Magyar Hírlap, 1969. december (2. évfolyam, 331-359. szám)

1969-12-01 / 331. szám

2 1969. DECEMBER 1. HÉTFŐ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap k­Ü­L'jFvÖ^L; p, la­p­o­k­b­ó­l v?: m nmsm _ A helsinki tárgya-V9£& ti H /S­lásokkal kapcso­lwt I■ H­atban Ly*°TMc’a­­ lap szemleírója rá­mutat arra, hogy világszerte nagy­­ érdeklődés fogadta a stratégiai fegyverkezési hajsza meg­állításával kapcsolatos előzetes szovjet—ameri­kai tárgyalások megindulását. A külföldi haladó sajtó hangsúlyozza, hogy a megbeszélések eredményessége kétségtelenül hozzájárulna mind a szovjet —amerikai kapcsolatok meg­javulásához, mind pedig az egyetemes béke megszi­lárdulásához. Mindamellett fel kell fi­gyelni arra — írja a hírmagyarázó —, hogy egyes burzsoá lapok mindenféle ki­találásokat és feltételezéseket röppente­nek fel és felelőtlenül azt hangoztatják, hogy „a konstruktív szovjet álláspont” helyébe „a kemény alkudozás” fog lép­ni. Szóval gyanakvást próbálnak kelteni, meg akarják akadályozni a probléma ér­demi és nyugodt megvitatását. Az ilyen hangok óvatosságra késztetnek, mert a fékevesztett reakció hangulatát fejezik ki. Newsweek Walter Lipp­­i­ WffyqTwffifg rajffipjj mann a hetilap legújabb szá­­mában a tár­gyalásos viet­nami békével kapcsolatos egész amerikai állás­pont felülvizsgálását javasolja. Alighanem a háborúk történetében el­ső ízben fordul elő, hogy egy nemzet azt hiszi, diadalmaskodhat oly módon, hogy visszavonja harcoló csapatait és csökken­ti katonai jelenlétét. Csak egy lehetséges eredményt tudok elképzelni, amelyhez ez a nem hagyomá­nyos és valójában feje tetejére állított stratégia vezethet. Elképzelhető, hogy amikor az amerikai harcoló gyalogságot visszavonják és a harc súlya a dél-viet­nami csapatokra nehezedik, Saigonban valamiféle összeom­lás következik be és egy új kormány lép a színre, amely tár­gyalásokba bocsátkozik a Viet Conggal. Egy ilyen kormány valószínűleg távozás­ra szólítana fel bennünket. Ez veszélyes végfejlemény és teljes bizonyossággal megszégyenítő eredmény lenne. ■ A hanoi kormány legfontosabb célkitű­zése, amint ezt képviselői nyilvánosan és magánbeszélgetéseken is hangsúlyozták, a kontinensen állomásozó amerikai csapa­tok visszavonása. Ebből következik az, hogy az igazi tárgyalások csak akkor kezdődhetnek meg, ha mi felajánljuk a tárgyalásokat vissza­­vonulásunk körít­­­ményeirő­l, feltételeiről és időpontjáról. Éppen fez­sit, amit nem vagyunk haj­landók megtenni. A párizsi tárgyalások tulajdonképpen még nem is kezdődtek meg, mert ahelyett, hogy a központi té­ma, vagyis visszavonulásunk megvitatá­sát kérnénk, egészen más stratégiához fo­lyamodtunk. Stratégiánk alapja nem az, hogy engedményeket vásároljunk Hanoi­tól katonai kivonulásunkért cserében, ha­nem az, hogy megvásároljuk az amerikai nép türelmét és kitartását Dél-Vietnam meghatározatlan ideig tartó amerikai megszállásához. Személy szerint meg vagyok győződve, hogy egy kerteléstől mentes tárgyalásos visszavonulás, amely elismeri a misszió kudarcát, de nem egy hadsereg veresé­gét, tisztító és gyógyító hatással lenne megosztott országunkra. RUDEPRAVO is'jsssü *­mában terjedeh­­etné, ha határok közé szorítanák a szub­venciókat. Franciaország azt szeretné, hogy ebben az ügyben a közös felelősség elvét továbbra is fenntartanák. Nincs alapvető ellentmondás e két érdekeltség között, és mindenki biztos benne, hogy végül megegyeznek. Feltéve, ha meglesz hozzá a politikai akarat. Francia