Magyar Hirlap, 1933. március (43. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-01 / 49. szám

4 1003 március T, HÍRLAP nak az utak. Visszautasítja ezeket a váda­­­kat, amelyek csak ártanak nekünk, egy ilyen alkalommal, amikor 35—40.000 em­ber fog megjelenni a világ 49 államából. Ez lesz a világ legnagyobb néprajzi látvá­nyossága. Gál Jenő: „Csak Duna-ünnepély ne tegyem­ Kuna P. András, aki láthatóan nagy közbeszólási kedvben van s egész este buz­gón szól közbe, odakiált Gál Jenőnek: — Nem ügyvédi dolog es kérem! Endre Zsigmond azzal végzi felszólalását, hogy egyszerre 4000 cserkész számára biz­tosítottak egyidőben való fürdési lehetősé­get, az utak portalanítására is megtörténtek az előkészületek, mindenkinek a feladata most, hogy közös erővel támogassa a tábor­­parancsnokságot. Újra a jászberényi választás Az elnök javaslatára ezután elhatározták, hogy az interpellációk nagy számára való tekintettel már este hétkor térjenek át az interpellációk tárgyalására. Ezután Szilágyi Lajos szólal fel személyes kérdésben. Kifogásolja, hogy a független kisgazdapárt a választási néma hetet arra használja fel, hogy a parlament nyilvános­sága útján szóljon a választókhoz. Megdöb­benéssel olvas olyan választási attrocitások­ról, amelyekről senki sem tud. A konkrét esetre vonatkozólag semmi csodálni valót nem lát abban, hogy ha egy ember meg mer ütni egy rendőrt, az kardot ránt, de nem vágott vele. A fügetlen kisgazdapárt tagjai, akik eddig némán hallgatták Szilágyi Lajost, most egy­szerre támadásba mennek át. Élesen vitat­koznak vele. — Mitől sebesültek meg akkor az embe­rek? — kérdezik. Szilágyi­ Lajos most Lang Lénárd felé fordul: — Tegye a jobbkezét a szívére és úgy mondja meg, látott-e Jászberényben sebes­­lt embert? Erre a felszólításra ismét viharban tör ki a független kisgazdapárt. — Ezért kell külföldi újságírót odavinni! »—kiáltja Eckhardt Tibor. . Eckhardt kijelentésére az egységes párt válaszol tomboló viharral. — Soha! Ezt az egyet nem engedjük! — kiáltja magából kikelve, vérvörös arccal Brogti József. A hatalmas lármában hiába csenget az elnök és csak amikor a vihar kissé elül, szólal meg Bessenyei alelnök. —! Figyelmeztetem Eckhardt képviselő urat, hogy egy magyar képviselő szavai mindig felérnek egy külföldi újságíróéval. Szilágyi Lajos azzal fejezi be szavait, hogy igazán csodál­ja, hogy egy olyan képei. A Pour le Mérite új lovagja A „békeosztály“ új lovagja a Pour le Mé­­rite-rendben egy aránylag ismeretlen név Heinrich Wölfflin. Pedig ez ma a legna­gyobb kitüntetés, amelyet Poroszország ad­hat. És Wölfflin soha nem volt porosz. Csak néhány éven át „vendégszerepelt“ a berlini egyetemen. De a hűvös északi ég alól csak­hamar a müncheni egyetemre költözött. Az­után visszatért oda, ahonnan elindult: Svájcba. Annak idején még Nagy Frigyes alapította az új porosz lovagrendet. A katonai osztály mellé felállította a békeosztályt. A tudomá­nyos és művészeti érdemek jutalmazására. Azóta is egyszerre mindig csak 12 lovagja volt a békeosztálynak. És a köztársaság be­következésével autonómiát kapott ez a béke­osztály. A régi tagok választás útján töltik be az időnként megüresedett helyeket, így kapta meg, és nem Hitlerek kegyelméből, a legnagyobb porosz kitüntetést Wölfflin. Annak ellenére, hogy már az évek sora előtt hátat fordított Poroszországnak. * Aránylag ismeretlen név: ez csak az úgy­nevezett „szélesebb körök“ felől nézve áll meg. (Mert csodálatos módon a közön­ség máig sem fogadta kegyeibe Wölfflin nagyszerűen világos, izgalmasan érdekes könyveit.) De a berlini egyetemen „primadonna" volt Heinrich Wölfflin, már az én boldog diákéveimben. Az auditorium maximum óriási hodályá­­ban tartotta előadásait. 