Magyar Hirlap, 1932. szeptember (42. évfolyam, 196-220. szám)
1932-09-01 / 196. szám
4 1932 szeptember. A vidéki orvos igen tisztelt Szerkesztő Úriön megkérdezte a pesti orvost, hogy mi fáj neki s a válaszból azt látjuk, hogy tűrhetetlen nagy fájdalmai nincsenek. Aprócseprő hajára pedig hatékony ízt talált derűs optimizmusában. Hívatlanul és megkérdezetlenül most én jelentkezem: a vidéki orvos, akiből — sajnos — már vígjáték- és operett-figura lett. Mert azzá tette a kor, a viszonyok, a szegénység s főleg a vidék. Mert — és ezt senki se vegye személyes sérelemnek — sem az újságírók, sem a pesti kollégák még csak távolról sem ismerik a mai vidéki orvos helyzetét és — miként a finánc — el sem hiszik, ha megpróbáljuk felskiccelni a vidéki orvos képét. És higgyék el nekem uraim, ez fáj nekünk a legjobban. Sokkalta jobban, mint a szegénységünk, a rongyosságunk, a kiszipolyozottságunk. Még ma is mindenki azt hiszi rólunk, hogy tejbenvajban fürdőnk, csak letagadjuk s azért járunk lyukas cipőben, hogy leplezzük a jólétet, amiben élünk. Mert ha elhinnék azt, amiket sokszor befelé zokogó szóval elhebegünk, nem úgy bánnának velünk! Mert — főleg az adókivető közegek — komiszul bánnak velünk. Dolgozunk és mégsem keresünk, de az adónk változatlanul nagy, amit megfizetni nem tudunk. Csak a magam helyzetét vázolom fel, aki még csak 50 éves kórházi főorvos vagyok, aki a háború előtt 28—30.00 koronát játszva megkerestem a 2—3 koronás díjakból s aki ma a 4—6 pengős rendelési díjak mellett is örülök, ha a holnapi konyhapénzt megkeresem, a tandíjat, a villany árát, az egy cselédet, az életbiztosítási díjat ki tudom fizetni. Másra, ruhára, szórakozásra, nyaralásra, utazásra már nem telik. Szégyellem bevallani, hogy kórházi főorvos létemre már negyedik éve egyetlen szaklapot nem tudok hozatni, hanem a kórház példányait olvasom. Egy-egy szakkönyvet csak 2—3 pengős részletre vehetek meg. De hol vannak még a társadalmi kötelezettségek? A főispántól a polgármesterig mindenki hozzám is elküldi a sok revíziós ügynököt, éhező festőt, kolduló menekült tisztviselőt. Miből adjak nekik, mikor magamnak emcl? S csodálatos, hogy ezek sem hiszik el, hogy nincs. De hátra van még az adó. Adóimat 1928-ban, a 26—30 pengős búzaárak idején rögzítették. A múlt évben felmondottam a rögzítést, s adóleszállítást kértem. Az adófelszólamlási bizottság minden érvelésem ellenére mégis ugyanazokat az adókat állapította meg, amiket 1928 óta fizettem. Éspedig 224 pengő házadó (mert, sajnos, van egy házam), 112 pengő jövedelemadó, 81 pengő betegápolási adó (mert nem elég, hogy a kórházban éhbérért dolgozok, még a más gyógydíjaihoz is hová kell járulnom), 66 pengő útadó, mert gyalog járók, 288 pengő általános kereseti adó, 813 pengő pótadó, summa summámus, a múlt évi adóelőírásom 1153,65 pengő volt. Ez ellen panaszal éltem a közigazgatási bírósághoz, ahol talán jövőre meghozzák az elutasító határozatot. Az idén újra felmondottam az adókat és erre kereseti adómat 40 pengővel leszállították. Ezévi adóm 1032,63 pengő, úgyhogy az 54 városi virilis között a 26. helyre kerültem, de virilis jogon benne vagyok a törvényhatóságban is. Minden nyomorúságom ellenére, ha csak tudok, fizetek adót is. Mégis az augusztus 24-én kelt adóintés szerint 2231 pengő adóhátralékom van, aminek 3 nap alatt leendő megfizetésére augusztus 26-án újra felhívtak azzal, hogy nemfizetés esetén, már ki tudja, hányadszor lefoglalt bútoraimat elszállítják. És ez a fenyegetés korántsem tréfa. Már két ízben 11 napi utánjárással tudtam csak a bútorok