Magyar Hirlap, 1931. október (41. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-01 / 222. szám
4 1931 október 7. hírlap Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök: A kormány pénzügyi fedezet híján nem adhat egységes, átfogó gazdasági programot A miniszterelnök beszéde a kereszténypárt értekezletén 1X keresztény gazdasági és szociális párt Szerdán értekezletet tartott, amelyen megjelent gróf Károlyi Gyula miniszterelnök is. Túri Béla tájékoztatta a pártot a 33-as bizottság munkájáról. Buday Dezső a zsír árának emelkedésére kért tájékoztatást. Ernszt Sándor a biztonság feltétlen fenntartásának szükségességéről beszélt és hangsúlyozta, hogy a biztonság veszélyeztetésének láttára a legnagyobb energiával kell fellépni. Gróf Hunyadi Ferenc két javaslatot terjesztett a párt elé, melyek közül az egyik a részvénytársaságok igazgatóifizetésének maximálására, a másik pedig az életfogytiglanra szóló főtisztviselői szerző- idések felbonthatóságára vonatkozott, s Vargha Gábor a cukorcsempészésről Létezétt, majd báró Kray István az agglegényedő bevezetését, S Gyömürey Sándor pedig az árverések felfüggesztését indítványozta. Turchányi Egon, Petró Kálmán, Ötvös Lajos és Rakovszky Tibor felszólalása után gróf Károlyi Gyula miniszterelnök válaszolt az elhangzott észrevételekre. Kijelentette, hogy a közbiztonság fenntartása a kormány elsőrangú kötelessége. Ebben a tekintetben aggodalomra semmi ok sincsen.A kormány mindent elkövet az elégedetlenség levezetésére, bár tisztában van azzal, hogy intézkedései nagy terheket rónak az ország lakosságára. A kormánytól mindenütt egységes, átfogó gazdasági programot követelnek, de ez a mai körülmények között, amikor az államkincstárban semmi fedezet sincs, nagyobb dolgok keresztülvitelére, teljesen teoretikus maradna. A mai viszonyok között nem tehet mást a kormány, mint igyekszik az exportot előmozdítani és az importot csökkenteni, mert ma a legveszedelmesebb dolog a devizák hiánya. Három téren lehetséges az állampolgári kötelességek kijátszása: az első a tőkemenekülés. Senki sem tudhatja, mi lesz a foganatja az erre vonatkozó rendeletnek, de nagy pénzügyi eredményt ettől bajosan lehet várni. A másik pont a jövedelmiadóalap eltitkolása, a harmadik kategória pedig az adónemfizetés. Itt súlyos mulasztás terheli a régebbi kormányokat is, amelyek túlságosan enyhén kezelték ezt a kérdést. Az államháztartás deficitje 150 millió körül jár, ezzel szemben 220 millió pengő adóhátralék van, vagyis, ha a hátralék befolyna, legalább is nem lenne deficit. A kormány ma is azon az állásponton van, hogy akik képtelenek megfizetni az adót, ott egyrészt halasztást, végső esetben pedig adóleengedést lehet alkalmazni, de ha az adófizetési készség hiányzik, mint ahogy a legtöbb esetben így van, a kormány kénytelen a legszigorúbban eljárni. A kormány mindent elkövet, hogy a mai viszonyok között drágulás ne történjék. A miniszterelnök végül arra kérte a párt tagjait, hogy minden rémhírterjesztő ellen a legerősebb és legmeggyőzőbb propagandával lépjenek fel, mert a mai hisztérikus hangulatban mentől fantasztikusabban hangzik egy hír, annál szívesebben terjesztik. A pártértekezlet után társasvacsora következett, amelyen a miniszterelnök is résztvett. Felmentette az esküdtbíróság Horák káplárt, a nagy vitézi pogrom rendezőjét Prágából jelentik. A prágai esküdtbíróság kétnapos tárgyalás után szerdán délután felmentette Flórák Károly volt legionista káplárt, a nagyvitézi pogrom hősét. Noha a kétnapos per beigazolta, hogy