700 vagy 800 ülő­hely lehet itt. De azért sokan álltak... A közönség nagyon vegyes volt. Japán és néger diákok. A berlini „Lipótváros“ kis­asszonyai. Akkor is, ha nem voltak egyetemi hallgatók. Azután idősebb nők. Szintén szép Számban, illyen közönség csak Párizsban gyűlt össze még. Bergson előadásain. Pedig Bergson éles, magas, kellemetlen falzett­­hangon beszélt, kopott Ferenc József-kabát­­jában, kis, keskeny bajuszát tépegetve. De a gomblyukból azért soha nem hiányzott a becsületrend rozettája.) Felállás helyett a lábdobogással üdvözlik, búcsúztatják professzorukat Berlinben az egyetemi hallgatók. Ez a lábdobogás hosszú percekig tartott, ahányszor Wölfflin érke­zett. És még hosszabb percekig tartott, ha befejezte előadását. * Annak ellenére, hogy retorikát, szónoki lendületet, színes szavakat hiábavaló lett volna várni tőle. Apja is egyetemi tanár volt Bázelben. Többek közt Nietzsche és Burck­­hardt tanártársa a finoman, kispolgárian patrícius Bázel városának egyetemén. (Ahol azonban a nagy tanárok igazán nem voltak a kispolgárok.) Heinrich Wölfflin még a harmincon innét kapta meg Bázelben a művészettörténet katedráját. (Az igazán nagy Burckhardt tanszékét.) És nemsokára Berlin egyeteme hívta el Bázelből.) Pedig darabosak voltak az előadásai. Las­san, megfontoltan rakja egymás mellé a szavakat. De minden egyes szavának van súlya, ereje, plasztikája. Néha különös látvány volt: ez a hat láb­nál jóval magasabb ember, ez a gránitból faragott óriás, amint finom jelzőket, hal­vány árnyalatokat keres... Nagyapja lel­kész volt. Apja híres egyetemi tanár, a klasz­­szika-filológia területén. De azért Heinrich Wölfflin árbóc-növésével, darabos, kemény szavával sok tekintetben mégis a régi Lands­knecht maradt. Az a zsoldos katona, akit egyfelől a francia királyok, másfelől a né­met fejedelmek szerződtettek maguknak a svájci tartományokból . Messze vezetne a részletezése annak: mit értett és mit ért Wölfflin a művészettörté­neti stíluskritika alatt. Egy bizonyos. Azok, akiket látni tanított, előbb Bázelben, majd Berlinben, majd Münchenben, majd más ki­sebb egyetemeken, azok igazán másként látták a képeket, mint Wölfflin felvilágosí­tásai előtt. Aki művészethistórikus akar lenni, az mindenesetre tanuljon meg — látni. Ez Wölfflin alaptétele. És kemény, szögletes mondataival a szem látóképességét ébresz­tette fel. Tessék síkban és tessék térben látni... Tessék a lineáris és tessék a plasz­tikus formaadás eszközeit, mondanivalóit követni... Tessék egy képből kielemezni, melyik századból ered és milyen országból. A kor fontosabb és döntőbb, mint a kelet­kezési hely. (Annak ellenére, hogy örök, ki­egyenlít­hetetlen ellentétek választják el a Keletet és a Nyugatot, az Északot és a Délt.) De azért még a keletkezési hely is fontosabb annál, amit­­ egyéniségnek szokás nevezni. Mert az egyéniség csak a függvénye a kor szavának, a keletkezés