Magyar Hirlap, 1934. október (44. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
4931 október 2. — inibitim ni mi him mi—wm Dumas büntetése: egy év alatt 32 kötet regény A nagy harc a bíróság, a kamara, az akadémia ellen 1845-öt írtak Párizsban. Tetőponton állt Dumas dicsősége. A Montmartre legdivatosabb éjszakai tánchelyét Monte Christo pilótájának hívták, az egyik divatos éjszakai vendéglő D’Artagnan nevét viselte, a legnagyobb és legnépszerűbb „szabadtéri bálterem“ cégtáblája pedig így szólt: A három testőrhöz, Dumas éppen akkor tért vissza Tuniszból, ahová a kormány vendégeként hadihajón vitték le, mintha fejedelem lett volna. Kilencven kötet regény Dumas 1845-ben szerződést kötött vele és Véron kiadóval. A szerződés szerint Dumas köteles volt évenként kilenc kötet regényt írni Girardin és másik kilenc kötet regényt Véron számára. A szerződés öt évre szólt, tehát a szerződés tartama alatt összesen kilencven kötet regény írására kötelezte magát Dumas. Minden kötet meghatározott betűszám és sorszám szerint 300 oldalt tartozott tenni. Ezenkívül Dumas kötelezte magát, hogy minden kötet 22, nagyjából egyforma folytatásból fog állni. Mármost a bíróságnál Girardin ügyvédje két panaszt adott elő. Az egyik az volt, hogy nem csupán felével és Véron kiadóval kötött szerződéseket Dumas, de amellett még a következő megállapodásokat kötötte, természetesen magas előlegek melllett: 1A Journal des Debats számára 30.000 sor A Bragelonne számára 36.000 „A Maison Rouge „ 24.000 „ A Patrie * 15.000 „ A Commerce „ 24.000 „ A Cadeau könyvkereskedés számára 6.000 „ rA Daumont könyvkereskedés számára 6.000 „ rA festés története elé bevezetésül 6.000 „ Ez már 147.000 sor, de azonkívül kötelezte magát Dumas arra is, hogy 12.000 sort ír egy XIV. Lajos koráról tervezett gyűjteményes munkába, továbbá, hogy a Milady fia címen újabb folytatást írt A három testőrhez. Mindezt két év alatt, amikor ugyanabban a két évben tartozott volna tizennyolc kötetet írni Girardin és másik 18 kötetet Véron számára, tés is. . Mármost Madridból szeretett volna hazatérni, hogy dolgozzon a kiadók számára, de a kormány több tagjának kérésére kénytelen volt Észak-Afrikába utazni. A tájékozatlan képviselők A miniszterek ugyanis azt mondották neki, hogy a képviselők nagyon tájékozatlanok a francia gyarmatok dolgában és tájékozatlanságukkal sok zavart okoznak, ezért nagyon fontos volna, ha Dumas bejárná a gyarmatokat és azután egy cikksorozatban felvilágosítaná a képviselőket a szükséges tudnivalókról. Tehát Franciaország érdekében történt az északafrikai út, azzal az eredménnyel, hogy sikerült a francia népszerűséget nagyon emelni a gyarmatokon. A kormány azzal is elismerte a nagy szolgálatot, hogy egy hadihajót bocsátott rendelkezésére és így küldte le őt Afrikába. Az ügyvéd nagyon udvariasan válaszolt és így kezdte: — Ha a perokét nem döntené el más, mint az ékesszólás, a szellemesség és a fantázia szárnyalása, akkor Monsieur Dumas már megnyerte volna a pert és ennek senki nem örülne inkább, mint én. Sajnos, a pörök kimenetelénél más körülményeknek is van szerepük, például az igazságnak és a jognak. Éppen ezért a legmélyebb sajnálatomra, előrelátom azt, hogy Monsieur Dumas elveszti ezt a pert... Az ügyvéd tehát azt kérte, marasztalják el az alperest, szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében, továbbá napi 100 frankban minden napért, amelyet idáig elmulasztott és minden napért, amelyet ezentúl mulasztana el. Mondja ki az ítélet egyben azt, hogy ha Dumas akármikor háromszor 24 órán át adós marad a napi 100 frankkal, akkor foglalást lehet vezetni ellene, mégpedig testi foglalást is, a magánál viselt értéktárgyakkal szemben. A bíróság