Magyar Hírlap, 1969. július (2. évfolyam, 179-209. szám)
1969-07-01 / 179. szám
4 1969. JÚLIUSI, KEDD HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Orvosokat, gyógyszerészeket tüntettek ki kiváló és érdemes rímmel Hétfőn — Semmelweis születésének évfordulója alkalmából — az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházában, a Weil-teremben ünnepélyesen átadták az idei kiváló és érdemes orvos, gyógyszerész kitüntetéseket Az ünnepségen részt vett az egészségügyi szervezetek több képviselője, a magyar orvostársadalom több ismert személyisége is. Az ünnepségen dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter mondott beszédet. Hangsúlyozta: a magyar orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók felelős és egyben megtisztelő feladata, hogy a szocialista egészségügyet építsék és erősítsék. Feltétele ennek a magyar orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók olyan társadalmi, világnézeti, egészségpolitikai, szakmai, hivatásbeli szemlélete, felkészültsége, magatartása, tevékenysége is, amely a szervezet, az intézményi rendszer kereteit a szocialista egészségügy alapelveit megvalósító tartalommal tölti meg. A továbbiakban a kitüntetettek példamutató munkájáról szólt, majd átnyújtotta a kitüntetéseket KIVÁLÓ ORVOSOK: Dr. Aczél György, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, dr. Bagothay László, a miskolci egyesített kórházak osztályvezető főorvosa, dr. Balogh István bakonyszombathelyi körzeti orvos, dr. Földes István rendőrorvos ezredes, dr. Hídvégi Zoltán, a nagykőrösi városi kórház osztályvezető főorvosa, dr. Kálló Antal, a fővárosi János-kórház osztályvezető főorvosa, dr. Sonkoly Kálmán, a békéscsabai városi kórház igazgatóhelyettes főorvosa, dr. Scherer Sándor szekszárdi körzeti gyermekorvos, dr. Szilárd János, a Szegedi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Szűcs Zsuzsanna (dr. Somló Zoltánná), a dunaújvárosi tanács kórháza osztályvezető főorvosa, dr. Temesi Jenő orvos ezredes, dr. Udvardy László, a Csongrád megyei kórház osztályvezető főorvosa, dr. Varga Ferenc, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára, dr. Vándor Ferenc, a Weil Emil fővárosi területi kórház igazgatóhelyettes főorvosa, dr. Zoltai Nándor, az Országos Közegészségügyi Intézet tudományos főosztályvezetője. Érdemes orvosok: Dr. Achs Márta (dr. Hőgyész Lászlóné), a Budapest, XIX. kerületi Tanács szakorvosi rendelőintézet belgyógyász csoportvezető főorvosa, dr. Baár József salgótarjáni körzeti körzeti orvos, dr. Balázs György, a Debreceni Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Balogh István szolnoki körzeti orvos, dr. Bálint József, az Országos Korányi Tbc-intézet osztályvezető főorvosa, dr. Boskó József, a kecskeméti megyei kórház rendelőintézete szakfőorvosa, dr. Csapó István, az Eger városi tanács városi főorvosa, dr. Dobó Kálmán, a debreceni KÖJÁL állami közegészségügyi felügyelője, dr. Doktor Frigyes Gyula, az Orvostovábbképző Intézet adjunktusa, néhai dr. Giordán Jenő, a kőszegi szülőotthon volt Vezető orvosa, dr. Gyovai Imre szentetornyai körzeti orvos, dr. Fekete György, az Országos Traumatológiai Intézet tudományos főmunkatársa, dr. Hamza József, a lenti rendelőintézet szakorvosa, dr. Háber József, a pécsi megyei tbc-gyógyintézet igazgató főorvosa, dr. Horváth Mihály, a Szegedi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Kardos Márta (dr. Borsi Zoltánné), az