helyének... * Mennyiben és miben több már pályája kezdetén a fiatal Rafael, a még éretlen ta­nítvány, mint volt fejlődése csúcspontján Rafael akkor csodálatos hírű mestere, Peru­­gino? Néhány vetített kép követte egymást a fehér vásznon. Itt és ott mutatott meg né­hány eltolódást hosszú nádpálcájával Wölff­lin. És egyszerre „szemmel látható“ volt nem csupán Rafael személyes tehetségének fö­lénye Perugino tehetsége fölött. De egyben az, amivel a beteljesülés nemzedéke fölötte jár a kísérletezés nemzedékének. Sok mindent lehetne elmondani erről a svájci zsoldos-ivadékról. Aki kemény dara­bossága ellenére hihetetlenül finom szem­mérték, hihetetlenül pontos szövegezőképes­­ség — a legelveszőbb, a legfinomabb vizuá­lis értékekkel szem­ben. Miben más, mivel több ez a kép, mint a másik, az ilyen kér­dések sehol nem olyan „megfoghatóak“, mint Wölfflin könyveiben és előadásaiban. Lehetne és érdemes volna sokat elmon­dani arról, mit jelentett Lermolieff, Beren­­son és főleg Alois Riegl után a művészeti stíluskritika vagy a stíluskritikai művészet­történet fejlődésének útján Wölfflin ... Le­hetne sok mindent elmondani arról is, hány új kifejezési formát, meghatározási lehető­séget adott az odáig legelveszőbb művészeti árnyalatoknak ... Ami azonban sokkal több ennél és sokkal több minden stíluskritikai eredménynél, több Dürer egyéniségének két­felé határolásánál és Rembrandt egyéniségé­nek háromfelé osztásánál. Wölfflin­g látni tanította tanítványait. Mást látni. Többet, mélyebben, tisztábban látni. Túl minden igazán nagy tudományos eredményen, a szem vizuális képességének kinevelése és felfokozása volt Wölfflin nagy tanári érdeme. Akkor, amikor a ber­lini egyetem nemzeti gyászként fogadta tá­vozását. És amikor a müncheni egyetem nemzeti dicsőség gyanánt üdvözölte érke­zését. Vagy amikor Münchenből egy kis svájci egyetemre tért­­ haza. (Pedig mara­dásáért olyan sztárgázsit ajánlottak neki, mintha tenorista volna. Nem egyetemi tanár.) Mivel volt több a fiatal Rafael, mint mes­tere, az öreg Perugino? Miért van három és háromféle Rembrandt, akiket nem sza­bad összetéveszteni egymással? Ki volt Dürer az olasz út előtt? Milyen hatást gya­korolt reá Velence? Hol, miben, hogyan pattant le róla Velence hatása? Miért és mi által maradt mégis germán művész? Az ilyen kérdésekre senki nem tud pon­tosabb, felvilágosítóbb, konkrétabb választ adni, mint a Pour le Mérite új lovagja. Herr Geheimrat, önnél ez a kép, mondtam igazán őszinte meglepetéssel, mikor Wölfflin lakásán, az íróasztal fölött megpillantottam Degas egyik élesen impresszionista lóver­seny-képét Wölfflin csodálkozva nézett rám, mire próbáltam kimagyarázni szava­mat. Hiszen ön, titkos tanácsos úr, a klasszikus festői stílust szereti? Hogyne­m volt a válasz, majd így folytatta Wölfflin: A klasszikus vonalvezetésnek az új festés­ben nincsen hibátlanabb követője, mint Degas, (!, g.) selő, akit ők mindig figyelemmel hallgattak, adja oda magát ilyen ugratásnak. Láng Lénárd személyes kérdésben szólal fel és kijelenti, hogy ő soha valótlant nem állított, ő csak a jegyzőkönyvet olvasta fel és még nem is tárta elő összes adatait. Ami­kor azt a kérést intézi a kormánypárthoz, hogy tiszta választást csináljanak, akkor nem érdemli­­meg, hogy ilyen éles hangon valótlansággal vádolják. Ezzel