szerette volna, ha békés megegyezéssel ér véget a per és így csak a harmadik tárgyalás hozta meg az ítéletet, mely valóban megítélte a napi 100 frankokat Girardin számára, de nem ítélte meg az egyösszegben kért 50.000 frank kártérítést. Azután kötelezte arra is A három testőr íróját, hogy a szerződésnek megfelelően szállítsa le öt év alatt a negyvenöt kötet regényt Girardin részére, mégpedig az év végéig 8 egész és egyötöd kötetet. Ugyanígy megítélt a bíróság negyvenöt kötetet Véron számára, de itt csak arra volt köteles Dumas, hogy az év végéig 6 egész és egyharmad kötetet szállítson le. 12 megmentett élet Dumas méltatlankodva jelentette be a fellebbezést és újból hivatkozott érdemeire. „Amikor Afrikába érkeztem, az én tiszteletemre 12 halálraítélt fogoly kapott kegyelmet, pedig a tuniszi bej nem is volt odahaza — mondotta. — Amikor Melittába érkeztem, 3000 ember gyűlt össze azon a banketten, amelyen engem ünnepeltek. Ilyen bankett még soha nem játszódott le Afrika területén. A pernek egyik kellemetlen része volt az, hogy nagyon sok szó esett arról, milyen szerepe van egy Maquet nevű tanárnak Dumas regényei körül. Azt Dumas is elismerte, hogy alapos történeti tudásával Maquet szállítja neki a nyersanyagot, mivel neki nincsen ideje arra, hogy személyesen kutassa át a történeti forrásokat. Azt viszont a leghatározottabban tagadta, mintha ez a nyersanyag már félgyártmány volna, amikor kikerül Maquet kezéből, vagy éppen olyan kész munka, hogy Dumas csak az utolsó simításokat végzi. (Évekkel utóbb perre került sor Dumas és Maquet között is, a per során Maquet azt állította, hogy több mint húsz Dumas-regénynek az ötlete, a meséje, a megírása egyaránt teljesen tőle származik és Dumas éppen csak a látszat kedvéért írt vagy törölt egyes mondatokat. Erre a vádra a replika az volt: bizonyítsa be állításait Maquet azzal, hogy most ír önállóan néhány Dumas-regényt. Félmilliós írói honoráriumok Dumas ellen kihasználták még azt is, hogy elővigyázatlanul követte, sőt még túlozta Girardin ügyvédjének szabályos jogi kifejezéseit, így végül ismételten megtörtént vele, hogy marchandise-nak nevezte a rendelt regényeket, tehát árunak. Amint túl sok példát hozott fel arra, hogy milyen szabályosan szokta napi munkáját elvégezni és milyen pontosan teljesített már nagy rendeléseket, így azután a párizsi lapok közül néhány regénygyárnak vagy regénynagykereskedőnek nevezte őt és sérelmesnek tartotta az irodalomra nézve a Dumas által használt üzleti kifejezéseket, valamint egész munkamódszerét. Dumas élesen válaszolt az ilyen támadásokra. Szerinte csak az irigység beszél kollégáiból, akik nem tudják elviselni népszerűségét és dicsőségét, nem tudják elviselni azt, hogy neki módjában van főúri életet élni, míg a kritikusai nem érdeklik a közönséget és a száraz kenyeret sem tudják megkeresni. Egyben hivatkozott arra is,hogy más írók szintén gondoskodni tudtak üzleti érdekeikről és azért nem nevezték üzletembereknek őket. Itt van például La*martine, aki üzleti okokból osztotta hét kötetre „A girondiak történeté“-t, 50.000 frank honoráriumot kért kötetenként és két év alatt írta meg a két kötetet, tehát két év alatt 350.000 frankot keresett egy történeti munkával. A konzulátus és a császárság történetéért Thiers előre kötött ki nem kisebb összeget, mint félmillió frankot. Sőt Chateaubriand megírt egy olyan átszellemült és légies könyvet, mint az Emlékiratok a síron túlról, ezekért a sírontúli emlékiratokért szintén 500.000 frank honoráriumot kötött ki. Ilyen körülmények között nem lehet kifogásolni, ha valaki annyi munkával, mint amennyit a nagy regények egész sorozata jelent: évenként 200.000 vagy 300.000 frankot akar keresni. Közben