Magyar Hirlap, 1929. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

I 11929 január 1. mégis van jelentősége annak, ha a liberális párt, nem törődve a feje fölött megkondított halálharanggal, ilyen pozíció-nyereséget ért el, és az bizonyos, hogy a négy esztendeje szerzett 3 millió szavazat helyett most leg­alább 4 millió fog jutni a liberális jelöltek­nek és az ötödik millió szavazatot is köny­­nyen biztosítaná az, ha Sir John Simon ke­zébe adná át a párt vezetését Lloyd George. Day of Armistice a neve november tizen­egyedikének, a „fegyverszünet napja“, nem pedig Day of Victory. Lloyd George neve mellől az évek sora óta elmaradt ez a jelző: a győzelem miniszterelnöke. Ellenben az angol közvélemény és főleg az angol liberá­lis választók tábora nem tudja elválasztani Lloyd George nevétől a felelősséget a hadüzenetért és a felelősséget a békéért, amelynél Lloyd George egész vonalon meg­­luítrált Clemence­au elött. A harmadik fele­lősség pedig az, amelyet a liberális párt egységének megbontása által és a konzer­vatív párral­­kötött koalíció szükségtelen meghosszab­bítása miatt visel Lloyd George,­ éppen­ a liberális tábor szemében. Sir John Simon ugyan most az indiai pártok vezéreivel tárgyal és eléggé elsza­kadt az angol belpolitikától, de ha megtör­ténnék az a csoda, hogy Lloyd George még a választások előtt neki engedi át a párt ve­zetését, ez legalább egymillió szavazatot szerezne vissza a munkáspárttól, amint Sir John elhasználatlan, nagy tekintélye jobb­­felől is tudna szavazatokat hódítani. A vezércsere a liberális párt élén igen valószínűvé tenné, hogy vagy másfélszáz, de esetleg jóval több liberális képviselőre tá­maszkodva, Sir John Simon venné át a kormány ve­zetését az új akóházban, ahol így egyik pártnak sem volna abszolút többsége. Akárhányan vándoroltak át a mun­káspártba a liberális értékek közül, rész­ben azért, mert Lloyd George foglalta le a pártvezérséget. Sir John Simon még össze­állíthatna egy olyan kormányt, mint egyik más párt sem. Sir John, mint Baldwin, utóda, Mac­Kenna a pénzügyminisztérium, Herbert Fisher a külügyi hivatal élén, Runcimann, mint az egyik, vagy a másik fontos gazda­sági tárca vezetője, az ilyen kormány jelen­tené az etikai és az intellektuális fajsúly legfelsőbb lehetőségét az egész európai politikában. Sajnos, ez a kibontakozás inkább csak szép álom, amint csupán az elméleti, nem pedig a gyakorlati lehetőségek sorába tartozik a liberális párt és a munkáspárt választási szö­vetsége, amely előre eloszlatna minden két­séget a választások eredményére nézve. Ha az 1928. év pótválasztásain kölcsönösen támo­gatta volna egymást a két ellenzéki párt, ak­kor a 11 mandátum helyett csak 7 jut a 20 közül a konzervatív jelölteknek. 1922 no­vembere és 1923 között alig volt eltolódás a szavazatok megoszlásában, de azért 1922-ben 344 mandátumot kapott 5,5 millió szavazat­tal a konzervatív párt és egy év múlva 344 mandátum helyett csak kétszázöt­vennyolcat szerzett ugyanez az 5,5 millió szavazat, mert a két választás között paktumot kötött a kerületek felosztására nézve a liberális párt a munkáspárttal, és egymást támogatva, nem egymás ellen harcolva vette fel a küzdelmet. A most adott helyzetben egészen kiszá­míthatatlan, vájjon 415 mandátuma közül háromszázhuszat fog-e­ megtartani a konzer­vatív párt, vagy kétszázhatvanat. 320 sza­vazat az alsóház 615 tagja mellett lehetővé tenne egy gyönge konzervatív kormányt, míg akkor, ha csak 260, vagy 290 képviselő­vel tér vissza a konzervatív tábor az alsó­­házba, a két másik párt közül kellene az egyiknek kisebbségi kormányt alakítani. Igen könnyű megjósolni, hogy a munkás­párt legalább másfélannyi mandátumot sze­rez majd, mint a liberális jelöltek, mert a munkáspárti szavazatok zöme koncentráló­dik az egyes indusztriális vidékeken, és ez az angol választási rendszer mellett helyre­hozhatatlan­ előnyt jelent a­ liberál­ szavaza­tok sokkal egyenletesebb megoszlásával szemben. ...