Magyar Hirlap, 1930. szeptember (40. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-02 / 198. szám

Kedd HÍRLAP 1930 szeptember 2.­5 Megtámadták Sopronban a lőszerraktár őrét Sztranyanszky államtitkár ezzel fejezte be nyilatkozatát: " Jellemző esemény történt Sopronban, ami bizonyítéka annak, hogy az eldobott csóva meddig repülhet és mit gyújthat fel. Sopronból vett jelentés szerint a soproni lő­szerraktár őrségőrét, Huszár Lajos tizedest, hétfőn hajnalban 2 óra 20 perckor három is­meretlen egyén közelítette meg. Miután is­mételt felszólításra sem állottak meg, az őr fegyverét használta. A támadók lövéssel vá­laszoltak és miután az őr újból tüzelt, keleti irányba elmenekültek. Ez a kísérlet is azt bi­zonyítja, hogy a zavarcsinálásnak és a baj­keverésnek milyen következménye lehet, ha akadnak vállalkozók, akik az ország amúgy is szárnyanyírott haderejének meggyengítésére, erőtlenítésére vállalkoznak. Bizonyítéka ez­ annak is, hogy nem lehetnek eléggé óvato­sak a felelős faktorok, mert sohase lehet tudni, meddig terjednek a rejtett előkészüle­tek és célok. A csendőrség és katonaság beavatkozására nem volt szükség ! A beszélgetés után kézbesítették Sztra­­tiyovszky Sándor államtitkárnak a délutáni lapokat, amelyek közül az egyik azt írta, hogy a csendőrség és a katonaság páncél­autóval vonult ki a rendőrség támogatására. Az államtitkárnak azonnal megragadta a figyelmét ez a mondat, amelyre vonatko­zólag a következőket mondotta: — Ez így nem felel meg a valóságnak, mert a csendőrség ugyan több esetben is ki­vonult, de a csendőrség beavatkozására már nem került sor. A katonaság ugyan készen­létben volt, de arra sor nem került, hogy a rendőrség támogatására igényben elessék. Nem a katonaság, hanem a rendőrtartalék két páncélos, gépfegyverekkel fölszerelt gép­kocsija vonult ki, hogy végszükség esetén az is akcióba lépjen, mielőtt a katonaság igénybevételére került volna a sor. A páncé­los gépkocsik megjelenése a tömegekre szemmel láthatólag csitítólag hatott és igény­­bevételükre éppen ezért nem is került sor. Éjfélig tartott a rendőri permanencia A rendőrség éjjel 12 óráig fenntartotta a részleges permanenciát és ezalatt az idő alatt úgy a rendőrségi, mint a csendőrségi csapa­tok készenlétben voltak a főváros kü­lönböző pontjain. Éjjel 12 órakor Bezegh-Huszágh Miklós fő­kapitány, miután lsetényi főkapitányhelyet­­tessel, majd Török János főparancsnokkal tanácskozást folytatott, úgy intézkedett, hogy 12 óra után már csak járőrök cirkálja­nak a főváros utcáin. A rendőrségre beérkező jelentések szerint a késő éjszakai órákban úgy a főváros utcáin, mint a perifériákon telje­s csend és nyugalom uralkodik, újabb csoportosulásoktól már nem kell tartani. Mindazonáltal még igen erős őrjáratokban cir­kálnak a késő éjszakai órákban csendőrök és rendőrök. Ezek a megerősített őrjáratok egész reggelig tartanak szolgálatot, amikor is intézkedés történik aziránt, hogy a hely­zetre való tekintettel ezeket is visszavon­ják-e, hogy az utcán már csak a rendes álla­potoknak megfelelő számú rendőrség ma­radjon. A rendőrség­ hivatalos jelentése a tüntetésekről A magyar királyi államrendőrség budapesti­­ főkapitánysága a szeptember 1-én lezajlott tün­tetésekről a Magyar Országos Tudósító útján a következő hivatalos közlést adja ki: „A kiadott tiltó rendelkezések dacára a ma­gyarországi szociáldemokrata párt vezetősége felhívta a munkásságot, hogy szeptember 1-én a főváros utcáin való tömeges megjelenésével