Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1970-01-14 / 14. szám

Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA 1970. JANUÁR 14. SZERDA3 Utolsó útjára kísérték Beijajev űrhajóst (MTI) Komarov és Gagarin után Moszkva fájó szívvel megint űrhajóst kí­sért utolsó útjára. Kedden a novogyevicsi temetőben helyezték nyugalomra Pavel Beijajev űrhajós ezredest. A Voszhod 2. hős parancsnoka hosszas betegség után, 44 éves korában ez év január 10-én hunyt el. A Moszkva folyó partján levő temető­ben a gyászolók gyűlését Leonyid Szmir­­nov miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. — A szovjet nép — mondotta — mély fájdalommal búcsúzik hű fiától, aki egész életén át odaadóan szolgálta hazá­ját. Alekszej Leonov űrhajós, ismertetve Pavel Beljajev életútját, emlékeztetett ar­ra, hogy a kozmonauta, aki 1960-ban az elsők között lépett az űrhajós csoportba, az űrhajók kikísérletezőinek dicső osz­tagához tartozott. — Szerettük és tisz­teltük őt nagy tudásáért és hatalmas élet­tapasztalatáért, elvszerűségéért és szív­jóságáért — mondotta. Beljajev koporsóját űrhajós társai vit­ték a sírhoz, majd a szovjet himnusz hangjai mellett díszsortűz közepette eresz­tették le a nyugvóhelyre. A sírt, amelyet márványtábla jelöl, hamarosan elborítot­ták a kegyelet virágai. A temetésen részt vett a Magyar Nép­hadsereg küldöttsége Szilágyi László ve­zérőrnagy vezetésével. Néphadseregünk koszorúját a delegáció helyezte el Pavel Beljajev sírján. A koszorúzásnál jelen volt Strohl Sándor, a moszkvai magyar nagykövetség katonai attaséja. .. Líbia, Szudán és az EAK miniszteri szintű bizottságokat hoz létre Libanon és Jordánia ENSZ-képviselőinek levele a Biztonsági Tanácshoz . Izraeli gépek Kairótól 15 kilométerre (MENA) Kairóban véget ért Líbia, Szu­dán és a­z EAK külügyminisztereinek há­romnapos tanácskozása. A tanácskozásról kiadott közös közlemény bejelenti, hogy a három ország közös miniszteri szintű bizottságokat hoz létre, amelyek február­ban és márciusban találkoznak és javas­latokat dolgoznak ki a három ország kö­zötti integráció kérdésével foglalkozó kö­vetkező hármas csúcsértekezlet összehí­vására. Az integrációt a három ország népeinek, valamint az egész arab nemzet érdekeinek szem előtt tartásával valósít­ják meg. (Reuter, UPI) Kamal Dzsumblatt liba­noni belügyminiszter hétfőn megbeszélést folytatott Safik el Hutt-tal, a palesztinai felszabadítási szervezet bejrúti irodájá­nak vezetőjével. A tanácskozást követően bejelentették, hogy Dzsumblatt belügy­miniszter meghívta a palesztinai ellenál­lási szervezetek vezetőit kedden vele, folytatandó tanácskozásra, amelyen meg­vitatják, miért adtak ki szombaton Am­­manban olyan közleményt, amely szerint a libanoni hatóságok „igyekeznek kiját­szani a kairói megállapodást” — jelenti a libanoni hírügynökség. Charles Hélou libanoni köztársasági elnök közölte, hogy kész bármely minisz­terrel vagy képviselővel, aki azt kéri, is­mertetni az elmúlt év novemberében Kai­róban a palesztinai ellenállási szerveze­tek és a libanoni katonai hatóságok kö­zött létrejött megállapodást. Hélou ünne­pélyesen kijelentette, hogy Libanon egy pillanatra sem akarta megszegni a kairói megállapodást. Ghorra, Libanon ENSZ-képviselője ja­nuár 9-i