Magyar Hirlap, 1928. november (38. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
2 1928 november 3. na HÍRLAP dás volna ez, ha igaz volna, hogy a behozatal megbénítja és lehetetlenné teszi a belföldi munkát A propaganda egyetlen fundamentuma: az, hogy honi iparcikkekkel igenis ki lehet a szükségleteinket elégíteni, minden további nélkül megdönti azt a tételt, mintha az import megölné a honi ipart. Mert ha megölhetné, akkor már régen megölte volna és nem engedte volna akkorára fejlődni, hogy a szükségleteink legnagyobb részét kielégítheti, mint ahogy a propaganda hirdeti. Folyjon tehát csak a „Magyar Hét“ propagandája és sikerüljön velünk megismertetni, hogy hol vagyunk abban a tévedésben, amikor már csak megátalkodottságból fogyasztjuk a külföldi iparcikkeket. Egy indítványunk is volna a propagandához. A zsidóknak a húsvét 8 napján a biblia parancsa szerint tilos bármiféle kovászos eledelt a birtokukban tartani: „Kovásztalan kenyeret egyél nyolc napon át és ne láttassák nálad kovászos kenyér, se kovász ne láttassák a te egész határodban.“ Bajos volna azonban mindazt, ami ilyen módon kifogás alá esik, a húsvét miatt kiszórni az uccára. Némely furfangos zsidók tehát úgy segítenek magukon, hogy a zsebükben maradó álszerződéssel a tulajdonukat képező minden kovászos dolgot eladják a János bácsinak és most már nyugodtan alusznak a szigorú Jehova felől, hiszen a padlásukon, a góréjukban, a pincéjükben és a magtárukban lévő minden kifogásolható dolog nem az övéké, hanem a János bácsié, írás is van róla. Nos, én indítványozom, hogy a propaganda érdekében a miniszter urak is adják el erre a hét napra a birtokukban lévő Minerva, Buick és egyéb külföldi autókat ilyen istencsaló álszerződéssel valakinek, akire nem kötelező a magyar ipar érdekeinek a pártfogolása és azután plakatírozzák ki ezeket a szerződéseket. A szerződések mintája minden Hagadában megtalálható. Csak a valódinak van értéke! „pótszereket“ vagy „ép oly jó“-nak feldicsért gyártmányokat és csak Aspirin-tablettákat eredeti „Bayer„- csomagolásban fogadjon el. A német vasiipar súlyos válságát jelenti a rajna-westfáliai nagy minkáskizárás az Magyar Hírlap berlini tudósítójától. A rajna-westfáliai vasipar területén november elsején megtörtént nagy munkáskizárás, amely már hetek óta elkerülhetetlennek látszott, Németország legnagyobb iparágát, a vasipart bénítja meg. Egyelőre 225.000 munkás kizárásáról van ugyan szó s csak a rajna—westfáliai vasipar-telepek szüntették be a munkát, de ma még csak sejteni sem lehet, hogy ez a munkáskizárás nem okoz-e a többi vasipari területeken is zavarokat s nem fog-e ezekben a gyártelepekben is szimpátia-sztrájkokra vagy újabb munkáskizárásokra vezetni. A munkáskizárás bérharc következménye. A német vasiparban tavaly nagy bérharcok voltak és ezeket akkor egy bértarifa-megállapodással sikerült elintézni. Ez a tarifa a munkaadókra nagy terheket hárított, de abban az időben a német vasiparban még nagy konjunktúra volt s a munkaadók magukra vállalták ezeket a terheket abban a reményben, hogy a konjunktúra révén megkeresik azt a differenciát, amennyivel a munkabéreket emelni kell. Ez a munkabértarifa január elsején lépett életbe s egy évre szólt, azzal a kikötéssel, hogy december elsején mindkét fél felmondhatja. A vasipari munkások azonban nem várták be ezt a terminust, hanem már október elején bejelentették újabb