Magyar Hirlap, 1929. november (39. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

Fentek •RRCIK­Ó HÍRLAP 1929 november 1. 3 Tallózás Bülow után Írta: IGNOTUS Bülow Bernhard herceg meghalt 1929 október 28-án, de nem élt már 1909 óta, mióta császárja a kancellárságból kitette: „Ez lesz az én Bismarckom!“ mondta volt pedig II. Vilmos, mikor a finom és ravasz Hohenlohe után ezt a Bülowot, a Bismarck egykori államtitkárának fiát tette meg kancellárnak. Nos, Bülow her­cegből nem lett Bismarck — igaz, hogy II. Vilmos sem volt I. Vilmos. Meg kell azonban mondani, hogy ez inkább bizonyít Bülow ellen, mint II. Vilmos ellen. Annak, hogy valaki Bis­­marck-e, az a próbája, hogy tud-e bis­­marckságba emelkedni, még ha a Vil­mos a nem első Vilmos is. Az, hogy Bis­marckot éppen II. Vilmos küldte el, mint a vén cselédet, kit már nem bír a nya­kán, e tételnek nem mond ellene. Egé­szen bizonyos hogy, ha Bismarck, job­ban mondva egy bismarcknyi ember még él 1914-ben vagy 1915-ben, mikor II. Vilmos ráébredt végre arra, amit öt­venöt évig nem kellett megtanulnia: hogy következmények is vannak a világon, a császár kapva-kapott volna e Bis­marckon, hogy megtegye kancellárnak, mint ahogy Bülow-t is elküldte rendkí­vüli követ gyanánt Rómába, visszatar­tani az olaszokat a háborútól, noha Bü­low annak idején személyében s hiúsá­gában sértette volt meg a császárt a leg­­tiszteletlenebbül. Ferenc Józsefről is járta a panasz, hogy kiváló embereket nem tűr — a valóság pedig az, hogy megko­ronáztatta magát azzal az Andrássyval, kit valaha in effigie felakasztatott volt s ugyanezt az Andrássyt beültette a Kau­nitz s a Metternich íróasztala mellé s en­gedte szövetséget kötni a Hohenzol­­lernekkel, kik Königgrätz után a Habs­burgokat a német birodalomból kitessé­kelték. Még a Wekerle miniszterelnöksé­gét is lenyelte Ferenc József, noha nem hitt egy szavának sem, még a Szilágyi Dezső miniszterségét is viselte, bár ez a professzor koronatanácsoknál a királyt úgy oktatta, mint valami deákot.. . Nem, Vilmos császár sok mindenről te­het, arról azonban nem, hogy a háború­hoz nem akadt Bismarckja, a­ki külön­ben nem is hagyta volna sorát jönni a háborúnak. Ám úgy a Vilmos, mint a Bülow figurája egy illusztrációval több a törvényszerűséghez, hogy ugyanazon korszakban egyformára formált — éppen a korszaktól egyformára formált embe­rek kerülnek össze a politikában. A nemzedéknek, mely II. Vilmossal s a császár körül a birodalom élére jutott, egy szóval megmondva: nem volt való­sági érzéke. Nem is lehetett, mert a tör­ténelmet inkább csak a könyvekből is­merte, mint tapasztalatból. Történelem az, ami az emberekkel megtörténik — s ezzel a szerencsés nemzedékkel nem tör­tént semmi. Az utolsó háború számukra az 1877-iki orosz—török háború volt, te­hát weit hinten in der Türkei. Berlinnek csak a dicsőség jutott belőle, hogy mint ehrlicher Mahler, valójában mint arbiter mundi elnököljön a befejező kongresz­­szuson. Ez a weit hinten in der Türkei­­ság megmarad Németország számára a II. Vilmos és a Bülow Bernhard egész java idejében. Görög—török háború. Spa­nyol—amerikai háború. Búr—angol há­ború. Orosz—japán háború. Még az 1905-iki orosz forradalom is, melytől fogva a mai történelem szociális hedzsrát számít: az aznapi kortársak számára alig tetszett többnek afféle utcai lázadásnál, mely in­kább a rendőri rovatba tartozik, mint a történelembe. Ha az orosz—japán, vagy a búr—angol háború ötletéből a nyugtalan német császár propagandás rajzokat ere­getett a japánok ellen, vagy az angolok pukkasztására telegramot röpített Krü­ger apóhoz, azt olybá vették, mint egy unatkozó genie csikóskodását s egy-két