hivata­los személyiségek már utaltak rá: Nagy- Britannia részéről ésszerű óhaj, hogy ne kelljen Németországnál többet fizetnie, de azt is újra kijelentették az angolok, hogy elfogadják a mezőgazdaság finanszírozá­sával kapcsolatos kollektív felelősség el­vét. Ennélfogva semmi sem indokolja, hogy az a döntés, amelyre a hatok végső soron jutnak majd, akadályozza Nagy- Britannia csatlakozását a Közös Piac­hoz ... " Ma­mes cikkben foglalkozik a párt célkitűzéseit támogató művészek mozgalmának politikai je­lentőségével és a cseh értelmiség általános helyzetével. Mint rámutat, sem a Novotny-féle, sem pedig a dubceki korszak nem biztosított megfelelő légkört az értelmiség alkotó munkájához. Novotny idejében a szocia­lizmus demokratikus jellegét korlátozó, feltétlenül megkövetelt fegyelem éppúgy elnyomta az alkotó kezdemény­ezést, amint az 1968 januárja után az anar­chiának utat nyitó, „parttalan demokrá­­­ cia”. A párt politikája mellett kiálló cseh művészek november 7-i nyilatkozatáról szólva, Bruzek megállapította, hogy né­melyek tudatosan lekicsinylik a nyilat­kozat jelentőségét. Egyesek közöttük ne­hezen viselik el számításaik meghiúsulá­sát, mások az állásfoglalást nem tartják elég radikálisnak és forradalminak. A cseh művészek november 7-i nyilat­kozata igenis forradalmi tett volt. A nézetek kikristályosodása azonban hosszú folyamat, amelynek során többen megértik majd, hogy hol a helyük. Má­sokban azonban sohasem fog megérle­lődni ez a felismerés. Kár értük, ám­ a fejlődés nem fog megállni. mum ________­__ Albánia felszabadulá­sa TV baHHR-­sának 25. évfordulója Ifi alkalmából a lap cikk­ Ilji HU­b i Bili hréja megemlékezik a szovjet—albán barát­ság születésének körülményeiről. Rámutat, hogy ezt a barátságot a fasizmus elleni közös harc idején mindkét nép legkiválóbb fiainak vére pecsételte meg. A szovjet emberek az albán nép jubi­leumát ünnepelve, kifejezésre juttatják mély meggyőződésüket, hogy az ellensé­ges erők mesterkedései ellenére a szov­jet—albán barátság végül is diadalmas­kodik és az Albán Népköztársaság ismét elfoglalja méltó helyét a szocialista or­szágok közösségében. Az albán nép sikerei, amelyeket fel­­szabadulásának 25. évfordulóján ünne­pelhet, még nagyobbak lehetnének, ha az albán vezetők végig ragaszkodtak volna a proletár internacionalizmus elveihez, s folytatták volna sokoldalú együttműkö­désüket, fenntartották volna barátságu­kat a Szovjetunióval és a többi testvéri országgal. Az SZKP és a szovjet kormány — ál­lapítja meg végül a cikk — mindig kész volt és ma is készen áll arra, hogy ren­dezze kapcsolatait és felújítsa együttmű­ködését az Albán Népköztársasággal. THE TIMES IS&n .hu mai sze­zon.jSi. aláírták, a hatok több fi­gyelmet szenteltek a mezőgazdaságnak, mint bármi másnak. Ezen a héten ismét visszatértek a témára. A Brüsszelben tárgyaló földművelés­­ügyi miniszterek legfontosabb témája az, hogyan finanszírozzák a gyorsan halmo­zódó fölöslegeket Németország azt sze­ Két atlanti ülés kapcsolódik Prága ne­véhez. Az egyik Volt,­a másik lesz. Az egyiken — tavaly slíivemberben!"