Magyar Hirlap, 1934. április (44. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

Vasárnap AZ IDŐK HÁTA PIÖGÜL Írja: IGNOTUS EGY V­ ÁLLATFAJTA ! Az idők felett ma egy zseni uralkodik: Alfred Charles William Viscount North­­cliff, ki, idestova hetven esztendeje lesz, egyszerű Harmsworth néven szü­letett valahol ír földön, bizonytalan vér­ből s indulni is bizonytalan foglalkozás­sal indulva, mint riporter és újság­­kritikus s negyven múlt, mikor a Daily Mail formájában megalapította azt az újfajta lapot, melyet nem kell olvasni, elég megvenni és belenézni, ahogy ké­sőbb, a néma mozik megindulásakor, Budapesten állítólag voltak mozik, hol nem is voltak képek, csak sötét volt. Lord Northcliff nálunk sem ismeretlen, testvéröccse, Lord Rothermere révén, ki bátyjától, ennek halála után örökbe­vett hatalmát, vagyonát és lapját oly hálára méltóan állította egy számunkra legnagyobb ügy, a magyar igazság szol­gálatába s bonapartei mód már feje­delmi stílusban s érdemmel mívelte az oldalágat. Northcliffból magából vi­szont a napóleoni vonás nem hiányzott­­— ahogy ő az ő mezlélábas lapjával minden bíró lett, az, ebben a szakmában, Fölér Toulonnnal, Lodival s Marengóval. S a császárrá való koronáztatásnak is megfelel, mikor 1906-ban a volt riporter megveheti az ősi, a legnagyobb hagyományú, a legtökéletesebb tekin­télyű, a reprezentatívan angol világ­lapot, a Times-ot. A hasonlatot még to­vább lehetne vinni a bécsi kongresszus­nak, Szent Szövetségnek, a legitimizmus legnagyobb apparátusú ellenforradal­mával, védekezésével s biztosításával venni egynek a történelemben páratlan esetet, hogy Northcliff halála után Angliában kormány és társadalom összeállt a régi patriciusi kezek szá­mára öröktulajdonul vásárolni vissza a Times-ot s állandó nemzeti bizottságot alakítani a közélet mindenfajta s min­denkori primipilusaiból, kik nemzedék­ről nemzedékre őrt álljanak a Times eidegeníthetetlensége s feddhetetlensége felett. De ez már későbbi fejlemény s mutatja, hogy az emberek mennyire meg tudnak oszlani valaminek becsü­lése és értékelése, hasznosnak vagy ha­­tékonynak való ítélése körül. Mert ugyanazon Lord Northclifft, kinek még emlékét is így el akarták temetni az angolok s intézményes és ivadékról ivadékra megújulandó vesztegzárat von­tak köré, néhány évvel előbb még mint legokosabb emberüket emelték volt, élet-halálharcuk közepett, a világhábo­­rúban, maguk fölé, hogy kívül-belül, önnön népüket úgy, mint a világ né­peit ágyúnál hatalmasabban s bizto­sabban akaratuk szerint hajlítsa. Az a Lord Northcliff, kit, mikor a háború kezdett rosszul állni, Lloyd George pro­paganda-miniszternek hitt meg nemzeti kormányába, bizonyára nem volt más ember, nem is gondolkozott máskép­p más filozófia szerint, mint mikor meg­alapította volt a Daily Mail-t s a maga képére teremtette volt át a Times-ot. Szakasztott Napoleon: háborús tehet­ség volt ez a Northcliff, kit, mint az éles kardot, békében tokba kellett tenni De háborúsnak nyilván elsőrendű volt s mint Napóleonnak, neki is az volt a filozófiája, a fegyvere s a tehetsége, hogy az ember buta barom, akin ta­posni kell s akit tudva meg kell csalni, ha, akár saját javára, uralkodni akar­nak rajta. De itt aztán megszűnik a párhuzam — Northcliff jobban tudta a mesterségét mint Napóleon. Attól fogva, hogy a világ első nemzetének lélekigazító minisztere lett, néhány hét múlva már az ő szellemében folyt a háború s az a „bellum omnium contra omnes“, amibe Versailles óta átfordult s most mind veszekedettebbül tombol, az ő szellemében tombol. Ez a szellem abban áll, hogy az em­berek ne halljanak mást, mint az én szavamat, minden szájat rákényszerít­­sek, hogy utánam mondja s