Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1969-01-02 / 1. szám
2 1969. JANUÁR 2. CSÜTÖRTÖK A MINISZTERELNÖK ÚJÉVI NYILATKOZATA Magyar Hírlap (Folytatás az 1. oldalról.) Ki szocialista országgal együtt az ismert lépéseket. Úgy gondolom, a bizalom légköre volt az, ami segített, hogy végül is ebben a kérdésben is egységes állásponton vagyunk a dolgozó néppel. Vannak olyan kérdések, amelyek államtitkot képeznek, az azokban való döntést természetesen nem tudjuk megkonzultálni széles körökkel. Van más természetű kérdés is, így például sokszor — külkereskedelmi érdekeinkre hivatkozva — nem tudunk megtárgyalni a közvéleménnyel bizonyos kérdéseket, mert az sértené külkereskedelmi érdekeinket. Megjegyezte azonban a miniszterelnök, hogy nem ért egyet azzal, hogy sokszor ok nélkül is külkereskedelmi érdekre hivatkozva tagadnak meg megfelelő tájékoztatást olyanról, amiről jó, ha időben tudomást szerez a közvélemény. A kormány felelőssége A kormányzati munkáról, a Minisztertanács tevékenységéről adott ezután tájékoztatást Fock Jenő. — Azt hiszem joggal fel lehet tételezni, hogy a kormányzat — amely három éven át dolgozott azért, hogy a gazdasági reformot bevezethessük és állandóan hangoztatta, hogy ezzel együtt nemcsak a gazdasági életben, hanem az élet min- den területén erősödnie kell a demokratizmusnak — a maga munkájában, a szűken vett kormányzati munkában is érvényesít a demokratizmust. A minisztereknek és államtitkároknak természetesen megvan az egyszemélyi felelősségük azért az ágazatért, amely gondjaikra van bízva. Felelősséggel tartoznak a kormánynak és — a kormány elnökével és elnökhelyettesével egyetemben — a parlamentnek. — A Minisztertanács — féléves munkaterve alapján — kéthetenként ülésezik, van tehát megfelelő idő felkészülni a napirendi pontokra. A miniszter apparátusával elkészíti, illetve elkészítteti az előterjesztést, megfogalmazza a határozati javaslatot. Mielőtt a Minisztertanács elé terjeszt valamilyen kérdést döntésre, köteles azt az összes érintett minisztériumokkal megtárgyalni. Az elmúlt évben kereken huszonöt ülésén körülbelül 300 napirendet tárgyalt meg a Minisztertanács. Természetes, hogy mint minden vezető szerv elnöke, a kormány elnöke is örül, ha jól előkészítettek a napirendek, egyértelműen megfogalmazottak a határozati javaslatok, kevés a vita és lehet dönteni. De ugyanakkor arra is mindig felhívjuk a figyelmet: ez — mármint az egységes álláspontra való törekvés, az alapos megtárgyalás — ne jelentse egyben azt, hogy elvtelen kompromisszumokat kötnek egymással azért, hogy de legyen vita a Minisztertanácson. Nem félünk attól, sőt örömmel üdvözöljük, ha alapos előkészülés után is vita van, de olyan, hogy az illetők álláspontjukat és érveiket sorakoztatják fel, nem pedig vége-hossza nincs vita alakul ki. Amikor a Minisztertanács a határozatot meghozza, akkor már az ilyen kollektív munkával előkészített anyagért egyetemlegesen felelős a parlamentnek és a parlamenten keresztül természetesen az egész népnek. A Minisztertanács munkájában egyébként nagyon sok a rutinjellegű munka. Rutinjellegű olyan értelemben, hogy ismétlődnek a feladatok (felmentések, kinevezések, beszámolók nemzetközi tanácskozásokról, vagy személyek, tárgyaló küldöttségek kijelölése a nemzetközi tanácskozásokra stb.). Ezt lehet úgy