Magyar Hírlap, 1969. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1969-10-09 / 279. szám

Magyar Hírlap KULTÚRA - MŰVÉSZET 1969. OKTÓBER 9. CSÜTÖRTÖK Képeslapok, naptárak eszközével • A szépért, az ízlés pallérozásáért !Ha valamennyi képes levelezőlapot egymás mellé helyeznénk, amelyet az elmúlt másfél évtized alatt a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata megjelentetett, a színes és fekete-fehér lapok kígyója ötször körülérné a földet. Egymilliárd fotós, rajzos, reprodukciókkal díszített üdvözlő kártyát küldtünk hazai és külföldi ismerőseinknek, ennyi dicséri a vállalat munkáját. Csendben, hírverés nélkül küzdötte fel magát a világszínvonalra, de hogy az egymás után sorakozó nullák mögött még mi minden rejtőzik, arról a számok nem beszélnek. Pótoljuk mi a mulasztást, szóljunk arról a munkáról, amelyet e kiadóvállalat szinte ismeretlen „küzdővonalban” végez — nem a látványos, nagy sikerekre vadászva, ám a giccs elleni harcban, az ízlés nevelésben, sőt mondhatni, a népművelés néhány sajátos területén mégis figyelemre méltó eredményeket érve el. Képeslap mint televízió A képes levelezőlapokkal kezdtem, időzzünk még néhány mondat erejéig közöttük, hiszen ezek fémjelzik leginkább a vállalat tevékenységét. Bizonyára sokan visszaemlékeznek még a régi idétlen üdvözlő lapokra, a „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát...”, vagy a pitykéspántlikás, mézesmázos, eleve falura szánt lapokra. Ezek bizony a jó ízlésnek még csak a határát sem súrolták. No de hát ez már a múlté, több szót nem is érdemel, sokkal inkább azonban a jelen képeslap kiadása. Hogyan is nyilatkozott erről dr. Nemes Béla, a vállalat igazgatója: — Ma már képeslapjainkat a látáskultúra, az ízlésnevelés színes és mindenkit megnyerő katonáinak nevezhetném. Seregük eljut a legkisebb falvakba, tanyákra. Oda is, ahol még nincsen villany, nem működik televízió, és a lakosság nagy része talán sohasem jutott túl a megyehatáron. Ezeken a helyeken — kis túlzással élve — a képes levelezőlap jelenti a televíziót. És hogy a „képernyőn” változatos, szép és hasznos képek jelenjenek meg — ez nagyon fontos törekvésünk. Egy most megjelent sorozatban például a járművek fejlődését mutatjuk be, kezdve az ősrégi autókon, a mai modern kor gépkocsijaiig. Lássa a városon kívül élő ember is — ha egyelőre csak képről is —, hová jutott el a közlekedéstechnika. Városképsorozatainkkal földrajzi távolságokat hidalunk át, bemutatjuk az ország legszebb, legjelentősebb vidékeit; sok művészi alkotás reprodukciója neves festő- és grafikus művészek képeit juttatja el az említett portákra: mutassák meg a valódi szépet, az ízléseset, a cicás-gombolyagos, háziáldásos „műalkotások” helyett. 13 festőművész — naptárban Feljegyeztem a beszélgetéskor, átgondolt, tervszerű ez a törekvés, kidolgozott módszerekkel közelítenek a vállalat vezetői kulturális célkitűzéseikhez. Mondhatná valaki, ez természetes. Valóban az. Legalábbis már napjainkban az. De e felismerésig el kellett jutni, s aztán a „gombhoz kabátot varrni”. És, hogy ez megtörtént — méghozzá nem kis fejtörés, erőfeszítés árán —, mindenképpen elismerést érdemel. No de a képeslapkiadás mellett van még említésre méltó a vállalat tevékenységében. Már köztudott, hogy naptáraikkal évről évre kiemelkedő sikereket érnek el a drezdai nemzetközi naptárkiállításon, megelőzve jóval korszerűbb nyomdai eszközökkel, anyagi lehetőségekkel rendelkező országokat. A siker biztosítéka ez esetben is a művészi tartalom, színvonalas kiállítás. Hadd idézzem ismét az igazgató szavait: — Az idei, gobelineket ábrázoló többnyelvű naptárunk például olyannyira felkeltette a figyelmet, hogy ennek nyomán az Iparművészeti Múzeum gobelinanyagát szerepeltetni kívánják egy svájci kiállításon. Máris nagy a hazai és külföldi érdeklődés az 1970-es