Magyar Hirlap, 1934. április (44. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
Vasárnap AZ IDŐK HÁTA PIÖGÜL Írja: IGNOTUS EGY V ÁLLATFAJTA ! Az idők felett ma egy zseni uralkodik: Alfred Charles William Viscount Northcliff, ki, idestova hetven esztendeje lesz, egyszerű Harmsworth néven született valahol ír földön, bizonytalan vérből s indulni is bizonytalan foglalkozással indulva, mint riporter és újságkritikus s negyven múlt, mikor a Daily Mail formájában megalapította azt az újfajta lapot, melyet nem kell olvasni, elég megvenni és belenézni, ahogy később, a néma mozik megindulásakor, Budapesten állítólag voltak mozik, hol nem is voltak képek, csak sötét volt. Lord Northcliff nálunk sem ismeretlen, testvéröccse, Lord Rothermere révén, ki bátyjától, ennek halála után örökbevett hatalmát, vagyonát és lapját oly hálára méltóan állította egy számunkra legnagyobb ügy, a magyar igazság szolgálatába s bonapartei mód már fejedelmi stílusban s érdemmel mívelte az oldalágat. Northcliffból magából viszont a napóleoni vonás nem hiányzott— ahogy ő az ő mezlélábas lapjával minden bíró lett, az, ebben a szakmában, Fölér Toulonnnal, Lodival s Marengóval. S a császárrá való koronáztatásnak is megfelel, mikor 1906-ban a volt riporter megveheti az ősi, a legnagyobb hagyományú, a legtökéletesebb tekintélyű, a reprezentatívan angol világlapot, a Times-ot. A hasonlatot még tovább lehetne vinni a bécsi kongresszusnak, Szent Szövetségnek, a legitimizmus legnagyobb apparátusú ellenforradalmával, védekezésével s biztosításával venni egynek a történelemben páratlan esetet, hogy Northcliff halála után Angliában kormány és társadalom összeállt a régi patriciusi kezek számára öröktulajdonul vásárolni vissza a Times-ot s állandó nemzeti bizottságot alakítani a közélet mindenfajta s mindenkori primipilusaiból, kik nemzedékről nemzedékre őrt álljanak a Times eidegeníthetetlensége s feddhetetlensége felett. De ez már későbbi fejlemény s mutatja, hogy az emberek mennyire meg tudnak oszlani valaminek becsülése és értékelése, hasznosnak vagy hatékonynak való ítélése körül. Mert ugyanazon Lord Northclifft, kinek még emlékét is így el akarták temetni az angolok s intézményes és ivadékról ivadékra megújulandó vesztegzárat vontak köré, néhány évvel előbb még mint legokosabb emberüket emelték volt, élet-halálharcuk közepett, a világháborúban, maguk fölé, hogy kívül-belül, önnön népüket úgy, mint a világ népeit ágyúnál hatalmasabban s biztosabban akaratuk szerint hajlítsa. Az a Lord Northcliff, kit, mikor a háború kezdett rosszul állni, Lloyd George propaganda-miniszternek hitt meg nemzeti kormányába, bizonyára nem volt más ember, nem is gondolkozott másképp más filozófia szerint, mint mikor megalapította volt a Daily Mail-t s a maga képére teremtette volt át a Times-ot. Szakasztott Napoleon: háborús tehetség volt ez a Northcliff, kit, mint az éles kardot, békében tokba kellett tenni De háborúsnak nyilván elsőrendű volt s mint Napóleonnak, neki is az volt a filozófiája, a fegyvere s a tehetsége, hogy az ember buta barom, akin taposni kell s akit tudva meg kell csalni, ha, akár saját javára, uralkodni akarnak rajta. De itt aztán megszűnik a párhuzam — Northcliff jobban tudta a mesterségét mint Napóleon. Attól fogva, hogy a világ első nemzetének lélekigazító minisztere lett, néhány hét múlva már az ő szellemében folyt a háború s az a „bellum omnium contra omnes“, amibe Versailles óta átfordult s most mind veszekedettebbül tombol, az ő szellemében tombol. Ez a szellem abban áll, hogy az emberek ne halljanak mást, mint az én szavamat, minden szájat rákényszerítsek, hogy utánam mondja