is rutinjellegűen csinálni, hogy az ember továbblapoz a rázósabb, nehezebb témákra, de lehet úgy is, hogy levonja a tanulságot egy-egy nemzetközi tanácskozásból, hogy a következő hasonló tanácskozásra jobban fel tudjunk készülni. Általában az a véleményem, hogy a mi tárgyaló delegációink elég sokoldalúan készülnek fel a nemzetközi tanácskozásokra és igyekeznek abból minél többet profitálni. A gyermekgondozási segély és az ötéves lakásépítési program A Minisztertanács üléseinek napirendjén szerepelt háromszáz téma közül néhány olyat említett ezután Fock Jenő, amely közvetlenül érintette a lakosságot. Az anyasági, vagy más néven a gyermekgondozási segélyt ugyan nem tavaly, hanem az előző esztendőben határoztuk el, de a múlt évben is több alkalommal foglalkoztunk vele. S a közeli napokban, hetekben ismételten foglalkozni fogunk a kérdéssel. Nem kell bővebben indokolni, a segélyt a dolgozók örömmel fogadták, elsősorban a dolgozó anyák. Most már, a parlamenti ülés után ismert, hogy a kormány foglalkozik azzal: a két és fél esztendős gyermekgondozási segélyt három esztendőre emeli fel, és kibővíti az érintettek körét is. Elmondta a Minisztertanács elnöke, hogy a tv-nek a gyermekgondozási segéllyel kapcsolatos műsora értékes segítséget adott magának a kormánynak is abban, hogy megfelelő döntést hozzon: kikre terjesszék ki a jogosultságot. E riport kapcsán jegyezte meg, hogy a sajtó, a rádió, a televízió bátran, harcosan képviselje a dolgozó emberek álláspontját. Azt is kérte azonban, hogy olyan kérdéshez is nyúljanak hozzá — nagy felelősségérzettel —, amelyben esetleg a tömeghangulattal szemben kell valamit helyes irányba terelni, mert ez is előfordul. A következő kérdés a lakáshelyzetre vonatkozott. — A lakáshelyzettel — mint a legnagyobb szociális problémával — a kormány a múlt évben is több alkalommal foglalkozott — mondotta a miniszterelnök. — Röviden azt mondhatom, hogy az ötéves lakásépítési tervet teljesíteni fogjuk. Eddig három év alatt a részarányos előirányzatot teljesítettük. További lakásépítési tervszámaink ismertek. Hozzátehetem: januárban a kormány foglalkozik azzal, hogy a tervezett 62 000 lakásnál hogyan építsünk valamivel, néhány ezerrel többet. Ahhoz ugyanis, hogy a következő ötéves terv időszakában évi átlagban 80 000 lakást tudjunk felépíteni, most is a tervben szereplő 62 000 lakásnál többet szükséges felépítenünk. Kitért a Minisztertanács elnöke arra is, hogy a vállalatok maguk is részt vállalhatnak a lakások számának szaporításából. — A Gazdasági Bizottságnak van egy erre vonatkozó határozata, amit az üzemek többségében — ahol gyorsabban érnek az okos gondolatok — az igazgatók, a pártszervek, a szakszervezet, a KISZ- szervezetek lelkesen támogatnak és készülnek rá, hogy az üzem is segítse hozzá a dolgozóit, elsősorban a hosszabb idő óta ott dolgozó embereket, hogy minél gyorsabban lakáshoz jussanak. — Jó példaként említette a székesfehérvári Videotont, ahol ilyen üzemi segítséggel plusz 70 lakással számolnak ez évben. — Kiszámoltam — mondotta —, ha az üzemek átlagában így készülnének az esztendőre, akkor az körülbelül 3000— 4000 plusz lakást jelentene, ami nagyon jó lenne. A munkásosztály és a parasztság életkörülményeinek összhangja Az interjú következő témája a parasztság életszínvonalának közelítése volt a