naptáraink iránt. Különösen azt a falinaptárt várják, amely Szász Endre keze munkáját dicséri. Ezúttal tizenhárom halhatatlan festőművész portréját örökítette meg, sajátos különleges technikájával, úgy, ahogyan a „modellek” életét, munkáját ismerve, az ő képzeletvilágában jelentkeztek. Valami szépet mondani . — Naptárakról lévén szó, szeretném még megemlíteni, hogy a vállalatok — állandó megrendelőink — is újszerűbb, tartalmasabb termékeink között válogathatnak. Egy példát mondok. A Hungarotex naptára nemcsak egyszerűen a cég gyártmányainak bolti hírét viszi el üzleti partnereinek, de valóságos textiltörténeti kiállítás is. Bemutatja a legszebb kopt selymek mintáit, a százados magyar népviseleteket, hímzéseket, népi motívumokat. Százhúsz grafikust, közöttük számos élvonalbeli művészt foglalkoztat vállalatunk, hogy kulturális „jószolgálati” törekvéseinket valóra válthassuk. A beszélgetésből kiderül az is, hogy a jövő évtől kezdve, erejükhöz mérten részt vállalnak a művészeti könyvek kiadásában. 1970 elején már érdekes köteteket vásárolhat a közönség, a többi között Gogol. Egy őrült naplójának fakszimile kiadását, a Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 85. évfordulójára megjelenő dokumentumkötetet, és azt a könyvcsemegét, amely az Egri csillagok című filmhez készített Szász Endre-tanulmányokat tartalmazza. Nem akarom túlértékelni a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának tevékenységét, amikor e néhány példát lejegyzem. Csak illusztrálni szeretném, hogy lehet egyszerűbben, de mégis hatásosan mondani valamit az embereknek a szépről. Valami ízléseset, hasznosan. Akár a képes levelezőlapok egyszerű nyelvén is. • Esztergomi László Előkészületek az őszi megyei könyvhetekre Kilencedszer kerül megrendezésre az „őszi megyei könyvhetek” akciója. A SZÖVKÖNYV igazgatója, Varga János, a sajtó munkatársainak elmondta, hogy idén több mint tízezer bizományos vesz részt ebben a könyv- és irodalomnépszerűsítő munkában. — Az elmúlt évek során — közölte az igazgató — 3050 faluban építettünk ki könyvárusító hálózatot. Ez az apparátus egyötödét adja el a hazai forgalomban megvásárolt könyveknek. Ez szép eredménynek látszik, de ha azt is tekintetbe vesszük, hogy az ország lakosságának a fele falun lakik, már korántsem lehetünk elégedettek. Ezért törekszünk most is arra, hogy a mintegy hárommilliós könyvállományunkból egyre többet válogassanak a falvak lakói. Az akcióban jelentős segítséget kapunk a tanácsok művelődési osztályaitól, könyvtáraktól és főként a nőtanács, valamint a KISZ szervezeteitől, amelyek tagjai házról házra járva juttatják el a portákra az olvasnivalót. A beszámolóban szó esett arról is, hogy idén leszállított árú könyveket is vásárolhat a közönség. Most először lesz alkalma a falusi lakosságnak, hogy a szövetkezeti boltokban a régebben mejelent köteteket hatvanszázalékos áron megvehesse. Ha a vásár így sikeresnek bizonyul, a SZÖVKÖNYV állandósítja ezt a terjesztési módszert E. L. i mindössze harmincnégyVI évet élt, meghalt hetvenöt esztendeje; hazájától távol, a francia cote d'azurön, Cannes-ban. Irodalmi hagyatéka néhány sovány kötetnyi novella, napló, útirajz és egy felibe harmadába maradt regényciklus. Szerb Antal előkelő dilettánsnak nevezte Justh Zsigmondot. Valóban, egyikmásik írásában tetten érhető a tollal csak kacérkodó főnemes, de nevét mégis kitörölhetetlenül beírta a XIX. század végének magyar birodalmába. Magatartásával, java írásaival egyaránt. A fin de siécle sajátos magyar képviselője volt. A földbirtokosoknak, az arisztokratáknak abból a fajtájából, mely külföldet megjárva felismerte a magyar állapotok tohonya elmaradottságát, és megpróbált a maga módján változásokért kiáltani. Pusztaszenttornyán, népi nevén Kopogón született. Birtoka nem nagy, de az anyagi függetlenséghez