keltezésű levelében közölte a Biztonsági Tanáccsal, hogy január 8-án és 9-én az izraeli légierő több libanoni falut bombázott, aminek következtében hét polgári személy megsebesült és több ház elpusztult. Ghorra nem kérte a Biz­tonsági Tanács összehívását. Muhammad El Farra, Jordánia ENSZ- képviselője ugyancsak január 9-i kelte­zésű levelében felhívta a Biztonsági Ta­nács figyelmét arra a tényre, hogy „ve­szélyes mértékben fokozódtak az izraeli támadások a jordániai polgári lakosság, s annak létfenntartási eszközei ellen”. A jordániai ENSZ-képviselő levele hangoz­tatja, hogy Izrael mindenáron alá akarja aknázni az ENSZ békeerőfeszítéseit. Ép­pen ezért a Biztonsági Tanács „tovább nem hallgathat”, s hatékonyabb rendsza­bályokhoz kell folyamodnia az izraeli térhódtás megfékezése érdekében. Ez a levél sem kéri a Biztonsági Tanács ösz­­szehívását. Tűz­párbaj, bombatámadás (UPI) Jordániai és izraeli fegyveres erők között hétfőn este — mint azt egy jordániai katonai szóvivő bejelentette — húszperces tüzérségi párbaj folyt le a Jordán folyó mentén. (UPI, AP) A nyugati hírügynökségek az izraeli hadsereg Tel Aviv-i szóvivőjé­nek bejelentésére hivatkozva jelentik, hogy az izraeli bombázók több bevetés­ben a Nílus deltavidékén és a Szuezi­­csatorna északi és déli körzetében egyip­tomi célpontokat bombáztak. Az izraeli állítás szerint az egyik célpont Izmaíliá­­tól 45 kilométerre nyugatra, El Kabir ka­tonai létesítménye volt, amelyet először január 7-én támadtak az izraeliek. A má­sik célpont Kairótól alig 15 kilométerre, El Khanka légi támaszpont volt. A Szovjetunió kész milliuni az európai értekezlet minden kérdéséről Leonyid Zamjatyin sajtóértekezlete Moszkvában Hável József, az MTI tudósítója je­lenti: Több mint 200 hazai és külföldi újság­író hallgatta kedden Leonyid Zamjatyint, a Szovjetunió külügyminisztériuma sajtó­­osztályának vezetőjét, aki első idei sajtó­­értekezletén nyilatkozatot olvasott fel az európai biztonsági értekezlet összehívásá­ról, majd válaszolt az­ újságírók kérdé­seire. A szovjet külügyi­ szóvivő a budapesti felhívás pozitív visszhangjának ismerte­tése után felhívta a figyelmet arra, hogy nem valamennyi nyugati kormány fogad­ta egyforma egyetértéssel a tanácskozás összehívásának gondolatát. Leszögezte: a szovjet kormány nemcsak hogy nem tagadja a tanácskozás gondos előkészítésének szükségességét, hanem gyakorlati munkát is végez a gondos elő­készítésért. A Szovjetunió és más szocialista or­szágok — hangzik a nyilatkozat — ké­szek megvizsgálni az összeurópai tanács­kozás gyakorlati előkészítését célzó más javaslatokat is. A szovjet kormány, csak­úgy, mint korábban, kész más államok­kal mind kétoldali, mind pedig másmi­lyen alapon további eszmecseréket foly­tatni annak érdekében, hogy előmozdít­sa a tanácskozás mielőbbi összehívását. A továbbiakban a nyilatkozat megálla­pítja, hogy a tavaly decemberi brüsszeli NATO-értekezlet egyes részvevői össz­európai tanácskozás helyett a két katonai csoportosulás, a NATO és a Varsói Szer­ződés tárgyalásait próbálták előtérbe ál­lítani. A szovjet kormány — mondotta Zamjatyin — sok más ország kormányá­hoz hasonlóan úgy véli, hogy a tanács­kozásnak összeurópai jellegűnek kell lennie és ezen az összes európai