— a cseh­szlovákiai eseményeket ürügyül használ­ták föl a szocialista országok ellen —, most néhány nap múlva viszont a szocia­lista országok kezdeményezésére beszél­nek majd a NATO-miniszterek Prágáról. E két időpont között nagyot változott Európában a politikai légkör. Tavaly novemberben a szokásos idő­közi tanácskozásra ültek össze a NATO- országok magas rangú képviselői, kül­­ügy-, hadügy- és pénzügyminiszterek. Különböző határozatokat hoztak a fegy­verkezési költségek emelésére, katonai átcsoportosításra, ahogy akkor kifejezték: „erősítik az Atlanti Szövetség haderőinek minős­égét, hatékonyságát és elhelyezé­sét”. Ezen az ülésen azok vették át a han­got, akik addig is ferde szemmel nézték az enyhülést. Az ürügy: a csehszlovákiai események. A cél: erősíteni a NATO ka­tonai jellegét. Kemény, hideg hangok hal­latszottak, úgy határoztak, hogy „csök­kentik kapcsolataik színvonalát az öt szo­cialista országgal”. Bush akkori amerikai külügyminiszter még egy fantasztikus, a Times által is felelőtlennek nevezett ki­jelentést tett: „szürke területeket” neve­zett meg a NATO határokon túl, amelye­ket egy állítólagos szovjet fenyegetéssel szemben meg óhajtanak védeni. A hisztéria légköre vette körül ezt az 1938-as miniszteri tanácskozást. A Neue Zürcher Zeitung, amely a „szkepti­kusok”, a „bizalmatlanok”, a kelet Euró­­pa-terveire hidegen tekintek egyik szó­csöve, szinte örömmel írta erről a novem­beri tanácskozásról: „Ismét erősebben ver a NATO pulzusa brüsszeli székhelyén.” Öt hónapra rá, a következő miniszteri tanácsülésen 1969 áprilisában (a NATO alapításának 20. évfordulóján) viszont már ez a mondat hangzott el: „Az Atlan­ti Szövetség tagjai készek arra, hogy a védelem öklét a barátság kinyújtott ke­zévé formálják a kelet-nyugati kapcso­latokban.” Ezt a fogalmazást természete­sen még nem szabad többre becsülni an­nál, mint ami: szép szónoki fordulat. Mégis más hangulatot árasztott mint az a november. E változás oka másik szocia­lista fővárossal kapcsolatos: Budapesttel. Nem sokkal a NATO-nak ez áprilisi ta­nácsülése előtt, márciusban hangzott el a Varsói Szerződés államainak budapesti felhívása: felszólították Európa minden kormányát, hogy üljenek össze közös kon­ferenciára és teremtsék meg földrészünk biztonságát. Kedves­rségjárás A budapesti felhívás a lehető legjobb, legnemesebb értelemben fellazította a novemberi frontot. Megmutatkozott, hogy a nyugati politikusok nem egyformák, vannak közöttük, akik szívesen ragadják meg a budapesti felhívás nyújtotta alkal­mat, és vannak, akiknek kezében megsa­­vanyodik minden békejavaslat. S akad­nak, akik a különböző átmeneteket kép­viselik. Az olasz külügyminiszter azonnal pozitív választ akart adni a budapesti felhívásra, míg az angol csak odáig ment, hogy „nem szabad nyers nemet monda­ni”. Végül is nem született válasz, a „ke­mények” kerekedtek felül: nem mondtak sem nemet, sem igent. Kijelentették, hogy „felderítik, melyek azok a konkrét kér­dések, amelyek a legjobb lehetőséget nyújtják a gyümölcsöző tárgyalásokra a Szovjetunióval és a többi kelet-európai országgal”. Bizottságot jelöltett ki, amely összeállítja kérdéseik listáját, s ezt a lis­tát a miniszterek a következő — decem­beri — ülésen vizsgálják majd meg. Most, néhány nap múlva. E­hhez a mostani brüsszeli tanácskozás­hoz azonban újabb anyagot is adott a szocialista diplomácia: a prágai nyilatko­zatot. A Kelet külügyminiszterei október végén kelt nyilatkozatukban azt ajánlják, hogy az összeurópai konferencia már 1970 első felében Helsinkiben üljön össze és két témával foglalkozzék: az erőszak al­kalmazásáról való lemondással és a ke­reskedelmi-gazdasági, technikai-tudomá­nyos kapcsolatokkal. S most várjuk is nyugatiak válaszát. A válasz előreláthatóan — kérdésekből áll majd. Valamint aggályokból, fenntartá­sokból és valószínűleg