követeléseiket, melyek közt a legfontosabb volt az órabéreknek 15 pfenniggel való fölemelése. A munkaadók rögtön kijelentették, hogy ezeket a bérpótlékokat a mai viszonyok közt képtelenek megfizetni s inkább leállítják az üzemeiket, semhogy azokra ráfizessenek. Németországban kötelező a békéltetési eljárás és így ez a bérkövetelés a békéltető elé került, ahol a munkások az eredeti 15 Pfenniges követelésüket 12 pfennigre szállították le. Heteken keresztül folytak a tárgyalások, megegyezés azonban nem jött létre, mire a békéltetéssel megbízott kettévágta a gordiusi csomót s az órabér szerint dolgozóknak 6 pfennig órabérpótlékot és az akkordmunkásoknak 2 pfennig órabérpótlékot állapított meg. A szakszervezetek ezt a döntést elfogadták, abba belenyugodtak, de a munkaadók szervezete elfogadhatatlannak jelentette ki azzal az indokolással, hogy hónapok óta dekonjunktúra van a német vasiparban, az export szünetel, vagy legalább is erősen csökkent, sem a nyersvasat előállító gyárak, sem a feldolgozó gyárak nem képesek ezt a túlterhelést elviselni, amely a munkabéreknek 5 százalékos emelésével egyenlő s amely végeredményben 25 millió márka munkabértöbbletet jelentenek A német vasiparra tényleg igen nagy teher hárul. Németország gazdasági helyzete ez idő szerint kedvezőtlen, mert Németország pénzügyi mérlege 7 milliárd deficitet mutat ki. Ebből 32 milliárd márka a külkereskedelmi forgalom csökkenése, 20 milliárd márka az, amit jóvátétel címén kell fizetni, 1 milliárd márka az, amit Németország évente kamatokban és törlesztésekben a külföldnek fizet. Ezek a nagy terhek csak akkor volnának elviselhetők, ha Németországban még tovább tartana a konjunktúra. Hónapok óta azonban a német gazdasági élet pang, vagy legalább is visszafejlődőben van, s a német vasipar csak úgy tudná a konjunktúrának ezt a hanyatlását ellensúlyozni, ha az árakat leszállítaná, mint ahogy békében mindig leszállította az árakat dekonjunktúra idején, hogy ezzel a fogyasztást növelje. Ahhoz azonban, hogy az árakat leszállíthassa, az kellene, hogy a termelési költségeket is le tudja szállítani és olcsóbban termelhessen. Ezúttal persze erről szó sem lehet, mert a legfontosabb nyersanyagok ára a külföldön emelkedik s azokat a német vasipar csak drágán tudja beszerezni; a német jegybank is igen magas kamatlábbal dolgozik; a német államvasutak nem adnak megrendeléseket a német vasgyáraknak, sőt az eddigi megrendeléseket is stornírozzák és a szállítási tarifájukat 10 százalékkal fölemelték; az adókat és a szociális terheket állandóan emeli a parlament és ezek a terhek már száz- és százmilliókra rúgnak évente. A német vasipar ezek mellett a terhek mellett nem képes, vagy nem akarja még a fölemelt munkabérek terhét is viselni s ezért inkább beszüntették az üzemet a rajna—westfáliai vasipari telepeken. Egyelőre — mint mondták — 225.000 munkás szerződését bontották fel, de hogy ennek a munkáskizárásnak még minő következményei lesznek a németvasiparban, már még sejteni sem lehet. E. PH. OPPEMHEI, A BESIETE PÁSZTOR EGY LONDONI ÜGYVÉD REGÉNYE FORDÍTOTTA: SZIKRAI TIVADAR 14 — Jól fog esni, — felelt Wilmore. Francis előrement, hogy mutassa az utat a lépcsőn a fogadószobája felé, a szekrényből szódás és whiskys palackokat szedett elő és elhelyezte a barátját egy kényelmes karosszékbe. Töltött és azután rátért a témára, amely körülbelül egy óra óta élénken foglalkoztatta mindkettőjük