Magyar Hirlap, 1934. október (44. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

4­­931 október 2. — inibitim ni mi him mi—wm Dumas büntetése: egy év alatt 32 kötet regény A nagy harc a bíróság, a kamara, az akadémia ellen 1845-öt írtak Párizsban. Tetőponton állt Dumas dicsősége. A Montmartre legdivato­sabb éjszakai tánchelyét Monte Christo pi­lótájának hívták, az egyik divatos éjszakai vendéglő D’Artagnan nevét viselte, a leg­nagyobb és legnépszerűbb „szabadtéri bál­terem“ cégtáblája pedig így szólt: A három testőrhöz, Dumas éppen akkor tért vissza Tuniszból, ahová a kormány vendégeként hadihajón vitték le, mintha fejedelem lett volna. Kilencven kötet regény Dumas 1845-ben szerződést kötött vele és Véron kiadóval. A szerződés szerint Dumas köteles volt évenként kilenc kötet regényt írni Girardin és másik kilenc kötet regényt Véron számára. A szerződés öt évre szólt, tehát a szerződés tartama alatt összesen kilencven kötet regény írására kötelezte ma­gát Dumas. Minden kötet meghatározott betűszám és sorszám szerint 300 oldalt tar­tozott tenni. Ezenkívül Dumas kötelezte magát, hogy minden kötet 22, nagyjából egyforma folytatásból fog állni. Mármost a bíróságnál Girardin ügyvédje két panaszt adott elő. Az egyik az volt, hogy nem csupán felével és Véron kiadóval kö­tött szerződéseket Dumas, de amellett még a következő megállapodásokat kötötte, ter­mészetesen magas előlegek melllett: 1A Journal des Debats számára 30.000 sor A Bragelonne számára 36.000 „­­A Maison Rouge „ 24.000 „ A Patrie * 15.000 „ A Commerce „ 24.000 „ A Cadeau könyvkereskedés szá­mára 6.000 „ rA Daumont könyvkereskedés számára 6.000 „ rA festés története elé bevezet­­ésül 6.000 „ Ez már 147.000 sor, de azonkívül köte­lezte magát Dumas arra is, hogy 12.000 sort ír egy XIV. Lajos koráról tervezett gyűjteményes munkába, továbbá, hogy a Milady fia címen újabb folytatást ír­t A három testőr­hez. Mindezt két év alatt, amikor ugyanabban a két évben tartozott volna tizennyolc kötetet írni Girardin és másik 18 kötetet Véron számára, tés is. . Mármost Madridból szeretett volna hazatérni, hogy dolgozzon a kiadók szá­mára, de a kormány több tagjának kérésére kénytelen volt Észak-Afrikába utazni. A tájékozatlan képviselők A miniszterek ugyanis azt mondották neki, hogy a képviselők nagyon tájékozatla­nok a francia gyarmatok dolgában és tájéko­zatlanságukkal sok zavart okoznak, ezért nagyon fontos volna, ha Dumas bejárná a gyarmatokat és azután egy cikksorozatban felvilágosítaná a képviselőket a szükséges tudnivalókról. Tehát Franciaország érdeké­ben történt az északafrikai út, azzal az ered­ménnyel, hogy sikerült a francia népszerű­séget nagyon emelni a gyarmatokon. A kor­mány azzal is elismerte a nagy szolgálatot, hogy egy hadihajót bocsátott rendelkezésére és így küldte le őt Afrikába. Az ügyvéd nagyon udvariasan válaszolt és így kezdte: — Ha a perokét nem döntené el más, mint az ékesszólás, a szellemesség és a fan­tázia szárnyalása, akkor Monsieur Dumas már megnyerte volna a pert és ennek senki nem örülne inkább, mint én. Sajnos, a pö­­rök kimenetelénél más körülményeknek is van szerepük, például az igazságnak és a jognak. Éppen ezért a legmélyebb sajnála­tomra, előrelátom azt, hogy Monsieur Du­mas elveszti ezt a pert... Az ügyvéd tehát azt kérte, marasztalják el az alperest, szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében, továbbá napi 100 frankban minden napért, amelyet idáig elmulasztott és minden napért, amelyet ezentúl mulasztana el. Mondja ki az ítélet egyben azt, hogy ha Dumas akármikor háromszor 24 órán át adós marad a napi 100 frankkal, akkor fog­lalást lehet vezetni ellene, még­pedig testi foglalást is, a magánál viselt értéktárgyakkal szemben. A bíróság