elszállítását elocsáztatni. Huszonnégy éve vagyok lakóhelyemen adófizető, mindig kifizettem minden adómat, de két év óta erre képtelen vagyok. Mert miből fizessek? Mit keres most egy vidéki orvos? Az én keresetem így alakult 1928 óta. 1928-ban kerestem 335 pontot, ez a következő évben már 304 pontra csökkent (10%), 1930-ban 230 pontot (30% esés), 1931-ben 165 pontot (49% esés) és az. év első felében 134 pontot, ami már 60% jövedelemcsökkenésnek felel meg. Viszont az adóm csak 10%-ot csökkent. A nagy tehertételt jelentő házamon kívül van 10 hold örökölt földem, amelyen azonban édesanyám haszonélvezete van, amelyből tehát jövedelmem nincs.A többi 200 hold föld árán, mint jó hazafi, hadikölcsönt jegyzett az apám. Úgy látszik, ezért olyan hálás a fiúnak a háza! De van még 14 hold, sajnos, adósságra vásárolt földem is, aminek haszonélvezete szintén az anyámé, aki a sok haszonélvezet mellett csakhogy éhen nem hal. Amint látható tehát, a keresetem elapadt, ingatlanaimból jövedelmem nincs, csak terhet jelentenek ezek reám. Miből fizessek akkor? Megadta erre az útmutatást az előző pénzügyminiszter úr, aki a szükségadók behozatalakor elrendelte, hogy aki pedig ezeket az adókat a jövedelméből fizetni nem tudja, az fizessen a vagyonából elvett résszel, Így akartam tenni én is, áruba bocsátottam a földjeimet. És itt ért a második keserű csalódás. Ki vesz ma haszonélvezettel terhelt földet? És ha akad ilyen bolond, ugyan mennyit ad holdjáért? Jóformán semmit. Ezt belátva az anyám, eladás esetére mentesítette a földeket a haszonélvezet alól, de akkor életjáradékot kell az elveszett haszon helyett fizetnem, mert ő is élni akar, ha már muszáj élni! Itt ért a harmadik csalódás, így sem akad vevő. Mert akinek volna pénze, az — ismervén szorult helyzetemet ■— potomáron szeretné, a tisztességes szándékú vevőnek pedig nincsen pénze. Ilyen a helyzete. Szerkesztő úr, a vidéki orvosnak, akitől, ha beteghez hívják, azt kívánják, hogy mindent félretéve, nyugodtan mérlegelje a beteget környező eshetőségeket. Hát lehet ma nyugodt az ember? Jó alvó vagyok, de félév óta álmatlanul töltöm a fél éjszakát. S hogy mi minden jut ilyenkor az ember eszébe?! Legutóbb már meg is szövegeztem fejben egy panasziratot, amiben Korányi Frigyesnek akartam megírni mindezt, amit itt most elmondottam. De akkor ő Karlsbadba ment. A panasziratot így akartam befejezni: „S hogy miért írom én meg ezeket s hogy mit akarok? — azt, kegyelmes uram, magam sem tudom. Nem kérek én semmit, nem akarok én semmit, csak hagyjanak élni, ha már muszáj élni! Aztán a zene révén egy kis rokoni kapcsolatot is érzek Excellenciád iránt. Gondoltam, művész-lélek, szép lélek s talán megérti és átérzi az én helyzetemet is s úgy magában azt mondja: Szegény doktor, sajnálom, hogy nem segíthetek rajta.“ A levelet persze nem írtam meg. De itt sem írom ki a nevemet. Nem mintha szégyenleném a dolgot, de félek a finánctól. Ki tudja, mi lakik benne. Még képes lesz emelni az adómat. De ha a pénzügyminiszter úr érdeklődnék, tessék megmondani a nevemet, minden szóért vállalom a felelősséget s ha az itt elmondottakból csak egy szó is hamis vagy valótlan volna, levonom a konzekvenciákat. Egy vidéki orvos Délután nem eresztenek be nőket a törvényszék épületébe Az elmúlt napokban különös meglepetés érte a budapesti törvényszék egyik túráját, mikor feleségével hivatali szobájába igyekezett. A portás megállította a kapuban és figyelmeztette, hogy szobájába csak egyedül mehet föl, mert szigorú utasítása van, hogy hölgyeket a törvényszék épületébe a