Magyar Hirlap, 1931. november (41. évfolyam, 249-272. szám)
1931-11-20 / 264. szám
Mai számunkban közöljük a teljes heti rádióműsort 10n.ua 10TMI* P 1.60 vászonkötésben I ^ I* I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: H. Q. WELLS IS&mI Mp« pipwj IlmJl» ISPilsi JrEm ÍlIlPSF* " ’ISten Magyarországom * “ I • * * rtJllli rali Pia jSpgfp jllpria ® lllpi ^ n°«> 2.bo, 14 évre s, a évre xs p«iga k J §|j§l| Ilii pppl a JlpBHajai MmeS J”^óra'eo'dinar”4 évre 180 «lln.» a MAGYAR HÍRLAP pp|| JH&jg ||||| JHKjjg Éjj Csehszlovákiában | ^ ^ BUDAPEST, 1931 NOVEMBER 20 | PÉNTEK, XLI. ÉVF., 264. SZ. Nagy izgalom az egységes pártban Dréhl Imre mentelmi jogának felfüggesztése körül híres város... Kecskemét agrárképviselője, volt polgármestere, a felejthetetlen Kada Elek utóda beszélt ma a képviselőházban a híres város nagy bajairól, amelyek semmivel sem kisebbek, mint más, kevésbé híres városéi és faluéi. De mégis, Kecskemét panasza kihangzik a többi közül, mert a híres város nemcsakPetőfi verse szárnyán s bora, búzája és gyümölcse révén vált világhíressé. Tíz év előtt itt csapott a legmagasabbra az ellenforradalmi hullám, amely nemcsak Urna menthetetlen bűncselekményeket sodorta magával, amelyeket ma már jobb meg nem bolygatni az emlékezéssel, de innen indult ki az új gazdaságpolitikai irányzat is, amely a politika segítségével régi termelőket lódított kimáról-holnapra birtokukból s régóta bevált, belföldön és külföldön kiépített hálózattal rendelkező értékesítő szervezet ítélt statáriálisan halálra. Kecskemét borkereskedelme és gyümölcsexportja akkor rendült meg, amikor évtizedes kereskedőcégek nagyobb veszélyek elkerülése érdekében kénytelenek voltak félreállni az útból, hogy átengedjék a terepet annak a gazdaságpolitikának, amely a bort és a barackot is keresztény nemzeti alapon akarta megszervezni. Évek teltek el, amíg a régi, szakértő kereskedelem vissza tudott foglalni valamit elvesztett pozícióiból — nem a gazdaságpolitika, hanem a kijózanodott kecskeméti gazdatársadalom jóvoltából, amely ráeszmélt, hogy garázdasággal és jelszavakkal nem lehet pótolni az elvesztett piacokat. És ráeszméltek arra is, hogy az a rendszer, amely a kisgazda és földműves tömegek mozgósításával került hatalomra s amely később is állandóan hangsúlyozta agrárjellegét, e virágzó agrikultúrvidék fokozatos pusztulását majdnem passzívan szemlélte és szeszélyes átszervezési, állami értékesítési kísérleteivel és elkésett tarifakönnyítéseivel semmiképpen sem tudja ellensúlyozni azt a rombolást, amit adópolitikája az egzisztenciák legyengítése terén végez. Sándor István kecskeméti képviselő szerint „hazafiasabb cselekmény lett volna, ha a pénzt meghagyták volna az adózók zsebében, mert a termelés nem sínylené meg olyan nagyon a pénzhiányt és az embereknek nagyobb ellenállóképességük lenne a ránkzúdult bajok ellen“. Azt mondja a kecskeméti követ, hogy „mialatt a tihanyi halbiológiai állomás medencéjében a csiborok vígan úszkálnak, a kecskeméti gyümölcsöt vígan pusztítják a másfajtájú rovarok, mert az alföldi gyümölcs exportját megbénító féregveszedelem kiirtására egyetlen fillért sem fordítottak“. A költségvetésből nem futotta ez elsőrendű nemzetgazdasági érdek finanszírozására, a gazdákat pedig annyira elszegényítették a közterhek, hogy nem tudják valóra váltani a földművelésügyi miniszter színes plakátjainak tanácsait, amelyekkel, úgy látszik, az agrárkormány egyszer és mindenkorra lerótta a magyar gyümölcstermeléssel szemben tartozó kötelezettségeit. Hogy