munkásosztályéhoz. A miniszterelnök megállapította: " A párt IX. kongresszusának erre vonatkozó határozatát eredményesen hajtjuk végre. A Statisztikai Hivatal és más szervek éppen most vitáznak azon, hogy valószínű: most, az ötéves terv harmadik évében lényegében nemcsak megközelítette, hanem valószínűleg el is érte a parasztok életszínvonala a munkások életszínvonalát, és az előttünk álló feladat most már nem az, hogy reáljövedelemben, reálfogyasztásban érje el a parasztság a munkásosztály életszínvonalát, hanem az — ami ugyancsak nagy probléma —, hogy az életkörülményeket illetően is megközelítse. Hosszabb időszak kell ahhoz, amíg a parasztság életkörülményeken is meg tudja közelíteni, vagy pláne el tudja érni a munkásosztályét. De az elmúlt két esztendőben igen sok határozat született meg, igen sok intézkedés történt ennek érdekében. Gondolok a társadalombiztosítás, a nyugdíj, a családi pótlék kiterjesztésére — lényegében elvileg azonos rendszerű a paraszti nyugdíj és családi pótlék —, valamint a felvásárlási árak kétszeri jelentős megnövelésére. Az említett és más hasonló jellegű intézkedek következtében — azt hiszem — a kongresszusnak ezt a határozatát érvényesen hajtottuk, hajtjuk végre. A munkaidő csökkentéséről szólva I Jenő a következőket hangsúlyozta: — A IX. kongresszus igen nagyhetőségű határozatát — amely kereken millió emberre vonatkozik — négy é alatt kell végrehajtani. Az elmúlt égéig körülbelül egymillió ember csökkentett munkaidőben dolgozott. közepéig további félmillió ember fog csökkentett munkaidőben dolgozni, és 1969 végéig lényegében végrehajtjuk a határozatot, amelyet tulajdonképpen 1970 végéig kellett volna végrehajtanunk. Beszélt Fock Jenő arról is, hogy elég nagy a türelmetlenség, a nyomás. Részben azoknál az ipari üzemeknél, amelyeknek dolgozói mondjuk az utolsó félmilliós csoportba tartoznak, vagy még azon túl a közé az ötvenezer vagy százötvenezer ember közé, akikhez talán csak 1970-re kerül át a munkaidő-csökkentés, mert önerőből nehezebben, vagy talán sehogy nem tudják végrehajtani és kormányzati segítség is kell. Azok részéről különösen nagy a nyomás, akikre a kongresszus határozata nem vonatkozott. — Azt kérem a közvéleménytől, hogy legyen egy kis türelemmel és belátással. Ha a IX. kongresszus részvevőitől megkérdeztük volna: elhiszik-e, hogy * kétmillió embert 3 év alatt „át tudunk vinni* 44 órás munkaidőre, alighanem azt mondták volna, hogy ez nagyon nehéz feladat, nem hiszik, hogy maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Most, amikor már úgy néz ki, hogy egy évvel hamarabb is meg tudjuk oldani, nagy a nyomás, hogy ne várjuk meg a következő ötéves tervet, ne várjuk meg a következő kongresszust, már menet közben fogjunkhozzá és újabb rétegekre terjesszük ki a munkaidő-csökkentést. Azt hiszem, akár a közlekedésben, akár a kereskedelemben, akár más szakterületen kérdeznénk meg az embereket, már most azt mondanák, hogy náluk is be kellene vezetni a 44 órás munkahetet, de még inkább a szabad szombatokat. Ismételten csak azt tudom kérni: legyenek türelemmel, ha továbbra is olyan eredményesen, vagy még eredményesebben dolgozunk, mint az ötéves terv elmúlt három esztendejében, akkor meggyőződésem szerint 1970-ben már arról tudunk, tárgyalni, hogy hogyan terjesszük ki további nagy