javaslatokból. Kérdéseikre a szocialista diplomácia vá­laszol majd, megindul a két- és a több­oldalú tanácskozások folyamata. Kétség­telen azonban, hogy a nyugatiak most foglalkoznak először komolyan, ténysze­rűen, elemzően az összeurópai konferen­cia gondolatával. Asztrológiai kifejezéssel élve a konstel­láció, a csillagok állása kedvező. Nem túlságosan messze Brüsszeltől, Helsinki­ben szovjet és amerikai küldöttek előké­szítő tanácskozást folytatnak a stratégiai fegyverek gyártásának korlátozásáról. Nevezhetjük ezt jó pédának Brüsszel számára, nevezhetjük figyelmeztetésnek. Mindenesetre érdekes hátteret nyújt a NATO minisztereinek tanácskozásához. Az európai kormányok többsége már ma tásba, vagy tartályhajókon szállítják az olajat a legendás északnyugati átjárón Kanada északi partja mentén, vagy cső­vezetéket építenek. Az első megoldás felé már megtették az első kísérleti lépést. El­indítottak egy tartályhajót, de annak el­lenére, hogy acéllemezekkel megerősítet­ték az oldalát és két jégtörő haladt előtte, végül is kerülő útra kellett térnie. A jég­tömeg egyelőre legyőzhetetlennek bizo­nyult. Ez a kísérleti út 39 millió dollárba került, de a vállalat nem sajnálja a költ­ségeket, mert a szakemberek szerint mégis csak ez lesz a legolcsóbb, a leg­gyorsabb és a legésszerűbb út, hogy az alaszkai olajat eljuttassák a piacra. Innen ugyanis egyforma távolságra van Tokió, New York és London. Ha sikerül olyan olajkikötőt létesíteni, amely az évnek, csak egy részében fagymentes, már elége­dettek lesznek. Ami a csővezetéket illeti, ez a drágább és a bonyolultabb megoldás. Nemcsak az építés nehéz és költséges, hanem az olaj is drágább lenne így, kész lenne a tárgyalóasztalhoz ülni, de néhányan, köztük nagyobb országok, még húzódoznak. Egyik legfeltűnőbb kifogá­suk röviden így határozható meg: „A Szovjetunió szentesíteni akarja a fenn­álló európai helyzetet, de vajon mit kínál érte?” Könnyű lenne most kalmár szel­lemmel vádolni a nyugatiakat, de hát a politikai tárgyalások alapja általában va­lamilyen, kompromisszum, s így erre a kérdésre válaszolni kell. A Szovjetunió és a többi szocialista or­szág ennek az Európának a biztonsá­gát akarja megteremteni és nem valami másnak, valamilyen átalakítottnak. A mai helyzetet akarják stabilizálni, a há­ború után kialakultat — legyen szó akár a Német Demokratikus Köztársaságról, az államhatárokról vagy Csehszlovákiáról. A mai Európában akarnak biztonságot és együttműködést, legyen szó akár a Né­met Szövetségi Köztársaságról vagy Ang­liáról. Cserébe Nyugat és Kelet megkapja az enyhült légkört, a gyümölcsöző kap­csolatokat, a politikai, a gazdasági, az emberi együttműködést. Nixon ezt mondta még áprilisban, szö­vetségük huszadik évfordulóján tartott ünnepi beszédében: „A Nyugatnak nincs már meg az a masszív nukleáris fölénye, amilyen régen volt.” Kommentátorok ak­kor ezt a mondatot a beszéd, sőt az egész atlanti minisztertanács legfigyelemre­méltóbb megjegyzésének nevezték. Sem a budapesti felhívás, sem a prágai nyilat­kozat nem hivatkozik erre, nem érvel ez­zel, hiszen Európa helyzete, múltja és sorsa bőven indokolja a biztonsági konfe­renciát, sürgeti a viták megoldását. A szocialista országok azonban tudják, hogy Nixon igazat mondott. A nemzetközi publicisztika a Nixon ál­tal megfogalmazott tényt „fegyverkezési egyensúlynak” nevezi, „kölcsönös elret­tentésnek”, „a kölcsönös elpusztítás”, sőt „a kölcsönös, többszörös elpusztítás” ké­pességének. Azok