az egykori legionista káplár minden ok nélkül lövetett agyon az 1919. évi csehszlovákiai harcok folyamán hét ártatlan zsidó fiatalembert, akiket a magyarok javára folytatott kémkedéssel gyanúsítottak, az esküdtek felmentő Verdiktet hoztak. A tárgyalóteremben a tárgyalás utolsóórájában a végsőkig feszült az izgalom. Avédő beszéde közben szélsőnacionalista eretnek antiszemita tüntetést rendeztek, úgyhogy az elnök kénytelen volt megfenyegetni a a közönséget, hogy kiürítteti a termet. Az esküdtek tanácskozása alig félóra hosszat tartott. Arra a kérdésre, bűnös-e HorákKároly gyilkosság bűntettében, tizenkét nemmel válaszoltak, arra a pótkérdésre pedig, bűnös-e felindulásban elkövetett emberölés vétségében, hét igennel. Az esküdtbíróság a verdikt alapján fölmentő ítéletet hozott. Az ítélet kihirdetését a közönség nagy része és a törvényszéki palota körül összegyűlt többezer főnyi tömeg viharos felháborodással fogadta. Horák Károlyt talán meg is lincselte volna a tömeg, a bíróság azonban úgy rendelkezett, hogy a felmentett vádlott továbbra is letartóztatásban marad, miután az államügyész semmisségi panaszt jelentett be az ítélet ellen. A nagyvitézi pogrom ügye rövidesen felsőbíróság elé kerül. Sorozatosan gyújtogatott egy miskolci önkéntes tűzoltó, hogy tényleges tűzoltó lehessen Miskolcról jelenti a Magyar Hírlap tudósítója. A miskolci rendőrségen érdekes letartóztatás történt. Letartóztatták ifj. Lukács István munkanélküli kőművessegédet, a miskolci önkéntes tűzoltóságés mentőegyesület tagját, miután az a gyanú ellene, hogy ő követte el a nyár folyamán történt, több mint 30 rendbeli miskolci gyújtogatást, mégpedig azért, hogy a tűzeseteknél feltűnjön s fölvegyék a tényleges tűzoltók közé. A rendőrség kezdettől fogva tudta, hogya sorozatos tűzesetek gyújtogatásból eredtek, tobb előállítás is történt, a tettest azonban nem sikerült elfogni. A hétfőre virradó éjszaka ismét kigyulladt két szénakazal. Egy szemtanú bejelentette, hogy egy magas fiatalembert látott szaladni a tűz színhelyén s az adott személyleírás ifj. Lukács Istvánra illett. Miután a tűzoltók vallomásából kiderült, hogy valamennyi gyanús tűzesetnél lukács jelentmeg legelsőnek a tűz színhelyén, Lukácsot hétfőn előállították a rendőrségre s vallatóra fogták. Miután a szemtanú szerint a gyanús fiatalember bajtársi sapkát viselt, bár Lukács tagadta, hogy neki ilyen sapkája volna, detektívek mentek ki a lakására, hogy házkutatást tartsanak. Mialatt a detektívek a sapka után kutattak, ifj. Lukács István megszökött a rendőrségről, amivel csak megerősítette az ellene emelt gyanút. Szerdán délben az egyik miskolci uccán felismerték, amikor azonban egy detektív el akarta fogni, Lukács két revolvert rántott elő kabátja zsebéből s azokat a detektivre szegezte. A detektívnek az utcai járókelők segítségével sikerült lefegyvereznie Lukácsot, akit ismét bevittek a rendőrségre és megkezdték újból a kihallgatását. Kiderült, hogy Lukács volt az, aki két héttel ezelőtt egy miskolci fegyverkereskedésbe betört s onnan 18 revolvert s nagymennyiségű töltényt elvitt. A kőművessegéd a revolverek egy részét eladta, míg a többit szülei lakásán megtalálták. Lukács tagadja, hogy a gyújtogatásokban része volna, az eddigi súlyos gyanúokok azonban valószínűvé teszik, hogy már csütörtökön sikerül őt beismerésre bírni. Ebben az esetben már pénteken statáriális bíróság elé kerül az ügy. f BERLITZ SCHOOL nP fuioma a kalloidOD vám tartózkodást 1008 árengedményt Betörtek Schmidt Miksa Mányoki úti