények alól kivonhat­ják magukat. Fütyülnek az erkölcsre, az emberi ideálokra, mindenre, ami szent és örök. Száguldó autójukon megfeledkeznek arról, hogy az emberi közösségnek szilárd, megingathatatlan alapjai is vannak. Egy kis lecke rájuk fér és ha rajtam múlik... — Tudod mi a legérdekesebb rajta? — szólt közbe Wilmore. — A fekete opál a gyűrűjében? Tudtommal te nagyon szereted az opálköveket és szenvedélyes gyűjtőjük volnál, ha korlátlan összegek állnának a rendelkezésedre. — Szó sincs róla. Másra gondolok. — Nos? — Sir Timothy az édesapja Oliver Hilditchi özvegyének! Francis letette a pipáját az asztalra. Az arc­kifejezése hirtelen megváltozott. Előbb még dacos fenyegetőzés tükröződött a szemeiben, most mintha minden energiája elhagyta volna. — Igazad van... — mormogta. — Erről a kö­rülményről teljesen megfeledkeztem. X. Francis körülbelül egy héttel később az utcán találkozott Shopland-del, a törvényszéki palota közelében. A detektív megemelte a kalapját és tovább akart sietni, de Francis megállította: — Jól halad a nyomozás, Mr. Shopland? —­ kérdezte. A detektív rosszkedvűen pödörgette vöröses, fakó bajuszát. Jelentéktelen külsejű, vézna test­alkatú kis ember volt, aki vizenyős szemeivel látszólag álmosan nézett a világba. De össze­szorított szája körül egy-két kemény vonás el­árulta, hogy külseje ellenére szívós, elszánt ember, aki makacsul a végére jár minden dolog­nak, amibe egyszer belefogott. (Folytatjuk)’ (A németországi munkáskizárásról szóló tudósítás folytatása) álljanak újból munkába, amíg nem rende­zik törvényesen a vitás kérdéseket. Egy szénbánya is kizárja munkásait Berlinből jelentik. A nyugatnémet vas­ipari konfliktus egyre súlyosabb következ­ményekkel jár. A Vereinigte Stahlwerke igazgatósága november 16-ára valamennyi munkásá­nak fölmondott, minthogy szénbányái termelését nem tudja elhelyezni. A föl­mondás 4000 bányászt sújt. A munkáltatók szövetsége az egyeztető­bíróság döntését, mint ismeretes, a munka­ügyi törvényszék elé terjesztette. A döntés kötelező ereje ügyében az esseni munkaügyi törvényszék ítélkezik. A munkáltatók szövet­sége pénteken délután Essenben többórás ta­nácskozást tartott. az első magyar gépselyem! Szombat Berzeviczy Albert Nápolyban Nápolyból jelentik: Berzeviczy Albert, a­ Magyar Tudományos Akadémia elnöke, N­­­polyba érkezett. Az állomáson Castelli fon kormányzó, Ballero polgármester, Lezzi Ri­zse magyar konzul, Schiappoli professzor, a Pontaniana-akadémia elnöke, Majari ré­­gészeti felügyelő s a város számos előkeny­sége fogadták. ........

Next