jegyzékkel s követi bocsánatkéréssel el lehetett simítani. Egy szóval: ez a boldog nemzedék, beleértve az igen okos és igen ügyes Bülow herceget is, boldog béke­időkben élt és virágzott s csak elmélet­ben tudta — mint ahogy én csak elmé­letben tudom, hogy meg fogok halni, de idegeimben nincs benne a tudata, tehát valójában nem is számolok a halállal — elméletben tudta csak, hogy amit császá­rok és miniszterek mondanak és cselek­szenek, abból aztán lesz is valami s a si vis pacem, para bellum-nak a legbel­sőbb értelme az, hogy nem szabad a bé­kével ugrándozni, mert nyakunkba sza­kadhat a háború. II. Vilmosról nem is szólva, ki amúgy is az a természet, mely el szereti maga elől szavalni a valóságot­ még ez az eszes s az életben nyilván gya­korlati világfi, még ez a Bülow is a nagy politikát s a diplomáciát olyasmi gya­nánt mívelte, mint egy szép és izgató foglalkozást, mint egy nemesebb és ma­gasabb ügyességi alkalmat, akár a sak­kot, hol hiúság dolga, hogy az ember briliáns húzásokat tegyen és ki ne kap­jon, de istenem, ha mégis kikapna, az ugyan pech, ám végre is el lehet viselni. Nem mondhatni, hogy Bülow nemzedéke tehetségtelen nemzedék lett volna,­­ de irtózatosan, rettenetesen, ma visszanézve: hátborzongtatóan felelőtlen nemzedék volt. Bülow húsz évvel túlélte bukását s megérte a legnagyobb csapást, mi állam­férfit érhet, nem csupán hazája bukását, de a történelmi próbát, kivilágosodást s bizonyságot arra, hogy az ő egykori poli­tikájának, mely mozzanataiban, mely cselekvéseiben vagy abbanhagyásaiban, miben, amit lebecsült, túlbecsült vagy észre sem vett, volt elvetve a mag, ahon­nan aztán e hazának szerencsétlensége nőtt ki. Jó gyomor s jó idegzet volt, mely ezt így bírta. Ballin bizony főbe lőtte magát bele. Az 1905-iki forradalmat említettem fentebb, hogy mennyire vidéki eseménye volt csak a kontemporáneni történelem­nek — bizonyos, hogy a Bülow után kö­vetkezett nemzedéknek, mely a világhá­borút ugyan átélte, azért szintén volt egy politiko-pedagógiai fogyatkozása, még pedig az, hogy ez meg a forradalmakat ismerte csak könyvekből s az 1917-iki kerenszkij és bolsevista forradalom inkább csábításkép csillogott, semmint elriasz­tásul sötét lett előtte. Nem véletlen, hogy akik nálunk Magyarországon egykor a negyvennyolcat megcsinálták és átélték, 1866-ban, bár sokkal kedvezőbb körül­mények között, nem siettek megujrázni. S az sem véletlen, hogy az 1918-iki nem­zedék igenis belekeveredett, szerencsét­lenségére még olyan valakivel az élén­ ki habozás nélkül vetette minden perc­ben mindenét kockára, mert sejtelme sem volt, hogy az mit jelent, mivel világéleté­ben mindig mindene megvolt. A háború­nak és, ami ezzel egyet jelent, a forrada­lomnak az a legnagyobb átka, hogy ha egy darabig nem volt, akkor mivolta ki­vész az emberi idegzetekből s játszanak vele, mint a gyerek a tűzzel. Ha van mód valamely foganatos intézménnyel örökre preveniálni háborúnak s forradalomnak, siessen vele, legkomolyabb kötelességtu­dással, az a nemzedék, mely még a maga bőrén próbált háborút és forradalmat. Pánikhírek terjedtek el Párizsban a newyorki besszel kapcsolatban Párizsból jelentik: A párizsi tőzsde arány­lag kevéssé érezte meg a newyorki tőzsde­pánikot. Míg a többi európai tőzsdén a new­yorki krach nem maradt hatás nélkül, Pá­rizsban az árlemorzsolódások az utóbbi napokban sem haladták meg a normális mértéket. Miután a francia fővárosban tegnap délután és csütörtök reggel pánikhírek terjedtek el, csütörtökön délben a pénzügyminiszté­riumban értekezlet volt, amelyre a nagy­bankok igazgatói és a váltóüzletek szö­vetségének vezető tagjai kaptak meg­hívást. Az