szerette volna, ha békés meg­egyezéssel ér véget a per és így csak a har­madik tárgyalás hozta meg az ítéletet, mely valóban megítélte a napi 100 frankokat Girardin számára, de nem ítélte meg az egy­­összegben kért 50.000 frank kártérítést. Azután kötelezte arra is A három testőr író­j­­át, hogy­ a szerződésnek megfe­lelően szál­lítsa le öt év alatt a negyvenöt kötet regényt Girardin részére, még­pedig az év végéig 8 egész és egyötöd kötetet. Ugyanígy meg­ítélt a bíróság negyvenöt kötetet Véron szá­mára, de itt csak arra volt köteles Dumas, hogy az év végéig 6 egész és egyharmad kö­tetet szállítson le. 12 megmentett élet Dumas méltatlankodva jelentette be a fel­lebbezést és újból hivatkozott érdemeire. „Amikor Afrikába érkeztem, az én tisztele­temre 12 halálraítélt fogoly kapott kegyel­met, pedig a tuniszi bej nem is volt oda­haza — mondotta. — Amikor Melittába ér­keztem, 3000 ember gyűlt össze azon a ban­ketten, amelyen engem ünnepeltek. Ilyen bankett még soha nem játszódott le Afrika területén. A pernek egyik kellemetlen része volt az, hogy nagyon sok szó esett arról, milyen sze­repe van egy Maquet nevű tanárnak Dumas regényei körül. Azt Dumas is elismerte, hogy alapos történeti tudásával Maquet szál­lítja neki a nyersanyagot, mivel neki nin­csen ideje arra, hogy személyesen kutassa át a történeti forrásokat. Azt viszont a leg­határozottabban tagadta, mintha ez a nyers­anyag már félgyártmány volna, amikor ki­kerül Maquet kezéből, vagy éppen olyan kész munka, hogy Dumas csak az utolsó si­mításokat végzi. (Évekkel utóbb perre ke­rült sor Dumas és Maquet között is, a per során Maquet azt állította, hogy több mint húsz Dumas-regénynek az ötlete, a meséje, a megírása egyaránt teljesen tőle származik és Dumas éppen csak a látszat kedvéért írt vagy törölt egyes mondatokat. Erre a vádra a replika az volt: bizonyítsa be állításait Maquet azza­l, hogy most ír önállóan néhány Dumas-regényt. Félmilliós írói honoráriumok Dumas ellen kihasználták még azt is, hogy elővigyázatlanul követte, sőt még tú­lozta Girardin ügyvédjének szabályos jogi kifejezéseit, így végül ismételten megtör­tént vele, hogy marchandise-nak nevezte a rendelt regényeket, tehát árunak. Amint túl sok példát hozott fel arra, hogy milyen szabályosan szokta napi munkáját elvégezni és milyen pontosan teljesített már nagy rendeléseket, így azután a párizsi lapok közül néhány regény­gyárnak vagy regény­­nagykereskedőnek nevezte őt és sérelmes­nek tartotta az irodalomra nézve a Dumas által használt üzleti kifejezéseket, valamint egész munkamódszerét. Dumas élesen válaszolt az ilyen támad­­á­sokra. Szerinte csak az irigység beszél kol­­légáiból, akik nem tudják elviselni népsze­rűségét és dicsőségét, nem tudják elviselni azt, hogy neki módjában van főúri életet élni, míg a kritikusai nem érdeklik a kö­zönséget és a száraz kenyeret sem tudják megkeresni. Egyben hivatkozott arra is,­­hogy más írók szintén gondoskodni tudtak üzleti érdekeikről és azért nem nevezték üzletembereknek őket. Itt van például La*­martine, aki üzleti okokból osztotta hét kö­­tetre „A girondiak történeté“-t, 50.000 frank honoráriumot kért kötetenként és két év alatt írta meg a két kötetet, tehát két év alatt 350.000 frankot keresett egy történeti mun­­kával. A konzulátus és a császárság törté­­netéért Thiers előre kötött ki nem kisebb összeget, mint félmillió frankot. Sőt Chateau­­briand megírt egy olyan átszellemült és légies könyvet, mint az Emlékiratok a síron túlról, ezekért a sírontúli emlékiratokért szintén 500.000 frank honoráriumot kötött ki. Ilyen körülmények között nem lehet kifogásolni, ha valaki annyi munkával, mint amennyit a nagy regények egész sorozata jelent: évenként 200.000 vagy 300.000 fran­kot akar