befogjam, mielőtt mást mondhatna. Taktikája: ismételni, ismételni, ismételni, ugyan­azt, ugyanazt, mindig ugyanazt, s „ca­­lummare and acter, semper aliquid haeret“. Milyen egyszerű eszközök! Mily olcsóak és jutányosak? Ha elgon­dolom, hogy Napoleon micsoda világ­­apparátust mozgatott meg s micsodát Metternich, mégsem tudták betapasz­tani: az a Madame Stael s a Chateau­briand, ez a Heine s a Börne száját, míg ma sehol a világon egy igaz szót nem hallani s nem olvashatni: semely szájból és semilyen tollból, meg kell hajolnom a Lord Northcliffe nagysága előtt. Azok kezdők voltak, ő lett a mes­ter, — a száz évnek, mely tőlük hozzá eltelt, ő vonta le tanulságait s haszno­sította tapasztalatait. E száz év alatt a sajtó mindenható, mert minden egyéb hatalomnak alapja és eszköze lett. S a Northcliff genieje az volt, hogy ebből a sarkalatból indult, s tisztára fülbe­­muzsikálással és szájbetapasztással tu­dott úrrá lenni akin s ahol akart. Na­poleon és Metternich módszereihez Napóleon és Metternich kellett s még ők sem boldogultak vele, — ma azon­ban nincs az a labdarúgóegyleti titkár­ság, hogy a Northcliff módszereivel vi­lághatalom ne tudjon lenni. Egyre George Sorel-t emlegetik, mint akinek lett volna felvilágosítója s gondolatadója a minden irányú erőszaktételeknek, melyek az utóbbi lustrumokban mind rohamosabban terjednek kormányrend­­szer gyanánt. Elolvastam azóta a köny­vét: több intelligencia kell megértésé­hez, mint amennyit a legtöbb nagy és koca-diktatúrák garnitúrái együttvéve össze tudnának hozni. Lenin és Musso­lini persze nyilván olvasták, de ők sem szorultak erre a kitanításra. Az 1908-ban íródott és jelent meg, Lord Northcliff akkor már két esztendeje szerkesztette a „Times“-ot, s már rég ő volt Anglia propaganda-minisztere, mikor Ludendorff Lenint, mint a tetűt, ólmozott vagonban csempészte bele az orosz forradalom bundájába. Soros teória volt, Northcliff maga a penet­­ráns, az olcsó és kézenfekvő praxis, melyet nem is kellett átgondolni, át­tanulni és átvenni: magától ragadt rá az emberre s Lenin, a gondolkozó után Sztálin, a nem-gondolkozó époly vir­tuózán kezeli. Northcliff a levegőben volt és van, nem kellett és nem kell tanulni, csak belélegzeni s nem lehet előle elzárkózni, mert a kulcslyukon is bebújik. Napóleon arisztokrata volt, mert lenézte az embereket, mivel kü­lönb volt náluknál. Northcliff a de­mokrácia diadala,­­ ő azért nézi le az embereket, mert nem különbek nálá­nál. A napóleoni diktatúrának el kel­lett buknia, mert gondolata az volt, hogy a nép, ez a milliófejű gyermek, találja meg az ő mesterét. A northcliffi diktatúrák maradandóak, mert gondo­latuk az, hogy a zsák találja meg a foltját. 2. Még pedig: légmentes foltját. A száz­­egynéhány év, mely Napóleon óta el­telt, őtőle kiindulóan a technika s az adminisztráció százada lett. A north­cliffi rendszer niveaunak lehet ala­csony, de regime-nek tökéletes, megvan a technikája s megvan az adminisztrá­ciója, — amely szájat ez betapaszt, az be van tapasztva, abból, egy mukk nem sok, de ki nem tud vakkanni. Hogy otthon az igaznak még ellenkező­jét sem lehet elmondani, az semmi — azt nem lehetett a Descartes idejében sem. De Descartes kimehetett Hol­landba, sőt Svédországba maga a ki­rályné hívta — hol van ma az a Hol­land s az a Svédország, hová hnnák az embereket, hogy azt mondják, amit gondolnak? A svéd kormány minden második héten bocsánatot kér a német birodalomtól, amert a svéd publicisták közt akad, ki nincs elragadtatva né­mely német miniszterektől, a svéd la­pok tudósítóit egyre-másra utasítják ki Berlinből, mert nem tudósítják a svéd lapokat berlini előírás szerint s egy holland határszéli városban nemcsak hogy