értekezlet azzal a megállapítással végző­dött, hogy a helyzet a párizsi tőzsdén min­den tekintetben egészségesnek mondható. Spekulatív befolyás a tőzsdén nem érezhető s a francia nagyközönség bizalma sem ingott meg a francia vállalatok értékpapírjaiban. Kamatlábleszállítás Newyorkban és Hollandiában New Yorkból jelentik: A newyorki Federal Reserve Bank a kamatlábat 6%-ról 5%-ra csökkentette. Amsterdamból jelentik: A hollandi nem­zeti bank a leszámítolási kamatlábat no­vember 1-i érvénnyel ,­5 %-ról 5%-ra mér­sékelte. Az angol kamatlábleszállítás a newyorki bessz eredménye Londonból jelentik: Az angol bank ka­matlábának 6,­%-ról 6%-ra való leszállít Az Óceán Don Quichote-ja Wassermann Columbus-életrajza A történelmi valóság aranymorzsa durva ércben és az „ember“ visszahozhatatlanul el­veszett igazság, mondja Wassermann. De egy-egy történelmi figura évekig foglalkoz­tatja képzeletét és Caspar Hauser után még néhány regényalakját történelmi szereplőkről mintázta, alig is korrigálva a regény kedvé­ért a történelmi valóságot. Úgy nyúl a tár­gyához, akár a századok pora és a kontárok ecsetje nyomán támadott rétegek alatt rejlő remekműhöz a restaurálás mestere. Áhitatos és tudó érintéssel fejti le rétegenként, ami véletlen és ami megtévesztő. A kortársak el­homályosító igazságalansága, az utókor ár­nyalatokat nem ismerő glóriája, ellenség és panegírikusz egyaránt torzít. Az erkölcsi ér­tékelések megváltozása a kultúrák változásá­ban megnehezíti az események súlyának he­lyes interpretálását. De az odaadó elmélye­déssel végzett történelmi kutatás a költő lé­­leklátásával együtthatóan látomást idéz. Ta­lán problematikus művészet. De varázs­latosan vonzza ez a problematikus műfaj a mai olvasó érdeklődését, aki mert történel­met élt, ráeszmélt a történelem regényes­ségére. Az Óceán Don Quichotejának nevezi Co­­lumbust Wassermann. Korántsem lehetetlen — úgy mondja, — hogy Cervantes valóban Columbus figuráját írta meg az elrendeltsége gőgjében a valósággal szemben vak, fonák­ságaiban is szívhezszóló Don Quichote-ban. Romantikus, álomlátó, irreális és megszállt az obskúrus génuai tengerész és kartográfus, Christobal Colón. Hányatott ifjúságának tör­ténete homályba vész. Magas, szikár alakja már hajlott, haja szürke, amikor a történe­lem porondjára lép. Marco Polo útleírása az egész középkor képzeletét a csodavárás tikkadt hőségével fűti. Minden latens vágyakozás célja a távoli, ismeretlen partok mesébe illő gazdagsága. Columbus tetté akarja sűríteni az álmot. Nyugat felé hajózva, az arany csill­ogású Zi­­pangú szigetet, a Nagy Khán ázsiai birodal­mát akarja elérni és az új világrészben akkor sem hisz, amikor megtalálja. Igazi Don Qui­­chotes tévedés. De terve, célja, útiránya oly vakmerő és felkészültsége olyannyira elég­telen, mintha a ma­i holmi eszeveszett pi­lóta a Marsba akarna repülni. Istenkísértés. De Christobal Colón szolgálni akarja Istent és a megálmodott új világban Krisztus nevére fogja tanítani az embert. És királyát akarja szolgálni, akinek trónja elé Salamon király kincseit fogja szórni. Tán önmagát is meg­téveszti, noha féktelen megalomániájában csak saját dicsőségének vágya űzi­ ,izzó vá­gyával úgy éli napjait, mint akit fenevaddal zártak egy ketrecbe...“ A A mindhaláláig bolygó, nyughatatlan termé­szetű, lézengő Ritter 1477 körül Portugáliába, a tengerészet középpontjába vetődik. Életé­nek egyik hullámvölgyét járja. Tán ötven éves, amikor szegényen, megaláztatások ke­serűségétől és kárbaveszett próbálkozások csüggedtségétől elgyötörten La Rabida fran­­ciskánus kolostor kapuján kopogtat. Ki vagy? kérdi a rend­főnök. „Christobal Colón a nevem. Génuai tengerész vagyok. Koldulok, mert a királyok a birodalmakat, amelyeket felajánlok, nem fogadják el...