elég. Zürich, Kiel egyetemei után húsz esztendős, amikor Párizsban feltűnik. Megbabonázza a francia szellem és véglegesen rabságába ejti. Párizs legjobb társaságainak kedvence hazatérve, maga is szalont szervez, irodalmi barátokat gyűjt maga köré. Legjobban azonban szülőhelyén, a Békés megyei Pusztaszenttornyán érzi magát, ahol parasztszínházat alakít és az egyszerű emberekkel Shakespeare-t, Moliére-t játszat, kihíva ezzel a bundaszagú maradiság gyanakvó lenézését. Üggyel se vet rá, barátai — Re Justh Zsigmond (1863—1894) viczky Gyula, Ambrus Zoltán, Gozsdu Elek, Pekár Gyula, Czóbel Minka — sokszor felkeresik, gyönyörködve paraszti játékszínének mulatságaiban, amely korában egyedülálló volt a maga nemében. Mint író, ő is azok közé tartozott, akik a nemzet csinosodását tekintették fő feladatuknak. A francia irodalomból Zola naturalizmusa hatott rá a legjobban. Zola Rougen-Macquart ciklusához hasonlóan Justh Zsigmond is ciklust tervezett, melynek összefoglaló címéül A kiválás genezise címet adta. Célját az első kötet, A pénz legendájához fűzött és Czóbel Istvánhoz címzett ajánlásában világosan megfogalmazta: „Mi mindketten a jövő Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai világnézetét, szellemét keressük. Te biológiai alapon állva .. én regényformában... A mulattatás nem volt célom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a mulatságot keresem, de még nem is látom mulatságnak az életet. Így hát nem akarván zsákbamacskát árulni, a könyveket tanulmányoknak nevezem el...” A pénz legendája Belényesy Mária grófnő naplója. Ennek szinte ellentéte a Gúnyó Julcsa. Megint csak Justh szavait idézve, az egyikben: „ ... egy túlfinomult társadalmi kör csupán izgalmakat kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus sorsát rajzolom”. A másikban: „Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár életnagyságánál nem nagyobb, s így tipikus alakra szüksége van. Julcsa emelkedik, mert erős. Ebben párhuzamos a két tanulmány, ebben kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben feltüntetni.” A legszélesebb sodrású regénye a Faimus. Ebben a felső-magyarországi nagybirtokos arisztokrácia hanyatlását festi meg pontos színekkel, de el nem titkolt vonzódással és szánalommal. A megújulást kétségtelen a gányakulcsákban, a békési parasztban, a kondorosi pásztorban — vagyis a népben látja. De ez a nép, az ő szemében, túlságosan eszményített, elszakított a valóságtól, a mindennapi élettől. Hogy meddig jutott volna még tovább? Ki tudja. A fiatalon szerzett tüdőbaj korán elhatalmasodott rajta. Gyógyulását keresve járta a mediterrán tájakat, akkor is, mikor Cannes-ban utolérte a halál. Sz. E. Solness építőmester JELKÉP ÉS VALÓSÁG játszik össze egymással számtalan fénytörésben. A köznapok fakó szürkeségéből minduntalan átbillenünk az álmok világába, hol a kínzó öntöprengést felváltja a reménykedő vágyakozás az elérhetetlenért, a soha be nem teljesedőért. S mindezt Ibsen e kései darabjában a költészet varázsos holdudvara veszi körül, amelyben a hangulatok sajátos összefüggéseikben lépnek elénk. Solness építőmester az öregedés szelétől megérintett, a búcsúzó évektől riadtan visszahőkölő ember drámája. Még ereje teljében van, de már rettenetes félelem ült meg benne. A tehetség amiatt szorong, hogy az utána lépő nemzedék lesöpri őt a színről. Fél a fiataloktól, mégis rögeszmés megszállottsággal a fiatalok kezébe kapaszkodik. Előbb Kaja Foskéba, aki lelkének csendes békéjével, talán éppen az öregkor derűs őszét ígéri. De Solness körül láthatatlanul ördögi manócskák tipegnek. Üzik-hajtják hol a kínzó lelkiismeret-vizsgálatba, hol az önző ridegség sáncai mögé. Egész életében ahhoz, hogy építsen, előbb rombolnia kellett, így, bár nem tehet közvetlenül róla, de szívből kívánta felesége házának leégését, hogy