keresni. Közben Dumas jobbra és balra összeveszett mindenkivel. Araikor Girardin ügyvédje azt mondotta, hogy a francia akadémia negyven tagja együtt nem tudna annyi könyvet megírni, mint ameny­­nyire Dumas kötelezte magát, a válasz az volt: —­ Nem tehetek róla, ha az akadémia így válogatja össze tagj­át. A legnagyobb kavarodás azonban a kép­viselőházban támadt, ahol kínos feltűnést keltettek Dumas kijelentései, a képviselők tájékozatlanságáról. A fiatal gróf Castellan állt föl és így kezdte beszédét: — Egy bizonyos tárca­gyáros azt az állí­tásit kockáztatta meg, hogy azért kellett Al­gírba és Tuniszba utaznia, mert a képvi­selőknek halvány fogalmuk sincs az afrikai viszonyokról és így neki kellett a képvise­lőket tájékoztatnia. Néma semmibevevéssel siklanék el ennek az úrnak kijelentései fölött, ha nem látnám, hogy valóban egy fejedelmi hajó jött ezért az emberért és vitte őt Afrikába. Sőt a hajót teljesen ren­delkezésére bocsátották és mint hiteles for­rásokból tudom, a tengerészeti miniszté­riumnak az állam pénzéből 30.000 frank­­jába került ez a kirándulás. Ha már éles volt ez az interpelláció, még élesebb volt az interpellációra adott válasz. Maccapu hadügyminiszter ugyanis kijelen­tette, hogy semmiféle küldetést nem bízott „erre a személyre“ és nem is tudott arról, miként került „ez a személy“ egy királyi fregatt fedélzetére. Éppen azért, miután­ hírül vette a történteket, Bougeaud mansall­­nál, mint Algír és Tunisz kormányzójánál kért felvilágosítást, mire a tábornagy azt válaszolta, hogy sajnálatos félreértés tör­­tént.. ■ 50 lóerős regénygyár Párizs heteken át szórakozott, a támadá­sokon és ellentámadásokon. De az bizonyos, hogy Maccaou, az 1845-ös francia hadügy­miniszter nevét már teljesen elfelejtették­ volna, ha nem nevezi akkor így „A három testőr“ íróját: „egy személy“. És gróf Cas­­tellane nevére sem emlékeznének, ha vélet­lenül unokája nem veszi feleségül Amerika egyik leggazdagabb örökösnőjét és nem vá­lik el tőle botrányok közben. Viszont Dumas neve él még mindig és regényei között van 15 vagy 20 olyan, amily ma ugyanúgy le­köti az érdeklődést, mint a múlt század kö­zepén. Természetesen az élclapok is sokat foglal­koztak Dumas nagy pőrével és az egyiknek Dóré készített egy rajzot, a biblia híres il­lusztrátora. Ezen a rajzon egy nagy komp­likált gőzgépet lehetett látni, amelyet egy gombnál fogva igazgat Dumas, mialatt más­felé néz és vidáman beszélget egy társaság­gal. Az aláírás: Dumas Sándor úr éppen most fedezte fel azt az 50 lóerős gépet, amellyel egyszerre öt regényt tud előállítani, anélkül, hogy odanézne és odafigyelne ... De hiába volt minden gúnyolódás: a „nagyipari úton“ előállított Dumas-regények tetszettek Párizsnak, tetszettek Francia­­országnak, tetszettek a külföldi olvasóknak­ és tetszenek ma is még. A spanyol király esküvője Mármost az ügyvéd szerint Dumas igen egyszerűen oldotta meg a problémát. Mi­után különféle szerződéseivel összeszedett mintegy 200.000 frankot, négy hónapig nem írt semmit és a négy hónap leteltével elutazott. Előbb Spanyolországba és onnan Afrikába. A négy hónapot azzal töltötte, hogy Párizs környékén vásárolt főúri kas­télyában színházi előadásokat rendezett, részben saját, részben Shakespeare drá­máiból, meghívott közönség előtt. (Mivel mindenki rosszul sikerült gyermekeit sze­reti leginkább, Dumas is drámáira volt büszke, nem pedig regényeire és mindig­­újból megostromolta a színpadot. De a nagy színpadi sikerek már csak a fiának­­jutottak és nem neki.) Dumas védekezésében mindenekelőtt a kiadóit vádolta rosszhiszeműséggel, mivel azoknak kellett volna látniok, hogy ennyit legjobb akarattal sem tud írni. Ahhoz a munkához, amelyet végez, kell néha pihen­nie és impulzusokat szereznie. A négy