Dumas jobbra és balra összeveszett mindenkivel. Araikor Girardin ügyvédje azt mondotta, hogy a francia akadémia negyven tagja együtt nem tudna annyi könyvet megírni, mint amenynyire Dumas kötelezte magát, a válasz az volt: — Nem tehetek róla, ha az akadémia így válogatja össze tagját. A legnagyobb kavarodás azonban a képviselőházban támadt, ahol kínos feltűnést keltettek Dumas kijelentései, a képviselők tájékozatlanságáról. A fiatal gróf Castellan állt föl és így kezdte beszédét: — Egy bizonyos tárcagyáros azt az állításit kockáztatta meg, hogy azért kellett Algírba és Tuniszba utaznia, mert a képviselőknek halvány fogalmuk sincs az afrikai viszonyokról és így neki kellett a képviselőket tájékoztatnia. Néma semmibevevéssel siklanék el ennek az úrnak kijelentései fölött, ha nem látnám, hogy valóban egy fejedelmi hajó jött ezért az emberért és vitte őt Afrikába. Sőt a hajót teljesen rendelkezésére bocsátották és mint hiteles forrásokból tudom, a tengerészeti minisztériumnak az állam pénzéből 30.000 frankjába került ez a kirándulás. Ha már éles volt ez az interpelláció, még élesebb volt az interpellációra adott válasz. Maccapu hadügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy semmiféle küldetést nem bízott „erre a személyre“ és nem is tudott arról, miként került „ez a személy“ egy királyi fregatt fedélzetére. Éppen azért, miután hírül vette a történteket, Bougeaud mansallnál, mint Algír és Tunisz kormányzójánál kért felvilágosítást, mire a tábornagy azt válaszolta, hogy sajnálatos félreértés történt.. ■ 50 lóerős regénygyár Párizs heteken át szórakozott, a támadásokon és ellentámadásokon. De az bizonyos, hogy Maccaou, az 1845-ös francia hadügyminiszter nevét már teljesen elfelejtették volna, ha nem nevezi akkor így „A három testőr“ íróját: „egy személy“. És gróf Castellane nevére sem emlékeznének, ha véletlenül unokája nem veszi feleségül Amerika egyik leggazdagabb örökösnőjét és nem válik el tőle botrányok közben. Viszont Dumas neve él még mindig és regényei között van 15 vagy 20 olyan, amily ma ugyanúgy leköti az érdeklődést, mint a múlt század közepén. Természetesen az élclapok is sokat foglalkoztak Dumas nagy pőrével és az egyiknek Dóré készített egy rajzot, a biblia híres illusztrátora. Ezen a rajzon egy nagy komplikált gőzgépet lehetett látni, amelyet egy gombnál fogva igazgat Dumas, mialatt másfelé néz és vidáman beszélget egy társasággal. Az aláírás: Dumas Sándor úr éppen most fedezte fel azt az 50 lóerős gépet, amellyel egyszerre öt regényt tud előállítani, anélkül, hogy odanézne és odafigyelne ... De hiába volt minden gúnyolódás: a „nagyipari úton“ előállított Dumas-regények tetszettek Párizsnak, tetszettek Franciaországnak, tetszettek a külföldi olvasóknak és tetszenek ma is még. A spanyol király esküvője Mármost az ügyvéd szerint Dumas igen egyszerűen oldotta meg a problémát. Miután különféle szerződéseivel összeszedett mintegy 200.000 frankot, négy hónapig nem írt semmit és a négy hónap leteltével elutazott. Előbb Spanyolországba és onnan Afrikába. A négy hónapot azzal töltötte, hogy Párizs környékén vásárolt főúri kastélyában színházi előadásokat rendezett, részben saját, részben Shakespeare drámáiból, meghívott közönség előtt. (Mivel mindenki rosszul sikerült gyermekeit szereti leginkább, Dumas is drámáira volt büszke, nem pedig regényeire és mindigújból megostromolta a színpadot. De a nagy színpadi sikerek már csak a fiánakjutottak és nem neki.) Dumas védekezésében mindenekelőtt a kiadóit vádolta rosszhiszeműséggel, mivel azoknak kellett volna látniok, hogy ennyit legjobb akarattal sem tud írni. Ahhoz a munkához, amelyet végez, kell néha pihennie és impulzusokat szereznie. A