helyette újat emelve, elindulhasson építőmesteri pályáján. A koboldok létezésében maga is hisz — éppen hogy ő találta ki — általa csitítva zajongó lelkiismeretét. Ezzel mintegy saját maga elől menekül, s igyekszik lerázni magáról élete kellemetlen emlékeit. A szívében fel-fellobbanó tűz, a vágyakozás, hogy még egyszer felkapaszkodhasson a régi magaslatokra, már-már hamvadóban van, amikor váratlanul bekopogtat, sőt, egyszerűen rátör a fiatal ATHZ-'OQ Ibsen-bemutató a Vígszínházban ság, Hilda Wangels személyében. Kaja Foslival szemben Hilda egyetlen tüzes sistergés, nyugtalan vérű, izgága kamaszlány, hús-vér alak. Még álmai is két lábbal járnak a földön. Felcseperedve megunta az álmos egyhangúságot, és kiválasztotta Solnesst, hogy az ő híre nevében fürödjék. KEGYETLEN ÉS SZÁMÍTÓ a maga nemében, önző szeszélyességgel rángatja az építőmestert. Mikor felismeri Solnessben a fáradtság nyomait, egyéni varázsát latba vetve sarkallja, hogy tegye fel élete művére a koronát, tűzze ki személyesen az újonan épülő háza előtt jelképesen emelkedő torony tetejére a koszorút. Az építőmester drámája az első felvonástól kezdve egyre táguló körökben bontakozik ki. Éleiben látjuk őt megtörve, régi tartására környezete előtt kínosan ügyelve. De ahogy Kárpáti Aurél írja: „A jelentkező öregség mesze már lerakódott benne. Szinte halott hideg akarat, mely könyörtelenül nehezedik a rettegett ifjúság betörése elé. Sírkő Solness elmúlt ifjúságának sírján. Külső jel, öncsalás, árnya csak a régi Solness igazi akaratának, amely egykor teremteni tudott." A második felvonásban a betoppanó „vadmadár” felvillanyozza, vállalja a torony megmászását, de már a felvonás végén a tragédia előreveti árnyékát, hogy azután a következőkben szívszorongatóan be is teljesedjék. Solness építőmester zuhanása a mélybe, óriásira nagyított jelkép: őszinte és könyörtelen leszámolás minden hamis képzelgéssel. POROS-E IBSEN? — vetődik fel újra és újra a kérdés. A válasz csak egy: lehet porosan felfogni és porosan játszani. A Vígszínház mostani bemutatója fényesen rácáfolt minden kétkedőre. Ibsen frissen és elevenen jelent meg a színpadon, a vénség aggasztó jegyei nélkül. Várkonyi Zoltán rendezése nem a port fújta le a drámáról. Az előadás éppen azt bizonyítja, hogy nem is volt rajta por. Minden modernkedő hókusz-pókusz nélkül, a mű lényegéig lehatolva a valódi, a minden korokban élő Ibsent látja vendégül a rendező a színpadon. Szilárd tartópilléreken nyugvó, feszesen megszerkesztett az előadás, száműzve belőle a kényelmes ráérősség, a cselekmény vontatott bonyolítása. Solness nagy szerep, Básfi Lajos játssza. Csodálatos azonulással, az alakban él, az alakkal együtt lélegzik. A tépelődő vívódás pillanatai sima könnyedséggel váltanak át az önigazolás perceibe; fenséges és szánandó, rideg önzése viszolyogtat, bukása mégis mélységesen megráz. Hilda szerepében Béres Ilona mutatkozott be, a színház új tagjaként. Győzte cserfes csitriséggel, de alulmaradt, amikor az utolsó felvonásban Hilda démoniságának kellett volna felülkerekedni. A többi szereplő közül nagyon tetszett Békés Rita, a feleség tragikusan bezárkózott alakjában. A figura komor színei nem mosódtak egybe és jól érvényesült a szövegében óvatosan megbúvó irónia is. A hatásos díszleteket Jánosa Lajos, a kort idéző ruhákat Láng Rudolf tervezte. Szombathelyi Ervin DR. KLAUS DÖRTER, a hallei Luther Márton Egyetem növénytermesztési szekciójának igazgatója tegnap a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolára érkezett. Magyar kollégáival tanácskozik a közös meliorációs, valamint a rét- és legelőgazdálkodási kísérletekről. BARCSAI JENŐ egész falfelületet beborító, több mint 20 négyzetméteres márvány mozaikja díszíti a miskolci Nehétsy i Műszaki Egyetem 40 millió forintos költséggel kialakított könyvtárának előcsarnokát.