és felvonulásával tüntessen. A felhívásnak a budapesti szociáldem­okrata munkásság egy része eleget tett és a főbb útvonalakon nagyobb tömegekben felvo­nult. A felvonult tömeg körülbelül 15—20 ezer főre tehető. Ez a tömeg a külvárosokból a Váci úton, a Kő­bányai úton, a Soroksári úton, a Rákóczi úton át kettes-hármas csoportokban szivárgott az Andrássy út irányába. A felvonulás során több helyen rendőri be­avatkozásra került a sor, azokon a helyeken, ahol a felvonulók csoportokká kezdtek tömö­rülni. Így az Andrássy út 99. számú ház előtt, a Dembinszky ucca és Hernád ucca sarkán, a Vörösmarty ucca 67. szám­ú ház előtt, a Szondy ucca és Aradi ucca közötti részen, a Szondy ucca és Teréz körút sarkán, a Szondy ucca és Szinyei Merse ucca sarkán. a kivonult rendőri készültség a felvonuló­kat széjjeloszlatta, mert közülük többen üz­letek ablakait kővel bedobták és botrányo­san kiabáltak. Közben azonban az Andrássy útra felvonult és ott már tömeggé sűrűsödött tüntető sereg fél 12 óra tájban elhagyta a járdát és a Körönd és Rózsa utca közötti szakaszon az úttestre tódult, ott lármásan kiabálni kezdett és az arra haladó autókat kővel dobálta meg. Ezt a tömeget egy lovasrendőrszakasz szétoszlatta. Ugyanekkor azonban a városligeti Iparcsarnok és gyermek­­játszótér közötti sétányon ugyancsak nagyobb tömeg gyülekezett. Ezeket is lovas- és gyalog­­rendőrök oszlatták szét. Súlyosabb beavatko­zásra került a sor a Vajdahunyad váránál, ahol a tömeg rendkívül fenyegető magatartást tanúsított. Itt osztogattak a tömegben lázító tar­talmú kommunista röpcédulákat. A tömegből állandóan izgatott hangok követelték a városba való vonulást. A rendőröket kővel kezdték do­bálni és a karhatalomra revolverekből lövöl­döztek. A kivonult rendőri készültség Cserszky felügyelő vezetésével, hogy a tömegnek a városba való be­­özönlését megakadályozza, parancsot ka­pott arra, hogy lőfegyverét használja. A rendőri karhatalom részéről leadott lövések­nek eredményeképpen a tömeg hátrálni kezdett és széjjeloszlott. Az összeütközés során több se­besülés történt és egy Darnyik János nevű mun­kás meghalt. Ugyancsak a Vajdahunyad vára és­­ W­eingruber-vendéglő között történt, hogy dr Klár Zoltán fővárosi törvényhatósági bizott­sági tag autóját a tömeg megtámadta. Az autó­ból, kiugró Klár Zoltánt doronggal fejbevágták és autóját felgyújtották. Dr Klár Zoltánt súlyos sérüléseivel a Park-szanatóriumba szállították. A Milleniumi emlék és a Vajdahunyad vára környékéről kiszorított tömeg, amely­nek legnagyobb része fiatal suhancokból állott, a Benczúr utcában a villák kertjébe próbált menekülni. Egy másik része pedig a VII. kerület Csikágó­­nak nevezett külső részében rombolni kezdett. A tüntetők közül többen, akik késekkel, szöges botokkal, revolverekkel és kövekkel voltak fel­szerelve, a Városliget és az Andrássy út kör­nyékén több utcában kirakatok ablakait verték be és az elhaladó gépkocsikat megdobálták. A kivonult készültség Barcs Tibor felügyelő veze­tésével a csoportokat széjjeloszlatta. A további tüntető és romboló skándékú csoportok azon­ban a rendőrtartalék kivonult páncélautóinak láttára fejvesztve menekültek el. A tüntetés egész színterén délután 3 órára a kivonult ké­szültségek teljes rendet teremtettek. A tüntetés során 191 embert állítottak elő a VI., VII. és VIII. kerületi kapitányságokra, akik­kel szemben a rendőrség részint kihágási, ré­szint bűnügyi úton megindította az­ eljárást. A tüntetés során megsebesültek közül 82 személyt részesítettek a mentők segítségben. Súlyosan megsebesült két rendőr, könnyebben hét. A rendőri eljárás során máris bizonyítékok merültek fel arra, hogy a tüntető tömegben több kommunista agi­tátor fejtett ki működést. A rendőrség részéről minden intézkedés meg­történt, hogy a főváros polgárságának nyugal­mát és békéjét további tüntetés meg ne za­varja.