­­­­ Ez a számítás természetesen mérlegeli már azt is, milyen teherkönnyítés az angol konzervatív pártra nézve az, hogy Sir Alfred Mond a liberális laborból átköltözött a Baldwin-kormány mögé, és a kapitalista osztályok politikai hatalmának megmentése végett kiépítette az alapot az ipari béke aláírására a munka­adók és a munkások között. Runcimann szerint 15 millió kistőkés van ma Angliában, és ezek vasúti részvényekbe vagy bank­betétekbe fektetett vagyonkájuknál fogva ugyanúgy félnek minden radikális változás­tól, mint a francia kisbirtokosok és a francia kistőkések. Ezeket a kistőkéseket próbálta mozgósítani a régi rend mellett Sir Alfred Mond, aki pártállásának megváltoztatása­ miatt Melchett grófja gyanánt költözött át a lordok házába, de az ipari béke jelszavának kiépítése­ és reális megalapozása csak an­­­nyit jelent, hogy teljes bizonyosságból ki­­számíthatatlan lehetőséggé lett a konzerva­tív párt választási veresége. Az előbb felsorolt 20 pótválasztás előtt eltelt évben, 1926 októbere és 1927 októbere között 10 kerület küldött új képviselőt az angol alsóházba, és a tavalyelőtt lejátszó­dott pótválasztások egyenesen katasztrófálisak voltak a konzervatív pártra nézve. Tavalyelőtt a 10 mandátum közül csak né­gyet tudtak megszerezni Baldwin hívei. Az akkor leadott 258.000 szavazat közül 99 000 esett a munkáspártra, csak 82.000 a konzer­vatív jelöltekre, míg a liberális párt 75.000 szavazatot tudott felmutatni. Melchett grófjának sikere és hatásos fel­lépése nélkül ma kétségtelen bizonyosság volna a konzervatív párt teljes összeomlása Angliában, és Alfred Mond lett így Benjámin Disraeli után a második házizsidóvá, aki új lehetőségeket nyitott meg a konzervatív párt előtt Angliában. És mégis kár volna megfeledkezni a munkáspárt előre­töréséről, és talán még nagyobb kár volna megfeledkezni arról, hogy az elmúlt két év, 30 pótválasztásán a liberális párt 5 mandátumot hódított el a konzervatív tábortól és a munkás­párttól, akármilyen népszerűtlenné lett a liberálisok hivatalos vezére. Ezért volna nagy hiba el­­parentálni már ma az angol szabadelvű párt jövőjét és kilátásait. Ami Európa többi országát illeti: a német politika útja elsősorban személyi kérdésektől függ. Az egyik ilyen személyi kérdés az, várjon a 82 esztendős Hindenburg tábornagy meddig vállalja még a birodalmi elnök terhes hivatalát, hiszen Hindenburg lemondásának híre más, ebben az esztendőben is felmerült néhány­szor. Az új elnökválasztás minden valószí­nűség szerint éles szakításra vezetne a jobb­oldal és a baloldal között, tehát felborítaná a most kialakult, eléggé természetellenes kormánytöbbséget. A másik személyi kérdés az, vájjon Stre­­semann felgyógyult-e hosszú, nehéz beteg­ségéből annyira, hogy megtarthassa a kül­­ügyminiszterséget. Nyolc hónap múlt el Stresemann betegsége óta, de a német kül­ügyminiszter még ma sem egészséges em­ber, tehát megtörténhetik, hogy már nem sokáig fogja vállalni a belpolitikai helyzet kiegyensúlyozásának és a külpolitika irá­nyításának kettős feladatát. Stresemann visszavonulása alighanem szakadásra ve­zetne a német néppártban, amelynek egyik része balfelé fordulna, a másik fele pedig megtalálná az utat a Hugenberg diktatúrája alá került német nemzeti párt felé. Ezáltal azután lehetségessé válnék a német politikai helyzet őszinte tisztázása, amelyre idáig nem kerülhetett sor. Európa politikai térképének változatlanul az a legjellegzetesebb vonása, hogy a régi világ lakosságának 45 százaléka a diktatúra rendszerének falai között él. Mussolini uralma most már a hetedik évbe lépett, és a szovjet­ rendszer tizenkettedik esztendeje kormányozza az orosz birodal­mat. A diktatúra országaira nézve bajos volna akármilyen jóslatot felállítani. A XVIII. szá­zad óta úgy tökéletesedett a diktatúra kor­mányzásának technikája, mint amilyen ha­ladást jelent a keleti expressz élére állított mozdony Napóleon korának postakocsijá­val szemben. A nagy technikai fejlődésnél fogva, Mussolini kezében most sokkal erő­sebb a hatalom, mint amilyen hatalmi esz­közökkel kormányozta annak idején Fran­ciaországot XIV. Lajos. A diktatúrák rendszerét a XX. században nem döntheti meg más, mint a palotaforra­dalom, a diktatúra birtokosainak két pártra hasadása és testvérharca egymás ellen. Arra nézve azonban nincsen semmi támaszpont, jöh­et-e és mikor jönne ilyen palotaforrada­­lom. Ha Trockij bukása és számkivetésbe küldése minden zökkenés nélkül játszódott le Oroszországban, akkor nem igen szabad túlbecsülni a palotaforradalmak bekövetke­zésének valószínűségét az 1929. évben. pontosan az egyházi adót, elvált a fele­ségétől vagy a legkisebb olyas­valamit tett, amire azt szokás mondani, hogy az ő dolga, kinek mi köze hozzá, — ő rög­­tön kimondta rá az anathemát és törölte az egyháztagok sorából... Bizonyos Madákné egyszer fölke­reste: Osztán miért tetszett engem az egyháztagok sorából törölni?... Mert nem adsz a tyúkjaidnak eleget enni!