államo­kat érdeklő kérdéseket kell megtárgyal­ni. Abból indulunk ki, hogy az összeuró­pai tanácskozás előkészítésében és meg­tartásában a semleges államok fontos szerep betöltésére hivatottak. Az USA részvétele Leonyid Zamjatyin több mint másfél órán át válaszolt az újságírók kérdéseire. Az összeurópai tanácskozás időpontját tudakoló kérdésre megjegyezte, hogy a szovjet kormány véleménye szerint a konferenciát a szocialista országok kül­ügyminisztereinek prágai javaslata alap­ján ez év első felében meg lehet tarta­ni. A Szovjetunió azonban kész tanács­kozni az érdekelt kormányokkal minden, a témát érintő kérdésről, így az időpont­ról is. Egy amerikai tudósító kérdésére vála­szolva közölte: a szovjet kormány, wa­shingtoni nagykövete útján, a decemberi brüsszeli NATO-értekezlet előtt két hét­tel tájékoztatta az Egyesült Államok kor­mányát arról, hogy hozzájárul az Ame­rikai Egyesült Államok részvételéhez az európai biztonsági értekezleten. A továbbiakban Zamjatyin kiemelte, hogy az erőszak alkalmazásáról való le­mondás kérdésében folyó szovjet ENSZK kétoldalú tárgyalások alakulásától nem lehet függővé tenni a biztonsági értekez­let megtartását, ugyanis sem az összehí­vással, sem a részvétellel kapcsolatban nem támasztható semmilyen előzetes fel­tétel. Arra a kérdésre, vajon Nyugat-Berlin problémája felkerül-e az értekezet napi­rendjére, nyomatékosan azt felelte, hogy ez­ a kérdés a potsdami egyezmény értel­mében a négy nagyhatalom illetékességi körébe tartozik, s ebben a keretben kell megtárgyalni azt. A szovjet-k­mai tárgyalások Egész serég kérdés hangzott el a né­met problémával összefüggésben. Leonyid Zamjatyin Walter Ulbrichtnak, az NDK Államtanácsa elnökének Heinemann bon­ni elnökhöz intézett levelét, amely indít­ványozza a két német állam egyenjogú kapcsolatainak megteremtését, nagy fon­tosságú, pozitív politikai kezdeményezés­ként jellemezte, amely nagy jelentőségű az európai biztonság szempontjából. Hangsúlyozta, ma, amikor két különböző társadalmi rendszerű szuverén német ál­lam létezik, a köztük levő kapcsolat csak az általános elismert nemzetközi normákon nyugodhat.­­ Ami a három nyugati nagyhatalom­nak a nyugat-berlini helyzet megtárgya­lását indítványozó memorandumát ille­ti, ezt az emlékiratot szovjet részről ta­nulmányozzák, és kellő időben válaszol­nak rá — mondotta Zamjatyin. Ezután a szovjet—kínai tárgyalásokra és azok kilátásaira vonatkozó kérdések következtek. Zamjatyin elmondotta, hogy Kuznyecov első külügyminiszter-helyettes visszatért Pekingbe, ahol a tárgyalások folytatód­nak. Mindamellett túlságosan korai len­ne a megbeszélések eredményeiről nyi­latkozni. Szovjet részről — húzta alá Zamjatyin — nem hiányzik a jó akarat. Reméljük, hogy a kérdések pozitív és rea­lisztikus megközelítése érvényesül a tár­gyalások folyamán. Helsinki mérlege: pozitív A stratégiai fegyverek korlátozására a Helsinkiben megtartott szovjet—amerikai előzetes tárgyalások eredményeit a kül­ügyi szóvivő pozitívan értékelte. Egy amerikai tudósítónak a szovjet­­nigériai viszonyra vonatkozó kérdésére válaszolva, a külügyi szóvivő kijelentet­te: a Szovjetuniónak jó diplomáciai kap­csolatai vannak a nigériai törvényes kor­mánnyal. A Szovjetunió támogatást és anyagi