“ Hadszíntér­ kötözőhely a Park-szanatóriumban A déli órákban, amikor az Andrássy úton, Aréna úton és a Podmaniczky utcában fel­vonuló tömeg és a rendőrlegénység között az első összeütközés megtörtént, a mentő­őrség autói annyira igénybe voltak véve, hogy gyalogosan járó mentőorvosok kapu­aljakban, kávéházakban, tejcsarnokok­ban kötözték be a könnyebben sérül­teket. Az Aréna úton lévő Park-szanatórium a tün­tetés óráiban valósággal hadszíntéri kötöző­­hellyé alakult át. Ide hozták be a szomszé­dos utcák összetűzéseinek sebesültjeit és a szanatórium orvosai is rengeteg sebesültet kötöztek be, sőt több rendőrt is elsősegély­ben részesítettek. Az első sebesült, akit a sza­natóriumban bekötöztek, egy rendőrőrmes­­ter volt, akit éles kő a jobbkezén sebesített meg. Egy másik rendőrnek a szemhéját re­­pesztette fel egy faág, amelyet a tüntetők soraiból dobott feléje valaki. Az összetűzések, utcai verekedések ezen a ponton voltak a leghevesebbek, itt történt a legtöbb sebesülés és ezért a szanatórium or­vosai a mentőorvosokkal együtt egy órától három óráig úgyszólván szünet nélkül dol­goztak. A súlyosabb sebesülteket, számszerint négyet, akiknél már a sebek összevarrá­­sára is szükség volt, a műtőterembe szállították, míg a könnyebb sebesülteket a hab­ban vet­ték kezelés alá. Ezeknek a száma egyre nö­vekedett, úgyhogy nemcsak a sebészfőorvos, hanem a szanatórium belgyógyásza, sőt szü­lészorvosa is órákon át állandóan kötözte a betegeket, akiknek legtöbbje a saját lábán távozott. A késő délutáni órákban azt a fel­világosítást kaptuk a szanatórium részéről, hogy a négy súlyosabb sebesültön kívül kö­rülbelül 50—60 embert részesítettek első­segélyben. Akiket első segélyben részesíttek a mentők Délután 3 óra 40 percig a mentők a követke­zőket részesítették első segélyben: Mester Istvánné háztartásbeli, tenyerén szúrt seb. — Komlós Jenő hírlapíró, sérülés. — He­rényi Imre hírlapíró, zúzott seb. — Blaschke Rezső sofőr, üvegszilánk. — Kardos Gyula mun­kás, vágott seb, Rókus-kórház. — Kiss Mária háztartásbeli, lórúgás. — Frischhorn- Jakab kő­műves, Kender ucca 8., metszett seb, Rókus. — Puskás­­Imre bádogos, Rákoskeresztúr, metszett seb, Rókus. — Olasz Kálmán cipész, Szabolcs ucca 28., vágott seb, Rókus. — Agg Ferenc nap­számos, Szolokma, metszett seb, Rókus. — Gyenge István kereskedősegéd, Bulyovszky u. 35., szúrt seb, Rókus. — Andor György napszámos, Klapka ucca 50., szúrt seb, Rókus. — N. N. 22 év körüli napszámos külsejű férfi, vágott seb. — Dr Kiár Zoltán orvos, Lipót körút 9., repesz­­tett seb, Park-szanatórium. — Szabó János ke­reskedő, Szerdahelyi ucca 1., vágott seb, Rókus. — Kovács Endre lakatos, Váci út 199., vágott seb, Rókus. — Balog István festőművész, Bécsi út 82., vágott seb, Rókus. — Ugró Ferenc nap­számos, Úr ucca 8., orrvérzés, Rókus. — Ábri László lakatos, Elemér ucca 15., zúzódás. — Kovács János tanonc, Gyáli út 27, zúzódás. — Dányik János állványozó, Galgahéviz, lőtt seb, halál. — Fischer Samu cipész, Holló ucca 15., rosszullét, Rókus. — Halasi Pál villanyszerelő, Fadrusz ucca 13., szúrt seb, Rókus. — Barta Bertalan lakatos, Kőris ucca 31., metszett seb, Rókus..