az ülés háromnegyed 10 órakor vé­tet ért. A szikvízkartellt támadták a főváros keddi közgyűlésén A főváros törvényhatósági bizottsága ked­den délután közgyűlést tartott, amelyen Perleg Lajos élesen támadta a HONSZ veze­tőségét és tiltakozott a rokkanttörvényjavas­lat ellen, amely jogfosztásokat tartalmaz. Az ülés napirendjén egyébkén egyetlen lényeges tárgy szerepelt: 1.300.000 pengőnyi költség­­vetési hitelnek erre az évre való fenntartása. A javaslatot a közgyűlés vita nélkül elfogadta, majd egész sereg interpelláció hangzott el. Lázár Emil a szikvízkartell káros tevékeny­ségéről beszélt és azt javasolta, hogy a fővá­ros írjon fel a kormányhoz a szikvíztermelés modernizálása érdekében. Lázár azt kívánta, hogy a főváros vezetősége gondoskodjék ar­ról, hogy városi tisztviselők egyetlen kartell­­nál se vállaljanak fizetéses állást. Sipőcz Jenő polgármester válaszában hang­súlyozta, hogy a főváros állandó küzdelmet folytat minden kartell ellen, majd ismertette azt az esetet, amelyben a szikvízkartell egyes elöljárósági tisztviselőket meg akart veszte­getni. A lefolytatot vizsgálat során a vétkesek szigorú büntetésben részesültek. Ezután még Simonyi Simon a villamosköz­lekedés hibáiról beszélt, Orova Zsigmond a Lukács- és Császárfürdő rendezését kívánta, Perley Lajos a központi vásárcsarnok árusai­nak tarthatatlan helyzetét ismertette és ezzel a közgyűlés este nyolc órakor véget ért. Bűnügyi zárlatot rendelt el a vizsgálóbíró dr Salgó Imre vagyonára Az Imperial rt olajpanama-ügyének nyo­mozása kedden délben érdekes fordulatot vett: dr Babits Jenő vizsgálóbíró egymillió pengő erejéig bűnügyi zárlatot rendelt el dr Salgó Imre, az Imperial letartóztatott ve­zérigazgatójának minden vagyonára. Ez a vagyoni zárlat megvilágítja, hogy milyen nagyszabású a bűnügy és hogy milyen ha­talmas összeggel károsították meg a MÁV-ot. Amint azt már jelentettük, dr Babits vizsgálóbíró hétfőn késő délutánig hallgatta ki a letartóztatottakat. Kedden délelőtt tíz órakor kihirdette előttük a vizsgálóbíró, hogy csalás bűntette címén fenntartja velük szemben az előzetes letartóztatást. A ki­hallgatás során Salgó vezérigazgató azt vallotta,­hogy ő ártatlan és­ az­ egész feljelen­tés hosszú műve. Komlót Hugó igazgató beismerte, hogy egy alkalommal utasítást adott az olaj keverésére, a két művezető, Józsa Imre és Kiss András pedig azt vallot­ták, hogy minden alkalommal írásbeli uta­sítást kaptak az olajkeverésre nézve. A vizs­gálóbírói határozat indokolásának sarkala­tos pontja, hogy az igazgató tagadásával szemben a művezetők részletesen elmon­dották, hogy miképpen keverték a telítő­olajat, amelyről tudták, hogy rossz. A letar­tóztatottak, valamint védőik, dr Weisz Ödön, dr Virágh Géza és dr Baumfeld Lajos felfolyamodást jelentettek be a vádtanács­hoz a letartóztatás ellen. A vizsgálóbíró megállapította, hogy a művezetőknek nincs vagyonuk, jelentéktelen a vagyona Komlós Hugónak is, Salgó Imre vezérigazgató vagyonának értéke azonban, saját bevallása szerint, kétszázezer pengő. Ezután döntött a vizsgálóbíró az ügyész­ségnek a bűnügyi zárlatot kérő indítványa fölött. A döntés értelmében Babits vizsgáló­­bíró csupán Salgó Imre vagyonára rendelte el a bűnügyi zárlatot, még­pedig egymillió pengő erejéig. Dr­euer György, az ügy referens ügyésze, kedden