__ Honnét tudja azt a nagytiszteletű úr?... Mert mindig az utcán kapirgálnak!... A lányok nem mertek pillangós cipő­ben járni... Se a hajukba színes pánt­likát fonni... A legények kalapján nem tűrte a darutollat... S a menyecskéknél tilos volt a ropogós fehér alsó ... Képes volt a templomból hazamenni s mindaddig míg az illető megbotrán­koztatót el nem távolították, nem fogott hozzá az istentisztelethez ... A maga személyében is olyan vaska­lapos volt mint egy basibozuk ... ötven­három évig szolgálta az eklezsiát, de öt­­venhárom év alatt soha egyetlen prédi­kációját nem ismételte... Mindig újat mondott... De ezekből a prédikációk­ból mindig hiányzott a krisztusi szeretet, a megbocsátás és az emberség... Min­dig csak a becsület, a becsület és a be­csület, — úgy, hogy mire fény-meddig megvénült, a híveinek legalább a felét kimarta az egyházból... De azok is gyűlölték, akik megmarad­tak ... Talán még jobban mint emezek... Mert emezek már nem féltek tőle. — szidták, átkozták, gúnyolták, — de ezek rettegték . .. Vénségére aztán tisztára megkevere­­dett... Volt egy igen értékes, szorgal­mas fia, azon gázolt át... Selmecbányán tanult a gyerek, —­ ki­tűnő tanuló volt... Érettségi után, — az öreg is elment a vizsgára — azt mondja: — Az érettségi ház meg volna kedves édesapám, de nekem van még egy kis eligazítani valóm! ...­­— Böcsületes embernek nem lehet el­igazítani valója!... —­ Hát nem is olyan, — azonban mé­gis... Amint tudja is édesapám én vol­tam az önképzőkör pénztárnoka és a heverő pénzt évközben szokás szerint kölcsön adtam­ a szegény diákoknak koszira meg kvártélyra ... Az öreg elkezdett hátrálni mint a rák egészen a szoba ajtajáig ... — Most aztán az iskolaév végén ron­gyos hét pengő nem futott be, —­ azt pó­tolnom kell... Az öreg égnek emelte a karjait és föl­­üvöltött: — Sikkasztó ! ... Gazember!... Ha­ramia! ... Idegen pénzhez nyúllál bél­­poklos!... Megtagadlak! ... Légy átko­zott! ... Földönfutó! ... Nem ismerlek többé!... Azzal rácsapta az ajtót és elrohant... Másnap a templomban kihirdette, hogy a fiát kitagadta, mert sikkasztott... és minden hívének megtiltotta, hogy az átok alatt élővel szóba álljon ... Harmadnap előkerült a fiú is ... Le­ült az apai házzal szemben egy padra, az utca túlsó felén ... A kitagadott hívek körülvették és el­mondatták vele az esetet... Mindenki szörnyülködött és nevetett: Hát ezt nevezi sikkasztásnak az öreg?!... A gazdakörben aztán összedugták a fejüket, megtanácskozták a dolgot, az­tán üzentek a gyerekért: — Kitaníttatjuk öcsém!... Végezze el a theológiát és maga lesz a papunk !... A pénzünket aztán majd lassanként visszafizeti, ha egyébbel nem, több sze­retettel mint az édesapja!... Az öregnek pedig megüzenték, hogy föl ne merjen menni többé a szószékbe, ha jól akar ... Nem is ment... Engem rendeltek mellé káplánnak ... Aztán pár év múlva meghalt... Ko­nok magányban, megütötte a guta . . . Csak a felesége virrasztott fölötte ... Meg én ... A fia már elvégezte a theológiát . . . Egyhangúlag megválasztották ... Haza­jön ... Még­pedig menyecskével... — Kedves anyám!... Maga marad az úrnő ezután is a paróchiánl ... Csak arra kérem, fogadjon bennünket szere­tettel, engem, meg a feleségem!... — Úgy?!... Hát megnősültél?! . . . — Igen!... —• És milyen hitű a feleséged?!... Re­mélem evangélikus?!... — Nemi... Katholikus!... Az özvegynek ökölbe szorultak a ke­zei: — Katholikus??!!... Katholikus??!!... — Úgy van!... Katholikus! ... Odarohant a szekrényhez és kirántott egy lepedőt... Kiterítette a padlón . . . Aztán beledobálta az összes fehérnemű­jét, felsőruháit, cipőit, — csomót kötött a lepedőre és a batyut a nyakába kanya­­rintotta... Aztán elnyargalt egyetlen szó nélkül, — de úgy, hogy sose láttuk többé . . . Soha ... Szuhay nagyot sóhajtott: — Hát bizony úri barátom, ahol a lé­lek lesz férges, ott nem segít se a gom­bostű, se a bicska!.. . KITO A román parlament szünete Bukarestből jelenti az Orient Radiot A képviselőhöz és a szenátus megkezdték ka­rácsonyi szünetjüket. A szünet január 15-ig tart.

Next