közben a magyar gyümölcs fokozatosan kiszorult régi piacairól, nem aggasztotta a kormányt annyira, hogy a kérdéssel intenzíven foglalkozzék, holott, ha valamelyik ága mezőgazdaságunknak, éppen a gyümölcstermelés volt az, amely sokszorosan visszahozta volna a befektetett tőkét, mert a magyar gyümölcs fogyasztási területei ma is automatikusan adódnak. De nem jutott pénz a féregirtásra s nem jutott pénz a gyümölcstermelés tudományos eszközökkel való átszervezésére sem. Aki Svájcban járt, hallhatta, hogy egyik legnagyobb fogyasztó piacunk azért volt kénytelen lemondani a magyar gyümölcs behozataláról, mert sohasem tudtak neki ugyanabból a barack- vagy almatípusból egymásután kétszer szállítani, mert a gazdák állami támogatás híján képtelenek voltak áttérni a típusok szisztematikus tenyésztésére. Ezért nem lehet a gazdákat felelőssé tenni, ezért egyedül az a rendszer felelős, amely agrárérdek címén iszonyú terheket tudott rakni a nem agrár lakosság vállaira, de egyre megrendítőbben kiderül, hogy egyetlen területen sem segített a termelésnek a fejlődésben, a kvalitásjavulásban, nem beszélve arról, hogy minden értékesítési akciója visszafelé sült el, mert deficitjét ismét csak az adófizetőnek kell viselnie. Ugyanez vonatkozik a kecskeméti borra, amelynek jövőjét Sándor István a következő szavakkal vetíti elénk: „Ha fenntartjuk azt a rendszert, hogy a 8 filléres bor után 21 fillér fogyasztási adót kell fizetni, akkor megszűnik a szőlőtermelés, sok gazda és többszázezer munkás rovására.“ „Ha van a kormánynak regeneráló terve — mondja végül —, hozza a parlament elé és akkor nem leszünk kénytelenek a múltakról vitatkozni!“ De a kormánynak, amint többízben hangsúlyozta, nincs regeneráló terve, sőt az eddigi degenerációt is tetézi tervszerűtlen intézkedéseivel. A súlyos adóterheket újakkal tetézi, ugyanakkor azonban még olyankor sem védi az adóalanyt, amikor az államháztartás veszélyeztetése nélkül megtehetné. Kecskemét sok mindenféléről híres, Makó csak a hagymájáról, de ez a hír csakugyan eljutott öt világrészbe. A jellegzetes kis zsákot, amelyben a makói fokhagymát árulják, épúgy ismerik New Yorkban, mint Észak-Afrikában. Legkevésbé ez a világhír akadályozta meg a kormányt abban, hogy most, amikor a fogyasztói válságot a makói hagymapiac is megsínyli s nagy készletek maradtak eladatlanul, a kereskedelmi miniszter negyven vágón bolgár hagyma behozatalára adjon engedélyt egy magyarországi konzervgyár számára. Ez az intézkedés a napokban történt, Makó rendkívüli közgyűlése tiltakozott ellene, a főispán és az egységespárti képviselő interveniált — de reménytelenül. A makói hagyma eladatlanul hever és a magyar konzervgyár bolgár hagymát fog a külföldre exportálni? Ki érti meg ezt a fantasztikumot, s hogy fogják nagyhangon megmagyarázni, milyen nagy érdek követelte, hogy a magyar agrárprodukciót agrárimporttal lekonkurrálják? És miből fizeti a makói hagymakereskedő az inségadót s miből vásárolja meg a hagymatermelő még eladatlan készleteit, ha a kormány éppen most tartja időszerűnek egy nagymúltú termelési ág dumpinggal való letörését. Mindezt azért mondtuk el elsősorban, hogy megmutassuk a rendszer másik arcát is, amellyel az agrártársadalom felé fordul. Amelyikkel a kereskedelem,az ipar és a fogyasztó felé fordul, jól ismerjük, de lehetnek, akiket megtévesztett a minden alkalommal túl akcentuált agrárjelző. Holott a rendszeri agrárpolitikáját is csupán politikai taktikája irányította: amikor egy-egy választás előtt