az eddigi vizsgálatok anyagát ren­dezte és valószínűleg csütörtökön hallgatja ki Dorner Béla MÁV főmérnököt, az­ ügy egyik legfontosabb tanúját. A nyomozás ten­gelyében most az a kérdés áll, hogy mennyi kárt okozott az Imperial a MÁV-nak. Hír szerint rövid idő múlva az ügyészség ismét érintkezésbe lép a rendőrséggel, hogy egyes, az ügyészségi vizsgálat során föl­merült adatokat tisztázzanak. A rendőri nyomozásnak most nem dr Barabás Béla rendőrkapitány lesz a referense, hanem az intellektuális osztály egyik tisztviselője, mert Barabás rendőrkapitánynál egész sereg más ügy halmozódott fel, mialatt az olaj­panama ügyében dolgozott. Szerilf A rokkant-törvényjavaslat a képviselőház bizottságai előtt A rokkant-törvényjavaslat tárgyalását ked­den kezdték meg az illetékes bizottságok. Reggel nyolc órakor a nemzeti egység párt­­jának honvédelmi bizottsága foglalkozott a törvényjavaslattal és az a vélemény alakult ki, hogy egyes részein módosításokat fognak eszközölni. Délben féltizenkét órára hívták össze ebben az ügyben együttes ülésre a képviselő­ház véderő- és pénzügyi bizottságát. Az ülés előtt megjelent Láng Boldizsárnál, az együt­tes bizottság elnökénél a HONSZ húsztagú küldöttsége, amelynek nevében Árvátfalvi Nagy István memorandumot nyújtott át Láng Boldizsárnak. A HONSZ azt kéri me­morandumában, hogy a rokkantsági fok csak a rokkant fizikai helyzetének javulása esetén legyen csökkenthető. Kívánja a hadi­özvegyek és hadiárvák járandóságának meg­javítását. Élesen állást foglal az ellen, hogy a hadirokkantaka­t különböző kategóriákba sorozzák. A HONSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a százszázalékos hadirokkantak vas­úton és villamoson ingyen utazhassanak, a többi hadirokkantak pedig 50 százalékos menetdíjkedvezményben részesülhessenek. Kifogásolja a memorandum, hogy a törvény­javaslat nem intézkedik sem földreformról, sem telepítésről. Az egyesített bizottság elnöke megígérte a küldöttségnek, hogy a lehetőség szerint figye­lembe veszik a HONSZ észrevételeit Féltizenkettő után kezdte meg ülését az egyesített bizottság. Láng Boldizsár elnöki megnyitója után Farkas Elemér ismertette a javaslatot. Ezután Gömbös Gyula miniszter­elnök szólalt fel. Kifejtette, hogy mintegy 500.000 pengővel kívánja tágítani a rokkant­segélyek keretét. Beszéde végén kijelentette, hogy a nemzeti egység pártja értekezletén az a vélemény alakult ki, hogy a rokkant­törvényjavaslat tárgyalását a jövő keddre halasszák. Hangoztatta, hogy ezt a törvény­­javaslatot nem teszi pártkérdéssé és politika­­mentesen akarja megoldani a problémát. A HONSZ VI. kerületi csoportjának vá­lasztmánya Sárkány Ferenc elnöklete alatt ülést tartott és egyhangú határozattal ma­gáévá tette az országos központ memoran­dumát. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok Berlinbe utazott A székesfőváros pénzügyi osztályának ve­zetője, Lamotte Károly tanácsnok, Szemethy Károly tisztifőügyész társaságában és Re­­ményi-Schneller Lajos, a Községi Takarék­­pénztár vezérigazgatójának kíséretében Ber­linbe utazott, hogy a német fővárosban a­ székesfőváros külföldi hitelezőivel már ré­gebben megkezdett tárgyalásokat perfek­­ tuálja és velük megállapodást létesítsen. Lamotte tanácsnok tárgyalásai előrelátha­tóan 8—10 napot vesznek igénybe.

Next