a fegyverszörnyetegek, amelyek a két szuperhatalom kezében vannak, miindenképpen arra intenek, hogy az erőpróbákat a nemzetközi tanácskozá­sok terepasztalára kell áthelyezni. A Szovjetunió jelenléte Helsinkiben és a prágai nyilatkozat erre ösztönzi a másik felet. Ha pedig Európa eredményt tud elérni a tárgyalóasztalnál, talán ösztönzést ad­hat az olyan nagyvonalú világstratégiai tárgyalásoknak is, mint amilyenek Hel­sinkiben folynak. N°m tudom, kínálhat-e ennél többet a Szovjetunió és a szocialis­ta államközösség az atlantiaknak? Tatár Imre A Chilei KP kongresszusa után készen újabb osztálycsatákra Miloslav Bruzet ■in ■­ I. m ■ I i m .I in cseh művelődés­(TASZSZ) A Chilei Kommunista Párt XIV. kongresszusának befejeztével gyű­lést tartottak, amelyen Luis Corvalan, a párt főtitkára összegezte a kongresszus eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a kong­resszus munkáját Lenin eszméi hatották át. A kongresszus igen nagy jelentőségű a párt további tevékenysége és a népi egy­ség megteremtéséért vívott harca szem­pontjából. A chilei kommunistáknak ké­szen kell állniuk újabb osztálycsatákra. A Pravda vasárnapi számában Vorovsz­­kij, a lap santiagói tudósítója megállapít­ja: „A chilei kommunisták kongresszusát az ország dolgozóinak a nemzetközi és a belső reakció fondorlatai elleni összefo­gásra törekvés jellemezte. A küldöttek ki­domborították hűségüket a marxizmus— leninizmus, a proletár nemzetköziség iránt. A chilei kommunista párt az ország legnagyobb politikai ereje, számát és je­lentőségét tekintve az első a baloldali pártok között. Befolyásos parlamenti cso­porttal rendelkezik, a dolgozók tömegei támogatják. A párt történetében még so­hasem volt annyira jól szervezett, politi­kailag és ideológiailag érett, befolyása a tömegekre még sohasem volt akkora, mint napjainkban — írja a Pravda ♦ (Reuter) Szombaton több tucat diák érkezett az Egyesült Államokból a kubai fővárosba, hogy a kubai forradalommal vállalt szolidaritása jeléül részt vegyen a cukornádtermés betakarításában. Előre­láthatóan összesen 300 ifjú amerikai vesz részt a szolidaritási akcióban. ♦ (AFP) Caldera venezuelai elnök uta­sítására a hadsereg szombaton erőszak­kal kiürítette a caracasi központi egye­temet, amelyet október 31-e óta a diá­kok tartottak megszállva. A rendőrség és a katonai diktatúra ellen tiltakozó diákság közötti összecsapásoknak eddig egy halálos és 15 sebesült áldozata volt. -------------­------------------------------­ Új olajmezők amp alatt 7 ff ) Néhány esztendő múlva talán megindul az olajfolyam Alaszka partjairól az Egye­sült Államok keleti iparvidéke, valamint Európa és Japán felé. Nemrég fedezték fel ugyanis, hogy e rendkívül rideg, ha­vas, tundrás vidék hatalmas kincset rejt, segítségével megkétszereződhető az Egye­sült Államok kőolaj tartaléka. Kevesen élnek ezen a tájon, a klíma rendkívül zord, az élet nem nyújt sok szórakozást és drága. Egy kiló vaj vagy egy cipő háromszor annyiba kerül, mint az Egyesült Államok más vidékein. Az olaj mégis nagy vonzerő. A társaságok óriási profitlehetőséget sejtenek és nem sajnálják a pénzt kutatásokra, kísérlete­zésre. Két nagy társaság szállta meg az olajgazdag földet: a British Petrol és egy amerikai konzorcium, s 1967 óta már ar­ról beszélnek, hogy az üzlet biztos. • A siker azonban még nincs a küszöbön. Nemcsak kutakat kell fúrni, nemcsak em­bereket idetelepíteni, el is kell innen vin­ni az olajat. Két lehetőség jöhet szám.­

Next