Országos Mentőszolgálat főorvosa, dr. Keszthelyi Béla, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Kiss Géza orvos alezredes, dr. Nits Emil, MÁV orvos-főtanácsos, dr. Palotai Sándor dabasi körzeti orvos, dr. Papp Ferenc orvos alezredes, dr. Pethes Róbert lábodi körzeti orvos, dr. Solymossy András budapesti körzeti orvos, dr. Somogyi Dezső gyűrei körzeti orvos, dr. Stróbl Ferenc, a Makó városi tanács kórháza igazgató főorvosa, dr. Székely István, a berettyóújfalui járási tanács kórháza osztályvezető főorvosa, dr. Szoboszlay Ferenc, a Borsodi Szénbányák üzemi főorvosa, dr. Uzsoky Norbert, a budapesti XVIII. kerületi Tanács szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosa, dr. Varga Margit (dr. Luis Lászlóné), a Budapesti Orvostudományi Egyetem adjunktusa és dr. Várbíró Béla, a Pécs városi tanács rendelőintézete igazgató főorvosa. alamikor az egyetemen azt tanította a biológia professzora, hogy minden egyed fiziológiai létezése során egyszer elérkezik a zenitre. Ő most érkezett el. Legalábbis így érzi. Negyed évszázaddal ezelőtt kezdte el a pályát. Volt munkaszolgálatos orvos a veszprémi állami gyermekmenhelyen, amikor még srapnelek sivítottak a levegőben és patológiai múzeumot lehetett volna kiállítani háromnégyesztendős kicsinyekből. Kerékpárral, majd egy ócska Forddal járta a vidéket falusi orvos korában, amikor a megyében még csak egyetlen mentőautó volt, s így történhetett meg, hogy egy öreg, higgadt bába meg egy lavór tiszta víz segítségével ikerszülést vezetett le Kölesden. Tizennégy esztendővel ezelőtt került be Szekszárdra. Ebben az időpontban egyetlen gyermekszakorvosa volt a megyének. Most ott, ahol ügyvezető körzeti szakorvos, három gyermekgyógyász tartozik az irányítása alá. Nem legendás ember. Gondolkodó típus. Nem önmagát értékeli. Mondataiból a viszonyok bontakoznak ki... — Számokat, statisztikákat idézhetnék arról a széles körű tevékenységről, amit nálunk egészségügyi felvilágosításnak neveznek. Ezek a számok és statisztikák azonban közismertek, kár rájuk az időt fecsérelni. Helyette inkább azt mondanám el, hogy eredményeink távolról sem egyértelműek ebben a vonatkozásban. Bejön egy asszony a rendelőbe, karján lázas csecsemő. Diagnózissal jön. „Agyhártyagyulladás! Ugye agyhártyagyulladás? Megmarad? Doktor úr, ugye megmarad?!” Az asszony szemei vörösek a sírástól, kezei remegnek, elfeledett megfésülködni, a lázas gyereket felkapta, bebugyolálta és rohant vele az orvoshoz. Leültetem, kérdezem. „Honnnét veszi, hogy agyhártyagyulladás?” Mondja: „Lázas. Meg hányt is. Biztos agyhártyagyulladás!” Félórát is igénybe vesz, amíg megnyugtatom. Ezt az asszonyt ugyanis felvilágosították a gyermekre leselkedő veszedelmekről, tünetekről, okokról, okozatokról. Csak éppen arról nem világosították fel, hogyan kell gondozni egy csecsemőt. Sajnos a mi egészségügyi felvilágosításunk sokszor Egy orvos a zeniten inkább betegségügyi felvilágosításnak nevezhető, ami olykor több kárt, mint hasznot jelent. Azt hiszem, többet kellene mondanunk az embereknek a helyes életmódról és kevesebbet a patológiáról. Nem a szorongásokat kellene növelnünk bennük, hanem a praktikumot. — Az orvos altruista. Ez az altruizmus, ez az önzetlen segíteniakarás olykor társadalmi kérdésekbe torkollik. A bölcsődében is dolgozom. Itt ismertem meg egy asszonyt, aki minden reggel ötkor keltette picinyét, hogy a hegyről, Remetekápolnáról cipelje a