s befogjam, mielőtt mást mondhatna. Taktikája: ismételni, ismételni, ismételni, ugyanazt, ugyanazt, mindig ugyanazt, s „calummare and acter, semper aliquid haeret“. Milyen egyszerű eszközök! Mily olcsóak és jutányosak? Ha elgondolom, hogy Napoleon micsoda világapparátust mozgatott meg s micsodát Metternich, mégsem tudták betapasztani: az a Madame Stael s a Chateaubriand, ez a Heine s a Börne száját, míg ma sehol a világon egy igaz szót nem hallani s nem olvashatni: semely szájból és semilyen tollból, meg kell hajolnom a Lord Northcliffe nagysága előtt. Azok kezdők voltak, ő lett a mester, — a száz évnek, mely tőlük hozzá eltelt, ő vonta le tanulságait s hasznosította tapasztalatait. E száz év alatt a sajtó mindenható, mert minden egyéb hatalomnak alapja és eszköze lett. S a Northcliff genieje az volt, hogy ebből a sarkalatból indult, s tisztára fülbemuzsikálással és szájbetapasztással tudott úrrá lenni akin s ahol akart. Napoleon és Metternich módszereihez Napóleon és Metternich kellett s még ők sem boldogultak vele, — ma azonban nincs az a labdarúgóegyleti titkárság, hogy a Northcliff módszereivel világhatalom ne tudjon lenni. Egyre George Sorel-t emlegetik, mint akinek lett volna felvilágosítója s gondolatadója a minden irányú erőszaktételeknek, melyek az utóbbi lustrumokban mind rohamosabban terjednek kormányrendszer gyanánt. Elolvastam azóta a könyvét: több intelligencia kell megértéséhez, mint amennyit a legtöbb nagy és koca-diktatúrák garnitúrái együttvéve össze tudnának hozni. Lenin és Mussolini persze nyilván olvasták, de ők sem szorultak erre a kitanításra. Az 1908-ban íródott és jelent meg, Lord Northcliff akkor már két esztendeje szerkesztette a „Times“-ot, s már rég ő volt Anglia propaganda-minisztere, mikor Ludendorff Lenint, mint a tetűt, ólmozott vagonban csempészte bele az orosz forradalom bundájába. Soros teória volt, Northcliff maga a penetráns, az olcsó és kézenfekvő praxis, melyet nem is kellett átgondolni, áttanulni és átvenni: magától ragadt rá az emberre s Lenin, a gondolkozó után Sztálin, a nem-gondolkozó époly virtuózán kezeli. Northcliff a levegőben volt és van, nem kellett és nem kell tanulni, csak belélegzeni s nem lehet előle elzárkózni, mert a kulcslyukon is bebújik. Napóleon arisztokrata volt, mert lenézte az embereket, mivel különb volt náluknál. Northcliff a demokrácia diadala, ő azért nézi le az embereket, mert nem különbek nálánál. A napóleoni diktatúrának el kellett buknia, mert gondolata az volt, hogy a nép, ez a milliófejű gyermek, találja meg az ő mesterét. A northcliffi diktatúrák maradandóak, mert gondolatuk az, hogy a zsák találja meg a foltját. 2. Még pedig: légmentes foltját. A százegynéhány év, mely Napóleon óta eltelt, őtőle kiindulóan a technika s az adminisztráció százada lett. A northcliffi rendszer niveaunak lehet alacsony, de regime-nek tökéletes, megvan a technikája s megvan az adminisztrációja, — amely szájat ez betapaszt, az be van tapasztva, abból, egy mukk nem sok, de ki nem tud vakkanni. Hogy otthon az igaznak még ellenkezőjét sem lehet elmondani, az semmi — azt nem lehetett a Descartes idejében sem. De Descartes kimehetett Hollandba, sőt Svédországba maga a királyné hívta — hol van ma az a Holland s az a Svédország, hová hnnák az embereket, hogy azt mondják, amit gondolnak? A svéd kormány minden második héten bocsánatot kér a német birodalomtól, amert a svéd publicisták közt akad, ki nincs elragadtatva némely német miniszterektől, a svéd lapok tudósítóit egyre-másra utasítják ki Berlinből, mert nem tudósítják a svéd lapokat berlini előírás szerint s egy holland határszéli városban nemcsak