segítséget nyújtott és nyújt Nigé­riának harcában az imperialista erők kí­sérletei ellen, amely erők a törzsi viszályt akarják felhasználni az ország szétdara­­bolására. • • Összeesküvés Szudánban (UPI) Khaled Hasszán Abbasz szudáni hadügyminiszter­­kedden bejelentette, hogy a szudáni hadsereg a Szudáni For­­radalmi Tanács megdöntésére irányuló összeesküvést hiúsított meg. A puccs­kísérlet vezetőjét Abdullah Mohamed Adam dandártábornokot és néhány tiszt­társát letartóztatták. McCarthy tárgyalásai Párizsban (UPI, Reuter) Eugene McCarthy sze­nátor, aki hétfőn találkozott a dél-viet­nami ideiglenes forradalmi kormány Pá­rizsban tárgyaló képviselőjével, és az amerikai delegáció megbízott vezetőjé­vel, kedden a VDR párizsi küldöttségé­vel tárgyal. Újságírók kérdésére a sze­nátor nem volt hajlandó válaszolni, Pá­rizsban tanuló amerikai diákok gyűlé­sén azonban kijelentette, hogy a meg­beszélések célja „a háború befejezése le­hetőségeinek felkutatása és semmi más”. A szenátor moszkvai látogatását kom­mentálva mérsékelt derűlátással nyilat­kozott az Egyesült államok és a Szov­jetunió kapcsolatainak várható alakulá­sáról. A francia—amerikai kapcsolatok­ról szólva kijelentette, hogy azok „szük­ségszerűen gyenge lábakon állnak”. Harcok Saigontól északra (AP, UPI) A dél-vietnami harci tevé­kenység elsősorban az ország északi ré­szére összpontosul. Ezt a területet bom­bázzák a B—52-es amerikai repülőgépek is. A szabadságharcosok Saigontól észak­ra ötórás csatározás során lelőttek egy amerikai helikoptert. ♦ (MTI) Nagy János, a Magyar Nép­­köztársaság washingtoni rendkívüli és meghatalmazott nagykövete hétfőn foga­dást adott Nagy Lajos első titkár távozása és Fülöp Péter, a nagykövetség új ta­nácsosa megérkezte alkalmából. A foga­dáson részt vett az amerikai külügymi­nisztérium számos vezetője, köztük Mar­tin Hillebrandt külügyi államtitkár. Ott volt sok ország washingtoni diplomá­ciai képviseletének vezetője, így Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió nagykövete is. „A modern élet I • X A* ff velejarosa (Sz. J.) „A fehér házi bögöly most­­rom'Zétlmbi vizekre száll” — kommentálta Agneus askoiai útjának tervét az egyik ■enrSnkai újságíró. Azok a mindennapos támadások, amelyeket Agnew intéz Nixon „csendes többsége”, vagyis az elnököt tá­mogatók nevében a „pimasz sznobok enervált gyülekezete”, magyarán a szem­benállók ellen, vitathatatlanul az utóbbi negyedszázad legismertebb és legelfoglal­­tabb alelnökévé tették Agnewet. A „bö­gölynek”, lerázhatatlan kellemetlenkedő­nek titulált alelnök hónapok óta annyira elűzhetetlenül ott szerepel a lapok cím­oldalán, hogy a mostani 50 ezer kilomé­teres, 23 napos útja provinciális esemény az odahaza megszokott publicitáshoz ké­pest. A diplomataként debütáló Agnew tur­néja valóban provinciális abban a tekin­tetben, hogy a látogatási listáról külön­böző okokból lemaradtak Ázsia népes­ség és politikai súly dolgában legjelen­tősebb országai. A „politikai egyensúly” kedvéért ugyan néhány el nem kötelezett országot is felkeresett az Air Force 2. kü­­löngép utasa, és meglepő higgadtsággá­ viselte el golyómentes limuzinjában a tüntetéseket, amelyeket a „modern élet velejáróinak” nevezett. A látogatás alap­­hangulatát azonban a néhány