— Vig Albertné háztartásbeli, Conti u. 9., rosszullét. — Kovács József fényező, Tűzoltó ucca 75., vágott seb. — Dobra György cipész­segéd, Gólya ucca 31., zúzott seb. — Kovács Ferenc motorszerelő, Thék Endre ucca 20., vá­gott seb, Rókus. — Bokaviczky János napszá­mos, Harmat ucca 5., zúzott seb. — Erdélyi Béla munkafelügyelő, Rákóczi tér 4., repesztelt seb, Rókus. — Ocsenás Géza szabósegéd, Ernő ucca 20., zúzott seb, Rókus. — Pikrin Mihály gyári munkás, Pestszentlőrinc, orrcsonttörés, Rókus. — Salgó Andor kereskedő, Dembinszky ucca 44., vágott seb, Rókus. — Medvegy Endre tanonc, Kerekes ucca 16., törés, Rókus. — Pol­gári Endre vállalkozó, Lázár ucca 16., vágott seb, Rókus. — Zagora János ny. tisztviselő, Ihász ucca 5., lábszártörés, Rókus. — Jeney Hugó tisztviselő, Hajós ucca 29., vágott seb, Rókus. — Klemcsik Sebő fényező, Török ucca 30., vágott seb, Rókus. — Mahala Károly paszományos, Tótújfalu, vágott seb, Rókus. — Egri Dezső ci­­£ész, Csengeri ucca 49., vágott seb, Rókus. — Majer Antal napszámos, Pesterzsébet, vágott seb, Rókus. — Szirmai László gyári munkás, Vi­segrádi utca 92., vágott seb, Rókus. — Madát Gyula autószerelő, Szent László út 194., vágott seb, Rókus. — Kasza István kötélgyártó, Szerda­helyi u. menhely, vágott seb, Rókus. — Kovács Béla gyári munkás, Csepel, vágott seb, Rókus. — Reidelbach Margit munkásnő, Nefelejts u. 24., rosszullét. — Müller Ferenc festő, Erzsébet körút 1., szúrt seb, Rókus. — Kovács Károly munkás, Pesterzsébet, vágott seb, Rókus. —• Bakszus Mihály kereskedő, Haller ucca 18., vá­gott seb, Rókus. — Tok József cipész, Dobai ucca 13., horzsolt seb. — Molnár László lakatos, Levente ucca 12., vágott seb, Rókus. — Liebe Ádám szerelő, Külső Jászberényi út, vesevérzés, lövés, Rókus. — Horváth József kocsis, Gyáli út 9., lőtt seb, Rókus. — Molnár Lajos kihordó, Szabolcs ucca 13., lőtt seb, Rókus. —­ Barfai András gyári munkás, Csáky ucca 21., vágott seb, Rókus. — Korcsmáros László nyomdász, Német ucca 11., vágott seb, Rókus. — Tamási Vince rendőrfőtörzsőrmester, Mosonyi u., agyrázkódás. — Máté György rendőrfőtörzsőrmester, Mosonyi ucca, zúzott seb. — Ehrenfeld Ignác, vágott seb, Rókus. — Zibár Antal cipészmester, vágott seb, Rókus. — Varga János pénzbeszedő, Üllői út 23., vágott seb, Rókus. — Gajza Kálmán kovács, Kecskemét, rosszullét. —­ Grósz Ignác asztalos, Pesterzsébet, vágott sebek, Rókus. — Ungár Béla magántisztviselő, Bajnok utca 29., zúzott seb, Rókus. — Eczer Béla hentestanonc, Kispest, Almás ucca 26., zúzott seb, zúzódás, BÖME. — Csehy Pál rendőrőrmester, Rákospalota-Újfalu, törés, rendőrkórház. — Fehérvári Lajos kőmű­ves, Budatétény, vágott seb, Kun u. — Baum­gartner Lipót, Mária Valéria Újtelep, vágott seb, Kun ucca. — Fekete Kálmán zománcégető, Déry ucca 3., vágott seb, Kun u. — Vajda Gyula ke­reskedősegéd, Futó ucca 28., vágott seb, Kun u. — Kiss Mátyás sofőr, Rákos ucca 6., horzsolás. — Kovács Albert kereskedősegéd, Rózsa u. 18/b., zúzott seb. — Offenhand Jakab könyvkötő, Ken­der ucca 23., törés, horzsolás, Kun u. — Erdős József hímzősegéd, Csobánc u. 8., vágott seb, lövés, Kun u. — Lukits András napszámos, Vág ucca 14., vágott seb. — Radics József földműves, Kunszentmárton, vágott seb, Rókus. — Szilády Gergely lovasrendőr, Pestszentlőrinc, összeesés. — Szlanya Ferenc garázsmunkás, Esztergom ucca 12., zúzott seb. — Szakács Péter cserép­ kályhás, Csengeri ucca 4., vágott seb.

Next