gondolatait. — Sir Timothy Brast most már igazán rejtelmes alakká kezd válni a szememben, — kezdte. Wilmore a homlokát szárítgatta a zsebkendőjével. Határozottan hűvös este volt, mégis verejtékcseppek gyöngyöztek a homlokán. — Francis! — kiáltott fel. — Nem is tudom, hogy mit mondjak! Rettenetes élmény volt és szeretném tudni, mit kell tennünk. Mit gondolsz? — Egyelőre nem tehetünk semmit, — felelt Francis. — Ha elmondanám valakinek az előzményeket, egyszerűen kinevetne. Te ne csinálj semmit, hallgass és a többit bízd rám. — Talált a rendőrség valami nyomot? — Alig hiszem. Shopland detektívfelügyelő vette a kezébe a dolgot. Szorgalmas ember, de nincs fantáziája. Jól ismerem, már néhány ügyben összekerültem vele. A holnapi lapokban ilyesféle hivatalos jelentés lesz: „Minden jel arra vall, hogy a rejtélyes gyilkosságot, az a gonosztevő banda követte el, amely néhány hónap óta erősen veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot a West Enden.“ — Sir Timothy gazdag ember, — tűnődött Wilmore. — Nem értem,, mi köze lehet a dologhoz? — Nemcsak a pénzvágy vezet gyilkossághoz, — felelt Wilmore. — Ezernyi más motívum is szerepel a bűntettek krónikájában. Ne gondold, hogy fel akarok csapni műkedvelő detektívnek a Scotland Yard hivatásos szakemberei bosszantására. Ha kissé foglalkozom ezzel az üggyel, az tisztára személyes okokból történik. Bosszant az a kihívó hang, amelyet a híres állatvédő és sportbarát megengedett magának, amikor ma este hivatlanul közibónk tolakodott. Tulajdonképpen alig érdekel, ki ölte meg ezt a fiatalembert és miért tette. De annyi bizonyos, hogy Timothy Brast előre tudott a készülő gyilkosságról és ha akár unalomból, akár tréfából vagy bármilyen más okból a bűnösök patrónusát játssza, nem nyugszom addig, amíg horogra nem kerül. Bánom is én, ha bátor és okos, akár Belzebub maga, akire igen hasonlít — mihelyt meggyőződtem róla, hogy a gyanúm alapos, ráterítem a vizes lepedőt. Ma este talán csak azért varrta magát a nyakunkba, hogy előre bejelenthesse a gyilkosságot valakinek. Veszélyre szomjazik, ellenfelet keres, sportból, szórakozásból. Bennem ugyan emberére talált. Ne félj, én elbánok vele, kíváncsi vagyok, hogy a börtönben is szemtelenkedni fog-e? Wilmoremegtömte a pipáját és rágyújtott. A barátságos füstfelhők visszaadták a nyugalmát higgadtságát. — Mindenre aludni kell egyet, Francis, — mondta. — Holnap talán már egészen más színben fogjuk látni a dolgot. Sir Timothy Brast nem kalandor vagy bandavezér. A City leggazdagabb embere, akit megkülönböztetett tisztelettel fogadnak mindenütt, még a legjobb körökben is. Nem társadalmi parazita, sőt ő támogat mindenféle arra szoruló embert és mozgalmat. Nem lehet feltételezni, hogy egy dúsgazdag ember, akinek fejedelmi dolga van, megkockáztatja a jólétét és a biztonságát egy kis idegizgalom kedvéért. Igazán ellenkeznék minden logikával, ha összeköttetésben állna a londoni alvilág rablógyilkos bandáival! Francis mosolygott. Maga is pipára gyújtott és kényelmesen elhelyezkedett a kedvenc foteljében. — Egy átlagosnál okosabb milliomos, — mondta, — éppen az az ember, aki könynyen megunhatja a pénz által elérhető élvezeteket és szórakozásokat. Most jut eszembe, hogy hol is hallottam már róla. Az ügyvédi körben mesélték a múltkor milyen csodálatos mulatságokat szokott rendezni óriási házában, amelyet erős falai miatt Várkastélynak szeret