Magyar Hírlap, 1969. november (2. évfolyam, 302-330. szám)
1969-11-01 / 302. szám
MEGTŰR 1 SÍRUP NEMZETKÖZI POLITIKA 1969. november/szombat 3 A Szovjetunió továbbra is támogatja az arab államokat A szovjet külügyi szóvivő sajtókonferenciája • Nyilatkozat a közel-keleti problémákról Iliver József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió külügyminisztériuma sajtóosztályának vezetője sajtóértekezletet tartott pénteken a külügyminisztérium épületében. A szovjet külügyminisztérium szóvivője előbb nyilatkozatot olvasott fel a közel-keleti helyzetről, majd válaszolt az újságírók számos nemzetközi problémát érintő kérdéseire. Az ismertetett nyilatkozat bevezető szavai hangsúlyozták, hogy a közel-keleti helyzet továbbra is súlyosan éleződik. Izrael nem szünteti be az arab államok elleni provokációit. A tűzszüneti vonalat Izrael gyakorlatilag frontvonallá változtatta. Ami az Izrael által megszállt arab területeket illeti, a nyilatkozat idézi izraeli vezetők, többek között Mose Dajan kijelentéseit, amelyek az állami politika rangjára emelik az arab területek bekebelezését. Mindez, továbbá a közel-keleti politikai rendezésre irányuló javaslatok tudatos megtorpedózása Izrael részéről megerősíti, hogy az izraeli vezetők nem a békére, hanem a helyzet további súlyosbítására törekszenek ebben a térségben. A szovjet nyilatkozat kalandorként bélyegzi meg az izraeli vezető körök irányvonalát, és rámutat arra, hogy az nem más, mint a haladó rendszerű arab államok, az arab népek nemzeti függetlensége és szabadsága elleni imperialista tervek megtestesülése. A nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok imperialista körei bujtogatják az izraeli agresszív politikát a Közel-Keleten, pénzügyi és katonai segítséget nyújtanak Izraelnek. Azt a tényt, hogy az izraeli esztelen irányvonalat tevékenyen támogatják az Egyesült Államok uralkodó körei, megerősítik az izraeli miniszterelnöknek az Egyesült Államok vezető személyiségeivel nemrég Washingtonban folytatott tárgyalásai, amelyek oda vezettek, hogy Izrael újabb tétel fegyverszállítmányban részesült. A továbbiakban a szovjet nyilatkozat állást foglal amellett, hogy haladéktalan intézkedések történjenek az izraeli agresszió következményeinek felszámolására. A szovjet kormány az ENSZ keretében folytatott tanácskozások során mindig abból indult ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-i határozatát az érdekelt feleknek kölcsönösen és teljes mértékben végre kell hajtaniuk. A továbbiakban a nyilatkozat sajnálkozva állapítja meg, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország biztonsági tanácsbeli képviselőinek az izraeli agresszió következményei felszámolását előmozdítani hivatott tárgyalásai nem jártak eredménnyel. Ennek oka egyrészt Izrael obstrukciós magatartása, másrészt bizonyos nyugati hatalmak képviselőinek részrehajló állásfoglalása. Ezek a nyugati hatalmak abból indulnak ki, hogy Izraelnek hasznot kell húznia az elkövetett agresszióból. A nyilatkozat rámutat az arab államok egységének és összeforrottságának fontosságára. Mint a Libanon körüli események megmutatták — húzza alá —, a Közel- Keleten az intrikák hálóit szövik, terveket kovácsolnak annak érdekében, hogy aláássák az arab államok és népek egységét, eltereljék figyelmüket a létfontosságú problémák megoldásáról. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozta: a szovjet kormány szükségesnek tartja kijelenteni, hogy továbbra is sokoldalú támogatást nyújt az arab államoknak, amelyek harcot vívnak nemzeti függetlenségükért, harcot folytató arab államoknak nyújt segítséget. A libanoni helyzettel kapcsolatos kérdésekre válaszolva Zamjatyin elmondotta, hogy ez ügyben a négy nagyhatalom között sor került érintkezésre.. Rámutatott a libanoni események veszélyes jellegére. A sajtóértekezleten kérdést tettek fel az NSZK politikájára vonatkozóan is. A külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője kijelentette, hogy a régi Kiesingerkormány nem folytatott reális politikát a közel-keleti kérdésben sem. Az izraeli álláspontot támogatta, s közismert az a tény is, hogy nyugatnémet fegyverrel harcoltak az izraeliek az arabok ellen. Az új, Brandt-kormány