lefüleltek s hónapokra becsuktak egy német gyüjtőtáborból menekült német-zsidó írót, csak mert nem írt kellő reverendával hona hatalmasairól, de egyelőre még nem hárult el feje fölül a veszedelem, hogy fogságának leülte után visszatoloncolják, át a né­met határon, egyenest fogdmegel ke­zébe. Azonban jó: ez Svédország és Holland és sem ez, sem Csehszlovákia, sem Svájc, Franciaország, Belgium és Anglia sincsenek azért a világon, hogy a pár százezer német zsidó feje miatt az ő fejük fájjon és, bármi egyébként a politikájuk, ezek miatt különbözze­nek össze egy hatvanötmilliós nagyha­talommal. Ám hogy éppen zsidókról van szó: a zsidóknak van egy saját külön országuk, Palesztina. Ami a né­met birodalomban egy esztendő óta történik, s egyéb alig is történik, az megaláztatása, meggyötretése, kisem­­miztetése a zsidónak mint zsidónak, megfosztása szerzett jogaitól, kiforgat­­tatása megdolgozott kenyeréből s ül­döztetése nemcsak saját hazájában, de minden hazában, hová a német hata­lom s a német pénz elér. Az ember feltenné, hogy van egy or­szág, hová nem ér el, honnan az ütésre vissza lehet ütni s azok orcájába, kik az üldöztetések igazi felelősei, s ez a zsidók saját külön országa. Szó sincs róla, s van egy németnyelvű „Braun­buch“, mely rendszerbe foglalja, amit szerzőinek hite szerint s a könyvben hitük szerint okmányokkal igazoltan a Harmadik Birodalom helyteleneket mí­velt. Valami gyilkos a könyv nem le­het, mert Németországon kívül eddig mindenütt szabadon árulhatták, ■— de van egy ország, hol a kormány nem­zetközi tekintetekből betiltotta — s ez az ország Palesztina. Akaszd fel magad, Hugo Grotius: ekkora diadaláról a nem­zetközi jognak még te sem álmodtál! Általában: micsoda kezdetleges világ volt bár, a XIX. századbeli is! Micsoda üvöltés vonult végig Európán, mikor a drezdai kormány a bujdosó Teleki Lászlót a Ferenc József kezére adta! Micsoda felháborodás, mikor ez a Fe­renc József bankóhamisításért perelte be angol bíróságok előtt a valóban ma­gyar bankókat s valóban Londonban kibocsátott Kossuth Lajost? Mily ter­mészetes volt, hogy ez a Kossuth angol parlamenti választáskor kerületről ke­rületre beutazza Angliát, beszéljen, ágáljon s valóban meg is buktassa a Derby-kormányt! Mily magától érte­ akas*«£aHuki­ tődő, hogy a szultán ki ne adja a mai gyár emigránsokat, ha száz Ausztria százszor követeli is, hogy Amerika hadihajót küldjön értük s Anglia fam­dust gyűjtsön számukra. Épúgy, mint hogy később Marx, aztán Bernstein évtizedeken át izgathassanak Londonb­­ól vagy Zürichből Bismarck és Poroszi­ország ellen. Irodalmi lapokat adhass­­anak ki, és, főkép, munkából élhessen­­ek meg ott idegenben ! Ma kellemetlen idegenek volnának, akiket kirúgnának. Ma, mondom, jog, törvény és igazság kitökéletesedett s tökéletes rendszerévé szervesedett a szájbefogásnak. A dikta­­túrák egy-egy személyben személyesed­­nek meg, mind csupa XIV. Lajosban, akik az államf­ők. Viszont zokszóval nem lehet őket illetni kívülről sem, mert az államfők ma már nem csupán saját országukban szentek és sérthet­­etlenek, hanem mindenütt. A kormá­­nyok nemcsak saját országukban urai a sajtónak, hanem bármely idegenben is. Azon az egyszerű módon, hogy meg­­vonják tőle, ha valamely lap nem partí­roz, a postai szállítást. Az emigráns idegenben sem folytat-* hat sajtó-campagne-t, mert ugyanúgy, osztály- vagy micsoda ellen való izga­tást követ el vele, mintha otthon tenné s ugyanoly következésekkel, megélni pedig munkából idegenben nem lehet, mert mindenütt nagy a munkátalanság beváltak a munkálás első jelei­nél és a a tíjasinál Gyógyszertárakban kapható. rt ACélja fflPLAP1934 április 1 5 JOBB A RADIO' TUNGSRAM RÁDIÓCSŐVEL

Next