villájába Betörők jártak szerda délután 2 órakor Schmidt Miksa bútorgyáros Mányoki út 11. szám alatti villájában, ahová átkulccsal hatoltak be. A tetteseket azonban megzavarhatták, mivel a hálószobában különféle ruhaneműeket, dísztárgyakat összecsomagolva hátrahagytak s eddigi megállapítás szerint mindössze egy revolvert vittek magukkal. Szerdára virradóra ismeretlen tettesek betörtek Taubhner Géza villanyszerelőmester Dohány utca 11. szám alatti műhelyébe, ahol a falat két helyen is kibon Hillás baleset érte Pozsonyban Weber Kálmán pöstyáni főrabbit Kizuhant az autóbuszból és másfél óra múlva meghalt Pozsonyból jelentik. Hétfőn délelőtt halálos autóbaleset érte Weber Kálmán pöstyéni főrabbit, az orthodox központi iroda elnökét. A főrabbi az O-jelzésű autóbuszon utazott, a Kapucinus utca sarkánál, leszállás előtt kiesett az erősen kanyarodó autóbuszból s koponyaalapi zúzódást szenvedett. Beszállították a zsidókórházba, ahol másfélórai agonizálás után, anélkül, hogy egy percre is visszanyerte volna eszméletét, meghalt. Weber Kálmán főrabbi hétfőn reggel érkezett Pozsonyba és egyenesen az országos katonai parancsnokságra ment, hogy hitsorsosai ügyében interveniáljon. Az október elsejei bevonulással kapcsolatban azt akarta kérni, hogy a zsidó vallású újoncok az ünnepek miatt néhány nappal későbben vonulhassanak be. A katonai parancsnokságon meg is ígérték, hogy a kérést teljesíteni fogják. A főrabbi ezután ült fel az O-jelzésű autóbuszra és ekkor történt a szerencsétlenség. A rendőrség vizsgálata szerint az autóbusz sofőrjét a balesetért nem terheli felelősség. A főrabbi halála nagy megdöbbenést és részvétet keltett. Kedden temették el Pöstyénben a tragikus körülmények között elhúnyt főrabbit. Csehszlovákia zsidóságának osztatlan nagy részvéte kísérte el utolsó útjára a pöstyéni temetőbe A sárospataki református főiskola jubileumi ünnepségei Sárospatakról jelentik: Szerdán kezdődött meg a sárospataki református főiskola négyszázéves jubileumi ünnepsége. Ebből az alkalomból hatszáznál több vendég, jórészt az iskola egykori növendékei érkeztek Sárospatakra. A rendezőség Elekes Imre közigazgató vezetésével fogadta az intézet volt diákjait és az ünnepélyre érkező notabilitásokat. Délután négy órakor a főiskola udvarán kezdődtek meg az ünnepségek. Janka Károly kormányfőtanácsos, egyházkerületi lelkészi főjegyző köszöntötte dr Petri Pál államtitkárt, a kormány képviselőjét és gróf Klebelsberg Kunót. Szabó Zoltán főiskolai lelkész imádkozott, Novák Sándor főiskolai tanár pedig zászlóavató beszédet tartott és üdvözölte a zászlóanyákat, akik jelmondat kíséretében szeget, vertek a zászlóba. Ezután Elekes Imre gimnáziumi igazgató megnyitotta a főiskola tanügyi kiállítását, majd az iskolakertben leleplezték Kazinczy Ferenc szobrát, amelynél dr Balogh Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Kazinczy Lajos tábornok szobrát, amelynél dr Gulyás József főiskolai könyvtáros és Lórántffy fejedelemasszony szobrát, amelynél dr Vasady Béla, a teológia igazgatója tartott beszédet. Az internátus dísztermében Farkas Géza országgyűlési képviselő és gróf Klebelsberg Kunó beszéltek. A kollégium imatermében tartották meg a pataki diákok országos szövetségének díszközgyűlését, amelyen dr Finkey Ferenc kúriai tanácselnök mondott ünnepi beszédet, majd Vitéz Somody János királyi ügyész, dr Bessenyey Zeno országgyűlési képviselő és Elekes Imre közigazgató beszéltek. Végül műkedvelők előadták Harsányi Zsolt Patak telke című alkalmi darabját. ■HMHMnfeUBMHMHMI