politikájával kapcsolatban azt a véleményét fejezte ki, hogy eddig még nem tűnt ki világosan, milyen politikát kíván folytatni e tekintetben. Ami az NSZK egész kormánypolitikáját illeti, ennek tanulmányozása most van folyamatban. Az első benyomások szerint a kormányprogram külpolitikai részében több figyelemre méltó mozzanat van. Közéjük tartozik mindenekelőtt az atomsorompó-szerződés aláírására irányuló szándék, és az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatos állásfoglalás. Ugyanakkor a kormányprogramban fellelhetők a múlt dogmái megőrzésének törekvései is. A közeljövő fogja megmutatni, mi a kormányprogram tényleges értéke. A Pekingben folyó szovjet—kínai tárgyalások távlatai iránt érdeklő kérdésre válaszolva Zamjatyin utalt Leonyid Brezsnyevnek a szovjet—csehszlovák barátsági gyűlésen elmondott beszéde megállapításaira. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió pozitív szellemben törekszik haladás elérésére, s úgy véli, hogy a másik felet ugyanilyen hozzáállás jellemzi. A tárgyalások még csak most kezdődtek, s ezért korai lenne bármilyen bővebb fejtegetés — húzta alá Zamjatyin. A stratégiai fegyverek korlátozásáról november 17-én Helsinkiben kezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokról szólva a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője előzetesen csupán annyit mondott: keressük a konstruktív megoldást, amely megfelel a szovjet leszerelési politikának. Válasz az újságírók kérdéseire Ezután Leonyid Zamjatyin válaszolt az újságírók kérdéseire. Az iraki Al Dzsumhurija munkatársa megkérdezte: nem gondolja-e a szóvivő, hogy az arab népek és a palesztinai menekültek számára a kérdés megoldásának elhúzódásával elérkezik egy olyan pont, amikor a politikai megoldás lehetősége elvész. A kérdés feltevését Zamjatyin jogosnak minősítette, s egyben hangsúlyozta, hogy nem lehet halogatni a közel-keleti problémák megoldását, amely milliók életét érinti. A szovjet kormány ezért is hívja fel a figyelmet napról napra a megoldás fontosságára. A szóvivő kiemelte, hogy a szovjet kormány a mielőbbi politikai rendezés mellett száll síkra, mivel ez felel meg a béke és a közel-keleti népek, köztük a palesztinai arab nép érdekeinek. Ami a közel-keleti problémával kapcsolatos négyhatalmi tárgyalásokat illeti. Zamjatyin ezek folytatása mellett foglalt állást, s ugyanakkor hasznosnak minősítette a kétoldalú szovjet—amerikai konzultációkat is. Az ilyen irányú kapcsolatok megkönnyítik az óhajtott cél elérését. A közvetlen arab—izraeli tárgyalásokra vonatkozó kérdésre válaszolva Zamjatyin hangsúlyozta, hogy ennek — és általában az eljárási kérdéseknek — az erőltetésével Izrael a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtását, a probléma mielőbb kidolgozandó átfogó megoldási módjának megvalósítását akadályozza. A BT határozta alapján működő úgynevezett Jarring-missziót kedvezően értékelte Zamjatyin. A Neue Zürcher Zeitung tudósítója azt kérdezte, vajon a Szovjetunió helyesli-e a partizánok akcióit a Közel-Keleten és a világ más részein. A szóvivő a kérdés közel-keleti vonatkozására válaszolt. Mint hangsúlyozta, nem lehet elvitatni az arab nép jogát arra, hogy harcot folytasson a megszállókkal, a területrablókkal. Történelmi példákat idézve utalt arra, hogy a második világháború idején a szovjet és a francia partizánok, és más országok partizánjai mindaddig harcoltak, amíg az utolsó hitleri megszálló ki nem takarodott országuk földjéről. A kérdéshez kapcsolódva a Washington Post tudósítója azt firtatta, milyen segítséget nyújt a Szovjetunió a palesztinai partizánoknak. A szóvivő felhívta az amerikai újságíró figyelmét arra, hogy a Szovjetunió az izraeli agreszió ellen igazságos A külügyminiszterek nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) valamennyi ország pozitív választ adott erre a kezdeményezésre. A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei kormányaik megbízásából a következő kérdések felvételét javasolják az összeurópai értekezlet napirendjére; O az európai biztonság megteremtése, az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás az európai államok kapcsolataiban; O az európai államok közötti politikai