rétegekre a munkaidő-csökkentést Hogyan vált be a gazdaságirányítás új rendje? Az elmúlt időszakban többször került sor a kormány és a szakszervezetek közös tanácskozására. Hogyan vált be az együttműködésnek ez az új és talán kicsit szokatlan formája? — hangzott a riporterek következő kérdése. — Azt hiszem, a szakszervezetek nevében is mondhatom, hogy mindkét fél elégedett ezekkel a tanácskozásokkal. Én őszintén mondhatom, hogy a tanácskozások nem formálisak, valóban a legdöntőbb, a leginkább közérdeklődésre számot tartó kérdéseket tárgyaljuk meg. A következő félévi munkaterveink alapján azokat a kérdéseket is megvitatjuk, amelyekben mi, azaz a kormány, kérjük a szakszervezetek segítségét. Vannak olyan kérdések — például ide tartozik a munkaidő-csökkentés is —, ahol nemcsak a következő félév, hanem a következő esztendők tennivalóit is megtárgyaljuk. Ilyenkor a szakszervezetek természetesen kicsit erőteljesebben képviselik azt az álláspontot, hogy gyorsabban tegyünk valamit a munkásosztály érdekében, s általában a dolgozók érdekében, mi pedig kicsit jobban hangsúlyozzuk azt, hogy milyen anyagi lehetőségekkel rendelkezünk. . Végül is egyet szoktunk érteni, és kölcsönösen segítséget tudunk egymásnak nyújtani a munkában. A gazdaságirányítás reformjának első esztendei eredményeiről szólt a továbbiakban a Minisztertanács elnöke. Kiemelte: — Több alkalommal elmondtuk, legutóbb a parlamenti ülésszakon Vályi elvtárs is hangot adott annak a véleménynek — s ez a kormány véleménye is —, hogy általában-egészében bevált a gazdaságirányítás új rendszere. A hatékonyság, a termelékenység alakulása szempontjából azonban nem lehetünk teljesen elégedettek. Főleg ilyen szempontból kellett újra átvizsgálnunk szabályozó eszközeinket és kellett elvégeznünk az újraszabályozást. Tehát anélkül, hogy a rendszer alapelveit megváltoztattuk volna, a szabályozáson változtatnunk kellett, hogy a gazdaságirányítás egész rendszere jobban ösztönözzön a hatékonyságra, a termelékenység növelésére. Arra a kérdésre, nem túlzott-e az az arány, hogy az összes vállalati befizetés egyharmada állami támogatás formájában visszakerül a vállalatokhoz, Fook Jenő ezt mondta: — Minden bizonnyal túlzott az arány. A szabályozók említett módosításánál ezt is figyelembe vettük. Csökkentettük a dotációkat, csökkentettük az exportvisszatérítési szubvenciót a vállalatok számára. Ezzel arra akarjuk ösztönözni a vállalatokat, hogy mondjanak le gazdaságtalan, rossz hatásfokkal előállított termékeik gyártásáról, főként ha azokat baráti szocialista országból tudjuk importálni. Az irányítás rendszere az elmúlt esztendőben nem szorította erre a vállalatokat. Igen kevés gazdaságtalanul gyártott termék termelését hagyták abba, úgy is mondhatnám, nagyon kevés erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy e termékeket jóval olcsóbban tudják előállítani. A következő kérdés így hangzott: A közhangulatban meglehetősen nagy az elégedettség, hiszen a vállalati nyereség a tervezettnél nagyobb volt. Jó-e, hogy a nyereség ilyen nagy, és előre tekintve néhány évre, tartható-e ez a nyereségszint? Fock Jenő erre felelve, kijelentette: — Ha túlzottan nagy az elégedettség, és pláne, ha a kormányzati berkekben is ilyen önelégültség kap lábra az elmúlt év eredményei hatására, az nem jó. Önelégültségre