Edison állapota New Yorkból jelentik. Edison állapota a legutóbbi időben sok aggodalomra adott okot, de néhány nap óta az agy feltaláló egészsége, mint West Orangeból (New Jersey) jelentik, egyre gyengül. Az orvosok véleménye szerint ellenálló ereje rohamosan csökken és attól tartanak, hogy bármely napon beállhat a katasztrófa. özv. dr Hirsch Vilmosáé, dr Hirsch Jenő és dr Guth Emilné szül. Hirsch Margit, a maguk és az egész gyászoló család nevében fájdalomtól elszomorodott szívvel jelentik, hogy Dr Hirsch Vilmos ügyvéd Veszprém vármegye törvényhatósági bizottságának, Pápa megyei város képviselőtestületének tagja szeptember 29-én életének 76-ik, ügyvédi tevékenységének 48-ik évében, rövid szenvedés után Pápán elhunyt. Pápa, 1931. évi szeptember 29. Pápa, 1931. évi szeptember 29. Ij. Csütörtök is bundát nagyon olcsón vehet Kérje Ingyen " * ***" " " w 4. számú képesített szűcsmesternél divatlapomat Ráday utca 14. (Calvin-térnél) látták, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a szomszédos dohánynagyárudába be- hatoljanak. A betörést azonban, mert valószínűleg megzavarták őket, nem fejezhették be és eltávoztak. Sándor Pál és Györki Imre lemondott törvényhatósági bizottsági tagságáról Sándor Pál Rassay-párti és Györki Imre szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tagok levelet intéztek Ripka Ferenc főpolgármesterhez és bejelentették, hogy törvényi hatósági bizottsági mandátumukról lemondanak. A főpolgármester Sándor Pál helyébe dr Párkány Frigyes ügyvédet, Györki helyébe pedig Freudinger Sándor cégvezetőt, mint soron következő póttagokat hívta be a rendes tagok sorába. Valótlan hírek a líra stabilizációs árfolyamának megváltoztatásáról Felkérték a Magyar Hírlapot a következő sorok közlésére: A budapesti olasz királyi követség hivatalosan is megerősíti a Stefattti irodának tegnap közölt táviratát, amely szerint olasz illetékes részről a leghatározottabban megcáfolják azokat a híreket, mintha az olasz kormány szándékában állana a lírának 1927 december 21-én megállapított stabilizációs árfolyamát megváltoztatni. Ezeket a híreket tisztára politikai és spekulatív célzatúnak kell minősíteni. se Brüning és Curtius választávirata Lavalnak és Briandnak Berlinből jelentik. Brüning kancellár és Curtius külügyminiszter Laval miniszterelnöknek és Briand külügyminiszternek a következő táviratot küldték: „Aachent szívélyes táviratukért kérjük, fogadják teljes köszönetünket Nagy elégtétel volt számunkra, hogy önöket itt üdvözölhettük. Őszintén egyetértünk önökkel abban az óhajban, hogy közös törekvéseinket teljes eredmény koronázza.“ immmmmmmmmmmmmvmmmmmmmnmmmmmK. A magyarországi fecskék zöme elvonult A Magyar Madártani Intézet közti, hogy Magyarország fecskeállományának zöme szeptember közepéig szabályszerűen elvonult, a Lengyel- és Oroszországból érkező utóhad azonban a hideg vihartól feltartóztatva, súlyos helyzetbe került. A fecskék istállókba, sőt egyes helyeken még lakószobákba is behúzódtak, ahol azonban alig lehetett már rajtuk segíteni. A bécsi állatvédő egyesületnek, mint ismeretes, még sikerült fecskéket repülőgépen Velencébe szállítani. Kisvárdáról a Madártani Intézetbe is érkezett expresszáruként 230 fecske, de közülök 200 már nem maradt életben- A többieket a déli napfényben szabadon bocsátották. A vonaton vagy repülőgéppel való szállítással csupán a hidegtől megdermedt, de még jól táplált szervezetű fecskéknél lehet, számítani. Mesterséges táplálással csak nagyon kevés fecske éltét lehet megmenteni