együttműködés fejlesztését szolgáló, az egyenjogúságon alapuló kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok kiszélesítése. A jelen nyilatkozatot aláíró szocialista államok szilárd meggyőződése, hogy a felsorolt kérdések termékeny megvitatása, az e kérdésekben elért egyetértés és az európai feszültség csökkenése az államok közötti kölcsönös megértést, a békés és baráti kapcsolatok fejlesztését és ezzel Európa valamennyi népe létérdekeinek megfelelően a biztonság megvalósítását szolgálná. Az összeurópai értekezlet sikere történelmi jelentőségű esemény lenne kontinensünk és az egész világ népeinek életében. A későbbiekben lehetővé tenné az európai államokat foglalkoztató olyan más problémák megvizsgálást, amelyek megoldása hozzájárulna az európai béke megszilárdításához, előmozdítaná valamennyi európai állam széles körű, kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlődését, hozzájárulna a történelmileg kialakult mai Európa kollektív alapokon és az összeurópai értekezleten részt vevőállamok közös erőfeszítésein nyugvó biztonságának szavatolásához. A jelen tanácskozáson részt vevő országok kormányai javasolják, hogy az összeurópai értekezlet előkészítéseképpen az érdekelt államok két- vagy többoldalú konzultációkon vitassák meg ezeket az elgondolásokat. Természetesen készek arra, hogy megvizsgáljanak bármely más javaslatot, amely az összeurópai értekezlet gyakorlati előkészítését és sikerének biztosítását szolgálja. A külügyminiszterek kormányaik nevében kifejezik meggyőződésüket, hogy egyes, még el nem hárított nehézségek ellenére az összeurópai értekezlet előkészítésével és megtartásával kapcsolatos valamennyi kérdés — akár a napirendre, a részvevők körére, vagy az összehívás rendjére vonatkozzék is — megoldható, ha jóakarat és a kölcsönös megértésre való őszinte törekvés nyilvánul meg. A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányai felhívják az összes európai államokat, hogy a kontinens békés jövőjének érdekében tegyenek erőfeszítéseket az összeurópai értekezlet mielőbbi összehívására. Az értekezletet véleményünk szerint 1970 első felében Helsinkiben lehetne megtartani. Prága, 1969. október 31. Ivan Basev, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere Jan Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere Stefan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere Erdélyi Károly, a Magyar Népköztársaság külügyminiszter-helyettese Otto Winter, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere Corneliu Manescu, a Szocialista Köztársaság külügyminisztere Andrej Gromiko, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének külügyminisztere Scheel az NSZK "tárgyánási szántfeltárój" (AP) Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter, az AP bonni tudósítójának adott nyilatkozatában az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatai bővítésének lehetőségeivel foglalkozott. Mint mondotta, az új bonni kormány erőfeszítéseket kíván tenni nyugatnémet—szovjet tárgyalások megkezdése érdekében, amelyeknek napirendjén „az erőszak alkalmazását elítélő nyilatkozatok” szerepelnek. Az új külügyminiszter, akinek hivatalba lépése óta ez volt az első nyilatkozata, kijelentette, hogy kormánya „megkülönböztetett jelentőséget” tulajdonít a Lengyelországgal folytatandó megbeszéléseknek is. Hozzátette: reméli, hogy az említett tárgyalások mielőbb megkezdődhetnek. Kifejtette azt a véleményét, hogy „gondos előkészítés esetén” kormánya kész támogatni az európai biztonsági értekezletet. Ami az NDK-val fenntartott kapcsolatokat illeti, Scheel megismételte azt a korábbi nyugatnémet álláspontot, amely kizárja az NDK hivatalos — de jure — elismerését, de nem tartja lehetetlennek egyéb, belső kapcsolatok kiépítését. Portugál tragikomédia Él még Salazar, a fasiszta Portugália egykor mindenható diktátora. Az öreg zsarnok egy év óta nem ül a kormány élén, de még mindig nem tud erről a változásról. Lisszabon központjában, a Sao Bento palotában még ma is egymást érik a kihallgatások és tanácskozások, amelyeket a félig béna aggastyán rendel el. Miniszterek és exminiszterek, közéleti emberek és újságírók jelennek meg dolgozószobájában, és szemrebbenés