szövetséges országban tett látogatása határozta meg. Itt a tőle megszokott szerepben léphetett fel és alkalma nyílt néhány évön aluli ütésre is. (Az amerikai sajtó a közelmúlt­ban az efféle tevékenység specialistájá­nak nevezte őt.) Soron kívül Dél-Vietnamba látogatva az alelnök arr­a intette az amerikai ka­tonákat, ne higgyenek annak, amit „egy­némely hazai kiadványban láthatnak és olvashatnak” az amerikai népnek a viet­nami háborúhoz való viszonyáról. A Fü­­löp-szigeteken és Thaiföldön arról bizto­sította a helyi vezetőket, hogy „az ameri­kai politika változatlan marad”, mert nem azok határozzák meg, akik „annyira sze­retnének barátokat faragni ellenségeink­ből, hogy készek ellenséget csinálni ba­rátainkból”. Az amerikai sajtó egyértel­mű célzásnak tekintette ezt azokra, akik (mint például a novemberi szenátusi vi­tában Fulbright és Symington szenátorok) zsoldosoknak nevezték a hosszú lejáratú milliárdos segélyen vásárolt thaiföldi és fülöp-szigeti katonákat. Mindamellett vitathatatlan jelentőséget adott Agnew ázsiai útjának az a körül­mény, hogy mindennél világosabban megfogalmazta Nixon ázsiai doktrínáját, amelyet az elnök tavaly júliusban a guami támaszponton egy zártkörű sajtó­­értekezleten vázolt fel először. Nixon itt lényegében arra tett ígéretet, hogy az Egyesült Államok „Vietnam utáns” is je­lentős szerepet vállal Ázsiában, de az ázsiaiaknak „nagyobb részt kell vállal­niuk saját védelmükből”. Nixon doktrínája, az úgynevezett „re­gionális önerőre támaszkodás” Agnew megfogalmazásában ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok megvédi a ve­le kollaboráló rendszereket a külső ellen­ségtől „mindaddig, amíg azok készek le­számolni saját belső lázadó mozgalmaik­kal”. Minthogy az Egyesült Államok min­den ázsiai ország belső felkelő mozgal­maiban kommunista, többnyire kínai tá­mogatású, külső eredetű lázadást lát, eb­ben az ígéretben újabb vietnami típusú „elkötelezettségek” csíráját fedezhetjük fel. Agnew Tajvanon megígérte Csang Raj­­seknek, hogy az Egyesült Államok nem kevésbé fog kiállni mellette, mint eddig, a Pekingnek javasolt „jelentőségteljes párbeszéd” pedig azt hivatott biztosítani, hogy az amerikai kormány „csökkenthes­se katonai kiadásait”. Nyilván csak a ge­neralisszimusz hajlott kora és vaskalapos Peking-ellenessége magyarázza, hogy mégsem szimpatizál az amerikai kereske­delmi és diplomáciai kezdeményezések­kel, az ilyen amerikai „nyitással Peking felé”. Az Egyesült Államok vietnami politi­káját ért legszenvedélyesebb bírálatok nyomán sem hihette senki józanul, hogy az amerikaiak önként feladják majd ázsiai pozícióikat, és Vietnamból távozva a hajdani időkhöz hasonló izolacioniz­­musba kerülnek. Ahogy azonban a Nixon­­kormány politikai gyakorlatot szerez, és legalábbis egy időre lanyhul az ázsiai po­litikáját ért bírálatok özöne is, Nixon és agytrösztje egyre inkább a johnsoni idők dominóelvéhez hasonlóra formálja ázsiai doktrínáját. Annak, amit Agnew­ ázsiai útján kifejtett, lényegét tekintve ugyanaz az értelme, mint az említett elvnek: az amerikaiak azért nem távoznak egyetlen ázsiai országból sem, mert azok domi­nókként kapcsolódnak egymáshoz Ame­rika szövetségi rendszerében. Ez pedig az Ázsiában maradás doktrínája.

Next