bölcsődébe, mert hatra már a munkahelyén kellett lennie. Fél hatkor beadta a gyereket a bölcsőde melletti lakásba, mert a bölcsőde csak hatkor nyitott. Először sajnáltam őket. Azután elkezdtem gondolkozni, hogy vajon jó-e ez így? Később már nemcsak erre az asszonyra s nemcsak erre a gyerekre gondoltam, hanem a többiekre is, akiket a bölcsődében látnak el. Új szempontból gondoltam rájuk. Abból a szempontból, hogy milyen fizikai és pszichés megterhelésnek vannak kitéve a legkisebbek. Arra a megállapításra jutottam, hogy az emberszülött legalább egy esztendeig fészeklakó. Tapasztalatból tudom, hogy körülbelül ekkoriban az orvosok ezreiben érlelődtek hasonló meggyőződések, s különböző ankétokon, értekezleteken kezdtünk kifejezést adni közös véleményünknek. Nem akarom most leegyszerűsíteni a társadalmi problémák megoldásának folyamatát, de számomra kétségtelen bizonyság: az orvosi altruizmusnak is szerepe volt abban, amikor a kormány végül is úgy döntött, hogy húsz hét teljes fizetésű szabadság mellett lehetővé teszi a dolgozó anyák otthonmaradását két esztendeig. — Sokat beszélünk magunk között a betegekhez fűződő viszonyunkról. Nagyon keveset beszél a társadalom az orvoshoz fűződő viszonyáról. Igaz, hogy az orvos sokszor önmaga helyett is gyógyszert kínál, de van ennek egy másik oldala is: a betegek jelentős százaléka nem elsősorban az orvost, hanem a gyógyszert igényeli. Ha nem ír fel számára gyógyszert, úgy érzi, semmit sem kapott. Ha nem írja fel számára azt a gyógyszert, amit kér tőle , elégedetlenül távozik. Már-már nemcsak az egy betegre jutó orvosok számától, hajszától, kimerültségtől függ az elgépiesedés ebben a kapcsolatban, hanem a kölcsönös elvárásoktól is, amelyek nem egy esetben előítéleteken alapulnak. Sokszor éppen az emberi kapcsolat megőrzése érdekében írunk fel gyógyszert akkor is, amikor többet érne egyébként megvalósítható életmódot írni elő. Rossz láncreakció ez, olyan veszélyekkel járhat, amit egyszer talán nem tudunk majd az idő rovására hárítani. — Az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a juvenális hypertónia. Észrevettem ugyanis, hogy az ifjúkori magas vérnyomás előképe már gyerekkorban jelentkezhet, amikor még szó sincsen az erekben lerakodott mészről. Ezek a „hypertóniás jelöltek” idegrendszeri alapon produkálják a szervi tüneteket, s ez az alap később kiváló talajává válhat a felnőttkori magas vérnyomásnak. Elvégeztem néhány vizsgálatot, s ezek kimutatják, hogy a tudásanyag robbanása nemcsak szellemi megterhelést jelent, hanem élettanit is. Azok a művelődésügyi szakemberek, akik jelenleg a korszerű általános műveltség meghatározásán törik a fejüket a túlterhelés csökkentése érdekében, talán kevésbé tudják, hogy a felnövekvő nemzedékek egészsége érdekében vitatkoznak jól vagy rosszul, végeláthatatlanul vagy eredményesen. Nekünk, orvosoknak jobban oda kellene figyelnünk arra, hogy az ember nemcsak biológiai, hanem társadalmi lény is. Nevelőknek, szülőknek, társadalomnak pedig arra: az ember nemcsak társadalmi, hanem biológiai lény is. Dr. Scherer Sándor negyed évszázadot töltött el hivatásának gyakorlásával. Gondolataiból néhány töredéket adtunk közre. Ezekkel a töredékekkel lehet vitatkozni. A negyed évszázaddal nem. Fodor Gábor KIVÁLÓ GYÓGYSZERÉSZEK: Boros István, a Tolna megyei Gyógyszertári Központ igazgatója, Erdei Tibor, a MEDIMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója, Hartai