négy hónap a kastélyban nem időfecsérlés volt, mint a felperes ügyvédje állítja, hanem olyan termékeny pihenés, amelynek elsősorban a kiadók látják hasznát. Illetőleg látták volna hasznát, ha utána elkezdheti a munkát. De ha a négy hónap után elutazott, akkor ez Franciaország érdekében történt és Franciaország érdekei fontosabbak, mint a kiadók érdekei. Először arról volt szó, hogy valaki méltóan képviselje Franciaországot a spanyol király esküvőjénél. Ezt a feladatot a francia írók közül egyedül vállalta és látta el. Az ünneplések bizonyítják, milyen fontos volt Franciaország számára a madridi út és ezt bizonyítja a spanyol király által neki adományozott magas kitüntet AZ ECONOMIST FŐSZERKESZTŐJE és a legnagyobb londoni liberális lap, a „News Chronicle“ társtulajdonosa, Layton szerdán Bécsből Budapestre érkezik és itt tölt néhány napot. Layton szavainak kivételes súlya van az angol pénzügyi körökben, és így budapesti tartózkodásának nagy jelentősége lehet. Az „Economist“ valóságos fórum és főszerkesztői állása — miniszteri pozíció ... A CHIAPPE-KÉRDÉS MEGOLDÁST NYER, mert Párizs volt rendőrfőnöke most mégis elfogadja azt az állást, amelyre egyszer már kinevezték — megkérdezése nélkül, de akkor Chiappe méltatlankodva utasította vissza a neki szánt pozíciót. Daladier rövid úton távolította el a párizsi rendőrség éléről a népszerű elnököt, mivel úgy látta, hogy Chiappe csak lagymatagon teszi meg a védelmi rendszabályokat a kormány mellett és túlságosan szoros kapcsolatot tart fenn az ellenzéki vezérekkel. Chiappe akkor tudta meg elmozdítását, amikor utóda megjelent nála átvenni a hivatalt. És egyben megtudta kinevezését marokkói főrezidenssé, tehát Marokkó főkormányzójává. Ezt az állást részben azért ürítették ki számára, hogy Chiappe biztos távolságra kerüljön Párizstól. Hiszen odáig is rendkívül népszerű ember volt a párizsi rendőrség előtt és a párizsi utca felé. Most pedig még inkább fokozta népszerűségét az, hogy futótűz gyanánt terjedt el a hír: nem akart, lövetni a párizsi népre és ezért kell elmennie helyéről. Telefonon kapta meg kinevezését Marokkó kormányzójává Chiappe és telefonon utasította vissza a kinevezést. Kétszer huszonnégy óráig úgy látta, hogy komoly esélyei vannak a diktátor szerepére. De természetesen az egész helyzet megváltozott akkor, amikor Doumergue lépett a kormány élére. A jobboldali pártok további nagy ütőkártyának tekintették őt és sorjában ajánlották fel neki a megüresedett kerületeket, Chiappe azonban ragaszkodott ahhoz, hogy csak Párizstól fogad el mandátumot és a fölajánlott vidéki kerületeket visszautasította. Mármost Párizsban is megüresedett egy olyan kerület, ahol jobboldali a többség, de éppen itt a választók ragaszkodtak egy helyi jelölthöz és nem akarták elejteni azt a volt rendőrfőnök kedvéért, így már egy félév múlt el és Chiappe még mindig nem volt képviselő. Amikor tehát Doumergue most megismételte Daladier ajánlatát, Chiappe már nem viselkedett olyan mereven, mint először, bár véglegesen még most sem fogadta el az előléptetést vagy a számkivetést Marokkó kormányzójává. Nyolcszáz doszié van Chiappe kezében a politika, a nagybankok, a sajtó, a hadsereg nyolcszáz fontos emberéről. És ha kinyílnak ezek az iratcsomók... Ez volt róla elterjedve, de az iratcsomók nem nyíltak ki és lassanként fölmerült a gyanú, hátha a sok híres doszié nem is rejt olyan veszélyes titkokat, mint ahogy azt Chiappe rejtélyes mosolya hitette el. Azután hat hónap alatt nagyot változik a világ Franciaországban és újabb hat hónap alatt megint megváltozik. Chiappe tehát úgy érezhette: már február óta is nagyon csökkent helyzeti energiája és újabb félév, múlva talán már egészen elvész. Kocsi!