“ Erre a hangra fel kell figyelni. Antonio Marchena, a kolostor egyik szerzetese kozmográfus és csillagász. Két szerzetes és a különös koldus ezután sok éjszakán ül együtt, térkép fölé hajolva, a kolostor könyvtárában. Christobal Colón a florenzi Toscanelli térképét magya­rázza. (A véletlenül vagy talán nem is igaz úton szerzett térkép az egyedüli tudományos segédeszköze marad mindvégig.) Íme az út India felé, a mérhetetlen kincsek és csodák birodalmába... Ázsiában a szent sír és a paradicsom, amelyről a biblia beszél. Ezeket vissza kell szerezni a pogányoktól a keresz­ténység számára ... Hite felkorbácsolja hall­gatói képzeletét, szóáradata minden meggon­dolást elsöpör. A rendfőnök ajánlólevelet ír Izabella királynő gyóntatójához. Az obskúrus génuai tengerész a cordovai udvarhoz kerül. De még öt keserves évig kell várakoznia, öt évig elfojtani robbanásig feszülő tettvá­gyát és alázatoskodva lesni az előkelőségek ajtai előtt a kellő pillanatra. Reménytelenül, tucatszámra írni kérvényeket és bénult hit­tel mindig újra explikálni a nagy tervet. Le­mosolyogják, unják, hitegetik a sóvár szemű, félszeg és szegényes külsejű idegent. Colum­bus lelki egyensúlya ezekben az években ko­molyan veszélyeztetett. Végre-végre Izabella színe elé járulhatott. A királynő fantáziáját megejtik a csodás álomképek. A furcsa em­bert megkedveli fanatikus vallásossága miatt. Királyi parancsra bizottság ül össze, Colum­bus terveit megvizsgálandó. Skolasztikus tu­dósok is papok ülnek a bizottságban, szá­mukra egy a tudomány a vallással. Mire ve­temedik ez a jöttment? Elképzelései ellent­mondanak a tudomány tételeinek és megha­zudtolják a bibliát. Szent Ágoston, Szent Pál világosan mondják: a világ síkon terül, az égbolt mint a sátor fölötte... De mégha gömb alakú lenne is a föld, az egyenlítő vidé­kén forr a tenger vize, — ezen áthajózni le­hetetlenség. Elutasítják. A királynő párfogásának köszönheti, vagy talán annak is, hogy le akarják rázni a meg­­unt kilincselőt, végre néhány rozoga hajót és némi pénzt szavaznak meg az expedíciónak. Ám ekkor váratlan és példátlan fordulat kés­lelteti az útrakelést. Columbus donquichote-i nagyzásának egyik legjellemzőbb megnyilvá­nulása. Az alázatos koldusból, átmenet nél­kül, feltételeket diktáló egyenrangú fél válik, aki makacsul ragaszkodik hajmeresztő felté­teleihez. Biztosíttassék számára az általa fel­fedezendő és Spanyolország számára birtokba veendő területen az alkirályi cím és kormány­zói méltóság. Minden talált kincs és termény egytizede. Az új területek egynyolcada örök tulajdonként. Mindezen címek, méltóságok, jo­gok és birtokok pedig utódait is illessék jogos örökségképen. Útrakelése előtt a tengerek admirálisává neveztessék ki... Nevetve és bosszankodva fordult el a ki­rály az eszeveszett követelések hallatára. És 1492 április 17-én mégis létrejött ez a törté­nelemben példátlan megegyezés. Aláírták a !Legyen oda még olyan szép is egy száj,­mégis hozzátartozik a lehelet édes, friss illata is. Ezt nyújtja biztonság­gal az illa­tos, habzó fogkrém:­­D SARG KALO DO­NT Üde lehelet tása általános kellemes meglepetést keltett a Cityben, ahol ezt a lépést egyrészt jobb idők előhírnö­kének, másrészt a bank nagy önbizalma jelének magyarázzák, tekintettel a még mindig tartó francia aranyvásárlásokra és a várható év végi na­gyobb fizetési esedékességekre, amelyek a sterling külföldi árfolyamát szükségszerűen megterhelik. Az esti lapok a kamatlábleszállítást egy­hangúan a newyorki eseményekkel hozzák kap­csolatba, amelyek csökkentették Ame­

Next