Lajos, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács egészségügyi osztálya főgyógyszerésze, Rázsó István, a fővárosi tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója és dr. Winkler Elemér, a Szegedi Orvostudományi Egyetem tanára. ÉRDEMES GYÓGYSZERÉSZEK: Antal Antal, a Fejér megyei Tanács Gyógyszertári Központja főgyógyszerésze, Bentzik Edit (dr. Pethő Árpádné), a Veszprém megyei Tanács Gyógyszertári Központja osztályvezetője, Czigány Tibor, a letenyei gyógyszertár vezetője, dr. Cserenyei Edit (dr. Fűzi Miklósné), a Budapesti Orvostudományi Egyetem adjunktusa, Bíró Ilona (Katona Kálmánná) , az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerész főelőadója, Nagy Irén (Kántor Dezsőné), soproni gyógyszertárvezető, Pap László, a sárvári gyógyszertár vezetője, Rajna László budapesti gyógyszertár-vezető, dr. Varga Pál, a debreceni Biogal Gyógyszergyár főosztályvezetője és Zádor István, a dunavecsei gyógyszertár vezetője. A kitüntetettek nevében dr. Szűcs Zsuzsanna és dr. Winkler Elemér mondott köszönetet. Ezt követően az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete nevében dr. Darabos Pál főtitkár köszöntötte az új kiváló, érdemes orvosokat, gyógyszerészeket. Szociális boltok Újszerű boltok nyílnak ma a fővárosban, az Üllői úton és a Balzac utcában. Az üzletek gazdája nem a kereskedelem, hanem a fővárosi szociálpolitikai hálózat. A szociális otthonok, egészségügyi rehabilitációs intézetek, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató intézmények bedolgozói által készített különféle dísztárgyakat, lakásfelszerelési cikkeket, horgolt és kötött gyermekholmikat, ágyneműgarnitúrákat árusítják ezekben a boltokban. Autójavítás a szalagrendszerben Szegeden megkezdték a 11. számú Autójavító Vállalat csaknem 50 millió forintos költséggel épített új üzemének műszaki átadását. A modern berendezésekkel felszerelt 5500 négyzetméteres nagycsarnokban szalagrendszerű technológiával javítják majd a tehergépkocsikat A szegedi üzem az eddigi háromszorosát, 60 ezer személykocsi javítását, karbantartását végzi el. FÉL ÉVSZÁZAD Ma ötven esztendeje a szegedi tanyák népe a franciák által meg nem szállott tanyavilág lakóinak részvételével Alsó- és Felsőtanyán nagygyűlést rendezett, ahogy a szónokok mondották: „Az ellenforradalmárok és a szegedi cirkuszkormány” ellen. Az alsótanyai gyűlésen Wallisch Kálmán beszélt és beszámolt arról is, hogy az ellenforradalmárok puccsot kíséreltek meg — szinte egyidőben a budapesti ellenforradalmi fellépéssel — a Szeged környéki tanyákon is. A kezükbe akarták venni az irányítást. „A Szegeden bent ülő cirkuszkormánynak és csatlósainak azt üzeni a népgyűléseken részt vevő tömeg, hogy a franciákkal és a szerbekkel együtt se merjenek a tanyákra kijönni, mert szemben találják magukat a környéknek a Tanácsköztársasághoz hű dolgozóival” — mondotta Wallisch Kálmán. A szegedi ellenforradalmárok egyébként a Tanácsköztársaság leveréséig nem is merészkedtek a franciák által őrzött szegedi városi határon kívül. MEGYEI LAPSZEMLE Reflektorfényben: az aratás és a tárolás — Hogyan lehet elosztani? Újabb albérletiroda — Késztermék a gyümölcstárolóban NÓGRÁD A megyei lap — hasonlóan laptársaihoz — előkelő helyen foglalkozik az aratással. Megállapítja vezércikkében, hogy jó termés ígérkezik. Figyelmeztet azonban arra, hogy a megtermelt gabona betakarítása, tárolása legalább olyan gondos, szervezett munkát kíván, mint a termesztése. A megyében mintegy 3000 vagon kenyérgabona felvásárlására kötöttek szerződést a mezőgazdasági üzemekkel. A termés azonban jobbnak ígérkezik a tervezettnél. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a felvásárló vállalatnak fel kell készülnie nagyobb mennyiségű búza átvételére. A tárolótér — az idén készített új színeket figyelembe véve is — kevésnek bizonyul. Legalább 6—700 vagon gabonát kénytelenek lesznek a szabadban tárolni. Ezért csak dicsérni lehet azoknak a szövetkezeteknek a buzgalmát, amelyek előkészítik az üres magtárakat és színeket a gabona tárolására. DunánlOU napló XZ2-30-Qq,Ql tőit kérdezte meg a lap munkatársa, mire fordítják a községfejlesztési alapot. A válaszból megtudtuk, hogy a lakosság községfejlesztési hozzájárulása a legnagyobb és évről évre növekvő bevételi forrás. Ehhez járul a járási támogatás, amely ugyancsak nagy tétel. Ennek elosztásáról úgy gondoskodtak, hogy az ötéves községpolitikai tervet kiegészítették a jelölőgyűléseken, illetve a fogadóórákon elhangzott javaslatokkal. Ezekben benne vannak a községekben megoldásra váró legfontosabb feladatok. A végrehajtó bizottság megvizsgálta, milyen széles körben és mennyire fontos szükségletet elégít ki. Figyelembe vette a település nagyságát és a járásban elfoglalt helyzetét. Ilyen alapon döntött arról, hogy hova mennyi pénzt ad. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem és az Orvostudományi Egyetem KISZ-bizottságai albérleti irodát alakítottak. Az ötletet a szegedi egyetem jogi karától kapták, ahol szintén azon igyekeznek, hogy megkönnyítsék, elősegítsék a diákok albérletkeresését. Milyen siker kísérte a néhány hetes kezdeményezést? Az iroda egyik munkatársa szerint eredményesnek és hasznosnak ígérkezik. Mintegy 40 címet kaptak, de remélik, hogy a főszezonban, az új egyetemi év megkezdése előtt sokkal többre gyarapszik a számuk. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy nehéz megjegyzés nélkül hagyni egyik-másik ajánlatot. Vannak ugyanis olyanok, akik rendkívül sok kikötéssel és magas árat kérve mintha meg akarnának gazdagodni az egyetemistáknak felajánlott albérlet révén. A lap riportere helyzetképet ad a Nagykanizsai Állami Gazdaság 46 millió forintért építtetett, 400 vagon befogadóképességű gyümölcstárolójáról, amelyben az Egyesült Izzó késztermékei sorakoznak. S mindez — teszi hozzá — néhány héttel a gyümölcsszüret kezdete előtt. Adorján Antal, a gazdaság igazgatója kesereg: „A gyümölcstárolóval, a hűtőkamrákkal már tavaly számoltunk, de úgyszólván semmi hasznukat nem vettük. Kilenc hűtőkamrából mindössze kettő érte el a tervezett minimális hatásfokot, s tartotta a két fok hőmérsékletet, a többieket csak hét fokra tudták lehűteni a tervezett —2, -12-vel szemben. Nem is tudom mi lesz, ha az idén sem tudjuk kihasználni a kamrákat. „Az idő sürget” — fejeződik be a riport. lesz a város címmel tudósít a lap Sárospatakról amely esztendeje sincs, hogy városi rangot nyert. Indokoltan állapítja meg a lap, hogy a várossá nyilvánító elnöki tanácsi határozat új távlatokat nyitott, új tennivalók végeláthatatlan sorát állította az itt élő emberek elé. Ezeket a lehetőségeket és tennivalókat veszi sorra a cikk írója, s eközben olyan apróságokról sem feledkezik meg, mint az, hogy még mindig odahaza mosnak a pataki asszonyok. A város vezetői ugyanis eddig hiába kísérleteztek, nem tudták Sárospatakra csalni a Patyolatot.