hivatalos órák befejeztével ne engedjen be. Hiába hivatkozott a bíró arra, hogy a hölgy, aki társaságában van, felesége, a portás utasítására való hivatkozással hajthatatlan maradt s így a bíró feleségének az utcán kellett megvárnia, míg férje hivatali szobájában dolgát elintézte. Másnap a bíró panaszt tett a törvényszék elnökénél a portás eljárása miatt, mire azután kitűnt, hogy a portás szabályszerűen járt el, mert nőknek a törvényszék épületébe való belépését a délutáni órákban elnökségi rendelet tiltotta meg. A törvényszéken, de a törvényszékre bejáratos ügyvédek között is nagy feltűnést kelt ez az elnökségi rendelet és sok mulatságos találgatás folyik közöttük arról, hogy milyen események előzhették meg ennek a rendeletnek a kibocsátását. Pityuból Pista lesz Írta: KABOS GYULA Pityu hat és fél éves volt és már zsúrra volt hivatalos. (Én huszonhatéves koromban voltam az elsőn és rá két hónapra nős voltam.) Mikor megjön a meghívó, kicsit megijedtem. Ráér még a gyerek nősülni — gondoltam magamban —, de aztán megnyugodtam, látván, hogy a meghívottak mind az f/b-ből való fiúk voltak. Tíz darab, sorstársak, indulók az életbe. „Walter Gyuri szívesen látja Pityut születésnapja alkalmából..stb. Közömbös arcot vágtam, de belül roppant büszkeség dagasztott. A haszontalan kölyke, milyen társadalmi életet él... Pityunak éppen akkor sok volt a rovásán, félt, hogy büntetésből nem engedem el, hát nagy ravaszul folyton körülöttem lebzselt, csókolódzott, hol velem, hol az anyjával. Lábujjhegyen járkált, mint aki nem akarja, hogy a nagyokat zavarja még a parkettropogással sem. Iszonyúan stréberkedett, egyszer-egyszer egy halk megjegyzést is megkockáztatott, hogy némely gyerek milyen rossz és mégis elviszik mindenfelé ... Végre kivette belőlem, hogy mehet a zsúrra. Az anyja már két órával az elmenetel előtt csudára kikészítette, még a haja is el volt választva. Volt azon rengeteg brillantin, dehát a gyerekétül ne is sajnálja az ember az ilyesmit. A másikról nem is beszélek, amit a nyakára kapott. Volt abban vagy három méter anyag, de duplaszéles. Félkiló zserbót is kapott, hogy vigye el az ünneplendő házigazdának. Éjjel hazajövök, látom világos a hálószoba. Tyúk, a nemjóját, ha ilyenkor világos van, baj van. Mit is mondjak, hol voltam? Lesz, ami lesz, benyitok, majd eszembe jut valami. Mindig az utolsó pillanatban hazudom a legjobbakat... — Menjen a fiához, nézze meg, maga talán ráismer! — Mi történt? — ijedezek. — Szépen viselkedett a zsúron. Odamegyek este nyolckor érte, hát az egész csomó gyerek ostromolja a szekrény tetejét, mint Eger várát, melyet az ünnepelt házigazda védett. Az összes gyerek összeverve, mindegyik tele karmolásokkal, daganatokkal. A Gyurit születésnapja alkalmából az öszszes meghívottak elverték. Az anyja már az ötödik daganatot nyomta le késsel a homlokán. Nem is uzsonnáztak ezek, délután öttől este nyolcig fúrt verekedtek. Menjen oda, nézze meg, hogy néz ki, nem ismeri meg, melyik a feje, melyik a daganat. Kimegyek, felgyújtom a villanyt. Hát látok valami két kókuszdiót, de mintha az egyik a másikból nőtt volna ki. Egyszerre, a világosságtól tán, kinyílik egy üdvösséges szürke szempár, kicsit hunyorogva ... két meleg karocska átöleli a nyakamat és a fülembe súgja: — Apukám, életem legszebb napja volt!. . Visszamegyek, mondom, nem baj, fő, hogy jól mulattak a gyerekek. Örült a Gyuri a zserbónak? — Hogy örült-e? Hiszen Pityu visszahozta. Addig nem jött el, míg vissza nem adták neki... Pityu... — Szegény édesapám, szép csendben, nehogy nagy zavart