hangulatkeltés céljából szüksége volt a mezőgazdasági lakosság rokonszenvére, ötletszerű intézkedésekkel, át nem gondolt kedvezményezésekkel elhódította, de valójában mezőgazdasági politikája époly terméketlen volt, ugyanazzal a passzív szaldóval zárult, mint a többi területeken. S ha igaz is, hogy mezőgazdasági világkrízis van, a kormány azzal, hogy a mezőgazdasági reszortot mindvégig politikai tárcának tekintette — felelős az export katasztrofális csökkenéséért és a magyar mezőgazdasági termékek minőségi elmaradottságáért, leromlásáért is. A múlt rendszer tehát itt sem tud alibit bizonyítani — a földet ugyanúgy kormányozta, mint az aszfaltot, ‘ Öt évig terjedhetőegyházzal büntetik a külföldi követelések bejelentésének elmulasztását Törvényjavaslat az eddigi rendelkezések szigorításáról és kibővítéséről a Magyar Távirati Iroda Jelenti: Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök a képviselőház csütörtöki ülésén törvényjavaslatot nyújtott be a külföldi fizetési eszközök és külföldi követelések bejelentéséről. A törvényjavaslat a korábbi rendelet szerint bejelentési kötelezettség alá eső külföldi fizetési eszközök, értékpapírok és külföldi pénzértékre szóló követelések bejelentésére a törvény kihirdetését követő naptól számított 15 napra terjedő új határidőt állapít meg. A törvényjavaslat kimondja, hogy a megállapított bejelentési kötelezettség nemteljesítése, vagy tudva valótlan adat bejelentése bűntett és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő; ha pedig a kötelezettet csupán gondatlanság terheli, a cselekmény vétsége egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. A törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt, hogy a Magyarországon lakó magyar állampolgárok és a Magyarországon székelő jogi személyek külföldön lévő, a korábbi rendelet szerint bejelentés alá nem eső minden vagyonának és külföldről eredő minden jövedelmének és a jövedelmek forrásainak vagy e vagyonok, jövedelmek és jövedelemforrások egyes csoportjainak bejelentését rendelettel elrendelhesse. Az, aki az erre irányuló rendeletben megszabott kötelezettségét megszegi vagy kijátssza, vétség miatt hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő. A törvényjavaslat indokolása rámutat arra, hogy a külföldi fizetési eszközök és külföldi követelések bejelentéséről kiadott korábbi rendelet 1981 szeptember 30-ában állapította meg a határidőt. A gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló törvény nem adott felhatalmazást arra, hogy a bejelentési kötelezettség megszegését a kihágásra vonatkozó rendelkezéseknél súlyosabb büntetőrendelkezés alá vonják s ezért ezeket a súlyosabb büntetőrendelkezéseket új törvényben kell kimondani. Mivel a bejelentési kötelezettség megszegését az eddiginél súlyosabb büntetőrendelkezés alá vonja a törvényjavaslat, indokolt és méltányos a súlyosabb büntetőrendelkezések megállapításával egyidejűleg a bejelentésre póthatár, időt kitűzni, úgyhogy csak annak cselekedetét vonják az eddigi rendelkezéseknél súlyosabb elbírálás alá, aki a póthatáridő alatt sem tett eleget bejelentési kötelezettségének. A törvényjavaslat a póthatáridőt 15 napba szabja meg, olyképpen, hogy az a törvény kihirdetését követő naptól kezdődik. Abból a célból, hogy az eddigi rendelkezések szerint bejelentési kötelezettség alá nem eső külföldi vagyonok és külföldről eredő jövedelmek fölött is az ország fizetési mérlege szempontjából fölötte fontos teljes áttekinlés legyen elérhető, felhatalmazást ad a ja.