hogy lefüleltek s hónapokra becsuktak egy német gyüjtőtáborból menekült német-zsidó írót, csak mert nem írt kellő reverendával hona hatalmasairól, de egyelőre még nem hárult el feje fölül a veszedelem, hogy fogságának leülte után visszatoloncolják, át a német határon, egyenest fogdmegel kezébe. Azonban jó: ez Svédország és Holland és sem ez, sem Csehszlovákia, sem Svájc, Franciaország, Belgium és Anglia sincsenek azért a világon, hogy a pár százezer német zsidó feje miatt az ő fejük fájjon és, bármi egyébként a politikájuk, ezek miatt különbözzenek össze egy hatvanötmilliós nagyhatalommal. Ám hogy éppen zsidókról van szó: a zsidóknak van egy saját külön országuk, Palesztina. Ami a német birodalomban egy esztendő óta történik, s egyéb alig is történik, az megaláztatása, meggyötretése, kisemmiztetése a zsidónak mint zsidónak, megfosztása szerzett jogaitól, kiforgattatása megdolgozott kenyeréből s üldöztetése nemcsak saját hazájában, de minden hazában, hová a német hatalom s a német pénz elér. Az ember feltenné, hogy van egy ország, hová nem ér el, honnan az ütésre vissza lehet ütni s azok orcájába, kik az üldöztetések igazi felelősei, s ez a zsidók saját külön országa. Szó sincs róla, s van egy németnyelvű „Braunbuch“, mely rendszerbe foglalja, amit szerzőinek hite szerint s a könyvben hitük szerint okmányokkal igazoltan a Harmadik Birodalom helyteleneket mívelt. Valami gyilkos a könyv nem lehet, mert Németországon kívül eddig mindenütt szabadon árulhatták, ■— de van egy ország, hol a kormány nemzetközi tekintetekből betiltotta — s ez az ország Palesztina. Akaszd fel magad, Hugo Grotius: ekkora diadaláról a nemzetközi jognak még te sem álmodtál! Általában: micsoda kezdetleges világ volt bár, a XIX. századbeli is! Micsoda üvöltés vonult végig Európán, mikor a drezdai kormány a bujdosó Teleki Lászlót a Ferenc József kezére adta! Micsoda felháborodás, mikor ez a Ferenc József bankóhamisításért perelte be angol bíróságok előtt a valóban magyar bankókat s valóban Londonban kibocsátott Kossuth Lajost? Mily természetes volt, hogy ez a Kossuth angol parlamenti választáskor kerületről kerületre beutazza Angliát, beszéljen, ágáljon s valóban meg is buktassa a Derby-kormányt! Mily magától érte akas*«£aHuki tődő, hogy a szultán ki ne adja a mai gyár emigránsokat, ha száz Ausztria százszor követeli is, hogy Amerika hadihajót küldjön értük s Anglia famdust gyűjtsön számukra. Épúgy, mint hogy később Marx, aztán Bernstein évtizedeken át izgathassanak Londonból vagy Zürichből Bismarck és Porosziország ellen. Irodalmi lapokat adhassanak ki, és, főkép, munkából élhessenek meg ott idegenben ! Ma kellemetlen idegenek volnának, akiket kirúgnának. Ma, mondom, jog, törvény és igazság kitökéletesedett s tökéletes rendszerévé szervesedett a szájbefogásnak. A diktatúrák egy-egy személyben személyesednek meg, mind csupa XIV. Lajosban, akik az államfők. Viszont zokszóval nem lehet őket illetni kívülről sem, mert az államfők ma már nem csupán saját országukban szentek és sérthetetlenek, hanem mindenütt. A kormányok nemcsak saját országukban urai a sajtónak, hanem bármely idegenben is. Azon az egyszerű módon, hogy megvonják tőle, ha valamely lap nem partíroz, a postai szállítást. Az emigráns idegenben sem folytat-* hat sajtó-campagne-t, mert ugyanúgy, osztály- vagy micsoda ellen való izgatást követ el vele, mintha otthon tenné s ugyanoly következésekkel, megélni pedig munkából idegenben nem lehet, mert mindenütt nagy a munkátalanság beváltak a munkálás első jeleinél és a a tíjasinál Gyógyszertárakban kapható. rt ACélja fflPLAP1934 április 1 5 JOBB A RADIO' TUNGSRAM RÁDIÓCSŐVEL