nevezni. Wilmore ököllel az asztalra csapott. •— Ez az! — kiáltott föl. — Én is egész este azon törtem a fejemet, hol hallottam erről az emberről. Most már tudom. Az újságíró-klubban is szó volt a hírhedt orgiákról, de még egyetlen riporternek sem sikerült bejutnia a várkastélyba. — Ügy van. Amit mesélnek róla, az többnyire csak fantázia és találgatás. Timothy Brast estélyeiről azt mondják, hogy felülmúlják az Ezer-* egyéjszaka meséit. Pétervárról hozat táncosnőket, Afrikából bűvészeket, Chicagóból boksz-* bajnokokat a vendégei mulattatására. — Nagystílű tékozló, annyi bizonyos, —győzte meg Wilmore. Francis dühösen pöfékelt. — Ezekkel a multimilliomosokkal az a baj, hogy nem ismernek gátat vagy korlátot, — mondta. — Mindenki hasra esik előttük, a pénzükkel mindent elérhetnek, végül azt hiszik, hogy a szeszélyük törvény, míg a társadalom többi tagját szabályozó törvények alól kivonhatják magukat. Fütyülnek az erkölcsre, az emberi ideálokra, mindenre, ami szent és örök. Száguldó autójukon megfeledkeznek arról, hogy az emberi közösségnek szilárd, megingathatatlan alapjai is vannak. Egy kis lecke rájuk fér és ha rajtam múlik... — Tudod mi a legérdekesebb rajta? — szólt közbe Wilmore. — A fekete opál a gyűrűjében? Tudtommal te nagyon szereted az opálköveket és szenvedélyes gyűjtőjük volnál, ha korlátlan összegek állnának a rendelkezésedre. — Szó sincs róla. Másra gondolok. — Nos? — Sir Timothy az édesapja Oliver Hilditchi özvegyének! Francis letette a pipáját az asztalra. Az arckifejezése hirtelen megváltozott. Előbb még dacos fenyegetőzés tükröződött a szemeiben, most mintha minden energiája elhagyta volna. — Igazad van... — mormogta. — Erről a körülményről teljesen megfeledkeztem. X. Francis körülbelül egy héttel később az utcán találkozott Shopland-del, a törvényszéki palota közelében. A detektív megemelte a kalapját és tovább akart sietni, de Francis megállította: — Jól halad a nyomozás, Mr. Shopland? — kérdezte. A detektív rosszkedvűen pödörgette vöröses, fakó bajuszát. Jelentéktelen külsejű, vézna testalkatú kis ember volt, aki vizenyős szemeivel látszólag álmosan nézett a világba. De összeszorított szája körül egy-két kemény vonás elárulta, hogy külseje ellenére szívós, elszánt ember, aki makacsul a végére jár minden dolognak, amibe egyszer belefogott. (Folytatjuk)’ (A németországi munkáskizárásról szóló tudósítás folytatása) álljanak újból munkába, amíg nem rendezik törvényesen a vitás kérdéseket. Egy szénbánya is kizárja munkásait Berlinből jelentik. A nyugatnémet vasipari konfliktus egyre súlyosabb következményekkel jár. A Vereinigte Stahlwerke igazgatósága november 16-ára valamennyi munkásának fölmondott, minthogy szénbányái termelését nem tudja elhelyezni. A fölmondás 4000 bányászt sújt. A munkáltatók szövetsége az egyeztetőbíróság döntését, mint ismeretes, a munkaügyi törvényszék elé terjesztette. A döntés kötelező ereje ügyében az esseni munkaügyi törvényszék ítélkezik. A munkáltatók szövetsége pénteken délután Essenben többórás tanácskozást tartott. az első magyar gépselyem! Szombat Berzeviczy Albert Nápolyban Nápolyból jelentik: Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Npolyba érkezett. Az állomáson Castelli fon kormányzó, Ballero polgármester, Lezzi Rizse magyar konzul, Schiappoli professzor, a Pontaniana-akadémia elnöke, Majari régészeti felügyelő s a város számos előkenysége fogadták. ........