nincsen semmi okunk. Jól sikerült ugyan a reform bevezetése, de sok problémánk is van, különösen a gazdaságosabb termeléssel összefüggésben. Azért, hogy nagy a vállalati nyereség, nagyobb, mint számoltuk, nem lehet hibáztatni a vállalatokat. Ezért önmagunkat kell hibáztatnunk. A szabályozókat úgy hagytuk jóvá, a termelői árak szintjét úgy állapítottuk meg, hogy tulajdonképpen annak eredményeként lett nagyobb a vállalati nyereség. Ha a következő évben már az új szabályozók mellett ugyanilyen tömegű vállalati nyereséget érnek el, annak csak örülhetünk. Az nem okoz számunkra problémát, hogy nagy a vállalati nyereség, hiszen annak kereken kétharmad részét az állam elvonja és újra elosztásra kerül. Az okoz problémát, ha meg nem érdemelt módon, tehát nagyobb erőfeszítés nélkül jutnak hozzá a vállalatok többletnyereséghez, mondjuk kormányzati hibából, a szabályozók rossz beállítása következtében. A probléma az, hogy olyan vállalatok is a tervezettnél nagyobb nyereséget értek el, amelyek tulajdonképpen állami dotációt, exportszubvenciót kapnak. Nagyobb nyereséget értek el annak következtében, hogy az állam többet adott nekik, mint amennyit kellett volna adnia, vagyis nem késztette nagyobb erőfeszítésre. A piaci árak alakulása 1969-ben A továbbiakban arra a kérdésre válaszolt a miniszterelnök, hogy mi várható 1969-ben a piaci árak, a fogyasztói árak alakulása terén? — A zöldség-gyümölcsre, tojásra, csirkére vonatkozóan, tehát arra, ami eddig is nagyobb részt szabadpiaci áron került forgalomba, azt mondhatom: reméljük, nem lesz aszály, és így az áralakulás kedvezőbb lesz, mint az elmúlt esztendőben volt. Egészében a jövő évi áralakulástól, árszínvonaltól hasonló tendenciát várok, mint 1968-ban. Ennek megfelelően egy-két százalékos árszínvonal-növekedéssel számolunk, s ebben minden árucikk éra, sőt a szolgáltatások ára is benn. 1968-ban egy-két százalékos áronal-növekedést terveztünk és keveélszázalékkal nőtt az árszínvonal. '69-ben a zöldség-gyümölcstermés is az, valószínű, hogy az árszínvonal fedése — szemben a tervezett egyszázaikkal — csak félszázalék lesz. reményeink nem válnak valóra és zabb zöldség-gyümölcs termés lesz ,z maximálisan egy-két százalékkal magasabb az árszínvonal 1969-ben, it 1968-ban volt Szó esett az interjúban a munkaerőhelyzetről is. Fock Jenő megállapította: — Erősen túlzott az a munkaerőigény, amit a vállalatok bejelentenek. A vállalatoknak olyan belső tartalékaik vannak, amiket nem kényszerültek felhasználni, mert a maximális nyereséget, amivel számolhattak, így is elérték. így adódhatnak olyan esetek — különösen Budapesten —, hogy ugyanakkor más üzemek nem jutnak hozzá a szükséges munkaerőhöz. Ez a budapesti nagy „munkaerőéhség” egészében indokolatlan. 30—35 ezer fős munkaerőhiányról beszélnek, de véleményem szerint ez nem igaz. Bizonyos szakmákban van Budapesten munkaerőhiány, országosan azonban nincs. Budapesten egy sor intézkedést kellene tenni annak érdekében, hogy még kevesebb munkaerőt kelljen foglalkoztatni, hogy ne kelljen annyi embert vidékről nagy költségekkel behozni Budapestre. Egészében véve a budapesti üzemek jó részénél is ki fog tűnni, hogy a munkaerőhiány nem igazi munkaerőhiány. Ha érvényesülnek a mechanizmus új szabályozó eszközei, amelyek arra szorítják az üzemeket, hogy jobban nézzenek meg