hó­nap a kastélyban nem időfecsérlés volt, mint a felperes ügyvédje állítja, hanem olyan ter­mékeny pihenés, amelynek elsősorban a ki­adók látják hasznát. Illetőleg­­ látták volna hasznát, ha utána elkezdheti a mun­kát. De ha a négy hónap után elutazott, akkor ez Franciaország érdekében történt és Franciaország érdekei fontosabbak, mint a kiadók érdekei. Először arról volt szó, hogy valaki méltóan képviselje Francia­­országot a spanyol király esküvőjénél. Ezt a feladatot a francia írók közül egyedül vál­lalta és látta el. Az ünneplések bizonyítják, milyen fontos volt Franciaország számára a madridi út és ezt bizonyítja a spanyol ki­rály által neki adományozott magas kitüntet AZ ECONOMIST FŐSZERKESZTŐJE és a legnagyobb londoni liberális lap, a „News Chronicle“ társtulajdonosa, Lay­­ton szerdán Bécsből Budapestre érkezik és itt tölt néhány napot. Layton szavai­nak kivételes súlya van az angol pénz­ügyi körökben, és így budapesti tartóz­kodásának nagy jelentősége lehet. Az „Economist“ valóságos fórum és főszer­kesztői állása — miniszteri pozíció ... A CHIAPPE-KÉRDÉS MEGOLDÁST NYER, mert Párizs volt rendőrfőnöke most mégis elfogadja azt az állást, amelyre egyszer már kinevezték — megkérdezése nélkül, de akkor Chiappe méltatlan­kodva utasította vissza a neki szánt pozíciót. Daladier rövid úton távolította el a párizsi rendőrség éléről a népszerű el­nököt, mivel úgy látta, hogy Chiappe csak lagymatagon teszi meg a védelmi rendszabályokat a kormány mellett és túlságosan szoros kapcsolatot tart fenn az ellenzéki vezérekkel. Chiappe akkor tudta meg elmozdítását, amikor utóda megjelent nála átvenni a hivatalt. És egyben megtudta kinevezését marokkói főrezidenssé, tehát Marokkó főkormány­­zójává. Ezt az állást részben azért ürí­tették ki számára, hogy Chiappe biztos távolságra kerüljön Párizstól. Hiszen odáig is rendkívül népszerű ember volt a párizsi rendőrség előtt és a párizsi utca felé. Most pedig még inkább fo­kozta népszerűségét az, hogy futótűz gyanánt terjedt el a hír: nem akart, lövetni a párizsi népre és ezért kell el­mennie helyéről. Telefonon kapta meg kinevezését Ma­rokkó kormányzójává Chiappe és tele­fonon utasította vissza a kinevezést. Két­szer huszonnégy óráig úgy látta, hogy komoly esélyei vannak a diktátor szere­pére. De természetesen az egész helyzet megváltozott akkor, amikor Doumergue lépett a kormány élére. A jobboldali pár­tok további nagy ütőkártyának tekintet­ték őt és sorjában ajánlották fel neki a megüresedett kerületeket, Chiappe azon­ban ragaszkodott ahhoz, hogy csak Pá­rizstól fogad el mandátumot és a fölaján­lott vidéki kerületeket visszautasította. Mármost Párizsban is megüresedett egy olyan kerület, ahol jobboldali a többség, de éppen itt a választók ragaszkodtak egy helyi jelölthöz és nem akarták el­ejteni azt a volt rendőrfőnök kedvéért, így már egy félév múlt el és Chiappe még mindig nem volt képviselő. Amikor tehát Doumergue most megismételte Daladier ajánlatát, Chiappe már nem viselkedett olyan mereven, mint először, bár véglegesen még most sem fogadta el az előléptetést vagy a­­ számkivetést Marokkó kormányzójává. Nyolcszáz doszié van Chiappe kezé­ben a politika, a nagybankok, a sajtó, a hadsereg nyolcszáz fontos emberéről. És ha kinyílnak ezek az iratcsomók... Ez volt róla elterjedve, de az iratcsomók nem nyíltak ki és lassanként fölmerült a gyanú, hátha a sok híres doszié nem is rejt olyan veszélyes titkokat, mint ahogy azt Chiappe rejtélyes mosolya hitette el. Azután hat hónap alatt nagyot változik a világ Franciaországban és újabb hat hónap alatt megint megválto­zik. Chiappe tehát úgy érezhette: már február óta is nagyon csökkent helyzeti energiája és újabb félév, múlva talán már egészen elvész. Kocsi!

Next