nélkül játsszák a tragikomédiában rájuk osztott szerepet: úgy tesznek, mintha még mindig a kormányfőt tisztelnék Salazarban. Egy újságíró, aki szintén ilyen szerepet játszott el, a múltkoriban megkérdezte a beteg zsarnokot, mi a véleménye Marcello Caetano professzorról. A válasz ez volt: „Intelligens, de ambiciózus ember ... Az én posztomat akarja átvenni.” Salazar tehát sejt valamit, de még mindig nem tudja. Pedig Caetano professzor már a múlt ősz óta a portugál kormány élén áll, és eddigi tevékenysége nem csekély érdeklődést és várakozást keltett. Hatalomra kerülése után azt híresztelték, hogy a negyven évig mozdulatlan Portugáliában ezentúl új szelek fújnak: Caetano lesz a megújulás végrehajtója, a forradalom nélküli átalakulás vezére. A dicshimnuszok különösen azokban a lapokban voltak gyakoriak (Nyugat-Európában), amelyek valóban azt szeretnék, ha a portugál rendszer „demokratizálódna”, de a munkásmozgalom és általában a baloldal részvétele nélkül. A római Il Messaggero például még a múlt héten, a választások előtti napokban is lelkesen propagálta Caetano miniszterelnök liberalizációs politikáját. A hét végére aztán lelohadt a lelkesedés. Ugyanez a lap ezzel a remmel ismertette Caetano meglepő akcióját (a Szocialista Internacionálé megfigyelőinek kiűzését): „Caetano megállítja a liberalizálást.” A választásokon negyvenhárom év után először indultak ellenzéki jelöltek, de közülük egyetlenegy sem került be a parlamentbe. A százharminc mandátum mindegyikét az egyetlen legális párt, a Nemzeti Unió szerezte meg, így semmivé foszlottak azok a remények, hogy a baloldal esetleg hat-hét mandátum birtokába jut, és ezáltal a képviselői padsorokban is jelen lehet. Természetesen hat vagy hét szocialista vagy kereszténydemokrata személyiség nem tudta volna megváltoztatni a helyzetet, de Caetano szempontjából jól jöhetett volna a parlamenti demokratizmus látszata. Az ellenzék kudarca többféle okkal is magyarázható. Legelőször a négy évtizedes fasiszta elnyomás szellemi és politikai hatásával, továbbá az antidemokratikus választójogi törvénnyel, a politikai rendőrség mindmáig csaknem korlátlan hatalmával, és végül az ellenzék megosztottságával.A baloldal különböző csoportjai önálló választási bizottságokat szerveztek, és így egymással is versengtek. Egyes politikai erők pedig csak az utolsó pillanatban mondtak le a választások bojkottálásáról.) A választások kapcsain érdemes megvizsgálni, hogy végül is mi az igazság Caetano miniszterelnök liberalizmusát illetően. A jelek szerint a hatvanhárom éves jogász, az egykori egyetemi rektor valóban új színeket akar festeni az elmaradott és a világtól elzárt ország meglehetősen sötét képére. Tevékenysége azonban eddig nem igazolta jóakaróinak várakozását, mert lényegében semmi olyant nem tett, ami valóban a desalazarizálás irányába mutatna. Megszüntette azt a teljes földrajzi-politikai elzárkózást, ami Salazar uralmát jellemezte. (Az exdiktátor egyszer sem mozdult ki az országból.) Munkatársait és tanácsadóit modernebb személettel választotta ki, mint elődje és mestere. (Előtérbe kerültek a technokraták, és a hivatalos párt képviselőjelöltjeinek — azaz mostantól képviselőinek — a kétharmada új, rugalmasabb gondolkodású ember.) A gazdasági és politikai struktúrához azonban nem nyúlt. Jóságos mosolyát szívesen ragyogtatja a tv-kamerák előtt, de hagyja, hogy a politikai titkosrendőrség és a legszélsőségesebb jobboldali szervezetek letartóztassák és véresre verjék a nekik nem tetsző ellenzéki politikusokat és egyszerű embereket. Igaz viszont, hogy Caetano nem teljhatalmú diktátor. Az újítás látszata mostanában mind ingerültebbekké tette Salazar legkonzervatívabb híveit: a tábornokokat és a tengernagyokat, a bankárokat és a földbirtokosokat. Jellemző apróság, hogy a választási kampány megnyitó beszédét nem a miniszterelnök és nem is Thomaz elnök mondta el, hanem Venancio Deslandes tábornok, a vezérkari főnök. A kétarcú Caetano kétségtelenül nehéz helyzetben van. Ám a jelek arra mutatnak, hogy az eddiai lavírozás nem járhat eredménnyel. Előbb-utóbb kénytelen lesz véglegesen vagy az újító konzervatívok, vagy az ultrakonzervatívok mellé állni. Todero Frigyes