csináljon, elment... Valahogy a betegségét is úgy osztotta be, hogy mindennap vidámabb volt. Mikor nála voltam, mindig olyan megnyugodva mentem el tőle, hogy pár nap és megint kint pipázik az István téren, egy olvanó hasonló hófehér bácsi közt, ahol a főtéma mindig egy másik fia volt vagy pláne unokája ... Nem tudtam megérteni még akkor, de észrevettem, hogy, ha az öregek a fiaikról beszéltek, ragyogott a szemük, de ha unokáról volt szó, akkor mindig könnyes volt a szemük... Talán már előre siratták, hogy itt kell hagyni őket hamar. Hát itthagyta Pityut is nagyapó ... Kicsi volt még a gyerek, ne tudja még, hogy szomorúság is van a világon. Eltitkoltuk előtte. Ha kereste nagyapót, azt mondtuk, a Svábhegyen van, üdül, nem lehet ilyenkor zavarni. Hanem egyszerre kitavaszodott. Ahogy az első napsugár kisütött, Pityu átmászik hozzám reggel az ágyba. — Apuka, tavasz van már, gyerünk a nagypapához! Nagyot dobbant bennem valami. Tavasz van, a nagypapa sírján már kizöldült a fű, talán jólesne apának, ha a gyerek megsimogatná a füvet, talán egy kicsit átmelegedne tőle ott lent. Én kiviszem hozzá a gyereket. Nincs jogom elvenni tőle a gyerek könnyeit. Kézenfogtam Pityut, kimentem vele a temetőbe. A kapuban már iszonyúan szorongatott a fájdalom. Igen-igen könnyes szemekkel ballagtam előre. Pityu gyerekmódra csacsogott, kérdezősködött, hiszen először látott temetőt. Én szakadozva válaszoltam. Rám nézett, aztán elhallgatott... és azontúl némán mentünk egymás kezét szorosan fogva. Aztán jöttünk vissza ... lehorgasztott fejjel... Egyszerre csak érzem, egy kis karocska átfogja a derekamat és óvatosan támogatva visz előre. Pityu támogatott engem — az árvát... Pityuból, Pista lettk51 Csütörtök Beiratások . LÖWY MAYER zeneiskolába VI., Csenierv ucco 46. Aradi ucca Bárok. Telefon 18 9-62 Szeptember 1-elstl hegedű-, zongora-, gordonka-, tuvne- és pengett hangszerekre. OT Mérsékelt tándíjak. "MO 28.297 a szakszervezetekben nyilvántartott munkanélküliek száma A Szakszervezeti Tanács kimutatása szerint a szakszervezetekben nyilvántartott munkanélküliek száma 28.297, az összes szakszervezeti tagok 24,60 százaléka. Legnagyobb a munkanélküliség a vasiparban, ahol 8673 munkás van munka nélkül. Sorrendben utánuk az építőmunkások következnek 4796 munkanélkülivel, azután a famunkások, akiknek száma 4008. Nagy még a munkanélküliség a könyvnyomdászok között. Itt a munkanélküliek száma 2601, azután a könyvkötők között, akik közül 1624 van munka nélkül. Az intellektuális pályákon működő szakszervezeti tagok között is nagy a munkanélküliség. Így magántisztviselő 425, pénzintézeti tisztviselő 303, zenészek 953 és végül kereskedelmi alkalmazott 264 számmal szerepel a munkanélküliségi statisztikában. Török és szíriai előkelőségek Budapesten Pénteken leplezik le Budapesten ünnepélyes keretek között Abdurrahman Abdi, az utolsó budai pasa emlékművét. Ebből az alkalomból Budapestre érkezett Resid Szaffet bej, a török nemzetgyűlés tagja, a török touring- és automobilklub, valamint a balkáni idegenforgalmi szövetség elnöke és Gázi Musztafa Kemál pasa védnöksége alatt álló török történettudmányi társulat tagja, Resid Szaffet bej gyakori vendége Budapestnek és egyik legtekintélyesebb harcosa a török—magyar testvéri közeledésnek. Megérkezett a magyar fővárosba Sekib Arszláil szíriai emír, a damaszkuszi arab akadémiatagja, a sziro-palesztinai delegációnak és az izlám kovnité állandó végrehajtóbizottságának tagja is. BORTÉLDA18T a Székesfővárosi Allatkertben Pálmaház. Akvárium Nyitva egész napi a közönség kedvencei